Élmények a Fogarasi-havasok gerincén - I. rész

Egyhetes kárpáti túránk ötlete K. Andrist dicséri, hasonlóképpen annak megszervezése is. Szerintem profimód kiötletelt mindent: az odajutásunkat, a napi útiterveket, B tervekkel is készült, s közben rugalmasan kezelte a változásokat, s a hazajutásunk is ki volt találva... Köszi, Andris, elsőrangú szervezés volt! :-)

Célunk volt a Fogarasi-havasok gerincének bejárása, pontosabban annak egy részéé. Útitársunk volt két könyv:

• Nagy Balázs: Gerinctúrák a Kárpátokban (bővebben)
• Nagy Balázs: Trekkingtúrázás - Kárpátok-Románia (bővebben)

Ezek a könyvek igen jól jöttek, mind az útvonal megismerésében, menházak esetén, és még hegyimentésnél is... (Bővebb infó később.) Sűrűn forgattuk őket.

bejárt útvonalunk

Hatfős csapatunk (K. Andris, Attila, Dóra, Ági, Cs. Andris és személyem) július 31-én csütörtökön este 7-kor szállt fel a Keletiben a Bukarestbe tartó IC-re. Már a felszállás sem volt éppen egyszerű, mivel a megfelelő számú hálókocsink két bejárati ajtaja közül az egyik zárva volt, bárhogy is próbálkoztunk kinyitni. A román kaller intésére odasorjáztunk a másik ajtóhoz, és a kocsira csak a jegyeink megmutatása után engedett fel minket. 

Igazán izgatottak voltunk a vonatozás miatt, mert ilyen hálókocsis témával még sosem utaztunk :-) Meg is találtuk a fülkénket, ám abban egy srác tanyázott. Őt angolul elirányítottuk a saját helyére, majd benyomultunk nagy cuccainkkal a szűkös kabinba. Mily szerencse, hogy pont 6 személyes egy ilyen kabin, s mi is hatan voltunk! (Azazhogy ekkor még csak öten, K. Andris kicsit később, Szolnokon csatlakozott a vonathoz és hozzánk.)

Ám ahogy elsőre elnéztük, csak 4 ágyat fedeztünk fel. Cs. Andris, mint rutinos róka, megmutatta, hogy az ülőkék támlájának felhajtásával további két ágy képezhető. Megnyugodva osztottuk fel a lakrészt, majd beszélgetve, nézelődve, pálinkázva (a málnapálinka el is fogyott a vonatút alatt...), felső ágyakra jelentős erőkifejtéssel (már aki...) felmászva töltöttük az időt. Besötétedett fokozatosan. Előttünk ismeretlen okból dekkoltunk egy jó darabot a Tisza-hídnál, majd azon átcsorogva beértünk Szajolra, ahol újabb, immár tartósabb dekkolás következett. Le is szálltunk a vonatról, s egy MÁV-os bá'tól megtudtuk, hogy mi a bibi: az étkezőkocsinak, mely a vonat kellős közepén leledzik, beszorult a fékje (vagy ilyesmi)... Igen sokáig eltartott, míg azt a kocsit kipiszkálták onnan, majd immár étkezőkocsi nélkül gurultunk tovább.
Lefeküdtünk aztán szunnyadni. Szétosztottuk a sárga párnákat és takarókat, majd Attila is lassan túllépett azon, hogy nincs lepedő, és elpihentünk :-)

emeletes alvóhely

 ... És pihentünk addig, míg a román határőr ránk nem tört. Szörnyű egészségtelen magamhoz térést éreztem. Mind vadul matatni kezdtünk a motyónkban a papírjaink után. Közben Attila, aki még alig tért csak magához, a lábával lekapcsolta a villanyt, minderről mit sem tudva. Ott a sötétben molyoltunk :-) Dórinak háromszor szólnia kellett a félkómás Attilának, hogy kapcsoljon már villanyt :-)) Másnap ez igen vicces volt :-)
A román fickót kielégítve hajtottuk újra álomra fejünket. Kisvártatva érkezett a magyar határőrnő, aki leplezetlen kedvességgel járt el velünk szemben: mosolygott, kedvesen olvasta fel a nevünket. Kedveltem volna, ha nem épp alvásomban korlátoz :-)

[Attila kiigazított, hogy előbb jött a magyar határőr, aki a fickó volt, és azután később jött a román hő... Nos, ezeket az emlékeket álmából felébresztett agyam jól megkutyulta :-)]

A vonaton alvásból néhány dolog elég markánsan és kellemes érzésekkel maradt meg bennem. Az egyik a vonat kerekének zakatolása, a másik a vonat - nekem úgy tűnt - folyamatos füttyjelzései, továbbá a hol jobbra-balra, hol fel-le történő rázás. Igazán sajátos élmények voltak, főleg a vonat fütyülésének hangja tetszett nekem :-)

Virradt, s mi is virradtunk. Ekkor derült ki, hogy az ágyból történő nézelődéshez a legideálisabb a középső szint. Dóri és Attila egymás mellé bújva sasolták a hajnali, idegen tájat.
A vonat - mit ad Isten - szörnyű nagy késésben volt. Az alapterv szerint Mediason (Meggyesen) > 3 óránk lett volna várakozni az átszállásra. Most meg azon kellett aggódnunk, hogy mi legyen, ha nem érjük el az átszállást.

Ámde végül elértük! Mediason elhagytuk a szuper járgányunkat, és K. Andris szakértelmére bízva magunkat tartottunk abba az irányba, ahol a buszpályaudvart sejtettük. Az meg is lett aztán, a buszunk bent állt indulásra várva - így történt tehát, hogy > 3 óra várakozás helyett "just in time" elértük a buszt :-))
A sofőrbá' bedobálta zsákjainkat a csomagtartóba, majd felszállásunk után nem kellett fizetnünk a jegyért... Nem nagyon tudtuk ezt hová tenni. Aztán pedig az következett, hogy hangos, dorgáló hangon magyarázott valamit nekünk, akik a többiekhez közeli ülőhelyek híján álldogáltunk, s közben előrefelé integetett, néhány utas pedig átrendeződött (már ami a buszban elfoglalt helyüket illeti). Úgy véltük, le kell ülnünk, így Attilával előre mentünk, és helyet foglaltunk egy felszabadult kettesben. Mindezt a helyi erők szemeinek kereszttüzében... :-)

Így utaztunk el Nagyszebenbe (Sibiu). A busz elhagyása után fizettünk a sofőrnek, aki 6 helyett 5 személyre számolt jegyet. Hm.
Most kissé tanácstalanok voltunk. Egy újabb utazási eszközzel volt randevúnk, konkrétan egy kisbusszal, de nem tudtuk kitalálni, az honnan indulhat. Úgy tűnt, nem erről a buszpályaudvarról. Végül egy angolul tudó egyénnel elmagyaráztattuk magunknak a témát, s az útmutatását követve néhány perc séta után meg is találtuk a helyet egy utcán, ahonnan a kisbuszok indulnak. Ezek valami más társaság buszai, ezért nem ugyanonnan mennek, mint a nagy buszok.
A kisbusz mellett a sofőr bácsik beszélgettek. Ezek is már csak minket vártak :-) Beszuszakoltunk 3 zsákot az elképesztően apró csomagtartóba, majd a többit magunkkal víve felszálltunk. És már indultunk is! Ez az átszállás is zseniálisan jött ki :-)

Most Felekre (Avrig) utaztunk. Ott alighogy elhagytuk a kisbuszt, s tettünk 2 lépést, máris megállt mellettünk egy autós fickó, s vadul magyarázni kezdett. Az egészből az bontakozott ki, hogy ő elvisz minket kocsival. Ezzel K. Andris, mint szervező, számolt is, merthogy innen még jópár km-t kellene haladnunk aszfaltos úton, mire végül odaérhetünk a hegy lábához, ahonnan kezdődhet a túra.
Az ittenieknek markáns keresetforrás az, hogy taxiként üzemelnek, azaz emberkéket szállítanak.
Ezzel az ürgével lebeszéltük, hogy két adagban elszállít minket, mivel egyszerre nem fértünk volna be (6 ember + 6 nagy zsák). Úgyhogy elsőként Dóri, Attila és K. Andris csomagolta be magát a kocsiba, s a fószer máris elporzott velük. Előtte persze azt lepacsiztuk, hogy ugyanide jön majd vissza értünk.
Mi addig elkódorogtunk kicsit. Cs. Andris megtekintett egy templomot, aztán pedig leltünk egy nagyobb boltot, ahol vettünk ezt-azt. Én többek között sárgarépát, hogy az ubin kívül is legyen zöldségem, továbbá egy speciális Halvát, mely ugyaneznap a hegymenet során kirívó sikert aratott.
Visszaslattyogtunk a találkozási ponthoz, majd nemsokára jött is a bácsi, bemálháztunk, s indultunk. Cs. Andris érdeklődve elcsevegett a bá'val, aki mind cigivel, mind rágóval megkínált minket, s jókat lelkesedett, amikor 1-1 szóról kiderült, hogy azokat Cs. Andris ismeri román nyelven.

Végül aztán felértünk a tszf. 706 m-en lévő Cabana P-na Neamtuluihoz (Cabana = menház), hol Dóriék már vártak minket. Ellőttük a start-csapatfotót, aztán végre kezdődhetett a túra!

indulás!

Eleinte széles dózerúton haladtunk, erdőgazdálkodás aktív nyomaival körbevéve. A piros + jelzést követtük, mely a gerincre volt hivatott felvezetni minket. Megnézegettünk tócsában úszkáló gőtéket, Dóri pedig bokáig merült egy sárpacában, iszappakolással kényeztetve ezáltal jelentősen elaggott bakancsát. Botanászaink (mely tulajdonképpen mindenkit jelentett rajtam kívül) élvezettel nyálazták át az egész Fogarasi-havasokat, s az egy hét során folyamatosan röpködtek a latin növénynevek, fényképezők kattogtak rá szép és érdekes növényekre, s folytak a tudományos eszmecserék.

Hamarosan cikk-cakkozni kezdett az út, s fenyvesbe magasodtunk fel. Időnként tartottunk szusszanást, s halváztunk is jókat. Kezdtem sajnálni, hogy csak 1 dobozzal vettem. Aktívan izzadt a hátunkra a zsák, hideg az nem volt. Néha picit csöpögött az eső, de még nem aggódtunk ezen. 

Egyhelyütt távcsővel aktív madármegfigyelésbe kezdtünk, ugyanis Attiláék felfedeztek egy fenyőn egy háromujjú hőcsiket :-D Na, ezt a két szót sem írtam még soha így le... Szóval ez a madár a harkályfélék családjának tagja, s ahogy megfigyeltem én is a távollátóval, igazán szépnek találtam hamvasszürke színét. Aktívan élte az életét, nem törődve velünk.

Nemsoká irtásra értünk, ahonnan már feltűntek körben a Nagy Dombok. Hegyeknek még nem mondanám őket, de azért felhő ezeknek is már képes volt a csúcsára ülni. Előhírnökei voltak a későbbieknek ők. 

Most áfonyással szegélyezett ösvényen mentünk, majd egyszer csak kibukkantunk a Cabana Barcaciu-nál (1550 m). A ház feljebb állt, környékén pedig hamvas fűvel borított szépséges tisztás kellette magát. Hirtelen úgy éreztük, a Paradicsomba kerültünk... 

Hát még mikor kutyák is előkerültek! A házhoz tartozó ebek jöttek üdvözlésünkre, akiket Dórival hamar leterítettünk, s jól megdögönyöztünk :-) Közben leszórtuk a motyót, hisz az volt a cél, hogy eddig jöjjünk fel ma. Nem akartuk rögvest túlhajszolni magunkat, s ez a csodálatos hely szirénmód búgta a fülünkbe, hogy maradjunk. Ez az álomszép fűvel borított tisztás, a szép vadvirágok, a dús áfonyabokrok, melyeket gyorsan legeltünk is, a kutyák, a csacsik, a Nap melege és fénye s a pazar panoráma.... Igen, ez a hely valóban a Paradicsom egy szelete volt számunkra! 

1. sátorhelyünk

ebmatatás :-)

Ettünk, napoztunk, jegyzeteltünk (én és Cs. Andris), fényképeztünk, kódorogtunk, kutyáztunk és csacsiztunk... Kettő csacsi legelgetett ugyanis itt a közelben, s velük kapcsolatban nagyon vicces történés esett meg. Attila épp ült a szertehányt cucc közepén, mikor is valaki megdöfködte a vállát. Odafordult, és egy csacsi állt ott :-)) Attila teljes döbbenetben volt :-)) A csacsi végigporszívózta a füvet a cuccaink között, orrával mindig odébbtúrva az érdektelen holmit, míg aztán rá nem lelt Dóri elemózsiás szövetzsákjára. No az oly mértékben megragadta a fantáziáját, hogy gyorsan rá is harapott :-)) Attila is eszmélt, megragadta a zsák másik felét, és némi húzódozás árán sikerült kitépnie a csacsi szájából :-D Mi meg győztünk kacagni a jeleneten, no meg persze fényképezni! :-) A "bűnös" csacsit végül K. Andris elvezette :-))

harc az elemózsiáért :-) (fotó: Cs. Andris)

Plusz vicces, hogy a zsák csücske tiszta csacsinyálas volt, továbbá hogy előkerült aztán a zsákból egy alma és egy uborka, mely magán viselte a csacsi erős fogainak nyomát :-))

Dóri és Attila elmentek a házhoz bekukkantani, majd sörökkel és hírekkel tértek vissza. Az Ursusnak itt 8 lejért mérik darabját (kb. 560 Ft), továbbá a sátrazásunként 5 lejt kellett perkálnunk fejenként, mely nekem persze sértette a lelkivilágomat. Mármint nem az összeg elsősorban, hanem az, hogy minek fizessek azért, mert egy fűfoltra felverem a sátramat... No mindegy.

az ínyenc - áfonya felszúrva (fotó: Attila)

csodavirág... (fotó: K. Andris)

Itt állítottuk fel először K. Andris vaciúj sátrát, a kéket, melyben én is laktam végig a túrán. Illetve Ági és Cs. Andris szintén vaciúj sátra (melyet, több más létfontosságú cuccal egyetemben indulásunk napjának délelőttjén vásároltak) is itt lett először megépítve. Mindkettő bevált :-)

sátortábor a lassan bekúszó alkonyban

lelkes csapatunk

Megnéztük a "vizesblokkot". Ez úgy néz ki, hogy van itt egy forrás, melynek dúsan folyó vizét csövön odavezetik a ház mellé, ahol van egy fából lévő tákolmány, ez a vizesblokk. A forrásvíz műanyag dézsákba özönlik, ezek mellett pedig egy feketére festett tartállyal és zuhanyfüggönnyel ellátott kabin van, mely a zuhanyzó funkciót hivatott betölteni. Nekem nem keltette fel az érdeklődésem, amúgy sem vagyok túrán nagy tisztaságigényű, pláne a legelső nap nem kívántam még tisztálkodni. 

A szomszédban vannak a budik, szintén fából ácsolva, ide is bekukkantottam. Megállapítottam, hogy műanyag hordókba kell pottyantani. Nem csípem az ilyen tömegbudikat, a természet százszorta tisztább és természetesebb.

Lassan lement a Nap. K. Andris még úgy gondolta, tábortűznél süt hagymát magának másnapra, így négyen odahúzódtunk egy kis időre. Közben megvitattuk, hogy a hely ugyan elsőrangú, de az emberek azok kevésbé... Volt a háznál egy eléggé tapló, önjelölt helyi erő, aki szeretett beszólogatni nekünk, továbbá egy másik arc meg féltette tőlünk a tűzifát, így Andris hordott sajátot. 

Már fejlámpa fényénél húzódtunk vackunkra, de előbb még megvitattuk, hogy 6-kor kelünk másnap. Bedobtuk a szunyát.

/Folytatás következik!/