Jókai Emlék és Teljesítménytúra, Erdély

Kedves Mindenki!

Idén olyan február magasságában realizálódott a gondolat, hogy Erdélybe elutazzak és részt vegyek a Jókai Mór emléktúrán. Már többször jeleztem, hogy 1848/49 világa közel áll hozzám és ennek a túrának az ötletadója az egyik legnagyobb magyar író Egy az Isten regénye, amely nagyrészt ebben a korban játszódik.

Egy kis nyomozás után kiderítettem, hogy ki szervez buszt és erre be is jelentkeztem, a pénzügyeket elintéztem. Május 4-én aztán a Batthyány térről megtörtént az indulás. 

 A Király-hágón megálltunk pihenni és itt már elkezdett morogni az ég, ami esőt sejtetett. Később tudtuk meg, hogy egy eddig általam sosem látott intenzítású jégesőbe szaladtunk bele. A legtöbb autó leállt az út szélére ugyanis gyakorlatilag összefüggő jégpáncél alakult ki az úton - május első hétvégéjén! 

Én és a Király-hágó

Király-hágó: panoráma

Hó vagy jég?

Következő megállónk volt a csucsai kastély, ahol egykoron Ady és Csinszka töltötte napjait egészen a románok ide érkezéséig. A kastély maga egy hegyoldalban kis ligettel körülvéve fekszik és nagyon kellemes a környezete. Olyan igazi elbújós.

A kastély után folytattuk utunkat Körösfő felé. Itt tettünk egy kis pihenőt és többen megnézték a kirakodóvásárt, amit én ezúttal kihagytam és inkább elsétáltam a kis református erődtemplomhoz. Ez a templom a falu legmagasabb pontján fekszik és a magyarság egy jellegzetes szimbóluma. Sajnos a külső kapu nem volt nyitva így csak kívülről tudtam megcsodálni.

Körösfő:református templom

 Emlékhely Körösfőn

Az út folytatásában a buszból megcsodáltuk a Körös forrását, ami egy kis boltíves kőépítményben található és mellette egy szétlopott, szétvert hotel féle több emeletes valami.

Szászfenesen megnéztük a római katolikus templomot, ahol a helyi lelkésszel is beszéltünk egy sort és megnéztük ezt a nagyon régi templomot. Érdekes mert egy nagyforgalmú út mellett sűrűn lakott területen fekszik és éppen ezért kevesen állnak meg itt, pedig fontos lenne a helyi magyarságnak legalább ez az erkölcsi támogatás.

 Szászfenes: templom

Szászfenes: templombelső

Kolozsvárra beérve az Unitárius Kollégium tornatermében aludtunk. Este még kiugrottunk a belvárosba és nagy örömömre majd minden második ember magyarul beszélt. Beugrottunk egy magyar étterembe, ahol túrós puliszkát ettünk tejföllel és sajttal. Mennyei volt.

Unitáris Kollégium belső udvara

 A túra napjának reggelén a középtávosok –köztük én is – a buszon elutaztunk Szindre. Itt is van egy szép unitárius templom. Itt a rajtban szembesültünk vele, hogy gatyarohasztó melegre lehet számítani. A falu környéke klasszikus mezőségi táj: erdő csak foltokban, kiterjedt juhnyájak legelésznek és sok-sok kutya vizslatja a kirándulókat.

A faluból leereszkedtünk a Tordai-hasadékba egy szúrós, cserjés szakaszon. A hasadék bejáratánál egy valószínűleg volt malom áll, ami a képzeletemben rögtön regényekbe illő történeteket alkotott.

Szindnek környéke

Közeledés a hasadék felé

 Rálátás a Tordai-hasadékra

A hasadékban való haladást nehéz leírni: szinte függőleges falak között a patak egyik oldaláról a másikra való áttérés jellemezte: voltak különböző szerkezetű hidak és áttérők és néhol a csúszós kövek felett kristálytiszta vizek buggyantak elő a sziklából. Az ember nem tudott ivás nélkül elhaladni mellette. A hasadék végén egy szép zöld mezőre értünk, ahol megkaptuk első matricánkat is a kiskönyvbe.

 Átkelés a hídon

Sziklák közt

 Újabb sziklák közt

Még én is átkelek néha a hídon

Ahová a nap is besüt

Tipikus látkép a hasadékban

Átkelés az Aranyos patakon

 A Monasteria tetőre való felkapaszkodás a túra legnehezebb szakasza volt: jó hosszú szakaszon a nagyon melegben, de azért erdőben kellett nagyon meredeken felfelé haladni. A kilátópontnál fantasztikus kilátás fogadott és már csak ezért is érdemes volt eljönni.

Maga a fennsíkjellegű tető egy erősen ördögszántásos karrmező. Jó hosszú szakaszon kellett ezen a kellemetlen terepen menni ugyanis minden egyes lépésnél bicsaklott a láb és ez a felszín a bakancsot sem kímélte igazán.

A tetőről való leérés után egy kisebb lazább rész következett egy erdős részen, ami eléggé átlagos volt bár néha intenzíven működő kőbányák tarkították. Ilyen terepen érkeztünk el Várfalvára, ahol végre ismét forrás bukkant fel. Kis zsíroskenyerezés és teázás után indulni készültünk, de egy kicsit várnunk kellett mert a túra egyetlen esője ekkor köszöntött be. Szerencsére gyorsan elállt.

Fantasztikus kilátópont

Panoráma a Monasteriáról

Innentől kezdve a Székelykő-nyeregig egységes kis fennsíkokkal tarkított emelkedés következett. Ez a szakasz is embert próbáló volt, azonban a kisebb meredekség miatt talán egy picivel könnyebb. Az egyik kistetőn egy kecskepásztorral és vagy 5 kutyájával találkoztunk, akitől mindenki azt kérdezte, hogy látott-e medvét? Erre ő: „Medvét nem, de a ganéját már igen.” Vicces volt.

Kiérve a nyeregre túl sok erőm nem maradt, de a látvány mindenért kárpótolt. Ide még vissza kell jönni.

A Nagyárkon való leereszkedés könnyebbnek ígérkezett, azonban a térdizületeimnek ez a rész ártott a legjobban: egy kőtengeren kell leereszkedni ahol bármelyik pillanatban megindulhat az ember talpa alatt a szikla és kőréteg éppen ezért állandó készültségben kell lenni a lábaknak. Ez annyira kifárasztott (a bal lábamat térdből nem tudtam emelni egy bizonyos magasság felé), hogy a másnapot kulturális kikapcsolódással töltöttem.

Kilátás a Székelykő-nyeregről

A célba beérve gulyáslevest és bort is kaptunk no és természetesen oklevelet és kitűzőt.

Másnap megnéztem Torockót magát: jártam a néprajzi múzeumban és vettem pálinkát, kerámiaterméket és beszélgettem a helyiekkel. Még Torockószentgyörgyre is átugrottunk a buszsofőr jó barátommal.

A hazatérés napján megnéztük Gyulafehérvárt: az erődön belül van a székesegyház, ahol a magyar történelem szinte legismertebb alakjai nyugszanak. Maga a város írtózatosan építik és hamarosan eszméletlen vonzóerőt fog jelenteni. Az már más kérdés, hogy a román állam szerint ez egy 2000 éves román város… ha ha ha.

 

A haragszom/szeretlek székpár

Dunnyhák

A csorda végül hazatér (Pásztor nélkül!!!)

Én és a Székelykő

 Hegymászók paradicsoma

Gyulafehérvár: székesegyház belső

 Hunyadi János szarkofágja

A Nemzet Nagyjai

Őrségváltás

Az erőd egyik díszes kapuja

 Végül a maradék lejt is elköltve este 9-re haza is értem. Első tervem az volt, hogy pár konklúziót levonok, de túl sok minden kavarog a fejemben így azzal zárom soraimat, hogy egy kicsit nagyobb összetartással és önfegyelemmel megőrizhető a magyar Közép-Erdély és talán még még meg is erősödhet a nagyon erős idegen hatással szemben.

Ismétlés remélhetőleg még az idén.