Szent László 15

A túra előzményéhez tartozik, hogy már tavaly végigmentem ugyanezen a távon így duplázónak számítok.

Az indulást megelőző este a szokásos adrenalin-növekedést tapasztaltam magamon. Ennek az lett az eredménye, hogy a szokásosnál is rosszabbul aludtam, azonban ez másnap nem éreztette hatását szerencsére. A vasútállomásra való érkezéskor éreztem a levegő dermesztő leheletét, amely egész nap elkísért utamon. Ekkor még teljesen sötét volt, azonban már a pirkadat is elkezdődött. A vonaton jó pár túratárssal találkoztam, akik a csípős hideg és szél ellen kommandós-sapkával védekeztek. Előzőleg gondolkoztam én is ezen, azonban végül elvetettem ezt az ötletet. (Először bántam, de aztán megszoktam azt, hogy az arcom jégszoborrá vált.)

A Tarra való érkezéskor már csak úgy nyüzsögtek a kicsi váróteremben az indulók. Nagyon romantikus elem a sarokban megbújó kis kályha, amit szerintem nem sok helyen látni már Magyarországon a vasúti várótermekben. A nevezés egész ügyesen megtörtént és az indulás után a falut elhagyva elkezdődött az ütemes bandukolás.

A 21-es számú úton való átkelés után, amely egyébként a kelet-nógrádi területek köldökzsinórja az első ellenőrzőpont a Sztúpa volt. Ez egy buddhista kegyhely, amelyet maga a Dalai Láma szentelt fel, az épülése után közvetlenül. A Sztúpa mellett egy zarándokház is épült, amely a több napig is kényelmet biztosít a keleti vallás hívőinek. A kegyhely után egyenletes emelkedés következett az Őrhegy irányában: közvetlenül a szántóföld melletti traktorok által használt úton kellett menni és végre egy csepp sár sem fogadott. A művelt terület után a szentkúti-völgy felé egy egyenletesen futó erdei ösvényen folytatódott a menet és a völgyhöz közeledve egy nagyobb lejtő is előkerült.

A lejtő erősen el volt jegesedve így csak lépésben tudtam lefelé haladni, de így is figyelni kellett, mert nem akartam seggre esni ilyen egyenetlen terepen. (meg amúgy se)

A völgybe leérve szemem elé tévedt a kisvölgy vége és a bazilika és a zarándokházzal. A templom mögött hatalmas park székekkel és a csíksomlyóihoz hasonló, félköríves szabadtéri oltár. Egy kis meleg tea után még gyorsan bekukkantottam a templomban, amit tavaly elhalasztottam és indultam a hegyoldalba a Remete-barlanghoz, ami a második ellenőrzőpont.

Tavaly elég nehezen ment a feljutás mert nagyon hirtelen meredek a kis ösvény, azonban most egész jól ment, bár az is igaz, hogy nem siettem, hanem tényleg csak a kényelmes tempóra koncentráltam. A helyszínen jól kifaragott barlanglakásokat láttam, amikben régen igazi remeték laktak. (Az összkomforthoz tartozik, hogy a szélső barlangban a bríz van taccs hatás is érvényesült egy megfelelő méretű lyukon keresztül...) Ekkor kezdett neki a hó igazán esni így már nem kockáztattam a továbbiakban a fényképezőgép épségét és működőképességét.

A következő ellenőrzőpontig, Sámsonházáig csak egy komolyabb emelkedő volt, ezt leküzdve csak a jéggel kellett megbirkózni. Ilyenkor egy kicsit bánkódtam a késői hóesés miatt, mert sok helyen ez jobb tapadást biztosított volna. Így maradt az óvatosság. Sámsonházán a pecsét megszerzése után a geológiia feltárás mellett kellett elhaladni, ami még így is, hogy az ember arcába erőteljesen fúj a hóvihar szele impozáns látványt nyújtott. A kék jelzést követve a nagybárkányi cél előtt még volt egy nehezebb emelkedő, de összességében egy kellemes sétához hasonlítható a táv. Nagybárkányban kitöltöttem egy tesztet hibátlanul, azonban nem én nyertem meg a könyvet. (Nem is baj, mert kisgyerekeknek volt ismeretterjesztő mesekönyv.) Olyan 4 pohár meleg tea után hozzákezdtem a hagymás zsíroskenyerek fogyasztásához is és ittam igazi házi készítésű ribizliszörpöt.

Egy zavarótényező: a beérkezésem után jó lett volna leülni egy pár percig és magamhoz térni a nagy hideg után, azonban nem jutott hely, de nem a sok ember miatt, hanem mert a jelenlévők a hátizsákjukkal meg egyéb cókmókjukkal a helyeket teljes egészében elfoglalták. Csak három szék volt azzal elfoglalva, hogy valaki a túrabotját keresztbefektette rajtuk. Erre azt hiszem oda kellene figyelni mindenkinek…

A nagy hidegben újabb tapasztalatokat szereztem. Jó alaposan felöltöztem több rétegben, aminek az lett az eredménye, hogy szépen sorban mindent átizzadtam. Ez leginkább akkor lett zavaró, amikor a legkisebb erőlködést kellett végrehajtanom (lejtőn lefelé) és szépen lassan elkezdett a külső ruházat hűlni… Egy kicsit akkor kezdtem el aggódni, amikor a sapkán már félig fagyott volt és percenként tapogatva éreztem a fagy terjedését. Szerencsére az ekkor feltett kapucni alatt a hő megmaradt.

Jól szervezett túra ez és lelkesek a szervezők is. Mivel egész jól összeismerkedtem az egyik szervezővel így még bakancsos bálba is elhívtak. Ezt majd meglátjuk…

Jópalóc