Havas Pilis

Némi késéssel adom közre a múlt hétvégi túrasorozatunk utolsó, harmadik beszámolóját. Hiába, annyit megyünk, hogy nem tudom tartani a lépést magunkkal... :)

Dóri sárgít

Az elmúlt napon, amikor a Bükkben jártunk, jó adag hó esett országszerte. A hóvihart követő napon viszont szikrázó napsütésre ébredtünk, így a fáradtságunkat leküzdve szálltunk reggel buszra Pilisszántó irányába. 2 durván fagyos nap után azért a fáradtság leküzdése némi erőfeszítésbe került, de ami következett, azért ez kétségtelenül megérte. A háromnegyed óra álmatag buszozás után nagy örömmel léptünk kis a frissítő hidegbe. A tájat mindenfelé hó fedte, kellemesen sütött a nap, a szél sem fújt - igazi téli kiránduló idő várt, ami minden jóérzésű embert jó kedvre derít. Mindenhonnan csillámhó kis hópelyhek vakítottak minket, mintha csillámmal szórták volna be a földet. Kicsit fogdostam a szikrázó havat, majd nekiindultunk. Először a pilisszántói kőbánya, sziklaszínház és a Boldogasszony-kápolna felé indultunk. Itt is, mint a túra során sokfelé szűz havat találtunk, ami a meghódítatlanság érzetét kelti a kalandvágyó túrázóban. Egy dimbes-dombos részen csúszva-kapaszkodva átvergődtük magunkat, és már ott is voltunk a bánya közelében. Nekem ez nagyon tetszett, igazából kis "kutyaösvény"-szerűségként kell ezt elképzelni. Jópofa volt ágakba kapaszkodva kúszni-mászni felfelé a szűkös kis csapáson.

Pilisszántóról a Pilis-hegy felé

Volt kőbánya, mai sziklaszínház és kápolna

Boldogasszony kápolna

Innen már egész jó volt a kilátás. A látvány csak azért nem volt 100%-osan tiszta, mert valami fura, porhószerű csapadék hullt, mintha csillogó port szórnának ránk, de hogy kik, azt nem tudtuk, mert csak valami egész vékony felhőréteg borította az eget. A bánya előterébe mászva díszesen faragott kapu fogadott minket, rajta hazaszeretetre buzdító szavakkal. A kapun belépve már-már önkéntelenül is a sziklafalra ragadt tekintetünk, ahol a tegnap is keresett Hajnit reméltük, ismét sikertelenül, pedig a védett, délies kitettségű katlant még a legfinnyásabb hajnalmadarak igényeit is kielégíthette volna. De hiába figyeltük árgus szemekkel a világító sziklákat, semmi nem moccant. Amikor meguntuk a várakozást, a bánya magasabb szintjére épített kápolnához mentünk, megcsodáltuk szokatlan, engem továbbra is csigára emlékeztető külsejét, majd a sziklafalnak búcsút intve haladtunk tovább a piroson. Közben, persze, madarászgattunk tovább: tengelic, kenderike, egerészölyv és meggyvágó került a távcső elé. Egy kanyart bevettünk az autóúton, majd erdőbe értünk, ahol izzasztó emelkedő kezdődött, szabaddá tettük tehát ruházatunk "gázcsere nyílásait". A bükki napot megúsztuk a bakancsaink beázása nélkül, mivel annyira hideg volt, hogy nem olvadt meg a hó, most azonban erre esély sem volt. Az enyhén olvadozó hó már néhány lépés után elkezdte átitatni lábbelinket, bár egyelőre ezt jól tűrtük. A piros a Magas-hegyen találkozik a zölddel, amelyen folytattuk utunkat Csobánka irányába. Itt jókedvű futókkal is találkoztunk, pedig korábban azon is morfondíroztunk, vajon mi vagyunk-e az egyetlenek, akiket nem riasztott vissza az időjárás előrejelzés. Ekkor még mindig folyamatosan hullott ez a porhó, gyönyörű volt, ahogy csillogott a napsütésben, készült is róla egy fotó.

A Hosszú-hegy tetején visz keresztül a zöld turistaút. Ez a szakasz nem különösebben látványos, mert fenyőültetvények, erdészetileg intenzíven kezelt erdők kísérik. A sziklásabb részek talán kicsit vadregényesebbek, illetve egy helyen ki is tekinthetünk a Piliscsabai-árokra, ezt a turistatérkép is "Szép kilátás!"-sal jelzi. Távcsöveinket itt sem hagytuk porosodni, nagy és középfakopáncsot, fekete harkályt, rövidkarmú fakuszt, őszapót láttunk.

Kilátás a Hosszú-hegyről

Közép fakopáncs

A zöldről aztán kedvencünkre, a kékre váltottunk, amely levitt a hegyről és azonnal Csobánka határában találtuk magunkat. Csobánkáról készítettem is néhány panorámafotót, háttérben az Oszoly-heggyel.

Csobánka

A falu szélén, viszonylag elhagyatott helyen mentünk, amikor - mit ad Isten? - egy mögöttünk osonó terepjáróra lettünk figyelmesek. Nem volt nagy, sokkal inkább kicsi, terepszínű (vagyis fehér jelen esetben). Két férfi ült benne, és meglepően nagy sebességgel száguldott felénk, annyira, hogy éppen csak le tudtunk mászni a csúszós úton az gazosba. Ha nem tesszük, megállni aligha tudtak volna... De szerencsére megúsztuk ezt a veszedelmet és ép bőrrel jutottunk el Kis-Kevély északnyugati oldalában lévő homok- vagy nem tudommilyen bányába. Itt is szinte érintetlen volt a hó, és nagyon szépen festett messziről, Dóri tejszínhez hasonlította.

Itt láttunk egy szép, terebélyes tölgyet is. Fotó alább:

Azért csak "szinte" volt érintetlen a hó, mert a könnyebben megközelíthető részeken fiatal szülők sok gyereküket szánkóztatták. Kb. innentől kezdve egyébként elég sok emberrel találkozni: kutyasétáltatókkal, gyerekszánkóztatókkal, túrázó családokkal. A Kis-Kevély alá érve megint erdőben haladtunk és a kékről áttértünk a sárga útra, amely felvisz a Mackó-barlanghoz. Ez egy elég meredek szakasz, és helyenként havas-jeges úton kell haladni. Az, hogy meredek elég enyhe kifejezés, mert nekem sokszor olyan érzésem volt, mintha épp a Kékestető előtti Gabi-halálán caflatnék felfelé, ami, ahogyan azt a neve is mutatja, egyszer valamilyen rosszabb kondícióban lévő, Gábor nevű túratársunk halálát is okozhatta :D Szóval...havas, lefagyott, égbefutó ösvény...de a barlang egész nagy és jót lehet benne enni-inni :)

Nem mellesleg a Mackó-barlang igazi érdekességeket rejtett egykoron, ahogy azt a közeli tábla hirdette. Lelkes régészeink számos állat lábnyomaira, maradványaira bukkantak itt, úgyhogy megérte kitérni.

Mackó-barlang

A barlang előtti szakasznál már csak a barlang utáni nehezebb, itt ugyanis nem (csak) felfelé kellett kapaszkodni, hanem oldalvást is lejtett az út, végül pedig csak lefelé kellett ereszkedni a helyenként szánkópályának használt úton, így többször is fenyegetett a legurulás veszélye. Azért csak megérkeztünk a Kevély-nyeregbe, ahol a kék, a sárga és a piros turistaút is találkozik, kéktúra pecsételőhely is van itt. Innen indult a napi utolsó, de legnagyobb "csúcstámadásunk", fel a Nagy-Kevélyre (534 m) a piroson. Nagy lendülettel neki is vágtunk, másztunk, másztunk felfelé a sziklás és egyre meredekebb úton. Itt azért már kezdtek lefagyni a végtagjaink, ezért kisebb szenvedést jelentett 15 perc alatt megtenni a csúcsra vezető kb. 1 km-t kb. 100 m szintkülönbséggel. Egyik kedvenc kirándulóhelyem egyébként a Nagy-Kevély, sziklás növényzete, a csúcsról kitáruló csodás panoráma és nem utolsó sorban a fővároshoz való közelsége miatt. A kilátást megint megörökítettem, az egyik fotóba "véletlenül" Dóri is beletévedt. :)

Kilátás a Nagy-Kevélyről

Kilátás Dórival

A Nagy-Kevély csúcsa felé nagy sziklatömbök díszlenek, sajnos hajnalmadarat ezekről sem sikerült levarázsolni. Itt döntenünk kellett, hogy lemegyünk Pilisborosjenőre vagy megyünk tovább a piroson, és akkor megnézzük az Ezüst-hegy kőfejtőjét, hátha ott lesz Hajni.

Az utóbbit választottuk, mert még volt időnk naplementéig. Több turistával is találkoztunk. Jó volt látni, hogy a hideg idő ellenére sokan járnak az erdőben és így kapcsolódnak ki. Szembetalálkoztunk egy kutyás családdal is, akiktől némi eligazítást kértünk "Melyik út megyen itt Budára?" formában, aztán jót kacarásztunk és elváltunk. Csípem az túrás ismeretlenekkel bratyizást :D Nálam ez is a természetjárás része..A túrások általában nyitott, belevaló emberek, én legalábbis ezt tapasztaltam eddig.
Kis ereszkedés után könnyű úton, nagyjából szintben kellett mennünk fél órát a bányáig.  Bejártuk, de madárritkaságra itt sem bukkantunk. Egy tanösvényen ereszkedtünk le a Üröm falu felé. Meredek, kicsit sziklás úton értünk a faluszéli szőlőkbe, ahol két helyi bácsi és kutyájuk fogadott minket. Nagyon kedvesen fogadtak minket, kicsit beszélgettünk, és megtudtuk tőlük, hogy a következő buszt már nem fogjuk elérni, az azutáni pedig másfél óra múlva jön. Tovább beavatást nyertünk a két szomszédvár, Pilisborosjenő és Üröm intergalaktikus ellentétébe. :) A kutyájuk egyébként nagyon jó fej volt, Dórival hamar levették egymást egymás lábairól, igaz, a kutyának könnyebb dolga volt, mert Dórinak csak kettő van. :)

Rövid beszélgetés után lesétáltunk Ürömbe, de itt már teljesen meg voltunk fagyva. A nap ugyanis lement és a hőmérséklet gyorsan zuhant, ezt pedig főleg a végtagjainkon éreztük, pl. nekem a korábban átázott bakancsom eldeformálódott a fagyástól, benne az ujjaimat pedig már nem is éreztem. A faluban a buszmegállót kerestük, és ekkor jött: a Megmentőnk. Egy hölgy jött arra, mit sem sejtve. Ekkor maradék életösztönömet összeszedve megkérdeztem tőle roppant udvariasan, hogy hol van az a bizonyos buszmegálló. Erre Ő azt válaszolta, hogy nem igazán tudja, deeee..., ha mi is úgy gondoljuk, akkor most indul Pestre kocsival... Hát persze, hogy szerettük volna, hogy elvigyen, Ő pedig ezzel megmentette életünket.

Végül kb. 18 km-t tettünk meg és az alábbi útvonalon haladtunk:
Konklúzió: Üröm jó hely, kedvesek az öreg bácsik és a középkorú, fiatal nők :D 
Menjetek hát ti is, mert Ürömben tényleg van öröm.
(Tudom, hogy szánalmasan gyenge vicc, de kihagyhatatlan :D) (Köszi, a poén "eredeti" szerzője én volnék...)
Blöööööö, még jó, hogy nekem eszembe is jutott :D

Pilis nagyobb térképen való megjelenítése