újabb kódorgás a Gerecsében

Ma ismételten ráértem, így nem volt kérdéses, hogy elcsökevényesedő lábaim és fejlődő ülőgumóim megmozgatása végett a hegy felé veszem az irányt. Jókora szél fútt, ám hideg nem volt vészesen, bizonyosan pluszban volt a hőmérséklet. Előzetes tervezésem csak a kilátóig tartott, onnan majd improvizálok, gondoltam. Ma ládázásra is készültem, ámbár GPS-t nem tudtam vinni, mert reggel ahogy elővettem, kiderült, hogy csutkára le van merülve. Így ma itthon maradt magába színi az éltető energiát, ám így erősen kérdésessé vált a ládavadászat sikere, mivel a két fellelhető ládához koordináták hada mutatta volna az utat. Sebaj, azért mindenképp megpróbálom!

A szokott útvonalon, a piros csíkon mentem fel a madárhoz. A város - ami most nem volt ködben - csak egy kurta pislantást kapott onnan, majd az irányzékot a Szédítő-szikla felé vettem, ott lapul ugyanis egy láda. Végre most lementem a szikla szoknyájára, már egy ideje fentem rá a fogam. Most amúgy is muszáj volt, mert arra kellett keresni a ládát. Veszett szél fújt ott, fel kellett kapucniznom. A ládát sok percig kajtattam, átvizsgáltam sok lyukat, repedést, másztam fel-le, de eredménytelenül kellett távoznom. Na majd legközelebb már GPS-sel felfegyverkezve érkezem!

Eztán a kilátó felé kanyarodtam, mert ama létesítmény még mindig igen nagy vonzerőt gyakorol rám. Na meg most a másik láda miatt is, mely fellelésének koordinátái a kilátó tetejére vannak róva. 

Caplattam az ösvényen, amikor egy kis akrobata mókuska ugrándozása torpantott meg. Figyelve, de azért bátran átszaladt előttem az ösvényen, csavarban felfutott egy fatörzsön. Én óvakodva igyekeztem úgy helyezkedni, hogy mindig lássam, mit akrobatikázik össze. Ugyanis időnként repülőmókusnak gondolta magát, és némi farrendezkedés után átugrott a szomszédos fa ágára! Ekkor sajnos megzavart egy telefon (egy ügyfél nem átallott szombaton felhívni), így - bár még jó ideig igyekeztem a mókuskát figyelni - egy idő után szem elől vesztettem a légtornászt. 

A kilátó most is megvolt, ott terpeszkedett naaaagy póklábain, készenlétben, hogy rávesse magát a városra. Már messziről hallatszott, milyen veszettül zúg a szél odafent, de ez nyilvánvalóan nem tántorított el attól, hogy bevegyem a placcot. Felkocogtam, útközben felcsaptam a kapucnit újfent. Fent aztán tombolt a szél ezerrel, ha szembeszegültem vele, a kapucnimnak esélye sem volt a fejemen maradni. Sokszor igyekezett megfosztani a függőleges létezéstől. Dacoltam vele, és sikerrel! :-) Egyébiránt a koordinátákat nem találtam meg a leírás szerinti helyen, nem egészen értettem a dolgot. Most utánaolvastam még egyszer a geocaching.hu-n, és lám: más sem találta, sőt van, aki azt gondolta, mint én: hogy az a bizonyos oszlop le lett festve. No mindegy, legközelebb GPS-sel indítok hadat a pót-koordináták ellen!

A kilátóról lemászva eljött a töprengés ideje, hogy merre is menjek tovább. Két kupak meleg tea mellett átböngésztem a térképet, és megállapítottam, hogy egyet kell értenem Petivel: a Gerecsében tényleg nincsenek bő lére eresztve a turistautak. Ehhez járul még az én szűrőm: az út legyen minél távolabb emberi helyektől. Hát nem sok esélyem marad... 

Na mindegy. Leereszkedtem a piros háromszögön (marha csúszós volt), majd egy darabon azonos úton mentem a két héttel ezelőtti önmagammal. :-) A Vaskapu felé tartva összetalálkoztam két terepbringát toló sráccal. Már múltkor is láttam, hogy azt a részt a terepbringások sűrűn preferálják. Beelőztem őket, miközben hallgattam témába vágó csevejüket. Tök baró szerintem a terepbringázás!

A Vaskapunál most másfelé kanyarodtam, mint múltkor. Hamarosan megint a csemetekerthez értem, ahol kerítésen keresztül megpróbáltam megsimizni a nagy loncsos ebeket (nem nagyon fért be a kezem, meg az ebek veszettül féltékenyek voltak egymásra). A kertben épp szüretelték a fenyőfát a közeledő karácsony végett.

Innen megcéloztam újra a Kis-réti vadászházat (azt a bizonyost, ami már nincs), úgyhogy megint ismert útvonalon haladtam. Az egykori vadászháznál lecsüccsentem kicsit a szép, faragott padra (amit múltkor lefotóztam), ittam, szusszantam egyet, térképet tanulmányoztam, valamint szapultam magam, amiért egyáltalán semmi élelmet nem hoztam magammal. 

Innentől megint új úton mentem. Épp abban gyönyörködtem, milyen szépen mutat a fehér kavicsos út, ahogy egy enyhe S betűt leírva eltűnik a barna avar és barna fák közt (imádom a kanyargó ösvényeket, amikről nem lehet tudni, hova visznek!), amikor 3 őzi mozgása torpantott meg. Sajnos észrevettek, de néhány kecses szökkenés után megálltak, és lassú sétában tűntek el. De örülök, hogy láttam őket! 

A bevetés következő célhelye a Halyagos, majd az Öreg-Halyagos lett. Elhatároztam, hogy kedvükért elszakadok a turistaúttól, meghódítom irtózatos magasságukat, és megkeresem a tetejükön trónoló magassági pontot. Kisvártatva megkezdtem tehát toronyiránt a Halyagos elleni csúcstámadást, mely méltóságteljes 445 m-es magasságával tornyosult előttem. Felérve mentem mindenfelé, kerestem-kutattam. Egy vadcsapásra bukkantam, azon indultam el, majd kisvártatva mohás sziklák vonták magukra a figyelmemet - úgy kuksoltak ott, mint zöld tojások az avarban. Odamentem fizikálisan is megcsodálni őket, és ekkor megpillantottam a magassági pontot. Juppi, az ösvény és a kövek elvezettek hozzá! A magassági pont pedig még egy ajándékot adott: a közelben megpillantottam egy gyönyörű matuzsálem fát! Íme, ő az:

Őt is körbecsodáltam, majd még egy térképellenőrzést megejtve elindultam, hogy hasonló sikerrel járjak a 437 m magas Öreg-Halyagosnál. Úgy véltem, tartom a helyes irányt, de ez közel sem biztos. Kódorogtam, de a magassági pont nem lett meg (nem is tudom amúgy, van-e). 

Megint eszembe jutott, hogy marha hasznos lenne elvégezni egy túravezetői tanfolyamot, mert sok ponton hiányosságaim vannak a tájékozódásban. Igazából tankönyvem van hozzá, úgyhogy magam is tanulhatnék belőle.

A sikertelen csúcsfelderítés után a sárga jelzésen haladtam, majd megint egy már ismert helyre érkeztem. Ott egy darabig azonos úton mentem, majd elszakadtam a járt úttól, és nem jelzett, kavicsos úton haladtam. Ugyanis új célt tűztem ki: a Ferenc-ház megtekintését. 

Hamarosan oda is értem, de házat sehol nem láttam. A térkép segítségével megállapítottam, hol lehetett, és valóban: megtaláltam a nyomait. Tetőcserép darabok, szemetek, téglák. Nem tudom, milyen ház lehetett ott, és vajon mióta nem létezik ez sem. 

Eztán egy nyílegyenes úton haladtam, majd a Halyagos rét túlfelén találtam magam [nemrég mentem el a másik oldalán, oda is intettem a másik téridőkontinuumban ott caplató Dijának :-)] Innentől már hazafelé vettem az irányt, a nappal is leáldozóban volt, no meg veszett éhségben szenvedtem. Áthaladtam egy kedves völgyön, majd újra a Vaskapunál voltam. A fák közt láttam a terepbringásokat. Leereszkedtem a már ismert úton, és hamarosan ott álltam a piros háromszög kezdetén, mely a kilátóhoz visz. Tudtam, hogy ez kemény szakasz lesz - jelenleg csúszós, de amúgy meg elég meredek.

Nekiveselkedtem hát. A fűtésem néhány perc alatt bekapcsolt. Többször megálltam néhány másodpercre, és aztán újult hévvel toltam magam felfelé. A legnehezebb szakaszon fák segítségét is igénybe kellett vennem, ugyanis az alapvető meredekséghez most még vizes faleveleket és sarat is kaptam nehezítés gyanánt. 

Igazából ki akartam próbálni ezt a szakaszt felfelé is mindenképp, mert lefelé már kétszer is lementem rajta. Na meg a múlt hétvégi teljesítménytúra - amire végül nem mentem - is itt vezetett fel, és az induló 3 ismerősöm is biztosan szenvedett itt.

No, végül újra megláttam a kilátót, ennek most különösen megörültem. Nem volt túl egyszerű szakasz.

Elkanyarodtam még a nagy barlang felé, utánanézni az ott valahol rejlő ládának, de persze nem találtam meg, ide is koordináták kellettek volna. Jól van, mindenképp lesz majd még egy ilyen utam!

Jól esett a mai nem túl hosszú túra, igazából elfáradtam a végére. Holnap pedig vár a Dorog-Mogyorósbánya közti kék szakasz! Jó ez a hétvége :-)

elrugaszkodás