gerecsei KÉK - Dorog-Mogyorósbánya

E napon (dec. 18.) a BRTSZ csapatával tartottunk a Dorog - Mogyorósbánya közti gerecsei KÉK szakasz teljesítése céljából. Ők Bp-ről vonattal támadták be a célt, mi viszont T.bányáról buszoztunk el Dorogra. Rég buszoztam, úgyhogy vártam, hogy egy jó kis busz szállítsa a valagamat egy számomra idegen tájon, én pedig tudjak nézelődni ezerrel! Szeretem :-) 

A buszút során oldalról tekinthettük meg a hegyvonulatot, amin majd végigtúrázunk. Igazán szép volt, a Nagy-Gete nagyon jellegzetes hegy! Szééép nagy, az egyik fele lankás, a másik meredekebb.

Szóval úgy másfél órai buszút után érkeztünk meg oda, ahova kocsival kb. 30-40 perc alatt el lehetett volna jutni. A magyar tömegközlekedés szépségei :-) Csak pár percet kellett várnunk a vasútállomáson a viszontlátás örömeire: hamarosan befutott a vonat a túratársakkal. Mindig nagyon jó találkozni ezzel a csapattal, olyan jó fejek!! Örömködve üdvözöltük az ismerős és ismeretlen egyéneket, majd pecsét után néztünk. A pénztár nem volt nyitva, így betámadtuk a mittudomén milyen irodát, ahol a MÁV-os dolgozók tartózkodnak. A bácsitól egy esztétikailag rendkívül letisztult pecsétet kaptunk: a felirata "Dorog" és egy négyjegyű szám vala. Megteszi.

Eztán többünk döbbenetére az első utunk nem egy kocsmába vitt, hanem megindultunk a kéken ki a városból. Megkezdődtek a kiscsoportos beszélgetések. Én is elmerültem néhány csevejben, és újfent megtapasztaltam, hogy mennyire nem figyel ilyenkor az ember a környezetére. Ebből a szempontból kétségtelen előny, ha egyedül túrázik az ember. De ha ezzel a csapattal megyek, akkor éppoly fontosak számomra az emberek, mint a túrázás és a táj.

Erdőben haladtunk, és nem kis örömömre erre volt egy kis hó! Tehát már látszott a fehérség! Oly jól esett, hisz a tegnapi túrámon két folt kivételével nem láttam havat. És hát mégiscsak december van...

Kisvártatva ráléptünk a Gete vonulatára, és innentől emelkedett az út. A csapat is szétszakadt, majd be-bevártuk egymást. Havas ösvényeket szeltünk. A Gete-hegy nevű csúcson (403 m) tartottunk egy nézelődéses-fotózásos pihenőcskét. Innen szép kilátás nyílt az alant elterülő változatos tájra, mely tartalmazott jól fésült, őszbe vegyülő szántóföldet, települést, erdőfoltokat.

a Nagy-Getén

Az utunk továbbra is felfelé vezetett, hisz a következő cél a Nagy-Gete volt (456 m). Itt már volt akkora hó, amelyen látszott, hogy szűz a fák közt. Hiába haladtunk a gerincen, kilátásunk nem volt a fák sűrűsége miatt. Itt is hosszúra nyúlott a csapat, és az eleje már felért a csúcsra, mikor a vége még távolabb volt tőle. 

A Gete csúcsa kopasz, így nagyszerű kilátást enged meg D felé. Van egy nagy kereszt is ott. Itt is fotóztunk, néhányan pedig leléptek, hogy mielőbb bevegyék a tokodi kocsmát. 

Eszembe jutott, hogy itt van egy ládarejtés, így gyors átolvastam szegényes leírásomat, és elindultam a szimatom után. Kerestem-kutattam a kövek közt, de - mivel nem igazán akartam szívvel-lélekkel ládázni - nem lett meg most sem a rejtés. Mire visszaballagtam a többiekhez, már szedelőzködtek. Ekkor derült ki, hogy Zsolti telefonján van GPS, azon pedig ládákat is mutató térkép, és gyorsabban be tudja izzítani, mint én az én készülékemet. Viszont így is elkéstünk, nem akartunk annyira leszakadni a többiekről, így abban maradtunk, hogy majd a legközelebbi ládánál igénybe vesszük az okostelefon agyát. 

A Getéről való leereszkedés emlékezetes. Marha meredek zergebaszta ösvény visz lefelé, mely néhány lépésenként ellentétes irányt vesz. Jelentősen fel is torlódtunk, mivel voltak, akik nem merték úgy nekiereszteni magukat. Nekem a bakim most jól funkcionált, alig csúsztam meg néhányszor. Persze erről a helyszínről a tegnapi kilátóhoz vezető ösvényre asszociáltam, ám ahhoz képest itt most tengernyi falevél volt, és sokkal kevesebb pucér saras rész. Nem éreztem annyira vészesnek.

Volt még egy kis felmenet az Öreg-kőre, de bevallom, itt az emlékeim cserben hagynak - valószínűleg az egyik mélyebb beszélgetésben voltam elmerülve, s nem emlékszem egész tisztán a környezetre.

De azt elmondhatom, hogy december létére marha meleg idő volt. Gyönyörűen sütött a nap egész túránk alatt, s már a kis emelkedők is lecsalták rólunk a kabátot. Vágytuk volna a havat, de örült a lelkünk a napsütésnek!

Hamarosan megérkeztünk Tokodra. Itt két helyen is lehet pecsételni: az Aladár kocsmában, illetve a tokodi pincéknél a Kavics-Lakban. Nyilvánvalóan a kocsmában kezdtük. Itt elég hosszú pihenőt tartottunk, biztosítottuk a hely egy heti bevételét, valamint falatoztunk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Tök szeretem, hogy ilyenkor pillanatok alatt terülj-asztallá változik a felület: sokan ráteszik, amilyük van, és szabad a vásár. Így jutottam töpörtyűhöz, kolbász kisütött zsírjával megkent kenyérhez, töpörtyűkrémes kenyérhez (de ezt átpasszoltam Petinek, nem jött be annyira az íze), valamint zöldhagymához. Az erőskedvelők csípős paprikás zsíros kenyeret fogyasztottak, és furcsa mód mindannyian vadul szipogni és szemet-homlokot törölgetni kezdtek, majd röpködtek a "bazmeg"-ek :-) "Csöppet" csípős volt a Taki által hozott paprika :-))

És döbbenetes, de elfogyott a kocsma kínálatából a Becherovka, mire én kérni akartam! Teljesen el voltam hűlve. Hálistennek a kedves túratársak közül ketten is felajánlották, hogy igyak az övékből valamennyit, majd javasolták, hogy ha Petiét is megcsapolom, már annyit ittam, mintha nekem is jutott volna. Éltem a lehetőséggel :-)

Hosszú pihenőnk után, valamint miután Pali megosztotta a csapattal az új telszámát, felkerekedtünk. Épphogy be voltam csiccsentve, de sajnos az érzés túl hamar elmúlt a hideg levegő és a mozgás hatására. 

Utunk újra emelkedett, ahogy jöttünk ki a faluból. Ott magasodott a Hegyes-kő a maga 311 m-es magasságával. Úgy tűnt, a KÉK mellette megy el. (A térképemet egyszer vettem csak elő, így nem voltam teljesen tisztában már útközben sem, hogy mi hogy követi egymást.) Egy kunkorral félig megkerültük a Hegyes-követ (vagy kőt...?), s aztán betámadtuk hátulról. Egyesek tovább mentek, mi néhányan pedig ledobtuk a zsákunkat, hogy könnyebben küzdhessük fel magunkat. Ahhoz kétségem sem fért soha, hogy megéri felmenni a magaslatokra, és most is ezt tapasztaltam. Innen végre 360 fokos panorámát kaptunk: észak felé ott csillogott a Duna, ott magasodott az esztergomi bazilika, mögötte pedig a szlovák hegyek, és nem messze tőle pedig a hósapkás Börzsöny! Csudaszép volt! DNy felé pedig ott trónolt a Nagy-Gerecse csúcs (633 m), rajta az adótoronnyal. Mellettünk pedig ott hevert Sanyi a köveken, és belső nyugalmában elmerülve napfürdőzött :-) Peti valami más irányból támadta be a csúcsot, azt hiszem, barlangokat keresett, vagy másmilyen panorámát.

Hegyes-kői panoráma, rázoomolva a Börzsöny havas csúcsaira, bal oldalon az esztergomi Bazilika

A többiek már lementek, amikor rárontottam Zsoltira, hogy kapcsolja gyorsan be a masináját. Sajnos megint nem jártunk sikerrel, talán nem túl érzékeny preciziós műszer ez, de általa nem leltünk rá a ládára. Sebaj.

Hamarosan egy érdekes helyre értünk. Amolyan cserjés mezőféle ez, és ezerfelé szelik az ösvények. Nem árt odafigyelni, merre vannak a jelzések. Épp ötfős társasággal haladtunk és beszélgettünk, amikor  megzavart állatkák futottak át előttünk az ösvényen, méghozzá egy disznócsalád: anya és néhány porontya. Végre, élő disznók! :-) És család! De jó!

Hamarosan forgalmasabb betonútra értünk, és azon voltunk kénytelenek haladni egy kis darabon. Ekkor átéreztem a helyzetemet, és öröm töltött el, hogy én itt gyalogolok, és nem pedig az egyik autóban ülök. Ez nagy örömmel töltött el :-)

Eztán értünk oda a tokodi pincékhez, melyek tulképp Tokod és Mogyorósbánya között félúton lelhetők fel. És meglett a Kavics-Lak is. Szuper kis hely!! Ajándékképp kaptuk, hogy pont akkor értünk oda a Lakhoz, amikor jöttek a tulajék is. Sanyi mindjárt le is csapott rájuk, jól kikérdezte őket. Engem lefoglalt a sok érdekes dolog, és a pecsét is remek módon volt megoldva: egy kavicsba volt beleépítve a pecsételő fej, és egy iszonyat aranyos kis dobozba volt kihelyezve a kerítésen. Imígyen: kavicspecsét Mellesleg ezt nézegessétek, ha csudajó kavicsdolgokat akartok nézni: kavicsok Szóval néhányan elszütyörögtünk itt, míg a többség már továbbhaladt. 

Újra emelkedő következett, és előretekintve látványos nagy sziklák magasodtak a semmi fölé. Oda tartottunk! Jó megdolgoztatós szakasz volt, és örültem neki, hogy dolgozik a testem! Így aztán felértünk a kősziklákhoz, ahonnan - ahogy a térkép is jelöli - szép kilátás van. Itt már ropogott a hó a talpunk alatt, annyi volt. Megkísértett a gondolat, hogy nem várromokat látunk-e itt, de Sanyi szerint nem. Itt mi leszakadtunk a többiektől, mert én meg akartam nézni a távolabbi sziklákat is, ő pedig velem tartott. Valaki egy botra egy magyar zászlót tűzött ide. Találtunk még csillagászkodásra utaló jeleket itt (pl. egy betonlap, rajta egy nyíl, és odaírva, hogy Perseidák, vagy egy emléktábla, hogy Konkoly Thege csillagos valamicsoda).

a tokodi pincék feletti Kőszikla

Az innen Mogyorósbányáig tartó szakaszt beszélgetve és trappolva tettük meg. Az út lejtett. A faluban útbaigazítást kértünk, és bár Sanyi kocsmát kérdezett, de a néni rögtön a KÉKpecsét felé terelt bennünket. Ez egy zárva lévő vendéglő ajtajánál volt elhelyezve. Közben a többiek már velünk szembe jöttek, és Peti mondta, hogy menjünk majd fel egy utcában, mert ők ott lesznek, állítólag cukrászda van ott. Gyorsan benyomtam a pecsétet, majd rohantam a szomszédos játszótérre, ami nagyon nyálcsorgatóan nézett ki! Amin rögtön megakadt a szemem, az az olyan izé, hogy egy dróton lógó cuccra rákapaszkodva lehet lesuhanni! Hát amilyen jónak tűnt, annyira fos volt: alig pár métert csúszott velem... Kellőképp lehangolt, gyorsan valami jobb után néztem. Betámadtam a hintákat! Imádok hintázni, és meggyőződésem, hogy ez azért van, mert kiskoromban alig volt lehetőségem kiélni ezt :-) Széthajtottam a hintát, majd kipróbáltam még egy egyszemélyes játékot, aztán megállítottam Sanyit, mivel úgy véltem, rossz felé megy, és felmentünk az általam javallott utcán. Ott meg is találtuk a "cukrászdát", ami valójában kocsma volt. A cukrászda egy régi funkciója volt, melyet a falusiak - jó falusi szokás szerint - az életben nem fognak modernizálni, így a kocsmáros csaj elmondása szerint most is cukinak hívják a helyet. 

Itt nem ücsörögtünk sokáig, mert hamarosan indult a busz, mellyel visszatértünk Dorogra. Peti útközben kitalálta, hogy ha leszállunk Tokodaltárón, bekukkanthatunk mamájához, így a döntést pillanatokon belül tett követte. Váratlan gyorsasággal elbúcsúztunk kedves túratársainktól, és elhagytuk a járatot. 

A mama végtelen örömmel üdvözölt minket, meggyőződésem, hogy feldobtuk a napját. Nem maradtunk sokáig, csak egy órát, aztán 5 liter savanyúsággal, egy kis üveg lecsóval és két tojással megrakodva távoztunk. Levágtattunk a buszra, mert majdnem lekéstük, és méltán gondoltuk úgy, hogy innen már sima ügy van hazáig. Ez majdnem így is történt, csak Tatán közbejött egy durrdefekt. És a nap második ajándéka: a defekt épp egy buszmegálló mellett történt, melyben bent állt egy T.bánya felé menő busz. Nagyszerű :-) Pillanatok alatt átszálltunk a másik buszra, és most már tényleg simán hazaértünk.

Remek hétvége volt: két túrás nap!! :-)

Összes fotóm: fotók