A 2021-es évi nyaralásunk színhelyéül a Zemplén dolgozta ki magát. Peti számára messzi, ismeretlen vidék; számomra messzi, csodás túraterep. 2 hetet töltöttünk itt augusztus 21. és szeptember 4. között, közben 4 különböző helyen aludtunk, a nyár helyett az ősz jellemezte ezt az időszakot, és a kincseknek csak egy részét éltük át. De - gondoltam - ezt a részt azért megírom.
 |
| start: Szegilong (Erdőbénye) |
Idén is vonattal és bringákkal utaztunk. Az egész történet az Erdőbénye nevű megállóhelyen vette kezdetét, mely valójában Szegilong településen található. Erre a látszólagos ellentmondásra azóta sem jöttem rá. Mindenesetre az volt a terv, hogy innen Olaszliszka, Vámosújfalu és Bodrogolaszi érintésével Sárospatakig tekerjünk el ma (cca. 18 km), ahol majd leakasztunk egy kempinget a szögről.
Az út a forgalmas 37-es főúttal párhuzamosan visz (megkockáztatom: ez az ún. régi 37-es út), és időnként olyannyira forgalommentes, hogy szinte bicikliútnak néztük. Az útminőség változó.
Olaszliszkán megálltunk egy pillanatra a Szögi Lajos emlékműnél és megemlékeztünk erről az érthetetlen, szomorú eseményről...
Bodrogolasziban odagurultunk a Lónyay-kastélyhoz. Épp egy csapat nyugdíjas téblábolt, de azt mondták, bemehetünk a parkba megnézni kívülről az épületet. Alighogy begurultunk, egy lelkes szakállas pasas jött hozzánk, és már magyarázott is és invitált minket a vallási csoportjuk által itt üzemeltetett valami programra. Gyorsan a szavába vágva a kastélyra tereltem a szót: ő is azt mondta, kívülről körbejárható az épület, de bemenni nem lehet. Úgyhogy körbesasoltuk: egykor szebb időket, és elég változatos időket élhetett át az épület.
 |
| Lónyay-kastély, Bodrogolaszi |
 |
| Lónyay-kastély, Bodrogolaszi |
Sárospatakra érve lementünk a vár mellett a Bodrog partjára, illetve a várkertben is elidőztünk kissé. De csak kissé: az idő már úgy állt, hogy illő volt valami kempingbe bejelentkezni. A neten keresgéltünk, és végül a Végardó Fürdő kempingjére esett a választás - vesztünkre. Ez a helyi fürdő, mely kempinget is üzemeltet. Becsekkoltunk, majd körbejártuk és szomorúan megállapítottuk: látszólag dugig van. Fogalmunk sem volt, hová verjünk sátrat, nem volt egy privát zug az egész kócerájban. Végül kis házak és a kerítés közé sátraztunk, de kiderült: az egész választás úgy rossz, ahogy van. Gyakorlatilag egész éjjel nem aludtunk semmit, mivel nyárbúcsúztató/szombatbúcsúztató/bármilyenbúcsúztató bulit tartottak egyes kempinglakók, illetve a szomszédos nyaralóban szintén ez zajlott, így két irányból kaptuk a zenét, dumát és röhögést egész éjjel... Borzalmas volt. Olyanokon gondolkoztunk, hogy kiköltözünk, hogy az egész felvert sátrat valahogy áthurcoljuk máshová, de ez túlontúl macerásnak tűnt, így éberen tűrtünk és közben vadul utáltuk a bulizókat.... Bárcsak közben ne jöttünk volna rá, hogy egészen közel van egy másik kemping, ami sokkal csendesebbnek és szeparáltabbnak tűnt... Mindenesetre egyszer ennek is vége volt, és másnap reggel boldogan álltunk tovább.
Ma kellett elfoglalnunk a fő szálláshelyünket Vágáshután. Ide két út kínálkozott számunkra: a régi hegyközi vasút nyomvonalán kialakított aszfaltos bicikliúton Pálházáig, megkerülve ezáltal a Zemplént kelet felől, majd Pálházáról begurulva Vágásra; vagy pedig Sárospatakról irány északnak keresztül a Zemplénen ismeretlen minőségű/burkolatú úton és terepen. Mivel mégiscsak szükségünk volt némi kalandfaktorra, az utóbbi mellett döntöttünk, így Sárospatakról Makkoshotyka felé indultunk. Itt kezdtünk behatolni a Zemplén hegyei közé. Makkoshotyesz zsákfalu, innen a térkép szerint valamiféle szilárd burkolatú út vezet tovább, ami aztán egyel rosszabbá változik, hogy aztán majd ilyen minőségében torkolljon bele a Gerendás-rétnél egy erdőn átívelő aszfaltútba. Úgyhogy nekivágtunk. Azért aggódtam, nehogy egy eső után felpuhult, iszonyatos sáros úton kelljen kecmeregnünk, hogy jól megbánjuk a választásunkat...
Szerencsére nem így lett. Köves-kavicsos földút, majd földút volt ez, ami ezen a napon megfelelően tekerhető volt. A Gerendás-rétig az út 3/4-ében emelkedett, de annyira nem, hogy ne lehessen a felmálházott bringákkal tekerni szépen lassan. De a víz szakadt rólam rendesen.
Itt mindenképp említésre méltó a szép Erdész Emlékmű: a helyi erdőkben dolgozó erdészeti munkások neveit és dátumait vésik fel szép nagy kőtáblákra, melyek egy vadászház és erdei pihenőhely társaságában vannak elhelyezve. A legfrissebb kőtáblán még rengeteg üres hely van.
 |
| erdész emlékmű |
Szóval szépen áttekertük ezt a remek erdei szakaszt, mely ráadásul rengeteg irdatlanul finom szederrel ajándékozott meg minket. Mondhatom: két pofára zabáltuk.
Alaposan megéhezve értük el az Eszkála-erdészházat, s meg is tartottuk itt jól megérdemelt ebédidőnket és pihenőnket. Nagyon tuti kis fedett pihenőhelyet rittyentettek ide, mióta utoljára itt jártam. Remekül esett most itt megpihenni.
 |
| az Eszkála-erdészháznál |
Legurultunk a közeli Gerendás-rétig, és el is értük azt a bizonyos erdei aszfaltutat. Innen már egyértelműen nem kellett aggódni az útminőség miatt. A Gerendás-rétre egy csinos házat ácsoltak: alul nyitott oldalú, padasztalokkal feltöltött tér, felül pedig egy létrán megközelíthető padlás, mely bivakhelynek kiváló. Meg is állapítottuk, hogy itt bizony kint kéne majd aludni egy éjszakát, amikor erre Háromhuta, Regéc felé tekergünk.
Jó nagy gurulás következett a Kemence-patak völgyéig, ahol is javaslatomra kitértünk Kőkapu felé. Szerettem volna, hogy Peti lássa Kőkaput már ma. Megnéztük a kis tavat, a vadászkastélyt, a rólam elnevezett szobrot (😉), és a kisvonatot, mely éppen jött is!
 |
| Kőkapu, kis tó |
Most már tényleg ideje volt az irányt egyenesen Vágáshuta felé venni, úgyhogy Kishután át eltekertünk Pálházára, majd Kovácsvágáson át Vágáshutára. Szállásadónk már várt minket, átbeszéltük vele a dolgokat, én pedig már fáztam is, mert a hűvösödő este borzolta a rámszáradt izzadtságot. Bájos ház volt a Huta-patak Vendégház, ahol megszálltunk: a patak közvetlenül mellette csacsogott, fölé apró hidat helyeztek, melyen egy asztalka s két szék állt. Kerítés nincs, van sok fű és bokor madárkákkal.
Ma 36 km-t tekertünk.
 |
| a Huta-patak Vendégházunk |
A Vágáshután töltött 12 napunkon az időjárás kedvesen őszbe fordult, és nem a napsütötte langyos őszbe, hanem a borongós esős fajtába... Sajnos így nyaralásunk őszölésbe csapott át, s több ötletünkről is lemondtunk az esők és az éjszakai felettébb hidegség miatt.
Első reggelünkön egy defektes biciklire és egy cuki várandós cicára keltünk. Előbbinek nem túlzottan tudtunk örülni, lévén Vágáson nemhogy biciklibolt, de egyáltalán élelmiszerbolt sincs. (A cicónak felettébb örültem, és majd ejtek róla több szót is.) Ma egyébként is azt terveztük, hogy bebuszozunk a 8 km-re lévő helyi városkába, Pálházára, hogy bevásároljunk több napi élelmet, így emellé most bicikliszervízt is be kellett terveznünk. Peti kikapta a kereket, és elvittük busszal. Pálházán volt egy retro bringabolt és -szervíz, de a pult mögött ücsörgő bácsi elnézésünket kérte, amiért nem fér bele a belső csere a zsúfolt napjába. Találtunk aztán egy nagyon zsír új modern üzletet, mely elektromos bringakölcsönző volt alapvetően. Mivel az ajtajára ki volt írva 2 név telefonszámmal, hogy ha nincsenek itt, így lehet őket keresni (jó, tudom: a kölcsönzött bringák visszavitele miatt...), hát akkor már felhívtam őket, hisz nagy volt a szükség: bicikli nélkül lőttek minden programunknak. Hamarosan egy feleséggel, gyerekkel és kutyával feltöltött furgon fékezett a bolt előtt, és egy rettentő szimpatikus bringás srác jött oda hozzánk. Megoldotta nekünk a belső cserét, igen rendi volt tőle.
Beültünk aztán egy pizzára a Vadregénybe, mely egy malomépület felújításával jött létre. Igen fincsi pizza volt! Miután pedig be is vásároltunk a helyi nagy Reálban alaposan, visszabuszoztunk Vágásra.
Vágáshuta ma egy apró zsákfalu, mely amolyan háromosztatúan jellemezhető: a fő része, ahová a busz is bejön és megfordul, és ahol a művház, a falusi turistaház, a tájház, a templom és a községháza is van, a Dolina nevet viseli. Ez a patakvölgyben van. Ettől északra fenn a hegyen találjuk az ún. Kispart nevű részt, délre fenn a hegyen pedig a Nagypart nevű részeket. Ezek bizony alapos kapaszkodással közelíthetők csak meg. Persze a nép nagy része ezt a kapaszkodást már autóval oldja meg, de biztos akad még 1-2 helyi néni és bácsi, akik gyalogolnak. Szóval Vágáshután egy maroknyian laknak (2015-ös adatok szerint 78-an), de megtudtuk, hogy régen bizony 400-an is laktak itt... Csak pillogtam, hogy hát de hol...? Nincs is annyi hely, annyi ház és tér... De régen ahol ma erdő van, ott is házak állottak.
Felgyalogoltunk a Kispartra, és bizony volt kiélvezni való panoráma bőven......
 |
| kisparti panoráma I. |
 |
| kisparti panoráma II. |
Gyönyörűséges volt...
Kisparton és Nagyparton sok elég jó ház van, amiket idetelepülők építettek nyaralónak, vendégháznak. Elég sok vendégház van. A mi házunkat gondozó pár pl. egy jurtás helyet üzemeltet Nagyparton, de van itt vadászos szálláshely is, meg egyszerűbb és drágább is. Kispart a kedvencem lett, szinte tökéletes elvonulós hely annak, aki nem akar sehová elmászkálni: néhány ház van elszórtan a Hársbércen a fullpanorámában, és a kaviccsal szórt útnak vége van, legalábbis autóval.
Másnapra terveztem nekünk egy Nagypart - Cseréptó - Kispart körtúrát, de az eső alaposan a levesünkbe köpött... A túrára elindultunk, ekkor jártunk először Nagyparton, de már látszott, hogy jön az eső. Cseréptónál kapott el minket, ahol nem volt fedett pihenőhely, így innen a legrövidebb útvonalon, a KÉKen gyorsan megcéloztuk a falut. Esett rendesen, a KÉK ösvény itt elég susnyás, a lábunk alatt folyt a víz lefelé a falu irányába, tocsogva ereszkedtünk. Elázva értünk haza a hideg házba, és mivel most már magunkon kívül a ruháinkat is szárítani kellett (amikből, lévén hogy nyaralásra készültünk, bizony nem hoztunk túl sok vastagot), bekapcsoltuk a fürdőben az elektromos radiátort. Kellemes volt, ugyanakkor elszomorító: fűtött nyaralás...
 |
| csinos pince Nagyparton |
 |
| falusi romantika Nagyparton |
Következő nap reggel egész használhatónak nézett kis az időjárás: sütött a Nap! Megetettük Cickót is, a cuki várandós cicát, aki szinte ideköltözött, míg itt voltunk.
 |
| Cickó, a vágási cicánk :-) |
Ma bringával indultunk egy nagyobb körre, aminek a fő apropója a füzéri vár felkeresése volt. Ez egy 40 km-es karika lett, és elég élvezetes volt. Kitekertünk Pálházára, majd onnan Filkeházán át Füzérkomlósra, ahonnan egy remek egysáv szélességű aszfaltúton át lehet tekerni Füzérre. Kéktúrás időből ismertem, és most Petinek is tetszett. Innen csodásan lehet látni a várat is, ahogy közelíti az ember.
 |
| közelítés |
 |
| a füzéri vár |
A vár parkolójában lekötöttük a bringákat, majd megebédeltük az elemózsiánkat. Csak eztán ugrottunk neki gyalogvást a várnak. A füzéri vár jókora felújításon esett és esik át manapság, kiemelt program keretében. Az biztos, hogy felettébb látványos az egész. A belépőjegy mellé adnak egy pecsétgyűjtő füzetet, amibe a vár különböző pontjain elhelyezett ládikákból lehet bélyegezni, a végén pedig a pecsétek összegyűjtéséért adnak kulcstartót vagy hűtőmágnest. Naná, hogy kértem füzetkét! Óránként van egy olyan program, hogy idegenvezetővel lehet sétálni egy tartalmasabb várismeretre: egy ilyenre becsatlakoztunk. A néni valahogy számomra annyira érdekesen és izgalmasan adta elő a dolgokat, hogy teljes mértékig lekötött vele. Tetszett nagyon! Aztán még körbenézelődtünk a pinceszinten és a tetőszinten is, és pecséteket gyűjtöttünk. Szuper a várterasz, mindenképp ajánlom! Nemcsak az alant elterülő Füzérre lehet csodásan rálátni, de a Zemplén gyönyörűséges vonulataira is.
 |
| várpanoráma |
 |
| a várkápolna |
Már későbe kezdett hajlani a délután, így indulnunk volt ildomos. Hazafelé kerekezésre egy másik útvonalat javasoltam: visszagurultunk a remek kis aszfaltunkon Füzérkomlósra, majd onnan a Fehér Szikla vadászház felé egy elég zsírnak tűnő kerékpárút hívogatott minket. Azt gondoltam, megcsinálták az egykori vasúti nyomvonalat bringaútnak, azt a nyomvonalat, amin anno kéktúráztunk. De a bringaút egész hamar vett egy éles visszafordulós jobbost, és így végső soron a Nyíribe vezető útra lyukadtunk ki. Eltekertünk oda, majd Kisbózsva felé tértünk, ami után viszont az egykori vasúti nyomvonalon elkészített bringaúton tudtunk tekerni egy kis és szép szakaszon az erdőben. Igen tetszetős volt! Aztán már Pálházán voltunk, és az ismert úton kerekeztünk Vágásra.
Ennek az erősen szürkületbe hajló hazaútnak az igazi szenzációja az volt, hogy - számoltuk: - útközben összesen (de szépen beosztva) 15 db (!) őzet láttunk legelve, előttünk átfutva, gyanútlanul álldogálva. Szinte már azt vártuk, mikor ugrik az ölünkbe egy, annyi volt belőlük! Csudira örvendeztünk nekik 😍
 |
| lemegy a Nap a szójaföld mögött Nyíri és Kisbózsva közt |
A következő napra azt találtuk ki, hogy meglátogatjuk a közeli, Füzérradványon lévő Károlyi kastélyt. Ide is bringával indultunk: kitekertünk a szokott úton Pálháza felé, de most Sátoraljaújhely felé fordultunk, és a kastélyhoz vezető, egykori főbejárathoz vívő fenyves allén érkeztünk oda. Ez egy tökegyenes út fenyvesek árnyékában. A kastély parkja ingyenesen látogatható, maga az épület azonban nem, mert épp felújításon esik át (szintén a kastélyprogram keretében). Kétóránként indult a parkban vezetett séta, és az egyiket pont lekéstük, így amíg a következőre vártunk, betekertünk a faluba és megkerestük a helyi kisboltot, meg kicsit körülnéztünk. Megettük az ebédünket egy kis parkban, aztán visszamentünk a kisboltba megkávézni, majd elgurultunk újra a kastélyba, és bejelentkeztünk a vezetett sétára. A séta csupán kettőnkkel indult el, ami jópofa dolog volt, de aztán bevártunk egy késői családot, majd egyéb parki sétálók is hozzánk verődtek.
Összességében remek volt a séta: egy tősgyökeres környékbeli pasas tartotta, aki még kutatta is a történelmi dolgokat, és sok érdekeset mondott. Pl. hogy a kastély kb. 10 évig luxusszállóként üzemelt. Megtekintettük a cca. 300 éves platánt (bámulatos volt!), a 4 fából eggyé nőtt magnóliát, a tavakat, az egykori fürdőházat, a kastély épületébe pedig az ablakokon keresztül bekukkantottunk: egyes részek elég fullra meg voltak csinálva, más részeken viszont a munkáseszközökkel telehordott csupasz téglás helyiségek látszódtak. (Azóta olvastuk, hogy megnyitott a kastélyban a múzeum.) Kávézó, múzeum, konferenciaterem - ezek a kastélybeli tervek, mondta el a vezetőnk. A kastélykert hátuljában ún. pavilonok állnak: ezek olyan épületek, amiket már most kiadnak szálláshelynek. Annyira nem puccosak, mint hittük, de jópofák. Éjjelre a kastélykert kapuját becsukják, szóval aki a pavilonban száll meg, annak éjjelre van egy saját kastélyparkja 😊
 |
| fenyves allé a kastélyhoz |
 |
| a 300 évesre becsült platán |
 |
| az egykori fürdőház ma |
 |
| kastély Rábával :-) |
A park egyébként gigantikus: 140 ha, szóval jó nagyot lehet benne sétálni. Természetesen nekünk sem volt időnk az egészet végigjárni, és a vezetett séta is csak egy részét érintette. Megtudtuk, hogy él benne egy őzi, akivel akár találkozhattunk is volna, de ez nem történt meg. Ami még jópofa szerintem: helyenként átlátszó, de régi képet ábrázoló táblák vannak kihelyezve, amikhez megfelelő szögbe odaállva a mögötte lévő, azonos épületrészt láthatjuk régi képében.
 |
| parkrészlet |
A vezetett séta után mi még elkukkantottunk a pavilonok felé, útba ejtve az egykori jégvermet és az üvegházat is, aztán elkerekeztünk egy másik úton Pálházára, és bevásároltunk a szokott Reálunkban. Hazatekervén köbö 22 kili lett a mai bringázásadag.
A következő napon esőnapot tartottunk, no nem a saját jószántunkból, hanem az időjárás akaratának alávetve magunkat. Ma sikerült a szállásadókkal egy szívességi mosást intéztetnünk, aminek egyébként nagyon örültünk, mert errefelé Bubbles közmosodát nem találtunk volna. A száradó ruhákat a befűtött fürdőszobába teregettük, ami így az egyetlen kellemesen meleg helyiség lett. Főztem ebédként, olvastunk, sziesztáztunk. Délutánfelé, kihasználva, hogy elállt az eső, felsétáltunk újra Kispartra, hogy megint kiélvezzük a panorámáját, majd pedig elbandukoltunk a falu elejéhez, és megtekintettük az itt kialakított Mária-kegyhelyet. Ez úgy néz ki, hogy egy kanyargós sétányon lehet haladni felfelé az oldalban, és minden kanyar magán viseli egy helyi adakozó nevét. Odafent pedig van egy fából faragott Mária- és kisded-szobor. Felsétáltunk, majd továbbhaladtunk egy úton, és így bukkantunk rá egy csudiszép rétre, amit gondosan összetekert szénabálák borítottak.
 |
| helyes rét Vágás mellett |
 |
| helyes rét helyes fiúval ;-) |
Ez a rét egy kis piknikhez is remek lett volna - ha nem pötyög az eső feszt....
A következő napon egy gyalogtúrát eszeltem ki a Fekete-hegyi kilátóhoz. Ez egy 13 km-es kör lett. Persze ma is lógott az eső lába, vagy épp esett is, és 12 fok volt.... Szép augusztusi nyaralás. Az összes ujjatlan pólómat feleslegesen hoztam el a túraszandállal egyetemben... Hát ez van. Mindenesetre felhágtunk újra Nagypartra, majd Cseréptó felé kanyarodtunk, ahol már jártunk korábban is. Innen azonban a piros jelzésen haladtunk északnak egészen a Fekete-rétig, ami már a kilátó alatt található.
Úgy terveztük, hogy az ebédkénket a kilátóban fogyasztjuk el. Szerencsére ott szélcsend fogadott minket, így bár meleg nem volt, de legalább hidegebb sem. Még egy kis napocska is volt mutatóba. Remek panorámában ebédeltünk meg kettesben, majd megfőztem a túrakávénkat is, amivel leöblítettük az eledelt.
 |
| a Fekete-hegyi kilátó |
Visszatértünk aztán a Fekete-rétre, és innentől nem jelzett turistaúton haladtunk, hanem egy darabig jelentősebb erdészeti úton, majd jelentéktelenebben, hogy végül aztán Kispart végéhez érkezzünk meg. De addig még láttunk kárpáti kék meztelencsigát, amit életemben először láttam! Irtó szép és látványos volt!
 |
| kárpáti kék meztelencsiga |
Kispartról lefelé baktatva megnéztünk egy új utat, ami megint a kis csini réthez vitt minket. Itt végeztünk egy kis bálamozgató izomgyakorlatot.... Mert csak 😊 Láttunk még pediglen lábatlan gyíkot is.
 |
| csinos rét újra |
Hazafelé betértünk a helyi látványosságba: a kisállatsimogatóba. Él itt 3 vagy 4 kecske, akik jó húsban vannak és imádnak mindenfélét megenni az ember kezéből, emellett különféle szárnyasok, valamint nyuszik. Ja, és van egy apró tó, amiben elvileg vannak halacskák. Vettem egy jégkrémet, és adtam némi adománypénzt az állatkák javára.
Másnap egy frankó kis vegyes kiruccanást tettünk: volt benne bringázás, gyalogtúra és kisvonatozás is. Bájsziglivel elkerekeztünk végső soron Rostallóig, de úgy, hogy előtte betértünk Nagyhutára is körültekinteni ott. Ezek a huták igazi csinos zempléni hegyi/erdei falvacskák, Nagyhuta zsák, s a zsák száján van Kishuta. Kőkapun a büfénél ittunk egy kávét, megnéztük a fán játszó mókusokat, majd Rostallónál a teljes mértékben felújított egykori kulcsosháznál kötöttük le a bringákat. A kulcsosházas komplexum a RÖNK nevet viseli, ami a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ betűszója. Nagyon szépen felújított házak, fedett társasági tér stb. jellemzi a helyet, nagyobb létszámú gyerekcsoportok táboroztatására ideálisnak tűnik. Most innen tettünk egy rövidke 8 km-es gyalogtúrát a Sólyom-kőre, ami a Zemplén egyik kiemelkedő szépségű sziklás kilátópontja. Rostallótól (ami a kisvonat végállomása, és ahol majd a túra után mi is az utolsó induló vonatra felszállni terveztünk) a sárga turistajelzés felvezet a Mlaka-rétre (a padasztalos pihenőhelyen elfogyasztottuk kis ebédkénket), ahonnan már csak egy szökkenés a szép sárga csúcsjelzésen (amin köveken kell ugrálni és álló kőoszlopok között haladni!) a Sólyom-kőig.
 |
| úton a sárgán |
 |
| a Sólyom-kőről a Regéci-várat szemlélvén |
Ez a Sólyom-kő egy rettentő csúcsszuper hely, és nemcsak azért, mert eleve imádom a kitett, panorámával bíró sziklás helyeket, hanem azért is, mert rájöttem: ez egy sziklamászó hely is! Lementem a sziklák mélyére, és találtam több elnevezett és kinittelt mászóutat. Egyébiránt innen remek látnivaló a Regéci-vár, ahová sajnos az időjárás adta lehetőségek végett most nem látogattunk el.
Visszaereszkedtünk Rostallóhoz ugyanezen útvonalon, és remekül időzítettünk, hogy elérjük a mai utolsó induló kisvonatot. Felhelyeztük a bringákat, majd néhány útitárssal megkezdtük erdei vonatozásunkat. De jó volt!!! A bringák is vonatkáztak 😍
 |
| utaznak a bisziklik :-)) |
Akciós áron utaztunk 😉 Kőkapu, Kemencepatak, Kishuta, Pálháza: végállomás. Az út kissé hűvös, de mindenképpen végig élvezetes volt, még egy őzet is láttunk 😍 Leszállás után aztán hazatekertünk Vágásra. Így ma 31 km-t tekertünk, 8 km-t túráztunk és 9 km-t vonatkoztunk, klafa kis vegyes nap volt!!
Az ezt követő napra sikerül beszervezni az általam várva várt kéktúra szakaszt: a Füzér-Hollóházát! A kéktúra végét (számomra végét), ezt a 14 km-es részt már nagyon rég szerettem volna megcsinálni, de Bp-től roppant messze van, szóval mindenképp valami környékbeli programra volt érdemes rászervezni. A szervezés egyébként most sem volt egyszerű Vágásról: 1 napos verzióban csak rettentő korai buszozással és irtó sebes tempóval lehetett volna megvalósítani. Mi egyiket sem vállaltuk be, így aztán kellett egy szállás valahol, és a buszoknak is alaposan utána kellett nézni. Ennyit még szerintem egy túra miatt sem túrtam a menetrendet, mint most: több nap is elővettem, néztem Füzérről Hollóháza felé, és Hollóházáról Füzér irányába, néztem hétvégére és hétköznapra is, de a pálházai átszállás nem könnyített a dolgokon... Végül így lett: hétköznap, busszal Füzérre, onnan túra Hollóházára, ott egy szállás, másnap porcelánmúzeum és -gyár megnézése (amennyire lehet), és buszozás haza Vágásra.
Túránk kiszemelt napján az időjárás már meg sem lepett minket: lógtak az esőfelhők. Olyannyira, hogy amikor a busz Füzér felé irányba állt velünk, a hegy nem látszott az alacsonyan lógó esőfelhőktől... Meg is kezdtük a feszkózásunkat: induljunk-e szitáló esőben (amiből később még bármi lehet), vagy inkább csak nézzük meg a vár látogatóközpontját a faluban, és egy következő busszal menjünk haza. Elállott aztán az esőszita, s mi nekiindultunk. Felcsapattunk a vár parkolójába, majd onnan a kék ösvényre tértünk az erdőben.
 |
| a Csataréti-erdészház |
A Senyánszki-rét után egy tök jó oldalban haladt szintben az utunk: balra fel, jobbra le. Szép nagy völgyeket láttunk. Igazi szép Zemplén van erre, szépséges erdőkkel. A Csataréti-erdészháztól megkezdtük felmászásunkat, mely végül a Kis-Milicbe torkollott. Ez egy baromi fantasztikus rész, a Kis-Milic előtt bazi meredek és gyönyörű köves a mászás, tisztára kiizzadtunk. Emellett most köd (felhő) ülte meg az erdőt, amit külön csudára imádok, fergeteges hangulata van... És más nem is igen járt most erre (csak még 1 pár), a lógó eső lába alatt, a felhők között...
 |
| felhők közé visz az út (a Kis-Milicre) |
Teljesen odáig voltam ezért a részért, annyira gyönyörűséges volt! És a jutalom a csúcson várt minket a Károlyi-kilátó képében, amire felhágva fenséges panoráma helyezte magát szemeink elé... Csudálatos volt, ahogy a Zemplén dimb-dombjai között felhők jöttek és mentek... Feltűnt a Füzéri-vár is, és mi elidőztünk a kilátóban jól beöltözve, mert a szél is fújt, hideg is volt, s mi még minderre rá is izzadtunk kissé. Majd elhelyeztük magunkat az alant lévő padasztalnál és dideregve megebédeltünk. Fantasztikus lett volna ez a királyi ebéd ezen a helyen, ha nem fagyunk épp szarrá itt nyár végén 😄 Még a frissen főzött forró kávé sem tudott megmenteni, ildomos volt továbbindulni.
 | ||
| a Károlyi-kilátó a Kis-Milicen |
 |
| felhők közül előbukkan a Füzéri-vár |
A Kis-Milic és a délről ide vezető út az egyik kedvenc helyeim lettek!
Innen egész közel van a Nagy-Milic, amely azonban látványosságban nem tud vetekedni a Kicsivel. Innen nincs kilátás, van viszont egy tábla egy emlékművel, és határkövek, mivelhogy itt halad Magyarország és Szlovákia határa.
Innentől igazi elvarázsolt erdőben haladtunk, mely puha ködbe burkolózva bájolt el minket... Bántam is én, hogy kicsit esik: ilyen pazar ködös erdőben járni igazi ajándék, és ez némi nedvességgel jár. Fantasztikus volt!!!
 |
| köd előttem... |
 |
| ...köd utánam |
A Kis-Milictől Hollóházáig egy lélekkel sem találkoztunk, amit mi igen kedvelünk. A ködös erdőzés után kiértünk egy erdei aszfaltútra, mely a Lászlótanyához vezet. Ezen mi a Bodó-rét felé igyekeztük, ahol a 2. kék pecsétemet kívántam fellelni. Itt a Bodó-réten állnak házikók, velük szemben hatalmas rét, amúgy meg az erdő: elég érdekes lehet itt birtokolni házacskát. Volt itt büfé is régen elvileg, de most erre utaló kiírást nem láttunk. Egy elágazásnál megtaláltuk a kéktúra bélyegzőt egy cuki, fából készült kis beálló-ülő (általam csak törplaknak nevezett) mellett: boldogan bélyegeztem. Ez az erdei aszfalt egyébként biciklizésre nem kicsit csábító, csak sajnos Lászlótanyánál vége van elvileg, illetve terepen talán folytatódik.
További erdei bandukolás után aztán egyszercsak beértünk Hollóházára, és izgatottan indultam a kéktúra végét jelző valami keresésére. Annyira keresni nem is kellett, a buszfordulónál lett meg egy emlékmű, egy végét/kezdetét jelző kék oszlop és a szomszédos kocsmánál kihelyezett végső/kezdő bélyegző.
A KÉK vége!
Számomra ez a vége.
Mármint nem úgy: nem végeztem még vele.
De akkor is, nekem ez a vége, és egészen elérzékenyültem, mintha bizony valóba befejeztem volna, akár egyben lenyomva a nagy vándorlást. Pedig dehogyis: már több mint 10 éve álltam neki 😄 Egyszer talán kész is lesz.
 |
| a KÉK vége |
 |
| itt vagyunk! |
Étkünk volt vacsira és reggelire is, így elindultunk, hogy megkeressük Hollóháza legolcsóbb szállását, amit 1 éjszakára foglaltunk magunknak. Egy közeli utcában hamar meg is lett a régi parasztház, és telefonálásomra már elő is sietett szállásadónk. Hamar bevezetett minket az épület elülső részébe, mely egy tágas előszobából, egy fürdőszobából és két hálószobából állott. A másik szobában most nem laktak, így osztoznunk nem kellett senkivel a lakon. Szállásadónk előzékenyen mindent megmutatott, felhívta a figyelmünket a "bekészítésre" (nápolyi, ropi, kávé, üccsi...), majd sietve távozott, hogy ne zavarjon.
Mi pedig ott álltunk nyeldekelve, gyanakodva körbepislogva.
Érzékszerveinket eltöltötte a RETRO maga: a szag, a bútorok, a tárgyak... Nem mondom, minden gondosan el volt rendezve, de minden gondosan elrendezett dolog százezer évesnek tűnt, és magában hordozta sűrű múltját... Az ágyban óvatos múmiapózban helyezkedtem el. Örültünk, hogy van fedél a fejünk felett és ágy is jut éjszakára, no meg meleg vizű zuhany, és mindez igen megfelelő áron, de én rettentően vártam a reggelt, hogy távozhassunk 😄
Másnap ez is bekövetkezett. Lesétáltunk a porcelángyárhoz, és mielőtt a közvetlen mellette lévő porcelánmúzeumba bementünk volna, még kicsit sétálgattunk a környékbeli utcákban. Azonosítottuk pl. a helyet, ahol majd meleg ebédünket elkölteni szándékoztunk. Aztán megvettük a belépőket a múzeumba, és alig 1-2 látogatótárstól háborgatva tőlünk telhető alapossággal körülnéztünk. A múzeumban a dolgok időrendben voltak elhelyezve. Írások, portrék az egykori tulajdonosokról, alkotások, makett a gyárról az 1800-as évekből, amikor még a magas kéményes téglaépületes gyárkinézete volt, majd az 1960-as évekből, amikor pedig már teljes mértékben át lett építve a korabeli szoci jegyében. És hát azóta úgy is maradt, és a mai tendenciák alapján kevéssé remélhető, hogy még egy akkora modernizációt át tudna élni, mint anno.
 |
| hollóházi porcelángyár |
Ma kb. 50-en dolgoznak a gyárban, az egykori tömeg elenyésző hányada. A funkcionális porcelángyártás mellé eléggé feljött a művészeti, ékszerkészítő gyártás. A múzeum mellett van egy kis bolt, ahol sok szép helyben készült fülbevalót, nyakláncot, gyűrűt stb. lehet kapni.
 |
| helyi termék |
Egész érdekes volt végignézni egy kis tablót arról, hogy hányféle kerámiajegyet használt a gyár működése során (a tablón 21 féle volt). Ezen kívül külön meglepett, hogy bizonyos sporteseményekhez, pl. Forma 1-hez a gyárban készültek a díjak.
Ahogy kiléptünk a múzeumból, eleredt az eső. Francba! Aztán máris elállt. De jó!
Elmentünk megebédelni a szomszédos Balkon büfében. Mmmm, de jól esett a főtt étek! Utána kinéztem olyan buszt nekünk, ami minél hosszabb útvonalon, minél több falu érintésével megy Pálházára, és azzal "kirándulóbuszoztunk", nézelődve közben aktívan. Áthaladtunk Füzérkomlóson, majd Füzérre tértünk be, ahonnan aztán felettébb meglepő módon egy igen szűk és helyenkint igen rossz minőségű ("aknásított"), szőlők közt kanyargó kis utacskán vágtunk át Pusztafalura. Talán csak a sofőr döntött eme útvonal mellett, mert a neten nem erre rajzolták ki a busz útját, de nekünk bejött 😁 Így aztán Pusztafalut is láttuk legalább. Onnan pedig már csak Filkeházán át Pálházára érkeztünk.
Pálházán még volt időnk a vágási buszig, így a bolti bevásárlás előtt még becsengettünk az ország egyetlen perlitmúzeumába is. A múzeum a községháza épületében található, és nyitvatartási időben egy telefonszámon kell felhívni. Így tettem én is, és már jött is egy kedves hölgy és beengedett minket. Nyugdíjas tanárnő volt, aki nagyon szívesen magyarázott nekünk a perlitről, és az apró múzeumban sokmindenről mesélt és megmutatott. Azon apropóból van itt ez a múzeum, hogy Pálházán működik egy nagy perlitbánya, amely már ugyan kimerülőfélben van, de már nézegetik, hol nyithatnak újat a környéken. Ez a bánya az egyik nagy helyi foglalkoztató. Megnéztük a a perlit felhasználási formáit, megtudtuk az életútját a bányászattól a felhasználásig, és megnéztünk egy itt elhelyezett ásványgyűjteményt is, melyben csodaszép példányok is voltak. Érdekes volt, és nagyon megköszöntük a kedves hölgynek, hogy így foglalkozott velünk!
Így aztán ma is érdekes dolgokat láttunk.
Utolsó előtti vágáshutai napunkon már csak pakolásztunk és készülődtünk a kilövéshez. Mára egy kis barna kutyuskánk is lett egy rövid időre, aki a mi tornácunkra pihent le. Cickó boldogan napoztatta nagy pocakját a ritka napfényes időszakban. Pihentünk, majd még egyszer felmentünk a Kispartra, mert az betelhetetlen remek hely! Végül a kedvenc rétünkről néztük meg, ahogy az alkony rózsaszínné avanzsálja a felhőket...
 |
| Kisparti még utoljára |
 |
| pink alkony |
Másnap reggel időben keltünk, hogy 10-11 felé távozhassunk. Még egy csomót beszélgettünk háziasszonyunkkal, Andival, illetve a takarító hölggyel is, aki egy hosszabb budapesti életszakasz után jött ide vissza, az elszármazási helyére. Aztán felmálháztunk és eltekertünk. Épphogy elhagytuk a falut, amikor hajtott szembe kocsival háziurunk is, Zsolt, így tőle is el tudtunk köszönni.
A mai terv annyi volt, hogy a régi hegyközi vasút nyomvonalán kialakított bringaúton elsuhanjunk Sátoraljaújhelyre, ahol még 2 éjszakára foglaltunk szállást. Útközben 2 helyet néztünk meg: Mikóházán tettünk egy kitérőt a pincesorhoz. Nagyon cuki a pincesor, kövekkel kirakott út visz közöttük, és egy kis patak is oson ott. Most teljesen néptelen volt, de időnként itt nagyszabású rendezvényeket tartanak.
 |
| a mikóházi pincesoron |
Aztán továbbgurulva elérkeztünk Széphalomra, mely nevet a település Kazinczy Ferencnek köszönheti. A családja Alsóregmecen élt, s ő Sátoraljaújhelyre jártában-keltében szemlélte mindig itt e púpot, hogy be szép is, ide kéne egy birtok! S lőn, bár nagy-nagy áldozatok árán, verejtékes munkával, sokszor szegénységben. Az ő egykori birtokán alakították ki a Kazinczy Emlékkertet, melyet megnéztünk. Nagyon szép, szabadon látogatható park készült ide, s az egykori kúria helyét a földön fehér kőszórás jelzi. Készítettek egy emlékcsarnokot, bár Kazinczy sírja nem ebben, hanem a nem messze lévő sírkertben található több családtagjának sírjával együtt. Felépítették itt a parkban a Magyar Nyelv Múzeumát, ahová mi most csak egy kávé és pisi erejéig tértünk be. A kávét ugyan gépből lehet pénzbedobással kinyerni, de le lehet ülni a szabadon olvasható könyvek közt elhelyezett fotelekbe, és csendben elkortyolgatni. Éltünk is ezzel a lehetőséggel.
 |
| a Kazinczy Emlékkertben |
 |
| az emlékcsarnok |
Miután úgy éreztük, a magunk számára kellőképp kiaknáztuk a helyet, begurultunk az egy köpetre lévő Sátoraljaújhelyre. De tulajdonképp be sem mentünk a városba, mert máris az első körforgalomnál Rudabányácska, illetve a Zemplén Kalandpark felé tértünk. Az itt, a kalandpark mellett lévő Hunor panzióban volt ugyanis szállásunk. Korábban kinéztem, hogy a városnéző "kisvonat" innen járogat be a belvárosba, így másnap azzal terveztünk majd bemenni a "citybe". Most is pont itt dekkolt a vonatka, beszéltünk is a "bakter-bácsival" a menetrendet illetően. Aztán bejelentkeztünk a szálláshelyünkre.
A Hunornak van hotelje is, meg házul az udvarban egy különálló épületként panziója, mi utóbbiba foglaltunk. Bejelentkezés után hátracuccoltunk, és először is megállapítottuk, hogy a kb. 10 szobás épületben rajtunk kívül csak még egy szobában laknak. Aztán megállapítottuk, hogy nincs sötétítés a teraszajtón, ami a hotel irányába néz. Majd pedig megállapítottuk, hogy az egész újnak tűnő épület máris penészedni kezdett, s ez a szoba levegőjén is érződött...
No mindegy. Most csak becuccoltunk, aztán még elbringáztunk a csupáncsak 3 km-re lévő Rudabányácskára, hogy megnézzük az itt lévő Smaragdvölgy Pihenőparkot. Ezt bizony érdemes is volt megnézni, mert igen szép tavacskák vannak itt, mögöttük pedig ott magasodik a Magas-hegy (mi mást is tehetne ilyen névvel...) a rajta lévő kilátóval. Igen szép volt, és mikor az itt táborozó gyerekek elmentek vacsizni, igen nyugodt is. Megültünk egy stégen egy darabig...
 |
| Smaragdvölgyből a Magas-hegy |
Aztán visszakerekeztünk és estére nyugovóra tértünk; mindketten emeleteságy felső szintjét foglaltuk be. Peti törcsije szolgáltatta a sötétítőfüggönyt. Az éjszaka nyugodnak ígérkezett, egészen addig, amíg rá nem jöttünk: egy állat rágja szét a házat a padláson. Miután mindketten rájöttünk, hogy nem a másik forgolódik a saját ágyában, élénken füleltük, ahogy az állat szívós kitartással fötri-rágcsálja-tépegeti szét fölöttünk a padlásteret... Bőszen reménykedtünk, hogy nem ássa be magát hozzánk 😁
Reggel sértetlenül keltünk, és a szobánk falán sem láttunk lyukat. Akkor az állat legalább kívül maradt rajtunk! Petinek csak egy, a szomszédos kis dísztóban úszó patkányt volt szerencséje megpillantani. Mivel volt lehetőség a hotel éttermében szervírozott svédasztalos reggelire benevezni, úgy döntöttünk, erre most áldozunk, így legalább változatosan is eszünk. Jól eső reggeli volt! Utána még volt kb. 1 óránk a kisvonat indulásáig, így beneveztünk egy bobozásra a helyi kalandparkban.
Tudni kell, hogy ez itt kérem a Zemplén Kalandpark, mely innen, a Torzsás úttól veszi kezdetét. Alapesetben innen indul egy libegő, illetve egy bob-felvonó, a bob egy köztes állomásig van, a libegő viszont felviszi az embert a Magas-hegyre. Most a libegő átépítés alatt állt, és nem közlekedett, csak a bobbal lehetett kalandozni. Erre neveztünk mi be. Beültünk, aztán rettttentő sokáig vontatott minket felfelé. Fel, fel, fel, csak fel... Anyám, innen kell majd lesuhanni??? Szóval tök magasról indul. És aztán indultunk lefelé, és Peti kezelte a féket, én meg a visítozást 😁 Hát elég hajmeresztő volt, mert irtó hosszú volt az út, és néha igen gyorsan közelítettük a kanyarokat, én meg folyton attól tartottam, kidől velünk oldalvást a szerkezet. De aztán leértünk, és igazából jó kaland volt! Vettünk egy fotót is magunkról, aztán szaporázunk a kis vonatkához, amivel bedöcögtünk a városközpontba.
Sátoraljaújhely.
Na nézzünk körül. Egyenest a sétálóutcán vagyunk, amelyen régen konkrétan keresztülment a vonat! Mármint a rendes személyszállító vonat! Itt haladt el a templom közvetlen szomszédságában! Egészen elképesztő most ebbe belegondolni. Megtaláltuk az egyik épületen az emléktáblát, hogy az az épület volt a vasútállomás. Izgi!
Kicsit kóricáltunk a központban, ettem egy fagyit, aztán elsétáltunk a vasútállomás felé, mert amellett áll egy amolyan kastélyféle, melyet Peti bortemplomként talált meg a neten. Ezt akartuk megnézni, mert elég ígéretes épületnek tűnt.
Hát az is volt, romjaiban is bámulatos. Jól megszemléltük. Egyenlőre rohad, de elvileg vannak tervek a hasznosítására.
 |
| az ún. bortemplom, alul a pincével |
Visszasétáltunk a citybe. Épp volt a sétálóutca egy részén valami irodalmi kirakodós rendezvény, így rögtön meg is figyelhettük, milyen széles spektrumon léteznek itt emberek, az irodalmár értelmiségi vonaltól az itt lófráló, napot múlató érdektelenekig.
Beültünk egy pizzára a Dínóba, aztán még mentünk egy kört. Én legfeljebb a helyi múzeumba mentem volna be megnézni a Vár-hegyi ásatásokról szóló részleget, Peti pedig néha a börtönmúzeumot emlegette, de végül mindkettőt hanyagoltuk, és helyette elindultunk a város mellett magasodó Szár-hegyre.
Kis utcákon kanyarogtunk fel, majd az utolsó házakat is elhagyva bekukkantottunk a Zsólyomkai pincesorra. Hát még egy ilyen elbájoló pincesort! Egy mély kikövezett mederben folyó kis patak két oldalán sorjáznak a pincék, rettentő hangulatos, inkább képen mutatom meg:
 |
| Zsólyomkai pincesor |
Mentünk egy kört. Csak 2 pincében voltak kint tulajdonosok, de az egyik megszólított minket, hogy szeretnénk-e bort venni. Én szerettem volna, úgyhogy mondtuk, hogy megnéznénk a kínálatot. Így a bácsi, Dr. Estók József beterelt a pincéjébe, és kaptunk néhány kóstoló kortyot, és beszélgettünk vele kicsit. Végül vettünk is egy üveggel a tokaji sárgamuskotályából. Nagyon kedves volt tőle, hogy munkálkodása közben is időt szakított ránk!
Továbbhaladtunk a csúcs felé, az utunk kaviccsal szórt széles út volt. Ennek oka, hogy a Szár-hegyre vezet a Magyar Kálvária nevű rendhagyó kálvária: nem vallási stációkból áll, hanem az egykori nagy Magyarország elszakított részeinek egy-egy városának neve, s e városokkal kapcsolatos idézet, jelmondat áll rajtuk. Útközben egy kőből készült stilizált turulmadár is található, legfelül, egy széles lapos fennsíkon pedig a 100., nagy magyar zászló leng, valamint itt áll a Szent István kápolna.
 | |||
| a turul nem háturul ;-) |
 |
| a Szent István kápolna |
Odafent a Szár-hegy tetején (mely egy lapos fennsík) igen király tartózkodni: sorra átlátni a Sátoros-hegyek egyéb tagjaira, így a Vár-hegyre, a Sátor-hegyre, a Kecske-hátra, Borz-hegyre és persze a Magas-hegyre is, melynek a tetején van a kilátó torony, illetve a kalandpark libegőjének felső állomása. És azt még nem is említettem, hogy a Magas-hegyről a Szár-hegyre tart két attrakció: az egyik a Dongó névre keresztelt, narancssárga színű zárt kabinos kötélpálya, a másik pedig a Sólyom nevű átcsúszópálya, melyen a két hegycsúcs közötti 1036 m-t egy dróton csüngve lehet átcsusszanni. Ez a távolság ott helyben, a domborzati viszonyokat látva igen tekintélyesnek tűnt!!! Ámde most sem a Sólyom, sem a Dongó nem üzemelt felújítási munkálatok miatt.
 |
| a Vár-hegy, melyen most ásatások zajlanak |
 |
| a Magas-hegy a róla induló drótokkal |
 |
| panorámateraszon |
Miután kellőképp körülnézelődtünk, ugyanazon útvonalon visszasétáltunk a városba. Úgy határoztunk, gyalog sétáltunk "haza" a Hunorba, kis város ez. Részben más útvonalon mentünk, megnéztünk egy üres és igen látványos épületet, illetve én lefotóztam egy rettentő látványos magán-lakóházat, egyszerűen elképesztően érdekes volt!! Íme, ő az:
Felmerült, hogy még egy pincesorhoz odakukkanthatnánk, mert útba esett (Ungvári pincék), ámde az alkonyulat és a bolt nyitvatartása némileg sürgetett minket, így inkább élelmet vásároltunk pincenézés helyett.
Mikor már jóval később a vackunkra húzódtunk, rájöttünk, hogy az egyetlen lakótársaink kiköltöznek éppen, későn és hangosan. Peti kihallotta a beszédjükből, hogy valami nagyon zavarja őket, és aztán rájöttünk, hogy átcuccoltak a hotel épületbe. Ezen az éjjelen is vadul rágott és kapart az állat a padláson, és úgy gondoltuk, ez lehetett az oka a lakótársaink átköltözésének. Mi kitartottunk! 😁
Másnap reggel (utolsó reggelünkön az őszi nyaralásból) is lelátogattunk a reggelire, és mikor visszamentünk a panzió épülethez, két szupercuki kölyökkutya jött szembe velünk. Egész hamar megszelídítettük őket, és amíg pakoltuk össze magunkat, végig ott voltak. Peti az egyiket ki is nézte magának, hogy el kéne vinni haza 😍
 |
| a tesókák megpihentek :-) |
Ja, és a Hunornak van egy saját kis állatparkja, ahol őz, szarvas és muflon él egy elkerített, jó meredek oldalban, és időnként lejönnek a kerítéshez és lehet őket etetni.
A kutyuskákról aztán kiderült később, hogy a szomszédban lakóké, és át is jöttek értük. Az anyukájuk is ott rohangált. Kis tündérek! Nehezen hagytuk ott őket...
Köszönjük a Hunorban dolgozó kedves hölgynek a kijelentkezésünkkor tanúsított figyelmességét és kedvességét!
Szóval aztán felmálházva elhagytuk a tetthelyet, és úgy gondoltuk, majd Sárospatakon szállunk fel a vonatra, mert akkor addig még lehet egy szépet bringázni, illetve javasoltam a Megyer-hegyi tengerszemet és kilátót megtekinteni, mert bazira érdemes. És hogy ne S.újhelyen át tekerjünk, a Sátoros-hegyeket a másik irányból kerültük, így először újra Rudabányácskára gurultunk át, ahol Peti kérésére megint megálltunk kicsit a Smaragdvölgyi pihenőparknál, és elüldögéltünk egy stégen és hintaágyon. Utána tekertünk a Károlyfalva felé vezető úton, ami szépséges erdőn kanyarog át, aminek egyetlen nehézségét az emelkedős volta adja, de nem baj, mert elég szép ahhoz, hogy ez kevéssé legyen fontos. Kiértünk aztán a hegyből a síkabbra, és Károlyfalván elkanyarodtunk a Mikolai-horgásztó felé, mert úgy gondoltam, itt hagyhatnánk a bringákat, amíg felhágunk a Megyer-hegyre.
A Mikolai-horgásztó mellett ugyanis működik egy vendéglátó egység, amit Mikolai Péter üzemeltet. Nagy társaságokat is vendégül szokott és tud látni, az épületben pedig rengeteg agancsot, illetve rengeteg porcelánt lehet megtekinteni. Ma épp hatalmas kondérban főzte egy csapat számára a babgulyást, de mint mondta, dupla adagot készített, hogy aki még arra téved, annak is jusson. Gyorsan meg is kérdeztük, kérhetünk-e 1-1 adagot, ha lejövünk a hegyről? Természetesen, válaszolta. Megbeszéltük vele, hol hagyjuk a bringáinkat, aztán felkaptattunk a Megyer-hegyre.
Hát itt már nem lehet illúzió: valódi tömeg van. Valami utat és parkolót is készítettek a hegy másik oldalán, onnan ömlik fel a nép nagy része. És most, hogy a tengerszemnél via ferrata pálya is kiépítésre került, amiatt is sokan jönnek. No de a tengerszem - mely vízzel telt egykori malomkőbánya - tagadhatatlanul látványos, jó alaposan körbejártuk és -néztük.
 |
| a Megyer-hegyi tengerszem |
 |
| vízlevezető vájat |
Miután kellőképp körülnéztünk és már kezdett rajtunk a tömegiszony eluralkodni, felmentünk a kilátóba is. No innen aztán pazar a panoráma azokra a bizonyos szépséges Sátoros-hegyekre, illetve a Zemplén több vonulatára is!!!
 |
| a Sátoros-hegyek a Megyer-hegyi kilátóból |
Miután kigyönyörködtük magunkat, visszatértünk Mikolai Péterhez, aki máris szervírozta nekünk a nagyszerű babgulyást a diófa alatt álló asztalhoz. Mennyei volt ott elfogyasztani ezt a fincsi étket! Aperitifnek a pálinkájából is fogyasztottunk. Mikor megláttuk, hogy jön egy busznyi ember, gondoltuk: ezeket várta, gyorsan kikértünk hát még egy kávét, aztán nekiindultunk a kevéske hátralévő utunknak.
Kigurultunk Károlyfalváról, és az egykori vasúti nyomvonalon lévő remek különálló bringaúton betekertünk Sárospatakra. Mivel még volt egész sok időnk a vonatig, úgy gondoltuk, akkor kicsit körülnézünk. Először azért megvettük a jegyeket a vasútállomáson, aztán körülnéztünk a vele szemben lévő gyönyörű parkban, utána pedig a Művelődési Ház, illetve a Tokaj-Hegyalja Egyetem felé bámészkodtunk el. Tetszett, amit láttunk, csinos kis részeken jártunk erre.
A végén pedig felmálháztunk a Budapestre tartó vonatra, és eme utazással zártuk az idei, ősziesre sikeredett nyaralásunkat. Volt így is azért bőven látnivaló, de listát tudnék írni arról, mi mindent lenne még érdemes felderíteni arrafelé... Majd egy másik alkalommal.
 |
| vonatolnak a bringák :-) |
