Túlélőverseny a Zemplénben

Egyszer csak jött egy mél Katától: ő és Dávid mennének túlélőversenyre, csatlakozna-e valaki? Bezony hogy igent mondtam - így kezdődött hát a kaland!

a verseny logója

Életemben elsőként terveztem most ilyenre menni, így hát informálódtam Katától is (aki már sokszor volt), és a verseny honlapját is buzgón böngésztem. Igen izginek ígérkezett a dolog: a kaland helyszíne titkos volt ugyanis! No meg ezen túl kábé minden nagyon izginek tűnt nekem, szóval volt olyan, hogy olvasás közben betoltam egy egész tábla csokit, olyan izgatott voltam :-) 

Két kategóriában lehetett nevezni: Kishalál és Nagyhalál. Mindkét kategória ugyanakkor indult, bár nem ugyanonnan, és a Kishalálosoknak szombaton befejeződött, a Nagyhalálosoknak viszont csak vasárnap d.u.

Szóval hárman csapatot alkottunk, s így lettünk a Susnya Baráti Kör, mely elnevezés - úgy tudom - Katáék számára már korábban is funkcionált csapatnévként. Neveztünk a neten keresztül, majd a szervezők elkezdték emilben csöpögtetni az infókat, így pl. voltak úgynevezett "kiszivárogtatott" fotók a helyszínről, mely alapján le lehetett adni tippeket már előzetesen, és találat esetén a csapat plusz pontot tudott gyűjteni. Mi is leadtuk tippünket a Központi-Mátrára, mely - talán a címből sejtitek - nem bizonyult helyesnek :-)

Csütörtökön megkaptuk aztán a gyülekező helyszínét és időpontját is: péntek, fél 6, Keleti, lent a pénztáraknál. Ott és akkor állt össze csapatunk, számtalan más emberrel egyetemben. Jóllehet, olyan nagy tömeg nem volt, mint amire számítottam, de azt hiszem, száz valahány résztvevő volt összesen a versenyen. Aláírtunk, megkaptuk az ún. dögcédulát (ez egy kis alakú laminált papírdarab, fényképpel, csapatszámmal és -névvel, a verseny nevével, lényegében az azonosításunkra szolgált a verseny ideje alatt, jóllehet nem volt rá szükség), majd annyit közöltek velünk, hogy menjünk a 4-es vágányhoz.

Ott kiírva semmi nem volt, hogy hová megy onnan vonat, szóval bár az égtájat már tudtuk, de a pontosabb célt még nem :-) Míg egyszercsak bemondták a hangosban: "A 4-es vágányról KÜLÖNVONAT indul Miskolcon át Hidasnémetibe" Azt hittem, ott csinálok be gyönyörűségemben! Különvonat!!! Életemben nem utaztam még különvonaton!!! Imádtam :-D

Még volt némi vacilálás a Zemplén és a Cserehát között, bár erre pontosabban nem emlékszem, már csak a Zemplén van előttem :-)

Szóval lényegalényeg: átéltünk egy jó hosszú vonatutat, pontosan nem néztem az időt, mert végigdumáltuk nagyjából. Azt tudom, hogy 9-kor voltunk Miskolcon, ott jó egy órát dekkoltunk a mozdony meghibásodása miatt, aztán indultunk tovább, mígnem egyszer szóltak a szervezők: a Nagyhalálosok készüljenek, mert negyed óra múlva leszállás. Már csont sötét volt, így azt nemigen tudtuk, merre járunk pontosan.

Egy susnyában megbúvó megállóhelyen hajtottak le minket a vonatról éjjel negyed 12-kor, és rögtön kaptunk különböző papírokat, majd integettünk a Kishalálosoknak, akiket a vonat tovább vitt. Csapatonként elszeparálódva ki-ki letelepült valahová, így tettünk mi is, és böngészni kezdtük a papírokat. Azaz már a vonaton elkezdtük a böngészést, ugyanis a papírok egy részét korábban megkaptuk. Így már volt egy vázlatunk, hogy merre lehet az útvonal, most ezt folytattuk.

Térképet nem kaptunk, csak 12 db kitalált történetet, patinás stílusban előadva :-) (Az indulócsomag egyébként minden alkalommal más, mivel mindig mások szervezik a versenyt, és az ő szájuk íze szerint vannak a dolgok, pl. általában torzított térképet szoktak osztani.) Ezek voltak a Harmincharmadik Túlélőtúra Vándorútjai:

1. Kalandos leánykérés
2. A vásározó útja
3. A csodálatos gyógyulás
4. A jámbor szerzetes
5. Vadkankaland
6. Gerendának való fa
7. A makrancos ló
8. Menekülés a török elől
9. Nehéz a kémek élete
10. Az adószedő körútja
11. A hamuzsírfőző útja
12. Kockázatos szállítás

A történetekben mind benne voltak az útvonalak, amiket be lehet járni, csak dekódolni kellett őket. Szóval munkához láttunk: fejlámpafényben polifoamon a papírok fölé hajoltunk, Dávid a történeteket olvasta, Kata a térképen jelölte a tereppontokat, én pedig a feladatfüzetben jelölgettem.  Lett sajátos kódrendszerünk, és gyönyörűen összeirkált térképünk! Tényleg tetszett, most egyenesen zavar, hogy nem azt nézve írom a beszámolót, hanem "üres" térképem van csak :-)

Nagyjából hajnali 2-ig csináltuk ezt a tevékenységet. Közben hessegettük a szúnyogokat, dideregtünk, egyes csapatok pedig elszivárogtak, egyre kevesebben maradtunk a peron közelében. Én már baromi álmos voltam, és felvetődött, hogy hol aludjunk valamennyicskét. Végül maradtunk a seggünkön: a peron melletti növényzetben vetettünk ágyat. Én olyan fáradt voltam, hogy egyre kevésbé tudott bármi más is foglalkoztatni az alvás lehetőségén kívül. Azt mondják, bevackoltam, s moccanatlanul aludtam. (Az én emlékeim szerint viszont szinte végigdideregtem azt a kurta 3 órácskát, ugyanis sajnos a vékonyka hálózsákot hoztam...)

Kata és Dávid nem járt ilyen jól: nem tudtak aludni a szomszédok tanácstalan morgolódásától, így ők még dolgoztak kicsit, azaz fejtegették az utcsó történeteket.

5-kor ébresztett Kata telefonja. Hajnal volt, épphogy pirkadt. És állati hideg volt... A pisilésből úgy szaladtam vissza, hátha sikerül lehagyni a hideget :-) 

Bennem csak most tudatosodott igazán, hol is vagyunk: egy "Hejce-Vilmány megállóhely" feliratú tábla árválkodott ott a pusztában. A 3 órás alvásféle valamire mégis jó volt, mert fel tudtam kelni, és menni. 

Összeszedtük ugyanis magunkat, és elindulunk a közeli Hejce felé, hogy majd ott reggelizünk egyet, meg megbeszéljük a haditervet.

a hajnali Hejce felé

Padok asztallal vártak minket a faluban, ahová le is települtünk, és már vetkőzni is kezdtünk, mert bár alig mentünk valamennyit, de már kezdett melegünk lenni. Eszegettünk is, és a térképet megböngészve útvonalaztunk. 

Megpróbálom röviden összefoglalni, mi lett volna / mi volt fontos a verseny stratégiájában. Tehát: mi, mint Nagyhalálosok 1200 életerővel szálltunk le a vonatról. Ezt azt jelentette, hogy ennyi ponttal indulunk a versenyen. Ez azonban minden perccel 1-gyel csökken. Tehát alapból elég hamar elfogyna - növelik viszont a megtalált tereppontok értékei, de még azok sem eléggé! Ami igazán növeli, az a különböző kombinációk teljesítéséért kapott pontszám. 13 féle kombináció kínálkozott, melyekből tetszőleges típust lehetett teljesíteni, egyéni stratégia szerint. A kombók: csúcs, dagonya, etető, épület, fa forrás, híd, izé, karó, pad, panoráma, szikla és tábla. Mindegyikből meg volt adva, hogy hányat kell teljesíteni, azaz eljutni az ilyen pontokra, begyűjteni az ott elrejtett ún. stafétuszt, s ezzel megszerezni a kombó teljesítéséért kapott pontot. Pl. a leggazdagabb a csúcs kombó volt, ebből ha 11-et teljesítettél, 300 pont járt érte. Összehasonlításként: ha csak a hagyományos tereppontokat keresed, azok nagyjából 15-től 28-ig terjedő pontot értek.

Szóval, elindultunk Hejcéről a sárga jelzésen, fel a hegy felé. Ez a sárga annyira sokadrangú és elhagyatott jelzés volt, hogy néhol beillett volna jelzetlen útnak is - de ez igaz volt az általunk bejárt útvonal jelentős részére. Sokszor tiszta mocorkás részeken jártunk :-)

Az első tereppontunkat a hegy lábán leltük meg: egy emlékoszlop tövében, kövek közé rejtve várakozott a stafétusz. (A szervezők e szó alatt műanyag, henger alakú fiolát értenek, melyben papír van számmal, felirattal. Ti pedig képzeljétek el úgy, mint egy geoláda-keresést.) A tereppontokon az volt a feladat, hogy a megtalált stafétusz helyett otthagyjuk a nálunk lévőt, és mindezt a cserét és a vele járó egyéb járulékokat (időpont, pontszám, életerő stb.) rögzítsük a terepnaplóba. Igen izgi volt számomra az első találat, és ennek dokumentálása :-))

Nagyon szép és emelkedő úton haladtunk fel a hegyre, majd nagyjából szintben folytattuk tovább utunkat, még szépségesebb sziklás erdőben. Itt egy tereppontot nem leltünk meg, hiába vadásztuk a piramis alakú sziklát, úgyhogy továbbmentünk.

Egyre melegebb lett, nagyon jó idő volt. Nyoma sem volt a jósolt lehűlésnek, esőnek.

Így haladtunk szebbnél szebb utakon, stafétuszokat keresve, találva és nem találva. 

Néha ájulat szép réteken keresgéltünk, vagy haladtunk át rajtuk vagy épp mellettük! Olyan csodazöld volt minden! És volt, ahol gyönyörű lila íriszek nyíltak a réten, mmm, csodálatos volt :-)

Míg aztán feltűnt a regéci vár is, és hát gondolhatjátok, hogy a tavalyi zempléni utunkra nosztalgiáztam rá :-) És többször is a hétvége során, majd meglátjátok! :-)

Valahol elveszejtettük a sárga jelzést, de sebaj, rátértünk a betonútra, és úgy haladtunk be Mogyoróskára. Ekkor már elég bágyadt voltam, meleg is volt, fáradt is voltam, no és az egész hétvége alatt 'lábfej kontra bakancs per' folyt a lábaimon. Értsd ez alatt azt, hogy a bal lábfejemet már az előző hétvégi túrán  is nyomta a bakancs, mintha szorította volna, pedig ilyet sosem csinált eddig, és hiába lazítottam is rajta... Most ez ismétlődött meg, és ez aggodalomra adott okot, mivel itt most 2 napig menni kell. Úgyhogy idővel kifejlesztettem egy kicsit másfajta járást a bal lábammal, mellyel kordában tudtam tartani a fájást, nem durvult, hanem szinten maradt. (Katának volt egy jó ötlete a jelenségre, melyet magamévá is tettem: a bakancs nyelve megkeményedhetett, és azért nyomja a lábam. Ezentúl nemcsak a baki egyéb részeit fogom kenni méhviasszal, hanem a nyelvét is!)

Szóval azt vártuk már nagyon, hogy Mogyoróskán majd jól megpihenünk, legyen kocsma, jégkrém, és egy kis alvás! Ajánlottam a tavaly megismert kedves kis retro kocsmát, a Napkelte Vendégházat, s ebben nem is volt semmi hiba: hamarosan letanyáztunk a vele szemben lévő árnyas, füves részre, majd beszerezve ellátmányunkat a kedves nénitől elhevertünk. Ó, de édes is volt a pihenés, jégkrémmel, unikummal, Dávidnak sörrel, Katának 2 jégkrémmel és kólával! S még egy aranyos kiskutya is azonnal odajött hozzánk, hogy üdvözöljön minket, aztán pedig hogy kunyeráljon némi falatkát és simogatást :-) Hát, meg is kapta :-)))

a mogyoróskai eb :-)

Tök jó volt amúgy itt lenni megint ebben a kocsmában! Megint az a kedves néni volt, kinek próbáltam felidézni, hogy a tavalyi hatalmas esőnél menekültünk be hozzájuk, de lehet, hogy ez túl általános információ volt :-)))

No, mindenesetre szundítottunk is egy kicsit ott a fűben. Hát ez nagyon kellett, erre gyúrtunk egy ideje: napközben meleg is van, jobban lehet aludni is, és hát fáradtak is voltunk (azt a 3 óra valamit nem nevezném minden körülmények között alvásnak). Utána azonban feltápászkodtunk, és indultunk: irány a vár, majd Regéc!

Azt hiszem, itt már konstatáltuk, hogy az életerőnk vészesen fogy. Kombókat nem bírtunk csinálni, csak tereppontokat gyűjtöttünk, de azok sosem értek annyi pontot, hogy az több lett volna, mint a keresésükre fordított idő (azaz, hogy két pont megtalálása között az életerőnk ne csökkent volna). Azt próbáltuk rögzíteni, hogy melyik történetből találtunk már meg tereppontot (ja, azt nem mondtam, hogy a 12 történetben mindegyikből 1-1 pontot kellett teljesíteni). Szóval, a stratégiánk hagyott némi kívánnivalót maga után :-)

Mogyoróska után jött egy olyan pont, ahol nem találtuk a stafétuszt, így itt - az előírások szerint - fotót csináltunk magunkról a helyszínen. Ez az egyetlen csapatfotónk is amúgy:

fotóstafétusz

Mentünk eztán fel a várba. Hát, igen, a hegymenetek mindig megviselnek :-) Magába a várba nem mentünk be, hanem alatta begyűjtöttünk egy pontot, majd jöttünk is lefelé. Tettünk egy kitértő a vár alatt a közelben lévő elhagyatott kis tavacskához, mely mellett elhagyatott faházacska állott, s itt is leltünk egy stafétuszt. 

elhagyatott faház

hemzsegő ebihalas tavacska

Regécen Dávid boltolt/kocsmázott egyet, majd tartottunk egy szusszanat pihenőt. (Most is elhaladtunk a csinos buszmeg előtt, mely most nem tűnt annyira csinosnak, mint tavaly :-]). Ha jól emlékszem, itt már felmerült elhalálozásunk gondolata, s stratégiánk helytelen megválasztásának érzete :-) De azért még tettünk egy karikát Regéc felett a susnyában, csúcsok levadászása végett. 

Bevallom, itt már elhagytam magam. Nem volt már erőm mindig odanyomakodni a térképhez, hogy lássam, merre járunk, így aztán nem is nagyon követtem a dolgokat, csak Katát és Dávidot követtem. Így mikor tanácstalanság vetődött fel, akkor sem bírtam érdemben hozzászólni a dologhoz... Elég fáradt voltam. 

a regéci vár az utcsó perspektívából

Visszakevertünk Regécre, majd a KÉKen folytattuk utunkat egy jó darabon. Így aztán itt sokminden ismerős is volt nekem, s újra láttam a tavaly látottak szépségeket :-)

Volt egy tereppont a Kemence-kőnél is, talán emlékeztek rá: egy tágasabb szurdokban haladt az út, és bal oldalon volt egy nagy kő, kis táblával mellette. 

Aztán emlékeztem jól arra a részre, ahol 90 fokos kanyart vett az út, és meredek emelkedőn kell felmászni, hogy aztán utána egyenes út vigyen tovább egy pihenő után :-) Na, itt már igen lassan vonszoltam fel magam. 6-7 felé járhatott az idő, s mi 5 óta fent voltunk (az előtte lévő 3 órás alvásfélét újra szükségesnek tartom kihangsúlyozni). Kata kitalálta, hogy itt két közeli csúcson van 1-1 pont, szóval amíg én megszusszanok, ők Dáviddal megnézik az egyiket, utána pedig én elmegyek Katával a másikra. Úgyhogy amíg ők elmentek, szúnyogokat hessegettem, igyekeztem beszipákolni a Napocska utolsó melengető sugarait, csodáltam az aranyos fenyőket, és pihentem. Jöttek aztán vissza, sikertelenül, úgyhogy utána Katával elmentünk a Dorgó-tetőre. Istenem, hogy mi ezt tavaly kihagytuk! Marha közel van a KÉKhez, és annyira szép!!! Legközelebb jól megmutatom nektek :-)

Ja, itt meglett a stafétusz.

Szóval, tovább. Ott voltunk aztán annál az elágazásnál, ahol tavaly már este vacilláltunk, sátorhelyet keresve, és Dóri és Attila elmentek megnézni az egyik utat, emlékeztek? Akkor az nem tetszett, így tovább mentünk, és utána találtuk a vaddisznós-muflonos helyet :-)

No, most ebben az elágban lecsatlakoztunk a KÉKről, és észak felé, a zöldön mentünk tovább. Hát gyerekek, ez megint egy olyan csodaszép és nem túl járt útvonal volt, hogy ezt megintcsak érdemes lenne egyszer nektek is bejárni! Már egyre sötétebben mentünk, s a Gyertyán-kútnál megleltük aznapi utolsó stafétuszunkat. Leültünk a padokhoz enni, és nagyjából ekkor döntöttünk úgy, hogy ma már nem megyünk tovább. Nem sok életerőnk volt, szóval már nyilvánvaló volt, hogy ha most aluszunk, akkor meghalunk :-) De nem nagyon bántuk, én rettenet fáradt voltam, és azt hiszem, Kata és Dávid is. 

Úgyhogy megvacsiztunk, majd közvetlenül a forrás mellett vertünk tanyát: két fa közé kifeszült egy kötél, arra került egy sátor külső ponyva kutyaól formában, aminek a széleit kövekkel szorítottuk le, majd 3 párhuzamos pálcika gyanánt pont befértünk alá. Így némileg melegebb vackot reméltünk, mint az előző éjszakán, s az esetleges csapadék ellen is némileg védve voltunk. 

Mint akiket agyonvertek, úgy aludtunk végig 9 órát :-D Másnap frissen és holtan ébredtünk :-))) Édesdeden átaludtuk a halálunkat :-))

reggeli mozzanatok a Gyertyán-kúti táborhelyünknél

Reggeliztünk, és közben megbeszéltük, hogy folytatjuk a játékot: ma is keresünk pontokat az utunk során, és számoljuk az életerőt is, jóllehet az már mínuszban lesz. Elterveztük a napot is, hogy merre menjünk, s hová érkezzünk majd meg. Ugyanis Gönc és Hejce között lehetett választani, mint a verseny végcéljai, s a dokkolás helyszínét a csapatoknak a nap folyamán sms-ben közölni kellett a szervezőkkel. Mi gönci célt terveztünk, napi túrának pedig, hogy Telkibánya felé vesszük az irányt, ahol majd kocsmázunk egyet.

Elbúcsúztunk kellemes táborhelyünktől, és indultunk vissza, majd tovább a zöldön. Most csúcsokat döntögettünk: sorra került a Bohó-hegy, a Hemzső-bérc, a Holló-kő (?), a Reszelt-bérc és a Fenyő-kő (?) is. (A kérdőjelesekben nem vagyok biztos.) Kilátás ezekről a csúcsokról nem volt, mind fák között voltak, viszont részei ezek a Zemplén csúcsai túramozgalomnak. 

úton az egyik csúcs felé

Szóval, ezeket gyűjtögettük most, majd tereppontoztunk a Kis-Bükk-kútnál is, ahol vizet is vételeztünk. Kicsit átgondoltuk a napunkat: az idő szorításában ha bemegyünk Telkibányára kocsmázni, akkor más nem fog beleférni, minthogy onnan egyenest át majd Göncre a legrövidebb úton. Viszont felmerült emellé, hogy van egy Amadé-vár is a közelben, amit én speciel még nem láttam sosem, s jó lett volna megnézni. Dávid kocsmázott volna legszívesebben, Katának mindegy volt, bár talán kicsit jobban hajlott az Amadé-vár felé. Végül a vár megtekintése mellett döntöttünk, s aztán egy elágazásban (egy sikertelen stafétuszkeresés után) az ennek megfelelő úton haladtunk tova.

Utunk az ún. Potácsházhoz vitt, mely egy kulcsosház, mellesleg mellette volt stafétusz. Ez volt egyébként a túrában egy amolyan bázis, ahol aki igényelte, tudott sátrazni, s a szervezők főztek gulyást. 

Begyűjtöttük a stafétuszt (+ közben néhány kullancsot is), majd Dávid betért a házba megkérdezni, hogy hátha van még gulyás :-) És volt, és rögtön adtak is! Úgyhogy az asztalukhoz telepedtünk, s miközben igen jólesően fogyasztottuk a potyagulyást, megtudtunk néhány infót a versenyről. Pl. hogy elég sokan elhaláloztak :-) Mi egy darabig elsunnyogtuk azt az infót, hogy mi is ebben a cipőben járunk, de aztán kitálaltunk, s így már a szervezők is megértették, hogy miért vagyunk olyan ráérősek, jókedvűek és viszonylag kipihentek :-))
 Megkaptuk a pólókat is, melyek haloványsárgák valának, a verseny csontvázas logójával. Tyűűű, de örültem neki: van egy túlélőpólóm!! :-)))

Nem maradtunk túl sokáig, várt még ránk a pálos kolostorrom, az Amadé-vár, aztán fél 4-kor a cél Göncön (esetleg a kocsma is).  Úgyhogy indultunk is egy viszonylag konszolidált emelkedőn a pálos romok felé, mely azonban konszolidáltságától függetlenül hatást gyakorolt a tempómra.

A rom nagyon jóféle, nagyjából abban a fázisában a romosságnak, melyet én kedvelek! Az e témában szűkszavú Wiki szerint a 14. század végén kezdték építeni, szóval bőven van története a helynek!

odabentről

idekintről

Itt is volt egy stafétusz, melyet Dávid levadászott. Én pedig az "oltáron" hagytam egy szép ragadozó madár-tollat, melyet már egy ideje magammal hordoztam - most azt mondta az intuíció: ide hoztam.
Régészeti feltárások nyomait láttam (megszámozott kövek, néha lefóliázva), de nem tűnt aktív cselekvés nyomainak - szóval ha régészkednek is, csak módjával teszik szerintem.

A romtól patakvölgyben haladtunk tova, ami elég szép volt, sziklákkal hintve. Itt néhány tereppontot nem sikerült megtalálni, de sebaj, a játék szempontjából már nem számított.
Egyszer csak Kata gatyóján egy magának épp gubót szövő hernyót láttam meg (remélem, biológiai oldalról nem nyilatkoztam most nagy blődséget :-D). Marha érdekes volt: két ránc közé fészkelte be magát, és aktívan dolgozott a szövésen, jobbra-balra ingatva a "fejét"!

 

Szegényke ám hiába dolgozott, mert én orvul eltávolítottam... Bocsi, hernyóka!

Megérkeztünk aztán a vár alá, ahonnan erőteljes hegymenet vette kezdetét. Lemaradtam, többször megálltam. Jó fárasztó volt!
De persze megérte, mivel nemcsak hogy várrom várt odafent, hanem szépkilátás is sziklákról! Mmm, imádtam! Elpihentem egy kicsit a langyos köveken, gyönyörködtem a zöldellő Zemplénben, és hálát éreztem, hogy itt tudok most lenni!

a kilátós sziklák

... s a róluk eső látkép

Az Amadé-várból egyébként nem sok van már meg. Wiki itt is a segítségemre siet: a várat a 13. században építették, és Amadé nádor, s általa az Aba család fészke lett. Történelmi hányattatások során pusztulni hagyták vagy elpusztították, ma már csak az egykori öregtorony romjai láthatók.

a maradék

Innentől elkezdtünk sietni. Ennek okai közt találjuk az idő sürgetését, hogy fél 4-re Göncön legyünk; a vártól levezető lejtőt, melyen a gravitáció vonzott minket sebesebben; valamint hogy az ég nekiállt dörögni és beborulni. Ezt jósolták egész hétvégére, de csak most, vasárnap d.u. 2 körül kezdett rá.

Sebes tempónkat a völgybe való leérkezés mérsékelte, majd még jobban a szemközti domboldalra felkapaszkodó út. Katáék időnként bevártak, mert itt igen visszafogott tempót diktáltam. Egy porcikám sem kívánta már az emekedőket, s alkalmasint meg is kérdeztem tőlük (kiknél a térkép volt), hogy milyen szintek várhatók az út további részében. Nyugtáztam, hogy csak a nyeregig kell felmászni, onnan aztán Göncig lejtő vár minket. Okés!

A vártól kezdve követtük-előzgettük egymást egy másik csapattal. Most itt is a nyomukban haladtunk, látótávolságban tőlük.
Az esőt nagyszerűen megúsztuk, mert a dörgés nem jött közelebb, a beborulás sem fokozódott. Hamarosan már Gönc határában jártunk, a Hernád lapályának szélén, épp elhagyva a hegyet. Kata elkérte a fotómasinámat, és szép képet lőtt vele:

Vissza-visszanéztem az erdővel borított hegyre, s lélekben már búcsúztam tőle. Persze, nem örökre :-) Ahhoz túl szép!

Bedöcögtünk Göncre, s a főutcán letelepültünk a járdaszélre. A buszmegállót már befoglalta egy csapat, ott sütöttek szalonnát :-) Dávid szóba elegyedett velük, melynek köszönhetően az alábbi étket kaptuk tőlük:

Mennyei volt :-)))
Kocsma a közelben nem volt, így étkeinket majszoltuk, meg kitaláltuk a hazautat, és vártuk a szervezőket. Amikor ők megérkeztek, leadtuk a füzetünket, majd elbuszoztunk Hidasnémetibe, onnan vonattal irány Miskolc, majd onnan a Keleti (s onnan nekem még Szfvár).
Együtt utaztunk a csapattal, akikkel a végén együtt haladtunk, s cseréltünk néhány tapasztalatot. Ami engem leginkább ütött: ők életben maradtak, de ennek fejében mindösszesen 3x20 percet aludtak!!! Váááá, ez nagyon durva! Az alvás most sokkal élesebben jelenik meg számomra, mint eddig, s ebben a versenyben az egyik legkomolyabb kihívás talán az alvás-nélküliség!

No, szóval ilyen volt a túlélőverseny :-) Beszéltük Katával, hogy ősszel tán beneveznénk egy Kishalálra, az elvileg intenzívebb, mert rövidebb, és ott aztán tényleg nincs alvás. Szóval, ha valaki kedvet kapott, jelentkezzen majd nálam :-)