Madarászás a Medvesen

Néhány félgőzzel lemadarászott év után tavaly óta új lendülettel hajtom a madarakat. Olyannyira, hogy nem is egyedül, hanem Dórival tesszük mindezt. Hogy pontosan minek tudható be ez az újabb fellángolás, valójában nem tudom. Tény, hogy a kezdete egybeesik a Dórival közös érdeklődésünk felfedezésével, a távcsőarzenálom bővülésével, a Big Year (magyarul Vad évad) című amerikai, madarászos vígjáték bemutatásával, illetve a hazai terepmadarász honlapon az éves listázás fellendülésével. Ez alapján a legvalószínűbb, hogy több tényező szerencsés közjátékának köszönhető mindez... de mi is pontosan? Hát az, hogy éves listázunk, vagyis számolgatjuk, hogy hány fajt látunk adott évben Magyarországon. (Azért Magyarországon, mert ez így összehasonlítható a többi magyar madarász működésével, meg egyébként is itt élünk.) Persze, eddig is minden évben összeszámoltam a fajaimat, de azért nem vettem ennyire (se) komolyan. A dolog célját, hasznát, nehéz elmagyarázni, ezért egyezzünk ki annyiban, hogy nekünk tetszik. (De tapasztalatom, hogy jobban figyel az ember a madarakra, ha számolja őket.) A tavalyi évet 212(+4 nem természetes előfordulású) vadon megfigyelt fajjal zártam, ami egyéni rekord, bár messze-messze elmarad a kőprofik 260-280 körüli fajszámától. December 31. éjféllel azonban lenullázódnak a számlálók és minden kezdődik elölről.

Január első felében nem sok pipa díszlett a listánkon, jóformán csak a szilveszteri bakonyi túra utolsó napján és néhány budapesti sétán láttunk élő madarat. Ezt akartuk pótolni egy medvesi túrán. A Medvesre azért esett a választás, mert azon kívül, hogy szép vidék, sziklafelszíneket, várakat, valamint a fenyveseket jócskán tartalmaz, ezek az élőhelyek pedig télen olyan fajokat kínálnak, amiket egyébként nehéz itthon megfigyelni. A sziklás helyeken a havasi szürkebegy és a hajnalmadár várható. Ezek a környező magashegységek sziklás részein költenek a fahatár felett és télire alacsonyabbra ereszkednek, ahol enyhébb az időjárás. A fenyvesekben szintén hegyvidéki fajok, kormosfejű cinege, búbos cinege, fenyőszajkó, zsezse remélhető. Álomszerű lenne ennek csak a felével találkozni egyetlen túrán.

Még az előkészületeink során tapasztaltuk meglepetten, hogy a Karancs és a Medves térképe a Cserhát turistatérképen található. A Medves egy része azonban lelóg róla, így Zagyvaróna környékén csak érzésből követtük a piros "L" jelzést.

Medves nagyobb térképen való megjelenítése

Eleinte kertek közt mentünk, amelyek ilyenkor kiváló madarászhelyek, hiszen a téli táplálékínséget sok madár a gyümölcsfákat, gabonaféléket, egyéb fogyasztható termésű növényeket, vagy gyakran egyenesen madáretetőt tartalmazó kertek közelében tölti. Mi is láttunk süvöltőt, nagy fakopáncsot, kék és széncinegét, és egyéb gyakori téli fajokat. A falut sem hagytuk el és az első célfajt már be is gyűjtöttük: kb. 10 méterről szemeztünk néhány másodpercig egy kormosfejű cinegével. Dórinak abszolút új ("lifer"), nekem csak idénre, de mindig szívesen látom. Jól indult a túra! Innen egy katonás erdeifenyő-telepítésben ment az út hosszasan, különösebb látnivaló nem akadt. Ezen az úton néha, a semmiből, förtelmes csatornaszag tört elő. A hó többnyire belepte a mellettünk lapuló csatornafedőket, amelyek a bűz forrásai voltak, egy helyen azonban a fedő erősen félre volt csúsztatva - reméljük, más arrajáró is észreveszi majd, ezt elősegítendő, megjelöltük egy fával.

Erdei fenyves Zagyvaróna határában

Vigyázz!

Még egy fenyves

Az út csak emelkedett, emelkedett, mi pedig visszasírtuk a boldog nyárvégét, amikor még minden bizonnyal a hátunkon +10 kilóval is könnyebben szökelltünk volna fel a csúcsra. Meg-megálltunk, s egy alkalommal nagyon távolról óbégatást hallottunk, melynek okára csak később találtunk meg a kielégítő magyarázatot. A jelzés a Boszorkány-kőre vitt fel, ahol szép kilátás fogadott, kár, hogy a fények fotózáshoz elég rosszak voltak, elnézést is kérek a fotókért, nem lettek túl szépek. Innen megleltük a hangok forrását: Salgóbánya határában hajtóvadászatot tartottak. Kiáltoztak a hajtók, dördültek a puskák, és távcsővel azt is láttuk, ahogy a szerencsésebb vaddisznók fejvesztve próbálják elhagyni a környéket. Ez elég kiábrándítóan hatott, nem ezért jöttünk...

Oda fel...

Kilátás a Boszorkány-kőről

Nagyon nézek :)

Bodobács a havon

Bazaltorgonák a Boszorkány-kőn

Közelebbről...

és távolabbról

Idős tölgy a közelben

A Boszorkány-kő egy bazaltorgonás sziklakúp, melynek érdekességeit egy geológiai tanösvény néhány táblája mutatja be. A neten találtam egy blogbejegyzést, ahol azt boncolgatják, ez-e a szikla eredeti neve, ez ugyanis nem biztos, egyes térképek Kis-Salgóként említik. Ha van Kis-Salgó, akkor van nagy is: ezen van a Salgó vár, mindössze párszáz méterre a Boszorkány-kőtől. A vár "szerencsére" nincs olyan jó állapotban, hogy belépős legyen, így ingyen élvezhettük a kilátást a felújított toronyból. A Salgó váron láttunk aznap először Petőfi Sándorra utaló táblát, később aztán lépten-nyomon a lánglelkű költőnek emléket állító művekbe botlottunk. A várban elhelyezett táblát látva eltöprengtünk, vajon mivel érdemelhetnénk ki mi azt, hogy a bazaltorgonás sziklatömbbe erősített márványtáblába véssék a nevünket - és hogy kinek lenne ez aztán jó.

Salgó vára a Boszorkány-kőről

Itt járt Ő

Közelről nem sok minden látszott a várból

Kilátás a Salgó várból

A túra folytatásáról tanakodtunk kicsit, mert szerettünk volna lőtávolon kívül maradni a vadászattól, viszont kb. arra vitt volna az utunk. Úgy döntöttünk, lemegyünk Salgóbányára, aztán majd ott újra átgondoljuk a helyzetet. Még a Salgó vár mellett harkályok kopogását hallottuk a bükkösben. Itt lehetett esélyünk fehérhátó fakopáncsra, így nekiálltunk keresni. Két irányból is jött a kopácsolás, az egyik madár hamar meglett, egy nagy fakopáncs. A másodikat jóval többet kellett keresni, de aztán ráakadtunk: egy odút vájó fekete harkály volt az.

Salgóbánya kész madárparadicsom volt. A kertek nagy részében volt etető és szó szerint hemzsegtek a madarak. Cinegék (szén, kék, barát, fenyves), nagy fakopáncs, fekete rigó, zöldike, meggyvágó, csuszka tömege fogadott, talán fél órán keresztül is néztük őket. A távolból csonttollúak cirregése hallatszott, később láttunk is egy kisebb csapatot. Két holló is átrepül felettünk. Salgóbánya közepén leszólítottak minket a segítőkész helybéliek, akiktől megtudtuk, merre tervezik a hajtóvadászat folytatását. Szerencsére nem kellett megváltoztatnunk az útitervünket, mehettünk tovább a kőbányába, ahol egy újabb geológiai tanösvény fogadott. Itt aránylag közelről sikerült fotózni egy csonttollút.

Csonttollú

Oda vártuk a hajnalmacit :)

Figyelünk :)

Behavazott bányató

Vizslattuk a sziklákat, de nem moccant madár. Egy helyen zavarodottan viselkedő vaddisznót láttunk, talán ő volt az egyik túlélő. A kőbányában van egy kis bányató, melyet most havas jégpáncél borított. A tó partjára csak az egyik oldalról lehet lemenni, a másik part meredek, sziklás. E sziklák tövénél egy róka vadászott. Amint meglátott minket, távolodva menekülni próbált felfelé a sziklákon. Nem igazán ment neki, néha nem sok választotta el attól, hogy összetörje magát, egyszer esett is egyet, mi pedig drukkoltunk neki, hogy vegye már észre, hogy ha egy kicsit felénk jön, akkor könnyebben menekülhet. Szerencsére ő is belátta helyzetét és egy kevésbé meredek oldalon ki tudott mászni.

Róka koma

Szerencsére nem lett róka-kóma :)

Innen egy földúton mentünk Somoskő irányába. Néztük a térképet, de egy idő után rájöttünk, hiába, a kőbánya ösvényei nem követhetők le rajta. Az irányunk viszont jó volt, így különösebb aggódás nélkül tapostuk a havat. Ki is értünk egy tisztása, a Petőfi-forrás mellé. Itt tájékozódtunk az információs táblákról, majd elkészítettük az alábbi fotókat a helyről:

Pihenő a Petőfi-forrásnál

Pihenő a Petőfi-forrásnál

Infótábla

Érdekes alakú fa a forrásnál

A piros jelzés vitt be Somoskőre. A buszmegállóban ellenőriztük az időt és megterveztük a következő busz érkezéséig rendelkezésre álló 1 óra alatt teljesíthető programot. A várba mindenképpen fel akartunk menni, indultunk is. A várhegyen felfelé először egy Petőfi-emlékházat találtunk, benne temérdek koszorúval. Előtte modern információs mega-kütyü, kicsit játszottunk vele. Kb. 20 méterrel arrébb átléptük a magyar-szlovák határ, azután pedig szintén kb. ennyivel már ott a vár. Az ösvény mentén pici kunyhó, ott kell majd jegyet venni, de addig nem értünk el, mert két havasi szürkebegy moccant meg a sziklán. Szokás szerint nem voltak túl ijedősek, ímmel-ámmal menekülgettek. A kunyhóban egy szűkszavú portás bácsi adott megfontoltnak tűnő, ámde nem túl logikus, sem magasröptű válaszokat néhány kérdésünkre. Szavaiból kihámoztuk, hogy van itt is egy geológiai tanösvény bazaltorgonákkal, és egy jeggyel megtekinthető az és a vár is. Mi a várral kezdtük.

A vár Somoskőről

Petőfi-kunyhó

Koszorúgyűjtemény

Luxus

Havasi szürkebegy

Nos, mit mondjunk, nem rossz hely, kilátás csodás, de azért pl. Boldogkővel nem vetekedhet semmilyen téren. A szürkebegyeket is kerestük a kőépületen, eredménytelenül, azonban egy párkányon a nyomaikat megtaláltuk. A várból lefelé élőben is láttuk őket újra. Örültünk nekik, de idén még kell szerveznünk egy randit a havasi szürkebeggyel, mert ezek sajnos nem voltak Magyarország területén, így nem jár nekik a pipa. :(

Somoskő vára

Somoskő vára

Havasi szürkebegy nyoma

Havasi szürkebegy nyoma

Kilátás Somoskőről

Vár megint

Havasi szürke lefelé is

Dóra és a határ

A kunyhónál a portás eligazított minket a bazaltorgonák felé. Itt azonban már sietnünk kellett és nem bíztunk portásnak a megtekintéshez szükséges időre adott becslésében, így ezt a programpontot sajnos kihagytuk, helyette siettünk vissza a faluba. Később megtudtuk, lett volna rá idő, de utólag mindig könnyű...

Szép hely ez a Medves, jó lesz visszajönni!