A híd túl messze van... TT

Ági - mint utólag kiderült: poénból! - írt egy körmélt: nem lenne-e kedvünk szombaton Szegedre ruccanni, és részt venni egy 30 km-es TT-n. Zsolti egyből lecsapott a dologra, én körültekintőbb megfontolás után, de talán a magam megdöbbenésére is szintén igent mondtam. Így esett, hogy szombat hajnalban utunkat Szeged felé vettük, részemről hogy képviseltessem a Dunántúlt A híd túl messze van... fantázianevű teljesítménytúra 30 km-es távján.

Indulni 11-től kezdve lehetett, ezt eléggé furcsállottuk, de így nekünk is lehetőségünk volt odaérni a messzi távolból. Szegeden Ági összeszedett minket, majd elbuszoztunk Makóra, ahol aztán délben sikerült elrajtolni 1200 pénz leperkálása és 2 fej makói fokhagyma vételezése után... Iparkodtunk is rögvest, hiszen már most számolnunk kellett az utolsó Bp-re menő vonattal.

A nagy rohanásban azért jutott lehetőségünk körültekinteni, és megállapítottam, hogy Makó egészen helyes kis városka. Most jártam itt először. Ági gyors lekapta a Hagymatikumnak nevezett, Makovecz Imre által tervezett fürdőt, mely rendkívül egyedi küllemmel bír.

Hagymatikum (fotó: Vadkerti Ági)

Követtük a szalagozást Makó széle felé, majd azt elhagyva egy útbaigazítás során megtudtuk, hogy a egy jó darabig még a 43-as sz. út szélén kell ballagnunk... Nem volt különösebben vonzó lehetőség számunkra, ám most szükségszerű volt.

úton, útszélen (fotó: Kerekes Zsolti)

Hamarosan elértünk a Maroshoz, s hídon kereszteztük. Igen szép volt, ahogyan kis jégtáblák úsztak rajta! Vártam a rajtuk utazó jegesmacikat :-)

jégdarabok a Maroson

Hamarosan elértük a töltést, és jobbra ráfordultunk. Innentől kezdve egészen Szegedig ezen haladtunk, hol látótávolságon kívül a folyótól, hol pedig közvetlenül mellette. Végig a töltésen, mindösszesen 10 m szintemelkedéssel, 30 km-en át: ez jellemezte ezt a TT-t. Ennek ellenére láttunk szép dolgokat, és pont ez sarkallt arra, hogy írjak beszámolót. 

Életképek a töltés-útról:

(fotó: Kerekes Zsolti)

(fotó: Vadkerti Ági)

(fotó: Kerekes Zsolti)

Masíroztunk, előztünk, minket előztek, kerestük a 10 m-t, vidámkodtunk, aztán éhesedtünk, s megálltunk enni egy vízkivételi pontnál. Itt nagy csőrendszer jött kifelé a folyóból, és hajózási funkciója is volt a dolognak. Itt étkeztünk egyet, de nem sokat maradtunk, mert rövid időn belül a kilógó testvégződéseink (fül, ujjak) elkezdtek lefagyni.

vízkivétel

Továbbhaladtunk, és nemsokára utunk egyetlen (!) ellenőrzőpontjához érkeztünk. Nem nagyon értettük a dolgot, ugyanis a kapott térképvázlatunk szerint ez a deszki gátőrház kell hogy legyen, ami 20 km-nél helyezkedik el. Zsolti GPS-e szerint viszont még csak 15 km-nél jártunk. 

Betértünk a házba, ahol ezt az anomáliát meg is érdeklődtem a pecsétet adó néniktől. Így tudtunk meg, hogy a GPS jól műxik, nekünk pedig régi térképet adtak, amikor a pont még valóban Deszknél volt. A valóságban jelenleg azonban a klárafalvai gátőrháznál vagyunk. Okés.

a klárafalvai gátőrház

Az itiner szerint itt csoki és tea dukált volna. Valójában a tea épp készült, így nem tudtunk inni belőle, csoki helyett pedig alma volt, valamint bónuszként egy kályhán melegedő cica :-)

A ház mellett tartott szürkemarhák a hiányzó dolgokért kárpótoltak! Látványuktól és barátságos kíváncsiságuktól elolvadtunk, s jól körbefotóztuk őket! Fiatal példányoknak tűntek a karámban lévők is, aztán észrevettünk egy még kisebb bocikát, aki a karámon kívül érdeklődve vizsgálgatott minket, majd elindult, hogy közelebbi ismeretséget kössünk! Azt hittem, megzabálom! Kis tündér volt! Zsolti menekült előle, s engem is óva intett, én pedig a szívem helyett Zsoltira hallgattam, és nem mentem oda hozzá.

a Pici a fura fejével :-)

Tüncike!

Zsolti kérésére (fotó: Kerekes Zsolti)

Indultunk tovább, hiszen még a fél táv visszavolt. 

A színek néha csodaszépek voltak, főleg ahogy a Nap is egyre alacsonyabbra kúszott. Zsolti vette észre a következő szépséget, melyet ezért az ő fotójával prezentálok:

éles színes kontraszt (fotó: Kerekes Zsolti)

Zsolti és Ági fogadást kötöttek, hogy hányra fogunk beérni a célba. Ági 6 órát mondott (amit én is támogattam), Zsolti viszont 6:20-at. 

A Nap végül lebukott a fák mögé, s mi hamarosan sötétben baktattunk tovább. Az előttünk haladók bekapcsolták a fejlámpákat, azok fénye után mentünk. Hamarosan Zsolti is elővette az övét [a fejlámpáját... ;-)].

Szembe jött egy terepjárós ember, aki a vizsláját futtatta maga mellett. Ferde szemmel néztünk rá, jóllehet a sötétben úgysem látta :-)

Vártuk már a Tisza-hidat... Most értettük meg, micsoda valóságtartalma van a TT elnevezésének: a híd túl messze van... A lábaim fáradtak, már ránk is sötétedett, és ott volt még az is, hogy az utcsó vonat Bp-re 19:45-kor ment. Olyan veszettül nem is száguldottunk már, pedig Ági győzelme a fogadásban egyre kétségesebb volt. S aztán rájöttünk, hogy Zsoltinak lesz igaza - azaz csak félig, mivel a GPS szerint a túra nem is 30 km volt, hanem több, kb. 33-34. A célba érkezés időpontját viszont a 30-ig hátralévő km-ekhez viszonyítottuk, így megállapítottam, hogy senki nem nyert :-)

Említésre méltó még, hogy elhaladtuk a sötétben egy rejtélyes, kivilágított objektum mellett, mely minden bizonnyal ufókutató kilövőbázis volt, és időnként szokatlan hangokat hallatott.

a rejtélyes ojjektum

Végül aztán utcalámpák fénykörébe értünk, és a híd is meglett. Átsétáltunk rajta, alig várva, hogy beérjünk a célba (ez persze Zsoltira nem vonatkozik). Közben megszemléltük a kivilágított Szegedet, melyből különösen a Dóm emelkedett ki. 

A túlparton megtaláltuk a célépületet is, melynek ajtaján a következő felirat díszelgett:

(fotó: Vadkerti Ági)

 Zsolti egyből fel is olvasta fennhangon: "GÉL". Ezen aztán én akkorát nevettem, hogy percekig tartott, és a könnyem is folyt belé :-)

A célnéni és -bácsi egyébként nagyon precízen, de annál lassabban dolgoztak, azaz vették be az itinert, írták meg az emléklapot stb. Így addig ellátmány után néztünk. Az ebédlőbe telepedtünk, ahol almás pitét és babgyulást szervíroztak nekünk. 

Nem maradhattunk azonban soká, mert még valami tömegközlekedéssel a vasútállomásra is el kellett jutni. Viszont mivel a néni és bácsi az emléklapunkkal és kitűzőnkkel még sehogy nem álltak, én is csatlakoztam azokhoz, akik megkérték őket, hadd vigyék el üresen az emléklapot, majd kitöltik maguk. Így aztán bezsebeltük, ami járt, s indultunk. Gyaloglás, helyi járatos buszozás, majd vonatkozás Bp. felé.

A monotónia dacára én nem bánom, hogy részt vettem ezen a TT-n, mert láttam Makót, láttam a jeges Marost, az édi szürkéket, csodás színeket, és mentem egy jót, ami már hiányzott! Hozzátartozik, hogy nem csinálok rendszert az alföldi TT-kből :-)

útvonalunk