Translate

2017. február 27., hétfő

futóverseny a föld alatt

A cím csak részigazságot tartalmaz, ugyanis a BBU nevű szervezet által már többedszerre megrendezett futóversenynek csak egy szakasza halad a földfelszín alatt. Kb. 2,4 km-nyi.
Konkrétan egy pincerendszerben.
Egy 30 x km hosszú, részben elhagyatott pincerendszerben.
A kőbányai sörgyár alatt méghozzá.
Ahová egyébként a halandó egy évben csak néhány alkalommal juthat be.

(forrás: bbu.hu)
Ezen néhány alkalmak egyike a Föld alatti futás, melyre Peti két barátjával, Andival és Petivel mentem el. És bár a 7 km-es távra (1 kör) neveztem, de végül 21 km lett belőle :-) Elmesélem a történetét.

Andi és Peti félmaratonra jöttek. Tudták, mit akarnak: Andi a február havi félmaratonját lefutni, Peti meg eljönni vele és mozogni egy jót. 
Én is tudtam, mit szeretnék: egy távot a 7 és a 21 között. De az nem volt a versenyen. 
És még szerettem volna Andival és Petivel egy közösségi futást.
És szerettem volna körülnézni a föld alatt. 
Így aztán ezek kombinációját terveltük ki a rajt előtt: mivel külön kell rajtolnunk az eltérő nevezett táv miatt, futok egy kört magam, majd megvárom őket, és futok velük még egy kört. 14 km az már kihívás számomra. 

Úgyhogy nekiindultam a bollyal. Elég sokat futottunk a közterületeken: indultunk a Rottenbiller parkban, járdán futottunk utcákon, majd az Óhegy parkban a rektortánon, aztán visszafelé egy darabon az utcán, majd bekanyarodtunk a sörgyár (egyik) területére. Kezdett érdekessé válni a hely: látványosan régi gyárépületek, az udvarban futó sínek, kőkupacok, gépek, egy régi reménytelibb kor elhagyatottabb maradványai. Már vártam az alagutat, de addig még a gyárudvarban össze-vissza futkostunk kicsit, majd egy kapun ki az utcára, hogy aztán a Bánya utcából bekocogjunk a pincerendszerbe. 

(forrás: index.hu)
Itt aztán mintegy kétésfél km-en keresztül kanyarogtunk jobbra-balra. Irtó döbbenet ez a pincerendszer: hatalmas boltíves folyosók, málló és egyenetlen falak, rozsdálló fémobjektumok itt-ott, csöpögő víz egy csomó helyen, réges-régi kábelek, építmények és kitudjamióta porló eszközök, és járatok átláthatatlansága... Bődület! A pálya alaposan ki volt jelölve, és valamiféle világításról is gondoskodtak, kivéve ahol direkt nem: itt vaksötét szakaszokon kellett átkocogni a fény felé. Sejtelmes félhomály uralkodott, melyet részben színes lámpákkal, részben gyertyákkal, részben lézerfénnyel, részben színes ábrák kivetítésével valósították meg. 
És ott voltak a különféle ötletes installációk: a csontváz egy zongoránál (természetesen zongorajáték aláfestéssel), egy fényekből kivetített templomcsarnok (templomi zenével), úszkáló halak, zöldellő mező látványa a "kitört falon" keresztül, vámpírfej - mindez fényekből, ábrákból kivetítve. És számomra a fő attrakció: az egyik tágas átjáróban egy RedBull autó állt, tomboló zene harsogott róla a csarnokban, a falak is biztos beledübörögtek (és még ettől sem dőlt össze!), és mindez lézerfénnyel volt megfűszerezve. Irtó bulihangulata volt :-)

(fotó: T. Peti)
(forrás: bbu.hu)
(forrás: bbu.hu)
(forrás: bbu.hu)
Roppantul élveztem, és nem azért, mert hú de természetes és szép volt, hanem mert izgi és elhagyatott, és Scooby Doo, és rejtélyes, és izgi :-)

Aztán ki a napfényre, majd vissza a rajthely felé. Befutottam a célba, s 42-43 perccel a rajt után átvettem egy érmet meg egy-két enni-innivalót, azokat leadtam a ruhatárban, ettem-ittam picit, majd pozicionáltam magam, hogy lássam, ha Andi és Peti érkeznek.

És érkeztek. És becsatlakoztam. Majd együtt futottunk még egy karikát. Kellemes tempóban haladtunk, jól is éreztem magam, bár már azért éreztem a lábam izmait. 

Andi, Dia és FutiPeti fut (fotó: T. Peti)
Andi és Dia fut (fotó: T. Peti)
A pincerendszerben megint kiélveztem a kedvenc részem, a buliautós csarnokot. Meg nézelődtem körülbelül. Majd aztán kezdtem kitalálni, hogy tulajdonképpen úgy érzem, bírom én ezt még, olyan érzés, akárha bírnám még ezt a futás-dolgot. Szóval akkor miért álljak meg a 14. km után?

Így aztán ittunk egy kicsit a frissítőponton, meg ettünk egy darab banánt, és futottunk tovább. Ezen az utolsó 7 km-en már az összes kis emelkedőt megszenvedtem, és úgy éreztem, hogy ennél gyorsabban bizonyára képtelen lennék haladni. A föld alatt már nem nagyon maradt energiám a nézelődésre, most már inkább a saját kitartásomra koncentráltam. A népek igen megkoptak odalent, sokszor csak mi futottunk 4-en, merthogy eddigre egy FutiPeti nevű futótárs is a mi kis bolyunkoz csapódott. Tudtam, ha végigfutom, azt a folyamatos mérsékelt tempónak köszönhetem. És az mellesleg egy kisebb fajta csoda is lesz :-)

A föld alól kifutni (emelkedőn) igen szenved-élyes volt... Majd egy szervező közölte, hogy már csak 200 m, mire Andi begyorsított... Azt hittem, rosszul látok. Még van hozzá ereje...?? Hát volt. Itt már néhány lépéssel hátrébb maradtam. Jó volt ott nekem. 

És aztán befutottunk. 
És a lábaim nem estek le. 
Sem pedig én össze. 
Bakker, ez összességében 21 km volt!! Jó, nem a maga teljes folyamatosságában, de azért ez nekem mégiscsak egy szenzációs teljesítmény! 
:-)

Hát ilyen volt a föld alatti futás. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése