Translate

2015. február 23., hétfő

Zemplén minimál

Csabbal úgy döntöttünk, hogy megejtjük első közös-kettesben-túrás hétvégénket, melynek helyszínét és túraútvonalát én voltam hivatott kiötletelni. Választásom szeretett és még kevéssé járt Zemplénünkre esett. Szerettem volna valahol a belsejében megbújó falvakban szállást találni nekünk - elbájolt a gondolat, hogy egy eldugott kis erdei faluban a falu szélén lakjunk emberektől nem háborgatva, és minden nap bejárjuk a környéket. Azonban rutintalan szálláskeresésem, a szállásügyi lehetőségek és az árak miatt ez így nem adatott meg, lett helyette remek szállásunk Sárospatakon a Vaskó Vendégházban. Ajánlom :-)

Pénteken alkonyat táján érkeztünk meg. A tulajok nem voltak otthon, de szabadon birtokba vehettük a tetőtérben lévő 3 szoba közül az egyiket. Csak felhurcoltuk a cuccokat, aztán máris indultunk a városba, hogy még a sötétség beállta előtt minél többet el tudjunk csípni belőle. Először a várhoz sétáltunk, s udvarán és parkján átballagva csak felületesen tekintettük meg bájait. 

várkert esti fényekben
Csabnak van némi helyismerete Sárospatakon, ellentétben velem. Ismert a Bodrog túlsó partján egy vendéglőt, és mivel amúgy is volt olyan vágyunk, hogy igyunk helyi bort, átsétáltunk a Bodrogon átívelő hídon, majd a folyó mentén a vendéglő felé ballagtunk. Igazán csípősen hideg volt az este... Kicsit zavart minket a kezemben lóbált kiló kenyér, valamint hogy nem éttermezéshez voltunk öltözve, de azért betértünk a vendéglőbe. Szerencsére a pincérek roppant kedvesek voltak velünk, egy asztalhoz vezettek, majd a ház borát ajánlották, úgyhogy ezt kortyolgattuk és beszélgettünk. 

Még egy kicsit sétáltunk aztán a városban, de a hideg és követelőző gyomrunk miatt kisvártatva hazafelé vettük az irányt. Otthon fincsi levest készítettünk,s faltunk Csaba szalonkájából, sonkájából s a helyben vásárolt és megsétáltatott kenyérből.

Szombaton reggeli, összemolyolás, majd indultunk. Fő célunk a Megyer-hegyi Tengerszem megtekintése akart lenni, eztán Csab javallatára Károlyfalvára sétáltunk volna pincesor nézőbe, majd jelzetlen utakon (mondjuk a Kalájka-völgyön) át visszacsámborogni terveztünk jelzett útra, aztán a Malomkő-tanösvényen szerettem volna a Király-hegy és az itt lévő királyhegyi malomkőbánya felé tenni egy kunkort, majd vissza Sárospatakra. Jó kis terv volt - azonban a körülmények hatására jelentős módosulást szenvedett :-)

A Tengerszem régi vágyam. Sok képet láttam már róla, s igen vágytam látni a saját szememmel is. A Megyer-hegy vulkanikus eredetű képződmény, melyen a XV. századtól egészen 1907-ig malomkőbánya működött. A bányászat során felgyülemlő fenékvíz eltávolítására elvezető vájatot mélyítettek, aztán a bánya felhagyása után a vájaton nem távozó víz tóként ("tengerszemként") gyűlt össze a bányába. Jelenleg kb. 4000 m2 vízfelület van itt, az információs tábla szerint a legmélyebb részen 6,5 m vastag vízoszlop van. A környék 1977 óta természetvédelmi terület.

Még mielőtt a Tengerszemhez értünk volna, is történtek események. Sárospatakon áthaladva megcsodáltuk a szép régi házakat, melyek közül némelyiken tábla is hirdette a tudnivalókat. A várost alaposan sáros földúton hagytuk el, majd egyhelyütt letértünk a hivatalos jelzett útról, s így - mint ahogy most látom - kihagytuk a Nagy-Bot-kőn lévő gejzírkúpot. Az aranyosan vicces "Tehéntánc" nevű szőlős domboldal mentén sétáltunk, s hát igencsak jólfejlett sárban haladtunk. Tudatosan egy szőlősorok közt haladó útra tértünk rövidítés okán, s közben nekivetkeztünk, mert igen jó idő kerekedett. A sor végén aztán tanakodtunk, ugyan hol is vagyunk, majd bal kéz felé indultunk, ahol a jelzett utat sejtettük. Egy édes nyuszit megriasztottunk a bozótban :-)

A piros jelzésen haladtunk felfelé egy mélyútban, közben végig olyan volt, mintha egykori épületek valahai maradványai málladoznának az út menti fák és földdombok közt. Váratlanul egy pincét leltünk, ahová kíváncsian bekukucskáltunk. Néhány méter után a pince egykor befalazott, de ma kibontott hátsó fala látszott, mely feketén ásító lukával csábított minket. Így aztán elővettük a fejlámpát, és benyomultunk a kibontott résen.
Egy hosszú és több oldaljáratos pincében leltük magunkat. Izgi volt felderíteni! Közben meleg pára gomolygott körülöttünk, s a pince tetején vízcseppek ültek.

a pincében
A pincét beszakadás zárta le. Ahogy kimentünk, 2 lánnyal találtuk szembe magunkat, s Csaba ajánlgatta nekik, hogy érdemes bemenni és körülnézni, mert igzi! De ők kihagyták.
Tovább haladtunk, s beszakadt pincejáratot leltünk még. Elgondolkodtató volt, hogy vajon mennyi pince rejtőzik a föld gyomrában itt alattunk?? Ki tudja...

Már a Tengerszem közelében jártunk, mikor észrevettem, hogy a korábban a zsebemben lévő sapim nincs sehol... Úgyhogy visszafordultam megkeresni; szerencsére hamar meglett. Ez volt egyébként a 2. sapkaelhagyásom, az elsőt a pincéből kijőve követtem el, de ott végül nem a pincében, hanem előtte az úton lett meg a sapi.

A Tengerszemnél már volt néhány ember. Kíváncsian ittam be szememmel a rég várt látványt, ám aztán végül úgy döntöttem: nyáridőben bizonyára csodaszebb az egész hely a növényzet zöldjével s a víz kékjével. Most kopasz barna fák álltak, a tó vize pedig piszkosfehéren be volt fagyva. Emellett is jelentőségteljes látványt nyújtott a Tengerszem.

a Megyer-hegyi Tengerszem
Egy táblán elolvastuk a hely geológiai és gazdasági történetét, megtekintettük a kőbe vésett egykori bányászlakot, majd a cuccot lepakolva egy sziklafal megmászását kezdtük gyakorolgatni, nyilván csak lájtosan, eszközök híján. Miután kiélvezkedtük magunkat, felmentünk a felső peremre, ahol megkerültük a bányát, és a túloldalon leereszkedtünk, hogy a fenti kép közepén látható egykori vízlevezető vájaton át a vízhez jussunk. Ez tök izgi volt, imádom az ilyen szűk, magas falú kanyonjellegű helyeket!! Csaba itt is gyakorlatozott a falon, én csak mérsékeltebben.

a vízlefolyó vájatban
 
A tó vize olyan vastagon be volt fagyva, hogy egy darabig simán rá tudtunk menni. Aztán visszafordultunk, felkapaszkodtunk újra, s most a piros jelzésen Károlyfalva felé vettük az irányt. Itt lendületesen lehetett lefelé ereszkedni, majd a Kalájka-völgy bejáratánál a patakot keresztezve egy jó dagonyás sík szakaszon át besétáltunk a faluba. Itt egyből pincesorra bukkantunk, a pincén nagyon aranyosan megbújtak a növényzet védelmében. Mint később megtudtuk: ez a faluban az alsó pincesor. 

Károlyfalva, pincék az alsó sorról
Csaba már korábban megosztotta azon tervét, hogy itt majd helyi emberek által termelt helyi bort kóstoljunk már! Most hangokat hallott a pincesort rejtő susnyából, így arra orientálódtunk. 3 embert találtunk a pincék közt, kik épp egy negyedik ember által vezetett traktort vártak. Köszöntünk nekik, s Csaba megkérdezte, tudnának-e javasolni itt valami helyet, ahol tudunk helyi bort kóstolni? Egyikük azt mondta, hogy ő megkóstoltat minket a borából, de előbb néhány betonlapon fel kell pakolni a traktor villájára. Csaba segített nekik, majd a bácsi nyomában indultunk csak helyiek által ismert ösvényen. A bácsi portájára mentünk, mert mint mondta, neki otthon háznál van a pincéje. Útközben mesélt arról, hogy gyerekkorában mennyire máshogy nézett ki az a susnyarész, amin épp áthaladtunk. Otthon előkerítette a pince kulcsát, majd leinvitált minket, s innen kezdetét vette az Időt nem ismerő, nem tudom, hányféle bort sorra kerítő kóstoló.... :-)))

Sokmindent mesélt közben a bácsi, kinek egy idő után a felesége, egy kedves néni is előkerült. Az életükről is meséltek, illetve a környék borkultúrájáról is. Megtudtuk, hogy tradicionálisan fehérboros vidék ez, és hogy a Tokaji Kereskedőház Zrt. vásárolja fel a szőlőket. De nem ám akármennyit, hanem van egy limit, hogy 1 m2-ről mennyi szőlőt vesz meg. 
S közben adagolta nekünk a bort, nekem szerencsére kisebb adagokat, mint Csabának. A hangulat egyre fokozódott :-) 
Én nem vagyok egy nagy borszaki, és a száraz bort nem is kedvelem eléggé, ám az összes kóstolt száraz bor olyannyira ízlett, hogy azt ki sem tudtam volna fejezni szóismétlés és közhelyek nélkül. Csaba próbálkozott változatosan dícsérni a borokat. A végén meggybor színesítette a palettát. Kérdésünket, hogy mivel tartozunk, persze elhárították. Így aztán egy tábla csokit adtunk nekik, hogy adják az unokának, aki épp az udvaron játszott. Kiengedtek minket az utcára, majd meleg jókívánságokkal váltunk el tőlük. 

Tántorogva megindultunk a faluban. Fergeteges jó kedvünk volt, mozgáskoordinációnk azonban már problémákba ütközött :-))) Azt tudtuk, hogy még egy pincesort meg szeretnénk nézni, úgyhogy bár a jó utcába fordultunk be, de azért egy ott ballagó nénitől útbaigazítást kértünk. Ő is annyira roppant kedves volt velünk!

Bekanyarodtunk aztán a földútra, s hamarosan már a felső pincesoron haladtunk. Igazán szép volt, igazi csinos pincesor! Sajnos fotókat nem tudok prezentálni róla, mert itt már nem igazán jutott eszembe a fényképezés... :-) Az volt a terv, hogy ha találunk olyan pincén, ahol kint van a tulaj, akkor oda még bekéretőzünk kóstolni :-)) S mit ad Isten: leltünk embereket :-))) Úgyhogy hamarosan már egy pincében álltunk pohárral a kezünkben, 2 férfi és egy nő társaságában, és folytattuk a borkóstolást :-)) Itt már hangosan hahotáztunk és sztoriztunk velük, s egy nagy pohár bort én megnyugtató biztatásukra a falon tenyésző penészeknek ajánlottam fel :-) Megtudtuk, hogy este lesz a faluban a farsangi mulatság, s ők épp azon törpölnek, milyen bort és pálinkát vigyenek. Csaba még egy kis pálinkát is kóstolt. Igazán jó fejek voltak, szimpatizáltunk velük. Utána még egy szomszédos pincébe is áthívtak minket, de én ekkor már abban az állapotban voltam, amikor a világ tökre valószerűtlen és megfoghatatlan, az Idő pedig nem múlik :-D Ebben a pincében nem is tudom, ittam-e bort, de egészen hamar ki kellett mennem a levegőre, mert forgott az egész pince :-))) Kimentem, tettem egy kört, majd már azt is nehezemre esett kitalálni, melyik pincéből is jöttem ki :-D De hamarosan jöttek a többiek is, és a helyiek próbáltak lebeszélni minket arról, hogy most így alkonyat táján és ilyen állapotban nekivágjunk a jelzetlen utaknak. Azt még végig tudtuk gondolni, hogy igazuk van ebben, így aztán elbúcsúztunk tőlük, és vissza a faluba indultunk.

Nos, innentől érdekes volt a hazáig vezető út :-D 
Két alak egymásba kapaszkodva botladozik és csúszkál a sárban...
...közben hangosan kacag és kiabál...
... időnként eltaknyol és még hangosabban kacagva fetreng egy ideig, közben egyik a másikat húzgálja fel...
... aztán egy gondolat: "ó, ha Sanyi és Balázs itt lennének, mekkora buli lenne!"...
... és egy hozzá kapcsolódó tett: "hívjuk fel Balázst, és mondjuk el neki, milyen állat lenne, ha itt lennének!"...
Úgyhogy tárcsáztam sártól maszatos ujjaimmal, és hamarosan előadtunk Balázsnak a telefonban valami zagyva-jókedvű sztorizást, miközben szegény a munkahelyén ült....... :-D Ó, Istenem, be szép is volt :-))))))))

Dagonyás utakon különösen sokat estünk-keltünk, és már valóságos varacskos disznóként festhettünk :-))) Szegény Csab egy bokorba esett, s így a homlokán több horzsolás keletkezett, valamint a szemüvegén több karc :-) :-( Aztán ahogy mentünk és mentünk, egyre jobban magunkhoz tértünk, végül már értelmesen beszélgettünk :-)) A Tengerszem mellett csak simán eldzsaltunk, aztán végig a szőlők mellett, majd be Sárospatakra. Hazaérve egyből lehámoztuk magunkról a borzalmas állapotban lévő ruházatot....

Te jó ég, azok a károlyfalvi borok...!!!

a varacskos disznók levedlett gúnyája :-))))
Zuhanyozás és átöltözés után már egészen emberinek éreztük magunkat :-) Elővettük Csab lecsóját, megmelegítettük, és istenit vacsoráztunk belőle...

Vasárnapra az volt a terv, hogy kiköltözünk, majd elindulunk Makkoshotykára, de legelébb még megállunk a sárospataki várnál, hogy nappali fényben is megtekintsük. Besétáltunk a kapun, majd a külső falat körbesétáltuk. A látványt színcsökkentett fotókkal illusztrálom:

a sárospataki vár
 
A vár egyébként múzeumként funkcionál, de mi most nem tértünk be. Így a vár történetéről sem szereztem ott helyben információkat, de ez pótolható mondjuk innen.
Makkoshotyka felé vettük az irányt, ugyanis onnan kiindulva terveztem jelzetlen utakon való, tájékozódást gyakorló kóválygást.

Ó, Makkoshotyka, 2012 júliusi csodás 4 napos Zemplénünk egyik állomása!!! (beszámoló róla a blogban) Amikor még a falu fölött letévelyedtünk a Kékről, és irdatlan susnyán átvágva vergődtünk le valahogy a faluba, majd egy kedves néni udvarában sátraztunk le... Ezeket az emlékeket ízlelgettem, s próbáltam Csabának is elmesélni :-)

Most a templom közelében parkoltunk le, megfigyeltünk egy kis ugrándozó mókuskát, majd a szép időre tekintettel nekivetkőzve indultunk el a Kéken nyugatra. Felkaptattunk az emelkedőn, majd a megfelelő helyen letérve a jelzett útról földúton haladtunk tova. Itt havon lépdeltünk, de egyébként jó idő volt. Csab figyelni kezdte a vadakat, de úgy emlékszem, nem sikerült látnunk egyet sem. 
Baktattunk, majd hamarosan a térkép által Bádeni-hídnak nevezett helyre értünk. Olyan jellegtelen híd volt, hogy így hirtelen el sem neveztem volna. Viszont a története érdekelne!

Inkább kíváncsian vártam a következő hidat, mely a druszám volt, s épp ezért terveztem felkeresni: ez volt a Diana-híd :-) Egyébként ennek történetéről sem tudok semmit, de ha esetleg valahol fellelhető, ne habozzatok szólni róla!!
No, ez már egy eléggé látványos híd volt biza: egykor fából ácsolták, s eléggé impozáns lehetett. Most romjaiban tündökölt csupán, de engem eléggé megfogott.

a Diana-híd
Diák egymás közt
Miután kellőképp körbenéztem alul-fölül-oldalt a híd maradványait, térképezni kezdtünk annak eldöntése végett, hogy merre tovább. Tervem volt még Csaba névrokonainak felderítése is, azaz a Dobos-kút, Dobos-rét és Dobos-völgy megkeresése. Ezek jópár km-rel odébb estek, s köztünk és köztük alaposan szabdalt domborzat és rengeteg erre-arra kanyargó kisebb-nagyobb utacska futott.

Hogy, hogy nem, de úgy esett, hogy Csaba felvette tájolójával a Dobos-kutat, én pedig a Kis-Som-tetőt (mert az olyan cuki kerek kis dombnak tűnt, hogy milyen jó lenne felmenni rá), de nem igazán voltunk következetesek, mert egy darabig úton haladtunk, aztán bevettük magunkat a "rengetegbe", és irányban mentünk. Aztán azt hittük, sejtjük, hogy melyik útra bukkantunk ki, úgyhogy azt a megfelelőnek ítélt helyen hagytuk el, de aztán a beazonosítottnak hitt völgyben haladva csak nem értük el azt a bizonyos utat, amit kinéztünk... Nos, az lett, hogy végül megállapítottuk, hogy nem tudjuk, hol vagyunk :-) Úgyhogy aztán azon az alapon, hogy minden lefelé futó út bizonyára a Hotyka-patak mentén futó szilárd burkolatú útba torkollik, arrafelé orientáltuk magunkat. Az út meg is lett, ám azt sajnos megintcsak nem tudtuk, az út mely kilométerszelvényében bukkantunk napvilágra, s így hogy érdemes-e még az Ilkovics-emlékmű, esetleg az Erdész-emlékmű felé északi irányba menni, vagy azok túl odébb vannak, s inkább menjünk vissza délre Makkoshotykára. Hát inkább visszaindultunk Makkoshotykára, s közben jót beszélgettünk. Az út egybefüggő tükörjég volt, úgyhogy egymásba kapaszkodtunk megcsúszás ellen.

Úgy döntöttünk, keresünk egy kávézót vagy kocsmát, hogy megkávézzunk hazaindulás előtt. Ám Makkoshotykán ilyet nem leltünk, úgyhogy betértünk Hercegkútra is, ahol egy megkérdezett helybéli is megerősítette gyanúnkat, hogy nincs ilyen jellegű építmény kerek e faluban. 
Hazafelé a 37-es út mentén leltünk egy retro vendéglőt, s ott kávéztunk-kappucsínóztunk meg.

Hát ez volt a mi kis hétvégénk története :-) Túra minimál - bor maximál :-D Élménydús volt, emlékezetes lesz :-))

3 megjegyzés:

  1. A Zemplénben még csak egyszer jártam, akkor is busszal... gyorsan pótolni kellene ezt a hiányosságot. :)
    A Megyer-hegyi tengerszem nekem is régi vágyam, de talán valóban pompázatosabb látványt nyújthat tavasszal vagy nyáron. Azért így se rossz! :)
    A varacskos-disznó-dagonyázásról szívesen láttam volna fotókat! :D
    Örülök, hogy jó hangulatban telt a hétvégétek! :)

    VálaszTörlés
  2. Drága Diám! Nagyon-nagyon tetszett a bejegyzés. Élvezet volt olvasni. Elképzeltem a pincés bandázást...és hát Istenem! Úgy ott lettem volna :D nincs is szebb, mint kiszédülni egy idegen helyen egy idegen pincéből és totál derűvel tekinteni a világra. Szóval ha engem hívtatok volna, én lehet, hogy megyek :D Na de ez mégiscsak egy romi túra volt :) Örülök neki! :)

    VálaszTörlés
  3. Anett, gondoltam is rád a Tengerszemnél, hogy ez neked igazi csemege :-) Nos, igen, a Zemplénben én sem jártam még eleget, konkrétan az utcsó kékszakasz is még vár rám :-)
    Köszcsi, Dórám, a hozzászólást :-) Úgy érzem, a pince fogott meg :-))

    VálaszTörlés