tájékozódó és vadfigyelő kódorgás a Vértesben

Tudom, rég írtam...
De mostanában nem ment. Ezt lelki okoknak tudom be.
És nem akartam erőltetni.

Viszont most úgy érzem, óvatosan újra nekipróbálkozok. És egy kisebb, de annál érdekesebb kószálás történetét mesélem el nektek.

Nemrég kaptam néhány tájfutó térképet egy munkatársamtól, melyeket nagy örömmel fénymásoltam le magamnak. Háromból kettő a Vértes egy szeletét ábrázolja; tegnap felkerekedtem hát Gánt közelébe, felszerelve magam tájfutó térképpel, turista térképpel és tájolóval, valamint azzal a céllal, hogy gyakoroljam a túravezetői tanfolyamon elsajátított tájékozódási ismereteimet. 

tájfutó térképem

Már itthon kinéztem, merre indulok majd, és hogy arra milyen tereptárgyakat szeretnék fellelni. Így esett a választásom első körben egy vizes gödörre (kék V), egy rókavárra (barna X), egy "különleges növényzeti tereptárgyra" (zöld X), egy vadlesre (fekete T), egy kis állóvízre (kék folt). 

Gántot a KÉK jelzésen hagytam el, majd bő másfél km után tértem le róla, hogy innentől jelzetlen utakon kavirnyásszak. Mindkét térkép a kezemben volt, de innentől szinte csak a tájfutót néztem, a turistát csak néha azért, hogy azon is tudjam, épp hol járok. 

A tájfutó térkép, ha friss, akkor teljesen pontos. Amit most én használtam, 1:15 000 méretarányú, 5 m-esek az alapszintközök, viszont mivel 2001-es állapotokat tükröz, ezért fennállt az esélye, hogy lesz némi eltérés közte és a valóság között. Emiatt azonban nem aggódtam.

A tájfutó térkép általában konkrét versenyre készül, méghozzá úgy, hogy valaki kimegy, és lefutja a pár km2-es terület minden méterét, és mindent bejelöl, amit lát. Tájékozódáshoz keresni sem lehet jobbat szerintem, mint a tájfutó térkép. Én mindenesetre teljesen beleszerettem :-)

A jelkulcsa viszont totálisan más, mint a turista térképnek, valamint - az igazi - egyáltalán nem tartalmaz feliratokat. A jelkulcsnak még itthon néztem nagyjából utána, és felírogattam a hátuljára, amiket útba kívántam ejteni, hogy melyik mi. Huzamosabb használat után az ember ennek az ismeretébe is belejön véleményem szerint.

Ahogy haladtam, folyamatosan figyeltem a térképet is, próbáltam a domborzatot is lekövetni, azonosítottam az utam mellett futó szárazárkot, valamint az útleágazások rengeteg kapaszkodót adtak. Az általam keresett útvillánál (Y alakú útelágazás) picit bizonytalan voltam, de ahogy továbbmentem, hirtelen ott volt a vizes gödör, az első pontom. Kacagva köszöntöttem, úgy megörültem neki, mint fellelt kincsnek :-) 

Itt volt a közelben több kiszemelt tereptárgy, úgyhogy sorban irányszögeket mértem rájuk, és iránymenetben indultam felderíteni. Először a rókavárat cserkésztem be - közbevetem: a tanfolyam előtt nekem fogalmam sem volt, hogy ennyi rókavár van az erdőkben, ezt is a tájfutó térképek révén tudtam meg, és mivel szuper érdekes dolognak tartom, jelenleg még nagy rókavár-rajongó vagyok :-) -, itt még a lépéseimmel a távolságot is számoltam, és meg is volt, ámbár csak 1 bejáratát találtam meg. Ezt is nagy örömmel nézegettem. 

Visszatértem a vizes gödörhöz, és bemértem a "különleges növényzeti tereptárgyat". Becserkészésem nem járt sikerrel, legalábbis az én szemem semmi kirívó növényzeti dolgot nem látott ott. Ez egyébként lehet valami nagy felfordult gyökér pl.; az is éppúgy lehetséges, hogy 2001 óta ez már nincs meg, mint az, hogy az én kevésbé gyakorlott szemem nem szúrta ki.

Újra vissza a vizes gödörhöz, majd most a gerincen álló vadlest mértem be. Felhágtam irányban, és ott állt a némileg összeszakadt les! Ennek is igen örültem eme kincskereső szempontból :-) S ott volt mellette a kis víztest: egy mélyedés, melyben megállt a víz. 

Törpöltem, merre menjek tovább. Újra csak a vizes gödörhöz tértem vissza, majd bemértem a másik irányban ábrázolt sok-sok rókavárat. Habzsi-dőzsi :-) Közben eltekintettem a közeli nyiladék felé, ahol a térkép földleszakadást ábrázolt, de azt nem láttam.

A rókavárak meglettek, itt több bejáratot is megtekintettem. Volt, amelyik pókok által be volt szőve, de talán volt aktív járat is, bár egyértelműen kirajzolódó lábnyomokat nem láttam a közelükben, viszont csapásokat igen.

Egy "felhagyott ösvény" jellel ellátott úton ballagtam egy felfutó völgyben, néhol valóban már némileg nehezen volt látható, merre is halad az út. Rácsatlakoztam egy nagyobb útra, majd haladtam tovább az újabb kiszemelt tereptárgyak felé: 2 határkő egy útelágazásnál. Nagyon kíváncsian vártam, milyenek lesznek a határkövek!

Az egyik kő a valóságban karó volt, ezt rögtön kiszúrtam. Ehhez képest bemértem egy nyiladékot, megerősítve ezzel, hol is vagyok, aztán a másik határkövet is bemértem, és így meg is lett: ez már valóban kő volt, egy alacsony, tömzsi téglatest, melyet boldogan tapogattam körül. Egy határkő! :-)))

Rácsüccsentem aztán, s elböngésztem a térképeket, hogy merre haladjak, s mit keressek meg. Majd elindultam, s szép, nyugodt, madárcsicsergős, ember most-nem-háborgatta erdőben haladtam. Roppant kellemes volt! A szél váltakozó erősséggel zúgott a fák közt, a Napocska is szeszélyesen sütött, de alapvetően meleg volt. 

Balra megláttam egy vadlest, valamint egy előtte kialakított etető területet, melyet a tájfutó térkép nem ábrázolt.

Kisvártatva valami barna, gömbölyded, hát-szerű dolgot fedeztem fel a fák közt, nem messze bal kéz felé. Meregettem rá a szemem, míg rá nem jöttem, mi az: egy szarvas pihengetett ott! A lélegzetem is elállt a látványtól, de szerencsére a lábaim is megálltak: mozdulatlanra merevedtem, s fejemen körbeérő szájjal, kiugró szemekkel figyeltem a szépséges állatot, ahogyan felemelte hatalmas agancsokkal ékített buksiját, lassan (nyugodtan) nézelődött kicsit, majd visszatette a fejét a földre. Le voltam nyűgözve, hogy ilyen szerencsében részesülök, hogy egy pihenő szépséges szarvast láthatok! Néhány percig figyeltem, majd odébb léptem egyet, mire ő felpattant, és irdatlan dübörgéssel áttört-zúzott a bozóton és elszelelt. Szegénykéim, milyen kis félős állatkák! Persze megértem... 

Boldogan baktattam tovább :-)

Domborzatot és útjelzéseket azonosítva haladtam. Aztán egy elágazásnál - néhány szajkó riadózó rikoltozásának aláfestő zenéjében - eltöprengtem, hogy lemehetnék a tőlem balra lévő, sűrű szintvonalakkal szabdalt völgyekbe, azok biztosan szépek lehetnek, és érdekesebbek tereptani szempontból, mint ez a mostani út. Úgyhogy bevettem a kanyart, és egy völgyben ereszkedtem tovább.

Itt már igen éhes voltam, úgyhogy eldöntöttem, hogy ha odaérek a közvetkező elágazáshoz, akkor ott iszok egyet, valamint elmajszolom a kis Jóreggeltemet.

Ám az elágazásnál még előbb meg akartam keresni egy köves gödröt (fekete V), illetve egy "egyéb mesterséges tereptárgyat" (fekete X). Ezek érdekében kicsit susnyásztam, de egyiket sem láttam meg. Úgyhogy a Jóreggeltet nyammogva továbbereszkedtem még egy kicsit egy újabb elágazásig.

Ez egy tök szép hely volt: több völgy itt futott össze, és nekem az ilyen tagolt domborzat általában igen tetszik. Most tudni véltem, melyik völgyben futó úton is kívánok visszaemelkedni, de azért a biztonság kedvéért bemértem az út irányszögét - és milyen jól tettem, mert pont a másik úton indultam volna el, ha nincs a tájolóm... 

Nézelődve-gondolkodva baktattam a csendes felfutó völgyön, mikor előttem népes mufloncsapat futott át a völgy egyik oldaláról a másikra, ahol már egy kanyarulat eltakarta őket szemem elől. Mosolyogtam egyet, aztán mivel úgy gondoltam, bizonyára felszaladtak a gerincre, továbbmentem. A kanyar után azonban észrevettem, és még mindig itt a közelben tanyáznak, úgyhogy most is moccanatlanra vettem a figurát. Nagyon aranyosak voltak, kedvelem a muflonokat (a tavaly előtti 4 napos zempléni kékezésünk emléke lengett körül...), jó sokáig figyeltem őket. Viszonylag kis testűeknek tűntek, úgyhogy nem tudtam eldönteni, hogy ifjoncok-e, vagy amúgy is ekkorák. Szép szarvuk volt, néhányan lehevertek, mások ide-oda mászkáltak, szóval élték a kis muflon-életüket :-) Furcsa volt, hogy nem vettek észre, de örültem neki. Mikor úgy éreztem, kigyönyörködtem magam, lassan elindultam, mire felrebbentek, és most valóban felszaladtak a tőlem balra lévő gerincre. 

Továbbhaladtam. Örömmel sikerült azonosítanom egy utamat keresztező, alig látható nyiladékot, majd kicsivel odébb őzecskék futkorásztak ijedezve tőlem. Aztán egyszer csak tőlem pár méterre ugrott fel egy őz a növényzetből s rohant el lóhalálában. Megnéztem a helyét: édesen kihevert folt volt az aljnövényzetben, egy őzfészek :-))) (Ijedten torpantam meg, amikor hirtelen mellettem felugrott; úgy csinált, mint a fácánok szokták, akik megvárják, míg az ember szinte melléjük ér, és akkor hozzák ránk a frászt azzal, hogy rikoltva felugranak...)

Eztán a térképen egy olyan tereptárgyat láttam, aminek a jelentését nem ismertem, úgyhogy kissé átkutattam a völgyoldalt, felmentem a gerincre is, de sziklán kívül mást nem láttam. Itthon aztán utánanéztem, mi ez, és a kisokos sziklafalnak írja (azon már nem feszülök, hogy áthatolható, vagy áthatolhatatlan-e a jel), szóval ha ez az a szikla volt, amit megtaláltam, akkor megtaláltam :-)

Hamarosan ellaposodott a terep, majd bevettem egy jobbkanyart. Kerestem egy bal kéz felé leágazó utat, de én nem láttam, úgyhogy meglepődtem, mikor egy vadetetőt kiszúrtam (az út vagy nem volt meg, vagy észre sem vettem). Nem messze tőle egy hegyes tetejűre csiszolt igényes határkő is figyelt.

A térképen láttam, hogy egy egyenes vonal mentén határkövek helyezkednek el szabályos távolságra. Sajnos nyiladékot csak nagyon szaggatottan jelölt a térkép, s a valóságban látva az erdőt nem vállalkoztam a meglehetősen szövevényes aljnövényzetben iránymenet megtételére. A turista térképpel összevetve megállapítottam, hogy Komárom-Esztergom és Fejér megye határán húzódnak a határkövek.

A következő célpontom egy olyan rész volt, ahol ott tobzódott egy vadles, egy "egyéb mesterséges tereptárgy", és egy kis vízfelület. Hát ez bizony megintcsak egy olyan vadakat beetető és kilövő hely volt... Itt farönkökre csüccsentem eltöprengeni a folytatáson, és bármily fura is, hogy épp egy ilyen helyen éreztem jól magam (ahol állatokat szoktak leölni orvul...), mégis igen kellemes érzetem támadott itt, a természetben, ahol emberrel nem kell találkoznom, ahol ily sok vadat láthatok (hát még a folytatásban...!), és keresgélhetek, kutathatok, felderíthetek, és a madarak is mondják a magukét, a Nap átsüt a lombokon, és fúj a szél... Annyira ÉLET volt itt, és annyira TERMÉSZET, jóllehet az ember már alaposan átformálta, és vannak ennél ezerszer természetesebb helyek... Mégis most ilyen érzések törtek rám.

Sajnos közel voltam a tájfutó térképem széléhez. Kitaláltam, hogy innen iránymenetben megkeresem a Borostyán-barlangot. Ehhez meredeken le kell ereszkednem egy völgyben futó úthoz (ez az út képezte a tájfutó térkép peremét), majd a völgy másik felén kell felmászni, s ott van valahol a barlang. Úgyhogy a turistatérkép alapján felvettem a barlang irányszögét, s követtem a tájolóm útmutatását.

Valóban jó mély völgyoldalban óvakodtam el, majd az utat keresztezve kaptattam fel a másik oldalán. Itt sűrűn megcsúsztam, ráadásul a kezeim is tele voltak térképpel és tájolóval, szóval igencsak figyeltem. Közben felfelé tekergettem a nyakam, látom-e valahol a barlangot. Úgy éreztem, sokkal könnyebb dolgom volna, ha tájfutó térkép alapján kereshetném, mint így, az elnagyolt és kevésbé pontos turista térkép alapján... 

Hát, nem találtam meg a barlangot. Szederindák csiklandozták csupasz lábszáramat, egyszer félpopóra is zuttyantam, s felhágtam egy szép sziklára is, majd egészen fel is mentem, de aztán úgy döntöttem, sikertelenül visszaereszkedek a völgyben futó útra, s azon megyek tovább észak felé. Lecsúszkáltam hát, s kaptattam tova.

A következő útkereszteződésnek, amit elértem, a Kullancstanya nevet tudnám adni. Itt ugyanis lecsüccsentem a fűbe a 4-es útelágazás közepében, s térképeztem. Mászik a lábamon egyszer egy kis kullancs: lecsippentem. Kisvártatva még egy. Majd még egy. Na, ekkor felkeltem, s még néhány egészen apró példányt leporoltam magamról. A dögök...

[Itthon zuhanyzás során 4 db apróságot úsztattam le a lefolyón, majd másnap reggel kb. 5-öt még kiszedtem magamból, egészen pirinyók voltak... Szerintem most rajzanak ki a kicsik...]

Gyorsan továbbálltam inkább.

Hamarosan újra belecsatlakoztam a KÉKbe. Széles dózerút volt, néhol felpakolt fakuglikkal, ritkított erdővel. Nem tetszett, ez már túl civilizált volt... 

Kitaláltam, hogy nem a KÉKen akarok visszacsorogni Gántra, hanem a Disznó-völgyön, Disznó-árkon át, mely egy a KÉKkel párhuzamosan futó völgy, s a neve alapján kíváncsiságot ébresztett bennem. Úgyhogy megterveztem az oda való átjutást, szintén jelzetlen utakon. Most egy darabig megint a tájfutó térkép peremén haladtam: a tőlem jobbra eső részt ábrázolta, de a balra esőt már nem. Így a turistatérképet is hozzánéztem, s ez alapján szántam pár percet egy 410 m-es magassági pont megkeresésére, mely nem lett meg. Ekkorra már éreztem, hogy telítődtem, vagy elfáradtam, vagy is-is, mindenesetre a vadászszenvedélyem jelentősen alábbhagyott. Eszembe jutott, hogy a tanfolyami gyakorlótúráinkon milyen kevés távokat mentünk, de azokat több órán át, és hogy ott is hogy el lehetett fáradni az állandó figyelésben, tereptárgyak azonosításában...

Remekül nyomon tudtam követni, hol haladok. Szép rész volt, ahol egy völgy fejénél haladt át az út (innen indult ki egy völgy), s itt a tájfutó térkép barnával valami kiflit jelzett. Ez a valóságban egy kifli alakú földkupac lett, pont a völgy fejénél. Érdekes volt.

Errefelé egyébként néhol útra dőlt fákon kellett átmászni, ettől tetszett pont, ettől az elhagyatottságtól és járatlanságtól. 

Egy 4-es útelágazásban a legkevésbé járt, füves utat választottam, mely kisvártatva útvillába torkollott: jobbra egy látványos, sötét alagútban futott alá az út a fák közt, balra egy füves, világos út vitt nagyjából szintben, szintén fák közt. Gyakorlatilag mindegy volt, melyiket választom, hisz mindkettő ugyanarra az útra csatlakozott rá hamarosan, viszont tök szuper érzés volt, hogy enyém a választás, hogy szabad vagyok, és azon megyek, amelyiken csak akarok! (Ez erősen szimbolikus értelmű is.) A térkép a jobb oldalit egy völgyben futó útnak ábrázolta, s mivel a gerincek mellett a völgyeket is igen kedvelem, dacára ennek sötétebb s csendesebb voltának (az összehajló fák sűrű lombkoronája árnyékot vetett), ezt választottam. Csendes völgy volt, állatkákat itt nem láttam, csak madarakat.

Hamarosan belecsatlakozott a várt útba, melyen a megfelelő irányba folytatva utamat hamarosan a "világosabb út" betorkollása mellett is elmentem, amin megintcsak vidámkodtam kicsit, hogy lám, milyen nagyszerűen sikerül tájékozódni!

Itt már hamarosan rácsatlakoztam a Disznó-völgyre, s egyből egy nagy felszántott placc mellett haladtam, mely mellett vadles állt. Ez a jelenség megint nem volt túl vonzó számomra - annál inkább az út másik oldala, ahol hirtelen magasan nagy fehér sziklát láttam meg. Ezt a sziklát a turista térkép is ábrázolja, s legközelebb szívesen meg is nézem, ám most már nem volt kedvem kitérőket tenni, célirányosan mentem Gánt felé, mert erősen fogyott a nap. 

Utólag meg kell állapítanom, hogy a Disznó-völgy nem tetszett nekem. Túl átalakított, teli van felszántott vadetetős területekkel és vadlesekkel, és semmi völgy-jelleget nem találtam rajta... Az út egyik fele szép, itt néhol füves szelíd dombhajlatok figyelnek, és fák, de a másik fele tisztára átalakított táj...

Abból a szempontból viszont nagyszerű választásnak bizonyult, hogy itt láttam most először vaddisznót, nyuszit, és nem előszörre őzecskéket is :-)) Elmesélem.

Ballagtam a sárfolyásos úton (ez egyébként szinte minden lejtős úton jellemző volt, hogy látványos sárfolyások mutatták: jókora zuhatag lehetett az elmúlt napokban erre), mikor egyszer csak balra picit előttem egy kisebb testű, de sötétbarna malac röfögött fel ijedten, s szaladt odébb. Megint bevágtam a füligvigyort, mivel vadcocát látnom különösen nagy élmény, melyben eddig nem sűrűn volt részem. Megálltam, s úgy figyeltem. A röfi is megállt, majd picit odébb egy másik is felröfögött és odébb szaladt. Erre bentről a sűrűből mély, komoly röfögés hangzott fel - a mama, vagy a papa... Egyből eszembe jutottak vaddisznós sztorik, és hogy ezek itt valszeg a kicsik, s ott van valahol a szülő is, szóval necces a szitu... Úgyhogy inkább kiléptem a lesből figyelő szerepből, s peckes látványossággal, méltóságteljes tempóban vonultam el az úton. A nagy még utánam röffentett néhány figyelmeztetőt, de szerencsére nem állt neki üldözni :-)

Nem sokkal odébb jóval előrébb valami barna pacát láttam az úton. Merőn figyeltem s fokozatosan közelítettem, mire a barna paca két őzzé változott, akik elgaloppoltak a susnyába. Az egyik gyermek volt :-)

És a nyuszi: egyszer csak azt látom, hogy előttem ugrabugrál az úton. Nem volt nagy füle, és szépen pattogott, mint jólnevelt nyuszihoz illik :-))) Nagyon aranyosnak találtam!

További vadlesek és szántott részek mellett haladtam el, majd egyszer csak beletorkolltam a sárga jelzésbe. Itt kellett néhány perc, míg helyretettem belső (agyi) térképemen a pozíciómat, majd mikor ez sikerült, indultam a sárgán nyugatnak. Innen már végig jelzett úton mentem, bő 1 km-t a sárgán, majd másfelet a KÉKen. Viszont mivel továbbra is nagyon tetszett nekem a tájfutó térkép, továbbra is ellenőrizgettem rajta a dolgokat. 

Közben az idő közelítette a 8 órát, a Nap felhők mögé bújt, minek következtében még inkább alkonyati érzetem kezdett lenni. 

Ezen a részen állatokkal kapcsolatban még 2 jellemző és 1 általános kalandom volt.

Volt megint vadröfi család. Ballagtam, s susnyászás hangjait hallottam, látni viszont nem láttam semmit (a nagyvad kilátszik, ezért gondoltam, hogy ez nem az), úgyhogy megtorpantam. A susnyászás folytatódott, majd két növény között feltűnt egy felnőtt vadcoca. Ballagott, keresgélt, rágicsált. Nézelődött, majd kiszúrt engem, aki moccanatlan állottam. Nézett, majd felkapta a fejét, s még jobban nézett. Gyanús volt neki valami, de percekig még gondolkodott, mi legyen. Én viszont léptem egyet, indulási szándékot jelezve, mire ő ijedten felröfögött és megugrott. De csak pár métert szaladt, utána megállt. Tán mert eszébe jutott, hogy ott vannak a gyerekek is: ugyanis aztán igazi világosbarna csíkos hátú apró röfik szaladtak felé, ifjoncos hangon röfögve. Itt aztán a családi okokra tekintettel megintcsak nem dekkoltam tovább, hanem látványos nyugalommal továbbálltam. Roppant boldogság lett úrrá rajtam, hogy pici malacot is sikerült látnom :-)))

Fák közt szaladó őzeket itt is láttam, fehér popsijuk integetett hozzám. Már egészen megszoktam látványukat :-) Végiggondoltam, milyen állatkákat láttam, s eszembe jutott, hogy róki még nem volt!

És lőn! Nem viccelek... :-)

Mászkálás hang balról. Dija megáll. Róki feltűnik, megy, koslat, szimatol. Dija vigyorog, s megfigyeli, hogy róki nem túl szép példány, különösen a lompos szép farok hiánya feltűnő, mely helyett az állat egy csoffadt farokban végződik csupán. Róki nem veszi észre Diját, továbbkoslat, távolodik. Dija eloson.

...És persze vigyorog szüntelen :-))

Micsoda élmény-ajándékokat kaptam! Az erdei vadállomány egy jelentős része felvonult szemeim előtt! Erre eddig ilyen tömegben még nem volt példa, úgyhogy boldogságom azóta is határtalan :-)))

Kereszteztem egy nyiladékot, utakat, térképen látott gödrök egy képviselőjére vetettem egy pillantást, majd egy bánya mellett elhaladva hamarosan rátértem a KÉKre. Elpakoltam a térképeket, és este 8-ra rétek mellett beballagtam Gántra.

A kocsinál kipucoltam a cipőmből és zoknimból a számolatlan mennyiségű bogáncsot és toklászt (honnan van annyi eszem még mindig, hogy fehér zokniban megyek erdőbe...?), majd az élmények súlya alatt roskadozva s a vidámságomat hangos elektro-industriál technoval fenntartva hazavezettem. 

Óriási jó volt ez a kószálás!!! Remek volt a tájékozódás, remek volt a tájfutó térkép, rettenet jó most az az érzés, hogy a tájoló használatát sosem feledem, és hogy megy a tájékozódás, és ez a rengeteg állatka az erdőben, ezzel kapcsolatban csak halmozott jelzőket használhatnék, hogy mennyire fantasztikusan szuperjó élmény volt :-)))))

Köszi, hogy megoszthattam veletek is :-)