kalandos Bakonyunk, avagy: Városlőd vonzásában

Szombatra, izzasztó szervezés árán, egy bakonyi kékezést hoztunk össze Anettel (-tal?) és Ágival. A terv szerint Városlődtől Bakonybélig túráztunk - volna.

Városlődöt busszal közelítettük meg, a busz pediglen a falvnak az északi szélén pakolt le minket. Így aztán dél felé vettük az irányt, hogy begyűjtsük az első kékpecsétet, mely a Városlőd-Kislőd vasúti megállóhelynél volt megtalálható. Legalábbis akkor még úgy tudtuk, kizárólag ott a pecsét - hát most már tudom, hogy a faluban lévő sörözőben is van, így aztán nem lett volna muszáj sok-sok km-t elmenni dél felé, hogy aztán újra ugyanazon az úton északra térjünk vissza :-) Gyerekek, legközelebb nézzünk már utána a bélyegzőhelyeknek :-))

De mivel ezt nem tudtuk, mi mentünk. Átsétáltunk az egész falun, közben jólesően bámészkodtuk a portákat, a cicákat és kutyákat, s a helyi erőket. Már ki is sétáltunk a faluból, amikor végre odaértünk az igen kieső vasútállomáshoz. Boldogan fedeztünk fel a falára festve egy bélyegző-jelet, s mikor az apró váróban nem találtunk semmit, a résnyire nyitva lévő szolgálati helyiségbe kopogtunk be. Egy bácsi volt bent, aki az asztalon várakozó kékpecsét felé intve behívott minket, majd leül az íróasztalához, dolgát végezni. Lefotóztam volna :-) Ahogy ott ül a világ szélén lévő irodájában egyedül, szebb kort látott munkaeszközökkel körülvéve, várva a tán nem túl gyakran járó vonatokat, s közben német rádiót hallgatva... De nem mertem fotózni :-)

Pecsételtünk, majd kint nekivetkőztünk a jó időnek, eszegettük, és csapatfotót kreáltunk: 

a Városlőd-Kislőd vasúti megállóhelynél

Aztán nyakunkba vettük visszafelé ugyanezt az utat. Közben megint elhaladtunk egy emlékmű mellett, melyet a falu német lakosságának kitelepítése emlékére faragtak fából:

deutsche Babi nénik cűgölnek haza...

A kéken haladva egyazon útvonalon tartottunk az épp eznap megrendezett Bakony 50 és rövidebb távjainak TT-jével, így sajnos folyamatosan jöttek szembe emberek. Számomra most ez annyira nem volt zavaró, annál inkább Anettnek, ki magánosabb túrázásra vágyakozott vala.

Nem sokkal hagytuk még el Városlődöt, amikor is lehetőség kínálkozott egy kisebb kitérőt kanyarítani Hölgykő várának megtekintése okán. Felvetettem, hogy ezt megtehetnénk, s mivel a többiek partnerek voltak ebben, jobbra indultunk. A vár nem volt messze, de mi egy elágazást elvétettünk, így nekünk mégis messzebb volt :-) Meglett aztán, s Ágival jól meg is másztuk. Leginkább nagy sziklafalakra hasonlít a vár mai képében, várságát már igencsak elvesztette. 

a sziklafal oldalában

Ági halált megvető leereszkedése az egykori várról

Eztán egy nagy legelőfélén letelepedtünk ebédelni, s közben Anett felolvasott Hölgykőről szóló infókat. S rádöbbentünk: dél van! És mi még mindig Városlőd határában lebzselünk, te jó ég...! Micsoda vonzáskörzete van ennek a falunak! Bennszorultunk valami tér-idő hajlatban!

spontán falatozunk :-)

Most azért már illendő volt igazán nekiindulni, s elszakadni ettől a vendégmarasztaló Városlődtől. Nem volt egyszerű, de sikerült :-)

Hamarosan legelő/rét/ugar mentén haladtunk, szembejövő TT-zőknek köszöngetve. Majd erdőbe kanyarodtunk, és hamarosan igen kellemes részen mentünk: egykori vasút nyomvonalán (térkép szerint: egykori Városlőd-Királykapu-Franciavágás vasút). Sok helyütt látványos volt a töltés, melyen utunk vitt, főként ahol völgyeket keresztezett.

És egyszer csak 2 szembejövő túrázó közt felismertem egy munkatársamat :-))) Kölcsönösen egymásra örömködtünk, s megtárgyaltuk, ki mit keres erre :-) Ő a Bakony50-en vett részt épp.

virágzik a kéktúra :-)

Engem elővett a pocakfájásom, Anettnek befájdult a bokája, Áginak pedig kicsit a feje fájdogált. Úgyhogy csodálatosan egészséges és fitt csapat voltunk :-)

Az időre leginkább Anett figyelt, s szorgalmazta is, hogy iparkodjunk, amennyire lehet. Így is erősen necces volt, hogy oda tudnánk-e érni Bakonybélbe 16:37-ig, amikor is az utcsó busz elmegy...

Odaértünk egy nagyobb útkereszteződéshez, ahol egy helyes kis rétecske is figyelt, pihenőhellyé kialakítva. Áginak ismerős volt a placc, szerinte már aludtak itt.

Ági fotózott kónya vicsorgót is (csikorgót/visítót/sikítót :-D), ami szerintem egy roppant látványos, érdekes és szép növény!

kónya vicsorgó (fotó: VadÁgi)

Hamarosan letértünk egy patakmederbe, azaz egy szerteszét tekergőző kicsi patak ülepébe, s itt igen megnehezült és lelassult közlekedésünk. Ugyanis épp erdőrendezés zajlott, s keresztül-kasul döntött fák vártak minket. Emellett a kékjelzések erősen megkopottak és alig felfedezhetők voltak, mindezek miatt tehát itt különösebben sietni nem volt módunk. Ez volt a fákon átmászkálás időszaka, amit a fájó boka, az idő miatt sürgetés, és a fájdogáló pocak miatt kicsit nehezebben éltünk meg. 

átmászós szakasz

Ezt legyűrve kaviccsal leszórt útra tértünk, majd hamarosan máris Németbányára értünk. Bekanyarodtunk a kékpecsét érdekében, mely egy saját oszlopocskára erősítve várt minket az út mentén az utcában, egy ház előtt. Pecsételtünk, majd leültünk tanakodni (eszegetni), hogy mitévők legyünk. Innen még 8,8 km várt ránk, s kb. 2 óránk volt a buszig... További körülményeinket is figyelembe véve, ez igen neccesnek tűnt... Anett nem gondolta, hogy a bokájával jobban bírna sietni. S ha azt a buszt ott lekéssük, akkor nincs már másik. Felmerült tehát, hogy ne menjünk tovább, hanem innen próbáljunk meg hazajutni. Úgyhogy elindultam a Bakony TT pontőreihez, kik a közelben csücsültek, megkérdezni, ismerik-e a faluból való eljutás tömegközlekedési módját.

Nem sokmit tudtak, úgyhogy miután mind3an megegyeztünk abban, hogy nem megyünk tovább, hanem innen próbálunk meg hazajutni, a faluban indultunk tovább, buszmegállót keresve. Az meg is lett, azonban busz ma már nem ment. Ezért szorgalmaztam, hogy gyalogoljunk ki a bekötőúton a főútra, mely műveletnek neki is vágtunk. A térképekkel bűvészkedtünk, mert volt nálunk háromféle is, s végre is találtunk olyat, melyen ez a rész rajta is volt.
Közben Anettet elodázhatatlan pisilhetnék kísértette, így aztán - jobb helyet nem lelve - az út menti árokba guggolt. Megjegyezte, milyen volna, ha most jönne autó, s megtekintetnék a hátsóját... S lőn :-D Egy autó érkezett, s elhúzott Anett mellett... :-)))
Elértük Bakonyjákót, ahonnan már csak egy bagolyköpetre volt a 86-os számú igen nagyforgalmú, s ezért jelentős utazási eredményekkel kecsegtető főút. 

A buszmegálló nem ígért nekünk túl hamar buszt, így Ági telefonos segítséget kért a tesójától, közben pedig - megállapodva abban, hogy Veszprém felé próbálkozunk hazajutni; s detektáltunk egy elütött denevért, valamint madarat - nekiálltunk stoppolni :-)) Ezt igazán kalandosnak találtuk (még mindig imádom a stoppolást! Anettnek talán ez volt az első (?)), úgyhogy jókat kuncogva próbáltunk jó benyomást kelteni a potenciális fuvarosainkban :-) Azonban igencsak hosszú ideig nem volt sikerünk... A másik irányba tök jófej emberek autóztak: egy kispolskiból 2 csávókám intett ki nagy vígan nekünk, majd egy másik autóból is integettek... Hjaj, hogy miért nem arrafelé megyünk mi! :-)

Egy részt, ahol az út kanyargós és szűkebb lett, erdei úton vágtunk le, majd már ott is voltunk Farkasgyepűnél. Anett épp a buszmegálló táblát tanulmányozta, amikor is szemből érkezett egy zöld wartburg, megállt az útszélen, s egy srác megszólított minket: hogy hová megyünk, meg hogy nem Bakonyjákó felől jöttünk-e, merthogy ott látott minket, ő volt, aki épp bontott egy házat, s valóban, így már nekünk is beugrott, hogy vályogházat csákányozó embereket láttunk, akik valami popszámra dolgoztak :-)) Aztán lezsíroztuk, hogy elvisz minket Városlődig, úgyhogy megfordult, s benyomultunk a járgányba. Kiderült, hogy már elhajtott mellettünk egyszer, amíg stoppoltunk, de akkor még teli volt a kocsija.

Egyszerűen muszáj megemlítenem Ági zseniális beszólását, melyen hatalmasakat nevettünk :-) Épp az autóról beszélgettünk, s a srác mondta, hogy 2 napja vette a kocsit. Mire Ági: hogy akkor most felavatjuk. Erre a srác lecsapott: "felavatjuk? megálljak?" :-D Nos, mindez hosszan tartó harsány kacajt eredményezett, úgyhogy jókedvben váltunk el tőle, s igencsak köszöntük neki kedvességét, hogy elfuvarozott minket :-)

...és így kerültünk újra vissza Városlőd vonzásába, újra beszippantott minket a tér-idő fekete lyuk :-))

Kb. 3/4 órát vártunk a buszra, majd Veszprémben átszálltunk, s ki bealudva, ki csak szerényen szunyókálva utazott. Fehérváron elváltam Anettől (-tól?) és Ágitól, kik utaztak tovább Bp. felé.

Ez a túra igazán remek volt, mert volt benne kaland, volt benne spontaneitás, újratervezés, szép tájak, remek idő, jó társaság, kékpecsétek, és dacára annak, hogy nem mentünk el a kitűzött célig, így is megvolt 20 km biztosan :-) Nagyon örülök, hogy eljöttetek, Anett és Ági!!! :-)

cuki egyentacsik Németbányán :-)