Translate

2013. december 17., kedd

zúzmaracsodáló túra a Börzsönyben

Péntek este Katával 2 szombati túra között vacilláltunk:
  1. pilisi barangolás
  2. börzsönyi vulkántúra
Az első túl kurtácskának tűnt, míg a másodiktól inkább én ódzkodtam (fizikailag biztosan rettentően igénybe vett volna, s erre most nem is biztos, hogy vágytam), így néhány pohár forralt bor s Baileys után az ötlött eszünkbe, hogy szervezünk magunknak egy alternatív túrát. S mivel a Börzsöny csodákat rejt, így oda altertúrázunk. Elterveltük a túra elejét, a többit pedig odabíztuk a holnapra.

Szombaton a 7 órási vonattal indultunk Szobra, ahol buszra váltva Perőcsénybe utaztunk. 9 táján ott is voltunk. Egy capuccino erejéig meglátogattuk a helyi kiskocsmát (alkoholra az előző este termékei után most nem vágytunk), majd nekiindultunk a piros jelzésen. Alig egy kicsit mentünk még, mikor mögülünk érkezett egy terepjáró, bár nem túl terepgumikkal. A mély, jó sáros vájatokban igencsak pörögtek a kerekei, ahogy erőlködött előre s felfelé. Elengedtük, majd kicsivel odébb megállt, s valamit a kerekén matattak a fickók. Ekkor újra beelőztünk, majd hamarosan újra elengedtük. Erőlködve hágott feljebb, s szerencsére egy elágazásban ő a másik utat választotta, mint mi. Nem szerettem volna hosszú távon előzőset játszani vele.

Szép tölgyesben jártunk, még zúzmara nélkül - ezt csak a későbbiek miatt említem meg. Ahogy tovább haladtunk felfelé, egyre inkább megjelent a köd, majd növénykéken jeges szépséges mintázatok rajzolódtak ki.

kezd felködleni
jeges csoda
Hát innentől fotóztunk alaposan :-) Olyan sok szépséges dolgot láttunk, melyeket meg szerettünk volna örökíteni...
Tök szép volt, ahogy egyre több fehér zúzmara jelent meg mindenen, egyre vastagabban, s a színvilágban fokozatosan a fehér vette át a barna helyét. Majd egy csodálatos famatuzsálem nyomult tekintetünkbe.

öreg erdőlakó
Egy elágazásnál balról TT-zők érkeztek - a Vulkántúra résztvevői. Velük azonos útvonalon haladtunk egész hosszan, úgyhogy itt nem kettesben túráztunk. 
A Börzsöny kezdte nekem a már megszokott ködös képét mutatni :-) De most fehér zúzmarával vegyítette - az egyik legszebb kombó! A talaj tiszta fagyott volt, elkélt a kesztyű bőven - sőt, inkább még vastagabb is kellett volna. Idővel Kata is kesztyűt húzott, sőt extra vaskosat, s elmesélte hüvelykujjainak elfagyásos történetét (!). Nálam csak a vékony polárkesztyűm volt, és igen sokszor gondoltam meleg szívvel a vastagabb kesztyűmre, mely otthon a szekrényben melegedett...

Még feljebb bámulatosan vastagodtak az ágakhoz, növényekhez tapadt zúzmarák, és konkrét jégtűket képeztek, melyek egyre hosszabbra nyúltak. S mindenféle irányba növekedtek. Eszméletlen látványos volt!

jégtűs TT-zős
Egyhelyütt egy kopár dombtetőre értünk, ahonnan minden bizonnyal fenséges panoráma kínálta volna magát - egy napsütéses napon. De ma nem. Ma látványos, vastag ködpaplant, s fehér erdőket kínált - csodás volt ez is!
Itt ért utol minket Bütyök, a túraeb :-) Aranyos kis fekete kutyu volt, nyakán széles gumicsík, rajta piros filccel egy telefonszám. Rejtély, hogy Bütyük kivel túrázott, mert a gazdáját nem sikerült azonosítanunk. S még érdekesség, hogy Bütyök furcsán járt: a jobb első lába lépegetés közben kifelé mozgott, melyen elsőre jót nevettünk, mert úgy tűnt, a csúszós terepen óvakodik ilyen viccesen. Aztán viszont már azt gyanítottuk, hogy valami bicegésben szenvedhet. De így is lehagyott minket.

Álmélkodva baktattunk tovább az Elvarázsolt Erdőben, majd a Bűvös Gerincen. Ajjjj, de szép volt minden!

a "Bűvös Gerinc"
Hamarosan egy zöld kövekkel hintett, különösen elvarázsolt kinézetű helyre értünk. Egy fán várjelzés figyelt - de semmiféle tábla nem volt, s a térkép sem jelölt más várat ezen a gerincen, mint a később sorra kerülő Salgóvárat. Azóta netes kutatás révén tudni vélem, hogy ez a Jancsi-hegy (586 m), ahol is késő bronzkori kősánc húzódik/-dott. Nagyon tetszetős volt!

varázsos Jancsi-hegynél
álmélkodós
Itt már aztán extra vastagon csüngtek a zúzmarák a faágakon, volt min a szájunkat tátani :-)

Következő látványos hely a Holló-kő (685 m) volt, mely szintén csodás kilátást ígért egy tisztább napon. Itt nagy kövekre kimászva lehet bámészni elmélyülten. Meg is bámésztuk a hófehér fákat, s kértem Kata wc-papírjából egy csíkot, melyet orrfújásra hasznosítottam.

a Holló-kőre vezető gerinc
Itt tolult látómezőmbe a hajzatom, s megrökönyödtem annak szalma-voltán. Megtapiztam, s tovább erősödött a szalmahasonlat-érzet. Megkértem Katát, fotózza le, hadd lássam rendesen. Hát tök tetszett, micsoda jéggyöngyök ültek ki rá :-)

"igen, jött egy gyöngyhajú lány..." :-D
Tovább baktattunk a Kövirózsás (696 m) nevű csúcson át, melynek neve igencsak tetszetős számomra, s folytattuk elmélyül beszélgetésünket, ahogy azt nagyjából az egész túrán tettük. A mögülünk érkező, elengedett TT-zők közül rámköszönt egy rég látott ismerős, ami kellemes meglepetés volt :-)

A bakancsom most is kivállóan szuperált. Reggel a vastag túrazoknit nem mertem bevállalni, s helyette vékony nem-túrazoknit vettem. S így volt épp kellemes hőfoka a lábamnak. Ó, és muszáj megemlítenem, hogy egy srác nagyon látványosan megbámulta a lábbelit :-))

Bizonyos helyeken a ködfelhő oszladozott, s napfény tolult át rajta, s a fákon. Így még aztán ilyen látványban is részünk lehetett:

Napablak
A Salgóvár alatt erős kaptató akadt, a TT-zőket mindig elengedtük. Odafent volt egy EP, s nekünk is ajánlották, ahogy felértünk, hogy pecsételjünk :-) Felmásztunk a legjellegzetesebb sziklára, s ott elidőztünk kissé. Vastag ködre láttunk rá, de fölötte ott kéklett az ég. Kata bizakodott, hogy talán pár perc múlva eloszlik a köd, s lesz kilátásunk, úgyhogy ezügyben vártunk kissé. 

kilátás a Salgóvártól
A kilátás nem következett be, legalábbis ott töltött időnk alatt, így tovább indultunk. Lemásztunk a nagy szikláról, majd alulról tekinthettük meg. A tetejét napsugarak cirógatták, a magasban kék volt az ég.
Nincs semmiféle információs tábla itt sem a várról, de a neten azt találtam, hogy ez a nagy szikla lehetett a vár központi része, ekörül lejjebb volt a várfal, melynek egy pici maradékát láttuk is. De ez volt minden.

Lebaktattunk, s egy elágazásban Kata kiadta, hogy találjam ki a további útvonalunkat. Merthogy szóba jött, hogy felmenjünk-e a Nagy-Hideg-hegyre, s aztán esetleg Királyrétre le, vagy inkább menjünk a Csarna-völgyben Kemence felé. Minden vonzó volt számomra, de legerősebben az elmosott vasúti pályák megtekintése tűnt csábítónak, így kitaláltam, hogy egy zegzugosnak tűnő úton keljünk át a Magas-hídi-rétre, majd onnan térjünk a patakvölgyben haladó egykori vasúti, majd elmosott vasúti nyomvonalra. 

A zegzugos útvonalat kicsit nehezen találtuk meg: a térkép szerint kék háromszög jelzést viselt, de a fákon már átfestették a jeleket, bár szépen látszott, mik voltak. Így tudtuk követni rendesen őket. 
Ezen az úton még talán Kata sem járt, s mindketten igen örültünk a választásnak, mert csodajó egy szakasz volt ez. A domborulatok miatt kellőképp kanyargós volt, eleinte erdei úton vitt, de ebből később apró ösvény lett, mely 1 lábnyi széles, lejtős domboldalba taposott utat kínált. "Kellemesen" bedőlve haladtunk rajta. Több patakon is átkeltünk, s a völgyeket jól megkerülve, legmagasabb pontjukhoz közel szeltük át. 

Egy pataknál hosszabban elidőztünk, ugyanis csodaszép jégképződményeket produkált oda a víz és a hőmérséklet együtt. 

vizes jeges
Fentről még megtekintettük, ahogy lent a völgyben 2 patak milyen érdekes formában tekeredik egybe. Triskele-pataknak kereszteltem el. :-)
Leereszkedve egy domboldalon, a Magas-hídi-rétnél voltunk, ahol lezártnak tekinthettük előző utunkat, s most már patakvölgyek következtek egészen Kemencéig: előbb a Fekete-patak völgye, majd a Csarna-patak völgye, majdpedig a Kemence-patak völgye. S bennük a látni vágyott elmosott vasúti sínpályák!

A sínek a Halyagosi Postás kulcsosháznál veszik kezdetüket: két szál vékonyka fém tűnik el az avarban. Erről egyből nekem egy könyv jutott eszembe, s siettem is megosztani ezt Katával: Alessandro Baricco Tengeróceán c. könyvében van olyan, hogy a tenger határa hol van, hol az a pont, ahol a hullám kifut a partra, majd az a pillanat, amikor megáll, mielőtt visszahúzódna... Na, hát én erre asszociáltam :-)
Ehelyütt pedig sietve feltúrtuk az avart, mert látnom kellett a pontot, ahol a sín véget ér! :-) Meglett. Mintha csak elvágták volna őket.
 
A kulcsosház eléggé elhagyatott, és az ajtaján egy Police feliratú szalag feszül... No ez elgondolkodtató. Körbekémleltük a házat, egyik ablakon belesve konyhát azonosítottunk.
Aztán megindultunk a síneken. Innen egészen Kemencéig a síneken mentünk - kivéve ahol nagyon nem lehetett, mert a pár éve megáradt patak annyira szétmosta az egészet, hogy nem is volt. 

vonalvezetés
Itt ezen a szakaszon volt a legelhagyatottabb az egész: a talpfák megkorhadt fákból álltak. Szerintem innentől a Hamuházig használhatták a legrégebben a síneket. 
A Hamuháznál ott álldogált egy váltó a földben, kipróbáltam hát, és lám: sikerült váltani vele! Szörnyen boldog voltam :-)) Visszaváltottam. 
A Hamuház nagyon igényesen rendben tartott házikó volt, bekészített tűzifával, kihelyezett madáreleséggel, és ez a Börzsönyi Kék egyik ellenőrzőpontja, volt tehát egy ecélra odakészített fakk is.
Kicsivel odébb jókora vérfoltokra bukkantunk a talajon, és elég sokáig követték is utunkat... Talán vadászat volt... :-(
Következzen néhány fotó, bemutatandó a hírös elmosott síneket:

 
Szóval látványosan durva volt! Hogy a felmérgedt víz mire képes... És ezek a sínek valóban totál a Csarna-patak mellett mennek... Szóval szerintem teljesen érthető, ami történt.

Azóta vágytam látni ezeket a síneket, mióta DórAttila egyik túrabeszámolójában megláttam a fotóikat :-) 

A Fekete-völgy Panzióhoz értünk, mely irdatlanul terpeszkedik ott, szép állapotban. A sínek innentől látványos minőségjavuláson estek át, nyilvánvaló lett tehát, hogy Kemencétől idáig használják a kisvasutat. Szóval innen már a használat alatt lévő síneken mentünk. Erőteljesen fáztak a kezem ujjai, vadul és folyamatosan mozgattam, dörzsölgettem őket. Alkonyult. Elértük Kemence határában az ifjúsági tábort, majd a Godóvár vasúti megállóhelyet, majd a Kőrózsa vasúti megállóhelyet. Itt azt láttuk kiírva, hogy a kisvasút végállomásáig még 1,6 km-es szakasz van vissza. Azt ugyan nem tudtuk, hogy az általunk megcélozni kívánt buszmegálló a "vasútállomáshoz" képest hol helyezkedik el, csak azt tudtuk, hogy kb. 25 percünk van a buszig, s ha azt lekéssük, 1 óra múlva jön a következő. Úgyhogy alaposan megindultunk.
Ámde hirtelen megállt mellettünk egy mögülünk érkező autó, és kiszólt egy fickó, hogy "helló, elvigyelek titeket?" Váratlanság következtében semmi összefüggőt nem tudtunk kihabogni, mire ő meg hirtelen váltott: "bocsánat, szóval jónapot, elvihetem Önöket a buszmegállóig?" :-) Elég fura volt ez a váltás, de mi aztán örömmel beleegyeztünk, úgyhogy félig fagyott ujjaimmal ügyeskedve leemeltem a zsákom, Kata is becuccolta magát, s már mentünk is. Emberünkről kiderült, hogy ő az egyik börzsönyi természetvédelmi őr, aki a Vulkántúra egyik EP-jén volt pontőr. Lelkesen mesélte, hogy milyen csodálatos időjárási élményben volt részük: hogy a ködfelhő felett voltak, ahol ezerrel ragyogott a Nap. Csodás lehetett!
Csevelyünk tartott, míg a hosszú falun át a buszmegállóhoz értünk. Emberünk még azt is mondta, hogy a szomszédos pizzéria tök korrekt hely, nem egy késdobáló - szó szerint ezt mondta. Nagyon gondoskodó volt, még az úttest megfelelő oldalán lévő buszmegállót is a lelkünkre kötötte. Aztán elporzott.

Megnéztük, pontosan mikor is van itt a busz (15 perc múlva), s én addig is örömmel csüccsentem le a padra. Most már elfogadtam Kata többször is ajánlgatott extra vastag kesztyűjét, s jólesően toltam bele átfagyott kezeimet. Majd falatozáshoz láttam, mert igazán éhes voltam. S még a jó fagyos vízből is kortyoltam - ugyanis kb. reggel óta fejfájás gyötörgetett, csak sokszor nem foglalkoztam vele. Mindketten nagyon keveset ittunk ma, én fél litert sem... Most megpróbáltam tudatosan pótolni - nem mondhatni, hogy selymes puhasággal siklottak le torkomon a fagyott vízcseppek... Meglehetősen vártuk a buszt, s fantáziáltunk puha meleg belsejéről... :-) Megkaptuk. Fáradtan szunyókáltam félig.

Katának is elég volt mára ennyi, s én is ezt éreztem. Nagyon örvendek, hogy megtettük ezt a túrát: annak is, hogy a Börzsönyben jártunk, annak is, hogy ilyen csodás zúzmarás tájban volt részünk, és annak is, hogy Katával túráztam :-)
Búcsúzom egy fantasy-fotóval :-)


3 megjegyzés:

  1. A "vizes-jeges" képeid rögtön eszembe juttatták a saját szép téli élményeimet, amikoris a patakba hajló fűszálakra fröccsenő víz, valóságos "üvegharangot" alkotott jégből. A zúzmarás erdő is gyönyörű tud lenni - aztán ha rászáll egy madár az ágra, csak úgy porzik lefele...Különös, érdekes az elmosott sín - mindig kiderül, csinálhatunk mi emberek bármit, a természetnek egyetlen mozdulatába kerül, s máris mi vagyunk a vesztesek.

    VálaszTörlés
  2. Jó képek, jó hangulat, jó túra...
    Mi kell még?
    Hát sok ugyanilyen vagy még jobb!!
    Ezt kívánom nektek!
    Üdv!

    VálaszTörlés
  3. Fodorka, a jeges fűszál valóban szépséges látvány lehetett!
    Zsolt, kívánságod tetszik nagyon, igyekszem eszerint tenni :-) Köszönjük, hogy az oldalunkra látogattál!

    VálaszTörlés