Bakancsavató bakonyi baktatás

Különféle körülményeknek HÁLA, sikerült beszereznem egy új bakancsot! A Zöld Csodát :-) A héten buzgón vártam, hogy meghozza a csomagszállító, s már izgatottan terveztem egy bakancsavató túrát! Csodabaki szerdán meg is érkezett, s ragyogóbbnak tűnt minden elvárásomnál! Így aztán vasárnap Zolival nekiveselkedtünk, hogy az istállóban szilajul toporzékoló lábbelit rászabadítsuk az erdőre. Belevágtunk a Zirc és Bakonybél közti kékszakasz teljesítésébe.

Zircen egy pillanatnyi pékség előtt töltött nyálcsorgatás után máris szaporán a kéken haladtunk. A város faluvá szelídült, s a legvégén parkerdő kezdődött. Ez volt a Pintér-hegyi parkerdő egy kis játszótérrel, mészégetővel, térképes táblával, padasztallal. S némi hóval! Ideális terepnek tűnt Baki, a sztár rajtfotójának művészi megkomponálására :-) Csak egy szikla kell, meg némi hó, s holmi háttér, majdpedig egy kékjelzés: máris kész az első portfólió!

Végre terepre léptünk! Mily remek volt az avarban az erdőben kígyózni - nemcsak a bakancs élvezte a természetes körülményeken, hanem az én lelkem is, ki már jó ideje áhított újra erdőben lenni. 

Ahogy feljebb hágtunk, egész tetemes hó kezdett lenni. Erőteljes erdőművelés alatt álló terület ez, s bizony igencsak figyelni kell, mert kékjelzés széle-hossza-egy látómezőbe sem esik. Leirtott domboldal mellett haladtunk el erdészeti dózerúton - igencsak utálatos érzet volt. Vártuk, hogy erdőbb erdőbe érjünk. Szerencsére ez hamarosan meg is történt, s ott már kellemesebb volt a menet.

Kata előzetesen felhívta a figyelmemet arra, hogy ezen a napon itt a környéken lesz egy TT. Ennek útvonala és a mi útvonalunk a Zirc és Borzavár közti szakaszon egybeesett, így nem lepődtünk meg, amikor hangokat hallottunk mögülünk. Összesen végül csak 1 TT-zőt vizualizáltunk, ami engem megelégedéssel töltött el (a tömeg nemkívánt vendég). 

Nem is oly sokára egy csinos részre értünk: az előttünk völgyben fekvő Borzavár felé vezetett hóval hintett ösvényünk füves-bokros vidéken. Tetszett!

úton Borzavár felé

Pont kékjelzéses öreg gyümölcsfát fotóztam, így csak Zoli látta az őzecskét beugrálni a bokrosba. Hamarosan azonban két további őz futott felénk, szintén a bokrosba, akiknek láttán már én is örvendezhettem.

Hamarost már ott döcögtünk Borzavár határában. A térkép itt felhagyott mészégetőket jelöl, de mi csak valami félig elhagyott régi gazdasági épületet láttunk. A falu szélén ott dekkolt a TT pontőrje autójában, s várta az első pácienst, aki mögöttünk érkezett. Felkaptattunk az emelkedős utcán (közben mű-szaloncukikkal ékített fenyő mellett haladtunk el), s itt jutott először eszünkbe, hogy igazán utánanézhettünk volna annak, hol lelhetők fel a pecsétek. Sebaj, a kocsma mindig egy fix pont, úgyhogy most is kocsmakeresésre optimalizáltuk szemeinket. Így siklott a célkeresztbe az Oázis Presszó, melynek ajtajához odalépve azt határozottan feltártuk. Apró kis kocsma volt, szemből egyből nagy cserépkályha, s 2 söröző úriember. Egyikük nagy készségesen rögtön elárulta, hogy debizony itt van kékpecsét, s mindjárt jön a csapos bá'. Megvártuk azt a pár percet, míg megjött a bá' egy kosár hasogatott fával, majd nyomban előadta a pecsétet. Örömmel benyomtuk. 

Mást (folyékonyat) most nem nyomtunk be, nekem a pocakom kicsit odavolt, egy Lord pedig magában nem iszik - így száraz torokkal álltunk tovább. 

Alighogy elértük a falu központját, Zoli kiszúrt egy kerítésen egy másik kékpecsétes dobozkát. Így aztán méltán bejelenthetjük, hogy Borzaváron 2 pecsét is van! Eme kerítési dobozban újfajta lapult, amit most már egyre több helyen láthatunk, a kerekded. Benyomtuk ezt is, fő a változatosság!

Megfordulván észrevettünk 3 járdán sorjázó Babi nénjét, kik színes fejkendőkben nyomultak. Egyből megtetszettek, hisz a nénik általában feketében járnak, itt pedig sárga, kék és zöld volt a menő! Muszáj volt lekapnom őket :-)

színesen szép :-)

Nézegelődve végigvonultunk a falun, majd egy földúttá váló utcán hagytuk el azt. Felkanyarodtunk a Templom-dombra, s egy elhagyatott, töredezett vékony aszfaltos úton leltük magunkat. Köröttünk építési törmelékek álltak halomban, növényzet által vegyesen benőve. Jó randa volt.

Jelzés egy szál sem. A térképet megvizslatva tök egyértelmű lett, hogy innentől bizony jó hosszú szakaszon át aszfalton kell menni. Hát legyen - irány a Kőris-hegy!

Hamarosan zsír új aszfaltosra értünk, s jó darabon azon haladtunk. Mígnem egyszercsak észrevettük, hogy néhány méterre az úttól a fák közt visznek a jelzések. Kiderült, hogy van alternatív kisösvény, úgyhogy rá is kanyarodtunk. Zoli felhívta a figyelmemet arra, milyen kiválló hűsölési lehetőséget nyújt ez az ösvény egy forró nyári túra alkalmával.
Megálltunk aztán pisilés, kakaóscsigázás, forraltborozás ürügyén. Bizony mondom néktek, forralt bor nélkül nem érdemes téli túrára indulni! Fantörpikusan jól tud esni :-)

Miközben Zoltán elmerülten okított a sertéstelepek szagproblémáinak mérésében, s eszmecseréltünk a kérdés panaszbejelentésének kezelési módjáról, odaértünk Szépalmapusztához. Csak a szélét érintettük, így tanyafélét láttunk, s jókora pacilegelőt, rajta pacikkal. A térkép szerint itt arborétum is van.

Szépalmapuszta egy szelete

Előttünk az úton egy fiú és egy lány téblábolt. Közelükbe érve megszólítottak minket: "melyik út megyen itt a Kőris-hegyre?" No, természetesen nem így, csak így jól hangzott :-) Tehát tudakolták, merre lehet odajutni. Gyors térképes prezentációt tartottunk nekik, s igen egyszerűen válaszoltunk: a kék! Megköszönték, s elindultak az autójukhoz felszerelkezni, hogy aztán máris induljanak ők is a Kőris-hegyre.

Mely egyébként már előttünk emelkedett, rajta egy hatalmas pöffeteggel - avagy golflabdával, kinek hogy tetszik. Ímhol:

kőris-hegyi pöfi

Megindultunk felé, s hamarosan a szépalmai erdőkben jártunk, mely egy roppant kopott tábla közlése szerint pusztuló erdőcske. Láttunk halódó fákat, de szak-nem-avatott szemem rettenet pusztulás nyomait nem fedezte fel.
Közben a fiú-lány páros követett minket, nem oly távolról. Kisszépalma közelében, hol a térkép által jelzett kék és az erdőben jelzett kék eltért egymástól, utol is értek minket, s közös erővel kutattuk utunk folytatását. Némi csevelybe bonyolódtunk, így tudtam meg, hogy a fiú némileg földim: egy Tolna megyei faluból származik.

Hamarosan megkezdődött a hegyre felfelé tartó vándorlás, ahol elszakadtunk tőlük. Ez egy igen szép szakasz volt, s nekem többször is a Zengőt idézte eszembe. Havas úton baktattunk fák közt kanyargó, emelkedő ösvényen, mely jó munkás volt, fázni nem fáztunk, sőt. Kellemes, élvezetes szakasz volt!

bandukoló

Közvetlenül a hegycsúcson trónoló kilátó előtt igazán neki kellett szaladni a kaptatónak, aztán már fent is voltunk. A kilátó szemlátomást nem volt a legjobb állapotban, amit az elhelyezett tábla is erősített, mely tájékoztatott mindenkit, hogy a Vajda Péter kilátó leromlott állapota miatt saját felelősségre használható, valamint hogy hamarosan felújításra kerül. De hogy mindezt mikor nyilatkozták, az nem derült ki.
A kilátó mellett ott állt a "pöffeteg", immáron lábakon, és immáron radarként. Látványos volt!

a Kőrös-hegyi radar

a Vajda Péter kilátó

Elvileg lentről is látható volt, de én nem vettem észre, hogy a kilátóba csak az első szintig lehet felmenni, feljebb hiányzik a létra. Így aztán legörbülő szájjal észleltem, hogy nem tudok felhágni a tetejére. Sebaj, akkor étkezzünk egyet! Bár kicsit szeles volt idefent, de mégis szárazra lehetett csücsülni, így egy keresztbe tett lécre telepedve nekiálltunk szenyót majszolni, miközben Lordunk elégedetten pillantott végig a birtokon. Közben megérkezett a fiú-lány is, ők is feljöttek, s itt már kellemesebb csevelybe kezdtünk, melyet csokiosztogatás és forralt bor kínálás kísért. Kiderült, hogy egyforma csokival akartuk egymást kínálni: fenyőfás Milkával. :-) Megtudtuk, hogy ők Bakonybélben vannak megszállva, s most kocsival jöttek át Szépalmapusztára, kerülnek egyet, majd mennek vissza Bakonybélbe.

Nem maradtunk soká, elköszöntünk, s indultunk tova. Úgy sejtettük, a helyi kékpecsét talán a radarállomás kerítésén lakhatik, úgyhogy keresni indultunk. A csupasz kézzel végrehajtott szenyózás következtében kissé elfagytak az ujjaim, s jó darab menetbe került, mire megmelegedtek.
A pecsét valóban a kapu mellett volt - saját kis oszlopon! Örömmel észleltük, hogy milyen becses itt a pecsét, hogy külön oszlopot állítottak számára :-) Itt is már az újfajta kerekded bélyegző van.

Nekiálltunk lebaktatni a szerpentinező remek minőségű aszfaltúton. Egyszer csak Zoli kiszúrta, hogy jobb kéz felé remek kilátás nyílik a távolba, s csodálatos látványossággal kelleti magát a szemnek a Somló! Gyönyörűséges volt, meg is kíséreltem jól lekapni - így sikerült többek közt:

felsejlő Somló

Áhítattal gyönyörködtünk benne egy darabig, Zoltán ötletelt, hogy tiszta időben mi minden látható még innen vajon.
Hamarost a kék elszakadt az aszfaltostól, hogy egy nagy kunkort levágjon. Jó meredek, köves és sáros ösvény volt ez, Zoltán morcogott is kicsit, mikor rájött, hogy ki is hagyhattuk volna ezt a rövidítő utacskát :-) Viszont szerintem szép volt!
Még egyszer visszatértünk az aszfaltra, majd végleg elszakadtunk tőle. Nemsoká az Eleven-förtésen találtuk magunkat - de vajon mi az a förtés? Olyan érdekes ez a szó :-) Minimális netes kutatással arra jutottam, hogy ez a vizenyős területeket jellemző szó lehet. Hát itt most különösebben vizenyős nem volt a terület, volt viszont erdőművelés megintcsak.

Csorogtunk lefelé, míg le nem értünk az Öreg-Séd mellé. Patak nem igazán volt, inkább csak a medre. Ez is szép rész volt: viszonylag felmagasodó oldalfalak közt haladtunk, itt-ott sziklákkal. Egy csalogató kis völgyben a Z+ ágazott le. Már Bakonybél fölött jártunk.

A kiszemelt buszig még volt időnk, így azt ötöltük ki, hogy még mielőtt beérnénk Bakonybélre, teszünk egy kis kitérőt a Likaskői-barlang megtekintése okán. A kék barlang jelzésre tértünk tehát. A térkép alapján nem tudatosítottuk, hogy itt végig emelkedő lesz, de hamar rájöttünk: avarral borított, némileg sáros árokban haladtunk fel-fel, egész a barlangig. Ez volt a Cser-árok, ahogy most a térképen látom. Lógni kezdett a nyelvünk, s megkísértett a gondolat: biztosan kell ez még nekünk? A térkép alapján úgy tűnt, a barlang nem lehet messze, de az út mégis egyre csak tovább vitt, felfelé. Szembe jött egy ember, a vállán két hosszú fát egyensúlyozva, s jó sétát kívánt.
Felértünk egy kicsit egyenesebb részre, de onnan még menni kellett. Egyszer csak balról a szemembe csillant valami: a Nap volt az! Rájöttem, hogy ahogy egyre feljebb hágunk a völgyből, bizony a Napocskát is láthatjuk, ki most nagylelkűen előbújt. Hamarosan csodás fényélményben lett részünk: a barna fák szinte vöröslöttek a napfényben. Gyönyörű volt, és már nem kételkedtem abban, hogy nekünk ide fel kellett jönnünk :-)

Lordunk menetel a fény felé :-)

Hamarosan a barlanghoz értünk. Gyönyörködtünk a színekben, s örültem a kegynek, amiben részesültünk: hogy a Nap ránkragyogott, és ezen a téli napon kék éggel, zöld mohákkal és vöröslően barna fákkal ajándékozott meg. Le is csüccsentünk egy picit.

Ez a helyet a túra záróakkordjaként értékeltem, s úgy gondoltam, itt ellőhető a sztárbakancs célfotója. Meg is lett a dolog:

dolgozott :-)

Visszabaktattunk a faluba (lényegesen gyorsabban leértünk, szinte észre sem vettem), s tökéletes időzítésünknek hála még volt kb. fél óránk a buszig. Zoli a kékfüzetből kiolvasta, merre lehet itt a pecsét, úgyhogy elindultunk a Gerence Fogadó felé. Erősen alkonyult, hűvös lett - túravégi körülmények uralkodtak. A fogadó udvarához át kellett kelni a Gerence-patakon átvezető fahídon, méghozzá a nyitva hagyott fakapun, mely igen tetszetős volt. Az udvarban hosszú, régi, betonlapokból készített ösvényen haladtunk a ház felé, melynek bejárati ajtaja melletti ablakban várt minket a bélyegző. Biccentettünk az ablakban megjelenő bácsinak, s pecsételtünk. Visszabaktattunk aztán a buszmegállóhoz, amikor is megállt az egy autó mellettünk, s lám: a fiú-lány páros ült benne! Örömmel váltottunk velük pár szót, majd ők mentek a szállásukra, nekünk pedig nem sokat kellett várnunk, míg megérkezett a buszjárat.

Bakancsavató szempontból a túra: remekül sikerült: a bakancs kiválllóan bevált, nem törte sehol a lábam, nem nyomott. Olyan érzet volt benne túrázni, mintha egy vastag és szilárdan puha réteg ölelné körül a lábam, mely ráadásul meleg is: egészen melegem volt benne. Nagyon örvendetes egyszóval :-)

Élményszempontból a túra: remek volt, élvezetes volt, mind a mozgás része, mely már hiányzott, mind a látott szép és érdekes helyek. Hogy volt hó, az meg plusz adalék volt :-)