Barangolás tanúhegyeink vidékin - II. fejezet

Vasárnapra végül is az a terv kerekedett, hogy mi hárman elérjük a Bp. felé menő 17:10-es vonatot valahol, Zoltán pedig még hazamegy. Mindehhez úgy kellett a túratervet kisütni, hogy vasútvonal által érintett településen zárjuk napunkat. Így aztán végül a Szent György-hegy --> Szigliget --> Badacsony útvonal mellett döntöttünk, s szörnyű nagy késéssel indultunk el a mintegy 15-20-25 percre (attól függően, ki hogy siet) lévő buszpályaudvarra, hogy elkaszáljuk a (ha minden igaz) Kisapáti felé tartó buszt. Késésünk oly jelentős volt, hogy Zoltán és Attila veszedelmes tempóban suhantak, Dóra és én pedig némileg lemaradva téptünk nyomukban. Teljesen kimelegedtem a rohanásban, mivel az előző reggelhez képest - mely többeknek pirosra csípte a fülét - most enyhe idő volt. 

A buszt végül elértük, s máris utaztunk. Egy váratlan szőlőhegyi buszmegállóban szálltunk le, s érzésre indultunk fel a Szent György-hegyre. Szőlők között vitt utunk, s folyton lestük, hátha látunk még rajta fürtöt. (Ez a projekt előző nap is futott.) Ritka volt a találat, mert a szüret már zömében lezajlott. 

táj a Szent György-hegy aljában

Tudtuk, ha becsatlakozunk a kék jelzésbe, akkor vagyunk jók. Egyelőre egy zöld jelzésre bukkantunk, s azon a megfelelőnek ítélt irányba haladtunk. Közben láttunk eladó tanyákat, s némelyikre erősen vágyakoztunk: ez lenne a közös szőlőnk, ahol mindig összejönnénk! :-) 

Hamarosan elértük a kulcsosházat, ahol a kékpecsét is lakik. Igazából itt jöttem rá, melyik irányból is közelítjük most a hegyet (ebből az irányból még nem érkeztem eddig). Itt szusszantunk egyet, Dóráék pecsételtek, ittunk, ki-ki elment a dolgára (mind a 4-en :-D), majd megtekintettük a közelben lévő ún. "jégbarlangot", mely igazából egy leomlott bazaltoszlop repedéseiből előszűrődő hidegség előkelő elnevezése. Így kell elképzelni:

a jeges lyukaknál (fotó: Attila)

Emellett itt Dóra felfedezett az egyik kövön egy átlátszó házú, kék húsú csigát, s Attila megörökítette:

szervei látszanak a házban! (fotó: Attila)

Eztán vettük batyunkat, s indultunk a bazaltorgonák felé. Az orgonák szépek voltak, mint mindig, s Dóráéknak is igen tetszettek. Dórát egy mesében látott, elképzelt tájegységre emlékeztették :-)

a bazaltorgonáknál (fotó: Attila)

Felmasíroztunk a mellettük vezető lépcsőzetes úton, s először balra fordultunk el, hogy az orgonák tetejére hágjunk, ahol pazar panoráma várt ránk. Dóra és én felkapaszkodtunk 1-1 orgonára, s elgubbasztottunk egy ideig. Én úgy éreztem: itt egy napig is ellennék...

"kislyány az orgonánál..." :-D

Szemlélődésünket rövid időre megszakítottuk, amíg átmentünk egy másik placcra: egy kopár pici fennsíkra, melyet szintén orgonák kereteztek. Dóra és én itt is az oszlopokra telepedtünk, a fiúk a placc peremére, s megtízóraiztunk nézelődés közben.

azokon voltunk az imént

testi és lelki táplálék :-)

szirti csajok (cím és fotó: Attila) :-)

Kövirózsa, aranyos fodorka is volt itt. 

Indultunk tova a kéken. 

Ezen a szakaszon volt egy érdekes közjáték. Most ha jól emlékszem, Dóra volt a szemfüles, aki felfedezett az ösvényen egy szál madárlábat. Karmai begörbültek, lábcsontját véres szövet hálózta. Valaki egyszer csak felfedezte, hogy az ösvény melletti, föléhajló fa ágán piros valami figyel, feltehetőleg további madármaradék. Aztán nekiálltak ezzel-azzal dobálni, hátha sikerül eltalálni és leesik, én pedig dokumentáltam az eseményeket. A bősz dobálózás végül meghozta gyümölcsét, azaz esetünkben madártorzóját: lehullott ugyanis egy véres madártörzs, két szárnycsonkkal. Jól megnézegettük, aztán miután az érdeklődésünk kielégíttetett, továbbálltunk.

Szent György-hegyi ösvény

Odaértünk az esőbeállóhoz, mely némi újításon esett át legutóbbi ittjártam óta: a tetején elhelyezett felirat hirdette, hogy a neve "Kasza Béla esőbeálló" lett, belül pedig egy vendégkönyv kínálta a lehetőségét bármiféle gondolat megörökítésének. Dóra felolvasott az írásokból, majd rögzítettem benne csapatunk itt jártát, valamint túrablogunk címét is :-)
Most már közel volt a hegy teteje, ahol kihelyezett tábla segített eligazodni a körönt emelkedő tanúhegyek között.

Badacsony és Gulács, háttérben a Balcsi

Baktattunk lefelé a hegyről a kéken. A szőlők/tanyák/pincék közt odaértünk Ágiék telkéhez, s miközben csemegézni kezdtük a kerítésen lógó szőlőt, felhívtam Ágit, s engedélyt kértem eme tevékenységre :-)) Buzgó biztatása bárminemű fellelt gyümölcs fogyasztására arra sarkallt, hogy az udvarba is behatoljunk, ahol negyedrészt beérett szeder és sok hullott körte kínálta még magát.

Kisvártatva az Oroszlános-kútból csillapítottuk szomjunkat, s cseréltük le vizünket, majd nem sokkal odébb megbámésztuk a Lengyel-kápolnát, valamint újra lefotóztam az itteni kedvenc épületemet.

az Oroszlános-kút

kedvenc!

a Lengyel-kápolna (fotó: Attila)

Mivel utunkat szemlélődős, nem rohanós tempóban róttuk, itt volt az ideje, hogy elgondolkodjunk az idő-tényezőn. Eltekintettünk Szigliget felé, s a Badacsony felé is: nem egy irányba voltak. Éreztük, hogy módosítanunk kell a terven, s így született meg a döntés, hogy Szigligetet most kihagyjuk, s a Badacsony felé tartunk. Én ennek most igen örültem, mert úgy érezem, a Badacsony áll közelebb hozzám, s oda vágytam inkább.
Mivel térképünk nem volt, itt is igyekeztünk távolba látással utakat kinézni, s irányban arrafelé tartani. Szőlők között haladtunk, majd réten át vezető földút vitt minket, mely egy kanyar után nagyon eltért irányunktól. Ámde itt egymásra stócolt szalmabálák halmozódtak, s ez, valamint az idő (nagyjából dél körül lehetett, +/- 1 óra) és Dóra gyomrának követelőzése arra sarkallt minket, hogy egy időre itt tanyát verjünk. S nyilvánvaló volt, hogy sziesztánkat a bálák tetején kívánjuk eltölteni! Úgyhogy lent hagytuk zsákjainkat, élelmünket s italunkat magunkhoz vettük, s ki-ki egyéni stílusban próbálkozott felmászni. A legnehezebb dolga Dórának volt, aki elhatározta, hogy karizmaira hagyatkozva küzdi fel magát. Hát, valóban küzdelem lett belőle, de végül Dóra győzött, s kisvártatva már megérdemel elemózsiáját fogyasztotta odafent :-)

idilli ebéd

Ez volt a második hely, ahol hatalmába kerített az "így kerek a világ!" - életérzés. Igen, egyszerűen tökéletes volt minden: barátok, langyos szalmabála, szép hely, étel... Mind elcsendesültünk, majszoltunk, szemlélődtünk. Szenyókám elfogyasztása után átlóban elhevertem a bálán, s csukott szemmel is átadtam magam a tér és idő kellemének, miközben hallgattam a fejem alatt kotró egér munkálkodását. Zolltán a réten lévő facsoportok egyikéből őzit látott előjönni, s legelgetni. A közeli elkerített nagy részen pedig lovacskák legeltek, kik között csikók is voltak, s néha futkároztak.

Fentről elterveztük utunk folytatását, majd kicsit gondolkodtunk, hogyan lenne a legkellemesebb lejönni a bálákról. Dóra volt az úttörő, aki a bálák domború oldalán fenéken leszánkázva kívánta elhagyni e remek helyet. A középső bálasor azonban úgy megdobta, hogy az alsó bálán nem tudott megállni, s tovább zuttyant a fűbe, majd elterült, s hangos kacajban tört ki. Jót kuncogtunk rajta, s Attila még egy szendviccsel is agyondobta :-D

Dóra landolt :-)))

Én is hasonlóképp kíséreltem meg a távozás (az első "lépcsőt" még hason, majd a másik kettőt fenéken), de talán hosszabb lábaimnak köszönhetően nem jutottam Dóra sorsára. Viszont a csúszdázás igen élvezetes volt, egy gondolat erejéig megfordult a fejemben, hogy vissza kellene mászni repetázni. Azonban Lordunk lemászása kellemesebb témát kínált, s muszáj volt dokumentálnom:

Lordunk farral előre kezdi a projektet...

...majd a biztosabbnak tűnő "arccal előre"-verziót választja...

...végül elegáns siklással zárja produkcióját! :-)

Összekaptuk magunkat, majd indultunk tova a réten. Szerencsénk volt, hogy nem volt sok eső mostanában, mert amin most haladtunk, egy láprét volt, s lehetett volna épp tocsogós is. Itt botanászaink botanásztak, madarat kuksiztunk, s Attila boldog izgalommal határozta új könyvéből. Dóra nyakon csípett egy békát, s kellő alapossággal átvizsgálta: megtörtént a bokaízület tanulmányozása a lábnak a fej mellé hajtása által, s a bőr pocaktól való elemelése. :-)

a Szent György-hegyen is túl :-) a lápréten

Némi bozótoson áttörve felkapaszkodtunk az aszfaltos út szélére, s itt haladtunk a közeli Badacsonytördemicig, ahonnan újra a kékre tértünk, s mentünk fel a hegyre. Csapatunk némileg lanyhult, s szótlanul törtünk felfelé a dűlőkön. Vártuk, hogy elérjük a Bujdosók-lépcsőjének alját egy szusszanásra. Pusztulat melegem volt ettől a felfelé törtetéstől, úgyhogy mikor a lépcső aljában megálltunk, azonnal vetkeztem, s ittam. Zoltán felkonferálta, hány db lépcsőn kell most felhaladnunk (400 valahány), majd nekivágtunk. A kialakított pihenőhelyeknél álldogáltunk kicsit, vagy épp ösvényeken kilépve panorámáztunk. Itt is voltak bazaltorgonák.

a Bujdosók-lépcsője

A lépcsőn felérvén már izgatott voltam: nagyon vágytam a Ranolder-kereszhez, s az ottani sziklákhoz. Itt mindig élénken él bennem annak a szép, 4 évvel ezelőtti napnak emléke, mikor alkonyatra értünk fel ide, elfáradva és kimelegedve hatalmas zsákunk alatt, s itt-sátrazás mellett döntöttünk. Azután kitelepedtünk a még langyos sziklákra, élveztük az előttünk kiterülő Balatont, a naplementét, s megvacsoráztunk... Feledhetetlen!

Így aztán most az élre hágtam, s iparkodtam a kereszthez. Boldog voltam, mikor odaértem, hogy újra itt lehetek! Megmutattam a többieknek, mely sziklákra gondoltam, melyeken étkezhetnénk. Dóra és én ki is telepedtünk oda, a fiúk pedig egy betonozott peremet választottak. Majszoltunk és pálinkáztunk, amitől egyre jobb kedvünk lett :-)
Megjelent aztán egy család 2 kutyával: egy mopszfélével meg egy csivavafélével (nem vagyok nagyon tisztában a kutyafajtákkal, ki lehet javítani!). Előbbit mind borzalmasnak találtuk, és bőszen sajnáltam szegényt, amiért létezik... Kövér volt, a farka tőből el volt távolítva, nem kapott rendesen levegőt, s bár odajött hozzám és megvakargattam, semmiféle barátságos reakciója nem volt, csak nézett továbbra is bután, miközben röfögött és szörcsögött... S a neve ráadásul Cuki volt... Talán ez az egyetlen kutya, amire azt mondom: nem vinném haza...

Lassan szedelőzködtünk, de előtte még lőttünk csapatfotót:

a Ranolder-keresztnél, a Badacsony tetején

A Badacsony nevű vasúti megállóhelynél terveztünk felcsatlakozni a vonatra, úgyhogy Zoltán helyismeretére hagyatkozva mentünk az ösvényeken. Hegyről való letávozásunk előtt még meg kívántuk tekinteni a felújított Kisfaludy-kilátót, úgyhogy próbáltunk arrafelé tartani. Egy némileg elfordult útjelző tábla mutatta, merre kellene tartanunk, de Zoltán aszonta, múltkor ez a tábla nem jött be, és inkább másfelé menjünk. Nagyjából innen vette kezdetét a SzadiZoltán-féle túra :-D , amikor is Lordunk indokolatlan kerülőt tetetett velünk: elébb leereszkedtünk, majd rengeteget kacagva, s a kacagástól levegőt alig kapva fújtattunk megint az emelkedőn. Zoltán elöl rohant, úgyhogy nem tudtuk agyonverni :-D Kezdett már maga is elbizonytalanodni irányunk helyességében, amikor nagy szerencséjére feltűnt a kilátó :-)))

a Kisfaludy-kilátó

Felhágtunk a rácsozott fém csigalépcsőn. Odafent körpanoráma fogadott, és a kilátóban körben fel voltak helyezve tájékozódást segítő képek, ámbár sajnos több is hiányzott közülük.

fantasztikus domborzat! (fotó: Attila)

Most már indultunk. Elhaladtunk a Hertelendy-emléknél, majd lépegettünk lefelé a köveken. Hamarosan a Rózsa-kőnél voltunk, melynek legendájáról Zoltán tájékoztatott minket: ha egy pár ráül a kőre a Balcsinak háttal, és megcsókolják egymást [bár a Wiki szerint elég, ha a kezüket fogják :-)], akkor abban az évben össze fognak házasodni. Dóra és Attila somolyogva sandítottak egymásra...

Azt terveztük, hogy beülünk borozni valami helyre. Első célunk, a Kisfaludy-pince nem volt nyitva, úgyhogy még lejjebb ereszkedtünk, s találtunk egy kellemes helyet, ahol 100 Ft/dl áron lehetett borocskát kóstolni. Dóra és én ún. nektárt ittunk, a fiúk valami mást. Igen fincsi volt! Attila vett belőle haza is. Közben a nevelésről, a gyerekkorból hozott, otthon látott dolgok átvételéről beszélgettünk.

Aztán lesétáltunk a vonathoz, mely hamarosan jött is. Búcsút vettünk Zoltántól (kinek még több mint 1 órát kellett várnia az ellenkező irányba menő vonatra), s utaztunk hazafelé.

Zoltán és anyukája: köszönjük szépen eme csudálatos szépségű hétvégét, a vendéglátást, s az élményeket! Szuper volt, s még sok hasonlót szeretnénk!!! :-)