Translate

2013. június 4., kedd

a Kelet-Mecsekben bóklásztunk...

... pünkösd hétfőjén anyukámmal és apukámmal. Már korábban előrevetítettem nekik, hogy ha megyek haza, jól elmegyünk majd valamerre kirándulni. Nálam az erdőjárás családi örökség, bár ők jó ideje nem voltak semerre. Úgyhogy miután apukám elénk tárta az útvonalat illető tervét, bedepóztuk magunkat Gyíkba (az autóm - a szerk.), s elporoztunk Óbányára.

Ezt a kis zsákfalut hívhatnánk a Kelet-Mecsek kapujának szerintem - legalábbis számomra az! Vagy inkább az előszoba, mert a hosszú völgyön a falu felé haladva már a Mecsek zöldellő dombjai között vagyunk. A faluból indulva több túraútvonal is kínálja magát. Mi a Z+-t választottuk, s máris a Döngölt-árkon haladtunk, mely - szüleim egyre növekvő aggodalmára - folyamatosan emelkedett. Bizony nagy volt az öröm, amikor felértünk a nyeregbe, ahol "padasztallal" várta a megfáradt vándorokat egy helyes kis fa alatt, s vadászlak is volt a kedves kis réten.


Egy kis pihenő után folytattuk utunkat a Réka-völgy irányába, immáron lefelé, a gravitációval alkudozva. Volt, hogy elkapott a kétség, jófelé haladunk-e, mert valahogy nem teljesen egyezett a térkép a valósággal ezen a szakaszon. De ahogy leereszkedtünk egy meredek vízmosás peremén haladó ösvényen, s elértünk egy vizes rétet, útjelző táblával rajta, s a P+-ra tértünk át, elmúltak a kétségek. Innentől a Réka-völgyön haladtunk végig az Öreg (Halász)-patak mentén, rajta többhelyütt átkelve.


Szép rész volt, sokszor meglehetősen elhagyatott benyomást keltett. Néhány helyen pedig a Burok-völgyet juttatta eszembe: :-)


Elértük aztán a Réka-kunyhót, mely valójában kunyhónál azért jóval több. Előtte csinos kis lugas áll, és a közelben van az Etelka-forrás is. Jó kis pihenőhely, mi is pihentünk egyet, ittunk forrásvizet is.

megbújik a Réka-kunyhó

A szülék úgy döntöttek, hogy következő megállóhelyünk a Zengő-kőnél lesz, s ott majd el is készítjük a magunkkal hozott elemózsiát. Ez a hely egyébként a Zengő alatt van, nem túl messze tőle, s én el is képzeltem, hogy amíg majd ők az élelem szervírozásával foglalatoskodnak, én teszek egy csúcsmenetet.

Bár a Mecsekhez különleges érzések fűznek, de sajnos azt kell hogy mondjam, egyelőre túl keveset jártam lankáin. Így maradt ki eddig életemből a Zengő is, mely a maga 682 m-ével a Mecsek legmagasabb pontja. Most pedig végre, először, itt jártam alatta - remek alkalom kínálkozott a felkeresésére!

Kellemes útvonalon haladva, bár megintcsak pihentetésre ingerlő kaptatóval értük el a Zengő-kőnek nevezett pihenőhelyet - illetve még közvetlenül előtte a fák közt pihenő hatalmas monstrumot, melyet apukám unszolására jól megmásztam, s ő lefotózott. 

ezzel járok az erdőbe :-D
A tisztáson már ott találtunk egy 4-5 fős idősebb társaságot. Épp kártyázáshoz készülődtek, az élelmük pedig ötletes módon készült egy hatalmas kövekkel körülbástyázott tűzrakóhely fölött: fa háromlábon lógott egy lyukacsos vaslap, amin fűszerezett húsok sültek. Szerencsénk volt, mert épp készen lett az ételük, s miután az egyik bácsi lebontotta a sütőalkalmatosságot, a szülők nekiláttak a mi kis csomagocskáinkat a már kész parázsba dugdosni. (A csomagocskák tartalma vala: kolbászka, szalonna, hagyma, krumpli, paprika, alma.) Én megtekintettem a térkép által jelzett emlékművet, valamint a rétet kedvelő lepkéket, majd nekiláttam a csúcstámadásnak.

emlékmű a Zengő-kőnél
megy az étel be a sütőbe :-)
Egy térképpel felszerelkezve indultam. A csúcsra vezető út hivatalosan nem innen a tisztásról indul, hanem jóval távolabbról - viszont a széles kitaposott meredek csapás egyértelműen jelezte, hogy szinte minden innen induló erre vágja le az utat. Így aztán én is ezen haladtam, és masszív tempóval hamar elértem a jelzett, sárga utat. Innen visszaesett a tempóm, mert hosszú és meredek szakasz következett, melybe több pihenőt iktattam. Minden pillanatban felfelé kémleltem, mikor bukkan elő a geo mérőtorony (képeken már láttam, hogy az van a csúcson), vagy hogy hol ritkulnak a fák, hol jelenik meg valami csúcsszerű képződmény. Jó darabig ezek közül egyik sem történt meg, hátratekintve pedig nem volt kilátásom az összeboruló fák következtében, így aztán csak haladtam tovább. Közben az éhség nekiállt mardosni, s jó érzéssel gondoltam a parázsban sülő finomságokra, melyek majd jutalomként várnak lent.

Egyszer aztán hangok jutottak el fülemig, s a fák közt a geo mérőtorony beton lábacskája jelent meg. Felértem! Hát, elfáradtam azért :-)
Egy család piknikelt a torony mellett, egy pár pedig a torony ajtajában várta, hogy a fent lévő emberkék leérjenek. Amíg én is velük vártam, vetettem egy pillantást a Zengővár romjaira (erről majd picit később bővebben, mert izgi!), mert szegény romok többet valóban nem értek meg, valamint a toronyra erősített táblára, mely a Zengőt ért lokátor-atrocitásnak állított emléket.

ennyi ma a Zengővár
Felsorjáztunk aztán a toronyra, a pár, majd én. Ekkor már tényleg totál éhes voltam, és úgy éreztem, eléggé leürült a szervezetem. Nagyon vágytam már a lenti falatokra...
A toronyból a vágyott panoráma kacsintott vissza: előttünk volt a Hármas-hegy, a Köves-tető, távolabb pedig a Misina... Óóó, Mecsek!!! Csodás zöld lankáid, csúcsaid, emlékeid...! IMÁDOM! Sikerült elkészítenem azt a képet, mely számomra egy válasz arra a soha fel nem tett kérdésre: "mi nekem a Mecsek?" Íme, ő az:

jobbra a Hármas-hegy, majd a Köves-tető, szemben a Misina a TV-toronnyal
Micsoda jóság volt végre a Zengőn lenni, s innen tekinteni a Mecsekre!!! Elmondhatatlan :-) De az érzés immár mindig itt lesz :-)
Készítettem még sutyiban egy fotót, amin a pár is rajta van, de csak viszonyítási alapként :-)


Amikor úgy éreztem, elég, indultam lefelé. És aztán szinte meg sem álltam a pihenőhelyig, ahol már...

De itt most közbe kell vetnem egy pillanatra néhány infót a Zengővárról, melynek azóta utánaolvastam, és csuda érdekes dolgokat leltem! Ugyanis azt írja: Miklós-várnak is hívják. Már itt felvillant bennem valami... Tovább olvasva: felemlegetik a közeli Máré-várat, és a Máré vitézhez és Miklós vitézhez kapcsolódó legendát. Hát persze, én erről már olvastam! Valószínűleg a Baranya megyei mondák és legendák (vagy hasonló) c. könyvemben méghozzá! Fú, de kár, hogy nincs most itt az a könyv! De most találtam egy elsőre jónak tűnő honlapot, ahol szépen elmeséli a legendát - nem is húzom most itt ezzel az időt, max a mézesmadzagot: Máré vitéz és Miklós vitéz testvérek voltak, s közeli várakban székeltek. Egyszer aztán a király hadba hívatta őket. Máré elbúcsúzott szép fiatal feleségétől, s kérte, várjon rá hűségesen. Miklós viszont... 
No, tovább nem mondom, akit érdekel a legenda két hasonló változatban, itt tudja olvasni bővebben! :-))

Nos, szóval azt kell mondanom: szinte lezáporoztam a hegyről. A tisztáson már nem sok volt vissza az éteknek a parázsidőből, én pedig addig eleget tettem idősebb szomszédaink invitálásának, hogy kóstoljam meg az ő ételüket :-) Leültem asztalukhoz, míg ők kártyáztak, s eszegettem kicsit az odatálalt husiból, beszélgetve. Majd amit hagytam, engedelmükkel a szüleimnek vittem el, s cserébe összeállítottam egy csinos kollekciót a mi közben elkészült élelmünkből is a számukra. Ételcsere - ezt szeretem, ez hatékony, és változatos táplálkozást tesz lehetővé :-D

Szóval közben mi is előkapartuk a "gesztenyénket", s nagy éhesen rávetettük magunkat. Hát, elmondhatatlanul jól estek a falatok, a szervezetem jóízűen fogyasztotta! Szó nem hangzott, csak rágtunk :-))

Nem sokat maradtunk aztán. Összepakoltunk, és indultunk tovább, mert már észleltük, hogy a tervezett távhoz és az idő múlásához képest nem haladunk megfelelő sebességgel.

Nem sokkal később Püspökszentlászlóra értünk. Ez egy aprócska falucska, mely teljes egészében el sem érhető szilárd burkolatú úton. Nekem rögtön Vérteskozmához tűnt hasonlatosnak, mely falu csak nyaralófalu funkciót tölt be, nincs állandó lakos, nincs bolt, posta vagy kocsma. Püspökszentlászlón nem mentünk végig, így nem tudom, pontosan milyen.
Itt már rengeteg ember sétált, melynek oka volt az itt található arborétum, valamint egykori (?) püspöki kastély is. Mivel nekünk nem volt sok időnk, sajnos nem tudtunk túl sokmindent megnézni (de beszéltük, hogy vissza kellene majd jönni ide még, engem főleg az arborétum és a kastély érdekelne!), de aztán anyával picit bekukkantottunk a kastélyparkba. Fúúúú, hát az csudajó volt, az alábbi képek szerint:

a kastély bejárata...
... és egyből vele szemben a park (fakított fotón)
Engem az ilyen régi kastélyok, málladozó, titokzatos épületek, ódon parkok annyira vonzanak!!! :-)

Szóval, ehelyütt bőven van még mit felderíteni, legalábbis nekem :-)
Még egy érdekességet fotóztam P.szentlászlón: ötletes bakancs-újrahasznosításról méghozzá :-)


Szóval rövid téblábolás után az észak felé vezető sárga jelzés felé vettük utunkat, s általa hirtelen vad kaptatóval találtuk szembe magunkat. Szegény szülőknek erősen meggyűlt vele a bajuk - de szuszogtam én is, mire az aszfaltos út kereszteződéséhez értünk. Épp akkor érkezett szemből egy társaság néhány kicsi gyerekekkel megspékelve, s az út menti pihenőbe telepedtek. Anyáék is odatették magukat rápihenvén a folytatásra. Itt két dolgot említenék meg:
  1. az egyik kisgyerek, amikor meglátott engem, azt mondta: "ott egy boszorkány!" Anyukája győzött pironkodni (mellesleg teljesen feleslegesen, mert nekem tetszett a "beszólás"), én pedig egy "lebuktam..."-mal nyugtáztam az eseményt :-)))
  2. a pihenő fagerendájára felvésve apa egy remek életbölcsességet szúrt ki, melyet mindenképpen érdemesnek találok megosztani veletek (hátha valaki még nem tudja): "punci + fütyi = baba" :-D
Kapaszkodtunk tovább felfelé, mert még mindig emelkedett az út. Itt volt hamarosan a Diós-kút, ahol töltöttünk vizet, és ittunk is. Mellesleg a Kelet-Mecsek meglehetősen jól ellátott forrásokkal, utunk során többel is találkoztunk.

anyuka vizet vételez
A térkép útmutatása alapján próbáltam tartani a lelket a szülékben, hogy már nem sok van vissza, mindjárt felérünk! Anyukám már igen fáradt, több pihenőt be kellett iktatnia - de aztán valóban fel is értünk, és hamarosan egy elágazásnál jobb kéz felé a zöld jelzésen haladtunk tovább. Itt már lankás szakasz volt, rövid és enyhe emelkedőkkel, inkább több lejtővel, úgyhogy jobban haladtunk. 
Jött szembe 3 erdei lovas, félrehúzódva elengedtük őket.

A Szamár-pihenő nevű helyen megintcsak utat váltottunk, és meghazudtolva korábbi okfejtésemet, lefelé csorogtunk Kisújbánya irányába. Kellemes szakasz volt ez! Egyszer csak előttünk tisztás látszott még némileg odébb, és anya vidám kiáltásokkal egy ott gubbasztó nyuszit azonosított. Több fotót el is lőttem róla (mármint a nyusziról :-)), nagyon édi volt, ahogy ott leledzett, nem volt idegbeteg, mert nem rohant el rögtön, ahogy meglátott minket. Sőt, még kacskaringózott is, mert előbb bal kéz felé ugrabugrált el, majd meggondolva magát a másik irányba vágott át, így még tovább tudtuk csodálni.

nyuszka pajtás
Aztán mi is kiértünk a rétre, és győztük csodálni szépségét. Harsány zöld volt a fű, és jókora rét volt, magas fűvel és egyéb növényekkel. Távolabb egészen puhának látszott a napfény és a szél játékának eredményeképp. Gyönyörű volt!


Ez a hely már egészen közel volt Kisújbányához (mely amúgy a Dél-dunántúli Kék egyik pecsételőpontja), és hamarosan elhagyott istállóépületek mellett haladtunk, aztán jöttek az üres és lakott, meglehetősen kieső házikók. A településnek csak a szélét érintettük, mert innen tértünk rá a térképem szerint névtelen, ám annál fontosabb patak mentére, mely Óbánya irányába folyt, s most már a faluig itt haladtunk.

Nos, ez egy csodaszép rész, mindenkinek melegen ajánlom! Itt is több helyen át kell kelni a patakon (természetesen köveken, vagy ki ahogy tud/akar), valamint ahol széles, lapos medre van, sokszor ott kell menni. Nagyon szép!
Hamarosan megláttuk a Ferde-vízesést, mely helyi látványosság. Nagyon helyes, ahogyan a víz a megdőlt kőzetrétegeken átbukva folyik alá!

a Ferde-vízesés
Kicsivel odébb pedig már a Csepegő-sziklákban gyönyörködhettünk. Itt a patak egy nagyobb medencébe sokasodik, és a medence falát képező sziklák úgymond könnyeznek, csöpögnek, azaz a sziklákból/alól/közeléből is fakad víz, és csöpög bele a patakba. Csudajó! (Sajnos erről nem sikerül igazán jó képet lőnöm, valahogy nem adják vissza, milyen remek élőben!)

a Csepegő-sziklák
Ez egy szép útvonal, azon igyekeztem a túra során, hogy erre mindenképp jöjjünk el. Korábban kétszer jártam erre, és az egyik alkalommal végig a patakban mentünk mezitláb, a bakancsot vállunkra dobva :-)

Szegény anyukámnak itt már nagyon vége volt. Elmondása szerint a lábai már alig bírták el, s valahányszor magasabbról kellett lelépni, félő volt, hogy összecsuklik. Úgyhogy néha megtámasztottuk szegénykét :-) Apa talán jobban bírta, de neki is már igen elég volt. 

úton a patakmederben
A Pisztrángos-tavaknál tartottunk egy rövidke pihenőt, majd az erdei iskolánál is. Itt láttam aztán igazi mézeskalácsházat :-)

mézeskalács házikó(k) :-)
No, nem sokára beértünk Óbányára, utunk kezdő- és végpontjára. Anyukám már teljesen szótlanul döcögött, szépen lassan csorogtunk az autó felé, mely a falu túlsó végén várt minket. Megálltunk a kocsmánál (melyben leledzik a Dél-dunántúli Kék helyi bélyegzője), került egy sör és két jégkrém, és egy kis pihenő. Aztán irány az autó, felkötöztük az odaérkezésünkkor leszakadt kipufogót, majd indultunk haza :-)))

Summa summárum: csodaszép a Mecsek, gyönyörű a Kelet-Mecsek, és én még SOKAT-SOKAT RENGETEGET SZERETNÉK ERRE JÁRNI!!! :-)

3 megjegyzés:

  1. Minden tiszteletem a szüleidé :-) Gyakorlás, rendszeres edzés nélkül ez egy igencsak komoly méretű túra volt - bár kétségtelen szépséges helyeken jártatok. Szerencsétek volt az idővel is - mert mindezt esőben nem nagyon tudnám elképzelni...
    Ha esetleg visszatérsz Püspökszentlászlóra - érdeklődd meg kérlek, mi van a kálváriával, van még belőle valami? Ha én érek előbb oda, majd megírom...
    Magyaregregyről itt is olvashatsz :-)

    VálaszTörlés
  2. Hát, igazából apukám találta ki az útvonalat, de azt nem nézte, hogy milyen hosszú lesz :-)) Úgyhogy kicsit túlvállalták magukat (amúgy kb. 10 km lehetett), de ezentúl ehhez már tudunk viszonyítani, hogy legközelebb ennél azért kevesebbet nézzünk ki.

    Rendben, a püspökszentlászlói kálváriát szívesen felderítem, ha újra ott járok majd! (Amerre akkor jártunk, nyomát sem láttam kálváriának.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kálvária az apáca-temető, ill. a Szent László szobor mögött fent van az erdőben, állítólag alig áll pár stáció - teljesen lepusztult állapotban van.
      Megnézted az ajánlott magyaregregyi ismertetőt ? Van ott pár hasonló...

      Törlés