TT az éj leple alatt

Az elmúlt szombaton került megrendezésre a Gödöllői-dombságban egy éjszakai TT, melynek a 30 km-es távján indultunk többen, úgymint: Zsolti, Ági, én, valamint Erika, Laci és István. Zsoltitól az elmúlt egy évben többször hallottam a sztorit a tavalyi túráról, mely igazi kalanddá alakult az éjjel folyamán rájukköszöntött iszonyatos vihar jóvoltából :-) 

Nagy kíváncsisággal állottam a túra elébe, hisz éjszakai TT-n még nem próbálkoztam. Azt tudom már, hogy az alvástalanságon igen nehezen tolerálom, és most kíváncsi voltam, ilyen környezetben ez milyen szinten zajlik majd.

Tavalyhoz képest most vihar nem volt, csak lágy, enyhe éj. A mulatság előtt azonban még Zsoltival hivatalosak voltunk Ágihoz egy másik fajta mulatságra: azaz egy kis vendégeskedésre. Így aztán szombat d.u. fel is csüccsentünk Zsoltival az Örsön a HÉV-re, hogy Ágiék felé vegyük az irányt, aki telefonon már tájékoztatott minket, melyik megállónál hagyjuk el a járművet. Mi azonban kissé elbeszélgettük a figyelmünket, és Zsolti egyszer csak arra eszmélt, hogy túlmentünk! :-) No, igazából csak egy megállóval, szóval nem volt gáz, inkább csak vicces :-)

Visszasétáltunk hát, majd Ági irányításával mesebeli lakukhoz tértünk. Mesebelit írok, mert rettenetesen megragadta tetszésünket a ház és annak udvara!

A kerítés zöld volt a növényzettől. A kapun belépve csak előrefelé láttunk, mivel rózsával befuttatott alagútban találtuk magunkat! Elöl szemben pedig egy régi kisfiúszobor, előtte régi medencével! El voltunk ájulva! A medencében nem volt víz, és repedezett volt - számomra csak még varázsosabbá tette a hangulatot! A szobrot megkerülve a rózsaalagút még folytatódott kicsit, majd ott volt szemben a régies ház, széles és repedezett lépcsővel a szemközti ajtóhoz. Úúúú, nagyon király!! Az udvar füves, régi fákkal, bokrokkal, tujákkal... Egyszerűen nagyon tetszett Zsoltinak is, meg nekem is!

Rajongásunkat csak fokozta, hogy Ági készített nekünk krumplisalit, rántott husit, sütit és teát. Teljesen otthonosra vettük a figurát: a félkész krumplisalit fogtuk és eszegettük, és szinte minden ételre rávetettük magunkat :-)) Szerencsére Ági remekül tolerálta ezt :-))) (Én személy szerint igen éhes voltam!)

Bár az ég borús volt, és össze-vissza esett az eső, kipiknikeltünk az udvarra, s ott folytattuk az étkezést és jókedvezést. Nagyon-nagyon jól éreztem magam ott, remek volt a társaság, remek volt a hely, és nagyon jól esett az étek! Ági, köszönjük még egyszer a páratlan vendéglátást! :-))

Ági fotóval dokumentálta ottlétünket:

a pocok betárazott :-D

Sikeresen tele is ettem magam. Ilyen jóllakottan még nem indultam TT-re :-)

Közeledett a HÉV-idő, így összekaptuk magunkat, és indultunk. Zsolti tartotta a kapcsolatot a csapat másik felével, ők pedig rendben rajta is voltak a HÉV-en a megbeszéltek szerint. Így aztán ott állt össze a teljes csapat.

Gödöllőn a rajt az Erkel Ferenc ált. suliban volt. Negyed 9 felé lehettünk ott, és egész sor állt a suli előtt. Becsekkoltunk aztán, és kezdetét vette a mulatság.

A kapott térképvázlat szerintem csapnivaló volt, de igazából meg sem próbáltam használni, mivel Erika és Zsolti meg Laci tudták az utat, lévén már nem először járták be. És akkor itt kell megemlítenem mintegy mellékesen, hogy ebben a beszámolóban most nem nagyon lesz útvonalleírás, fénykép pedig egyáltalán nem lesz :-) Indokaim a következők:

• mivel rendes térképem nem volt, és mivel sötét időszak volt, és mivel útismerő túratársak is voltak, én most kikapcsoltam beépített GPS-emet, és kényelmesen követő módba állítottam magam :-)
• a fényképezőmet pedig nem is vittem, eredetileg azért, mert már nem fért bele a kiszsákomba, aztán meg igazából nem is éreztem szükségét egyszer sem a fotózásnak

Szóval így volt. Ez a beszámoló most inkább a személyes érzéseimről, megtapasztalt dolgaimról, levont konklúzióimról szól. Na jó, általában a többi is ezekről szól :-)

Tehát, 20:40-kor sikerült elrajtolni. Azt még tudom, hogy az Erzsébet-parkon át vettük az irányt, de onnan aztán igazán nem sok ötletem van, ami az útvonalunkat illeti. Mentünk a TEVA mellett, felmentünk egy az autópálya fölött áthaladó útra, mentünk emelkedőn csúszós sáros talajon, mentünk kivágott erdő helyén, melyen az út is eltűnt, s csak a szúnyogokat felriasztva, bokrokon átkelve tudtunk utunkra visszatalálni. Van emlékem hajnali ködös rétről, Szent László-kilátóról és a mellette elhelyezkedő ellenőrzőpontról, s megvan Kerepes, ahol megpihentünk kicsit. Mogyoródon is átmentünk. Most csak ilyen szintű útmutatásra vagyok képes :-)

Fitten indultam a túrán, és hajnali olyan kb. 2-ig meg is voltam. A lámpát egész sokáig nem kapcsoltam fel, mert remekül lehetett látni, sokáig világosabb volt az ég minden másnál. Az időjárás is nagyon kitűnő volt, az idő nagy részében elég volt a póló is. Esőt sem kaptunk, szóval idén nem lett belőle olyan világraszóló élménydús kaland, mint amilyen tavaly volt a résztvevőknek :-) Ezt a tavalyit egyébként több pontőrrel szóba elegyedve fel is emlegették a "túlélők" :-)

Hajnaltól kezdve egyre jobban zombimódba kapcsolódtam. Egyre jobban nyomott az alváshiány következtében fellépő álmosság. A szemeim minduntalan megkíséreltek lecsukódni. Valamint ezen túl is fáradtam úgy egész testileg. Volt nálam egy energiaital (gondoltam, túlélőkészletbe jó lehet), azt megittam, de nem nagyon rémlik, hogy bármi hatása lett volna. 

Hát, innentől vészesen lefelé ívelt a karrierem. Az álmosságból már nem tudtam kikecmeregni, félig lehunyt pillákkal, magam elé meredve haladtam. Hihhetetlen módon fáradtam, nem is értettem, elvégre a 30 km az nem kuriózum, és mégis... A helyről egyáltalán fogalmam sem volt, de ha ébren vagyok, sem sok lehetett volna, lévén koromsötétség. 

Valahogy egyszer csak nekiállt pirkadni. Érdekes volt a gondolat, hogy mentünk egész éjjel. Az az időszak, amikor valóban sötét volt az ég, elég rövidkének tűnt...
Nagyon szívesen lefeküdtem volna aludni, ez egy nagy vágyam volt. Leghátul húztam magam, csak a megszokás vitt előre.

A célba beérve enni-inni nem bírtam, csak azt néztem, hová lehet leülni. Elképesztőnek találtam, hogy nincs egy szék sem odakészítve, ahová a megfáradt túrázó letehetné popsiját. Úgyhogy nem törődve az egyetlen padon elhelyezett idegen csomagokkal, közéjük helyezkedtem. Aztán csak pihegtem, próbáltam életben maradni.
Mindeközben Zsolti, akinek fogalmam sincs, hogyan sikerül kb. 2 db Horalkyból ennyi energiát kisajtolni, ugrándozott, dalolászott, vigyorgott... Én félhalott voltam, és hányinger is megkörnyékezett. 

5 óra után értünk a célba, szóval a 8 órás szintidőből úgy 20 perccel csúsztunk ki. Ez azonban nem számított a szervezőknek, az oklevelünkön "szintidőn belül" szerepel, és kaptunk sünis kitűzőt is.

Bakker, egész éjjel mentünk... Kivoltam.
Konklúzióim:

• az éjjeli TT-nek kizárólag a teljesítmény szempontjából van szerepe, élvezeti értéknek- ami a tájat illeti - híján van. (A társaságot most itt nem taglalom, mert az nyilvánvaló, hogy annak mindenféle helyzetben szerepe van, és jelen esetben semmi kívánnivalót nem hagyott maga után!) Hozzátartozik, hogy életemben először jártam a Gödöllői-dombságban, és mit sem láttam belőle :-)))
• jelen állapotomban nem bírom én az éjszakázást... Ez már a múltkori zempléni túlélőn is felsejlett, de most aztán csak megerősödtem ezirányú hitemben. Az életmódom, fizikai állapotom szükségessé teszi, hogy éjszakai pihenjek.

Összességében: nagyon érdekes és hasznos tapasztalás volt, és azt szűrtem le belőle, hogy a jövőben ezt a fajta túrázást nem feltétlenül fogom erőltetni, mert nem adott annyi örömöt, hogy érdemes volna.

Hazafelé a HÉV-en már szunnyadtunk, de aztán még várt rám egy órás vonatozás Szfvárra, azaz egy óra kemény küzdelem az elalvás ellen... Na, ez pokoli tud lenni. 

Öröm és hála, hogy lehetőségem volt kipróbálni ezt a fajta túrázást is! :-)