Fertő-zug

A családom egy meglepetés kirándulást eszelt ki nekem születésnapomra. A hátam mögött összebeszéltek és előre megfontolt szándékkal elvittek madarászni a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba tudván, hogy ilyenre mindig kapható vagyok, mi több ennél jobb programot nekem amúgy is nehéz lenne találni.

Nagyobb térképre váltás

Kisebb akadály volt először, hogy helyismerettel nem rendelkeztünk, így előzetesen a netről próbáltunk tájékozódni. Sokkal azonban nem lettünk okosabbak, így feladtuk az előre tervezett túra eszményét, és bíztunk abban, hogy spontán módon találunk jó helyeket. Bepattantunk hát az autóba Tatabányán és már repültünk is az M1-esen Ausztria irányába. A terv az volt, hogy a Fertő-tó keleti partján megyünk végig északról délre. A határt átlépve Mönchhofnál (magyar neve: Barátudvar) tértünk le a pályáról, hogy a térkép szerinti legközelebbi ponton (Weiden am See vagy Védeny mellett) lemehessünk a partra. Mert azt hittük, ez csak így megy - de nem így ment. A part kevés nem nádas része ugyanis egy fizetős strand vendégei számára volt elkerítve. És így ment ez hosszan, szinte pontosan úgy, mint idehaza a Balaton déli partján. Ez úgy kellett nekünk, mint ablakos tótnak a hanyattesés (Tribute to D.A.). De nem olyan fából faragtak minket, hogy csak így feladjuk, pláne mert szülinapom volt, azért mégis csak rosszul vette volna ki magát. Illmitz (Illmic) városkában megtaláltuk a Fertő-Hanság Nemzeti Park osztrák információs irodáját, ahol egy hölgy felvilágosított minket, hogy két helyre mehetnénk itt madarászni, egy sincs igazából a Fertő partján, hanem a közelében. Egy félig kiszáradt és egy mélyebb vizű, nádas tavat emlegetett, adott információs anyagot, de az állam csak akkor esett le igazán, amikor, ha jól emlékszem, akkor ilyen távcsöveket akart INGYEN KÖLCSÖNADNI nekünk madarászni. Sajnos nem tudtuk elfogadni, mert időre kellett volna visszahoznunk és még nem tudtuk a saját programunkat és útvonalunkat sem, meg amúgy is volt saját távcsövünk, de abban biztos vagyok, hogy egyik hazai NP sem ad csak úgy kölcsön félmillió Ft értékű Swarowski távcsöveket minden jöttment látogatónak. (Bár mi nem is voltunk jöttmentek.) Nagy szerencsénkre az infópultos hölgy mellett összefutottunk egy nemzeti parkos madarásszal (távcsőről, teleszkópról, egyéb függelékekről egyértelműen azonosítható volt), aki aztán egész részletesen elmagyarázta, melyik tavon mit láthatunk, mit látott ma reggel a tó melyik részén... Kitűztük tehát az célt: a Lange Lacke nevű szikes tóhoz mentünk, Apetlon (Mosonbánfalva) település mellett. Ekkor egyébként már dél körül volt (... és még mindig nem csináltunk semmit...), úgyhogy a tó melletti, valószínűleg helyiek látogatta vendéglőben ebédeltünk egy gyorsat. Ez amúgy nem lett volna említésre méltó, azonban éppen valami osztrák mulatós együttes fellépésébe csöppentünk, így együtt rázhattuk a fejünket a tűzoltózenekarra emlékeztető hangzásvilágú dalokra. De aztán elindultunk.

Út a pusztába

A szóban forgó terület egyébként egy nagy szikes puszta, tehát kb. a Hortobágyhoz vagy a Hevesi-síkhoz hasonlítható tájképileg, szikes tavakkal, "puszta feelinggel". A Lange Lacke kb. fele akkora, mint a tatai Öreg-tó, de a körülötte vezető murvával borított tanösvény jó távolról kerüli, így majdnem tatai méretű egy "tókör". Mellette is van még néhány hasonló, de kisebb szikes tó. Az út mentén van néhány madármegfigyelő torony, egy helyen pénzbedobós távcsővel, illetve információs táblákkal. Az utakról lelépni tilos, erre helyenként táblák vagy festett kövek figyelmeztetnek. A tavat szikes gyepek, szántók és szőlők övezik. Ez így számomra kicsit fura kombináció. A szikes gyepeket még értem, ezt olyan természetesnek tekintem (persze, nem egészen az), de hogy egyes részeket miért szántottak fel, arra a legértelmesebb ötletem az, hogy még szikesebb legyen és könnyebben legyen belőle valamilyen sziki gyeptípus. A szőlők nem e legszikesebb részeken, hanem a kiemelkedéseken vannak a tótól kicsit messzebb, katonásan rendezett sorokban. Rengeteg szőlőültetvény van egyébként a Fertő-zugban, ami érthető is, mivel ennél északabbra már nem nagyon terem meg, így ki kell használniuk a lehetőséget az osztrákoknak, ha saját bort akarnak.

Szikes tó partja

Gulipánra lépni tilos!

Nyugalom

Szőlőültetvény

Ott jártunkkor hét ágra sütött a nap, dög meleg lett volna, ha nem jár egy kis frissítő szellő, de ennek szerencsére nem voltunk híján. Nagyon sok madarat láttunk, a nagy és a három kisebb tavon, amit jobban beláthattunk, 1000 fölötti egyedszámok lehettek. Tömeges volt a nyári lúd, a szárcsa és a tőkés réce, de számos partimadarat is ki lehetett szúrni, pl. láttunk bíbicet, réti, erdei, piroslábú, füstös és pajzsoscankót, kis és parti lilét, Temminck- és havasi partfutót, de a legjobbak a gulipánok voltak. A ragadozók közül barna rétihéját, vörös vércsét és kabasólymot sikerült megfigyelni. A tó nyugati sarkánál ürgéket bukkantak elő néha az alacsony fűből.

Madártömeg

Gulipánokat is láttunk

Nyári lúdból többezer, bíbicből többszáz egyed volt

Az északi parton egy nagy tehéncsordát legeltettek, őket egész közelről sikerült fotózni. A pásztor és kutyáik terelték őket, láthatóan teljesen hozzászoktak az arra járó turistákhoz (több bicikliscsoport is átvágott a tehéncsordán). Itt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a tehenek és a pásztorkutyák értenek-e németül, mert az olyan természetes, hogy egy pásztor magyarul azt kiáltja egy állatnak, hogy "Nyeeee!!!", de vajon mit mondhat egy osztrák pásztor? A válasz egyelőre titok maradt, mert megtudtam, hogy a pásztorok magyarok voltak.

"Puszta-feeling": tehéncsorda seregélycsapattal

A falu bikája

A 9.5 km-es kör után meglehetősen kiszáradva értünk vissza a kiindulási ponthoz, vagyis a kocsmába, "tankolás" után pedig indultunk haza. Út közben még megnéztük a Frauenkirchen barokk templomát, hogy legyen valami kultúrprogram is. Kívül-belül nagyon szép volt, külön örültünk Boldog Batthyány-Strattmann László képének az egyik oldalkápolnában.

Frauenkirchen (Boldogasszony) temploma

Frauenkirchen (Boldogasszony) temploma

Boldog Batthyány-Strattmann László képe

Sokféle élménytől gazdagon értünk tehát haza. Az útvonalat mindenkinek tudom ajánlani, aki klettersteig nélkül is feltalálja magát, de közben szeretné élvezni a nyugati minőségű infrastruktúrát.