Translate

2015. április 23., csütörtök

A Magas-Tátra behavazott völgyében - Avagy: az idei szezon utolsó (?) havas túrája

Bár úgy sejtem, már mind a tavaszra vagyunk igazán ráállva, színekre (zöldre! sárgára!) vágyunk, virágokra, kék égre, madárfüttyre, a Nap melegére... (én legalábbis nagyon!) De azért remélem még elolvassátok ezt az írást, mely egy - számomra - hirtelen jött havas tátrai kiruccanás krónikája :-)

A múlt hét eleje táján Zsolti felhívott, hogy vasárnap kimennek a Magas-Tátrába, jönnék-e. Korábban már beszéltünk ezekről a kiruccanásaikról, melyeket időnként megejtenek, s akkori reakcióim miatt Zsolti joggal remélte, hogy igent mondok. Így is lett, 1-2 nap alatt megrágtam. A megrágással az izgalmam is egyre nőtt: túra a Tátrában!!!

Nekem a Tátra eddig eléggé kimaradt, alig ismerem tájait/bájait. Az Alacsonyban idén már kétszer voltam, de a Magasban életemben mindösszesen csupán egyszer túráztam, akkor is csupáncsak a Magistrale egy szakaszán, mely nem épp egy természetközeli turistaösvény (nagy kövekből kirakott régi út).
Nos, a lényeg, hogy igent mondtam Zsoltinak, s így vasárnap reggel 6-kor ötfős csapatunk egymásra talált az Örs vezér terén, majd a kényelmes amcsi gyártmányú Toyotába betespintve magunkat indultunk is Szlovákia felé. Útközben ismerkedve beszélgettünk, hisz csapatunk tagjai elég változatosan ismerték és nem ismerték egymást. Mi voltunk: Szilvi, Zoli, Gábor, Zsolti és én.

[Közbevetés: a beszámolóban szereplő összes fotó Zsolti műve, én ugyanis nem tudtam most fényképezőt vinni magammal. Ez igen fájdalmas volt számomra... ]

Ahogy is több óra autózás után Poprád felé haladva tőlünk balra feltűntek a Magas-Tátra pazar, a szigorúan meghúzott hóhatár fölötti behavazott ormai, mind az ablakokon csüngve bámultuk áhítattal a látványt. Jaj, milyen gyönyörűséges volt a behavazott naaagy hegy!
Az autót Ótátrafüreden (Stary Smokovec) parkíroztuk le impozáns, patinás épületek között, majd felszerelkezve odabaktattunk a fogaskerekűhöz. Ugyanis azzal utazva kívántunk időben megspórolni egy amúgy sem túl látványos szakaszt. Mákunk volt: 5 perc múlva indult egy fogaskerekű, úgyhogy gyorsan vettünk jegyet (7€), és betorlódtunk a kocsiba. Én először utaztam ilyennel :-) 
Megdöbbentően gyorsan felértünk azonban a végállomásra, Tarajkára (Hrebienok 1285 m). Kész kidobás ezért ennyi pénz kiadni, s nem is mennék így, ha nem 1 napra jöttünk volna, s így nem lett volna minden túrázással töltött perc különösen értékes. 

Tarajka
Feljebb öltöztünk, hisz hideget jósoltak. Napszemcsit is vettünk, mert a hó eléggé vakított. Megbámésztuk a szép tájat, majd indultunk a Nagy-Tar-patak felé, mely abból a völgyből folyik ki, melyen most menni kívántunk (Nagy-Tarpataki-völgy). Közben közelebbről csodálhattam azt a fenséges gleccservölgyet, mely tankönyvi példával illusztrálta, milyen fantasztikus munkára képes a jég... Ez volt a Kis-Tarpataki-völgy.

az egyik leggyönyörűbb gleccservölgy, amit eddig láttam... balra a mi völgyünk
Egész komolyan beleszerettem ebbe a gleccservölgybe... Remélem lesz majd lehetőségem benne is túrázni :-)
Frissen hullott puha havon járva értünk le a patakhoz, mely szép nagy köveken csorgott lejjebb és lejjebb, csodálatos tisztasággal és minden valószínűség szerint fagyossággal.

a Nagy-Tar-patak
Visszabaktattunk ösvényünkre, majd indultunk felfelé. Zsolti már beharangozta, hogy mindjárt odaérünk egy tündéri kis történelmi bivakkunyhóhoz, s mikor valóban felbukkant a lak, rájöttem, hogy hisz én ezt már láttam. Pont azon az egyszeri alkalmon jártam itt, amit eddig a Magas-Tátrában töltöttem.
A házikó a Rainerova chata 1301 m magasságban. Az 1860-as években építették, ehhez illően ízlésesen patinás: kövekből van rakva, a kövek között moha növöget, s bűbájosan apró, akár egy meseház :-) A régi hangulatot egyedül az eresznél elő-előkandikáló sárga purhab dolgozza át kissé, de azért nem nagyon!

a Rainerova chata
Bementünk körülnézni, s a belseje éppúgy elbűvölt, akár a külseje. Amolyan kiállításféle van benne a hegymászás történetéből: pikli, kolomp, fa síléc, bakancsok, festmények, fényképek, régi-régi hátizsákok (többek közt csővázas)... Élvezettel nyálaztuk át szemünkkel a sok érdekességet. Oly aprócska volt a házikó belseje, hogy egy marék embernél több állva nemigen fért el kényelmesen. Volt néhány asztal padokkal, ahová le lehetett telepedni, és volt egy aprócska pult, ami mögött a személyzetcsaj állt, és volt egy cuki pici cserépkályha, melyen a teát főzte. Kértünk kakaót, nagyon fincsi sűrű volt, megadta a lökést a folytatásra.

Úgyhogy tovább is indultunk. Hamarosan elhagytuk a lekopaszodott részt (ahol fenyőknek kellett volna tobzódni, de nem tobzódtak, vagy korábbi vihar miatt, vagy valami betegség miatt...), és havas ösvényünk fenyők közt kezdett kanyarogni. Itt kezdett el a lelkem ujjongani, hisz a fenyvesben (erdőben) kanyargó kis ösvény az egyik olyan, mely lelkemet ujjongásra fakasztja. 
Zsolti hátramaradt felvenni a hágóvasát, én pedig az élre törtem, mert buzgott bennem a lendület. Igencsak mehetnék bizsergett sejtjeimben, de azért visszafogtam a lovakat. Időnkén vártunk kicsit Zsoltira, aki nem jött, úgyhogy továbbálltunk :-) 
Közben kiértünk a fenyvesből, s így alaposan ráláttunk a völgy két oldalán felmagasodó csodás sziklafalakra. Néha megálltam, s áhítattal bámultam őket. Tisztára szerelmes vagyok a Hegybe...

szép völgyünk csodás kerete
Szilvi és a völgy
Zoli, s később Zsolti is mesélte, hogy a völgyoldali sziklán lévő megfagyott vízesésen rendszeresen szoktak jégmászást csapni. No, az még egy kemény dolog lehet, a jégmászás!
Csodás, égből odapottyan benyomást keltő sziklatömbök mellett is elhaladtunk, melyek mágnesként vonzottak, hogy rájuk másszak. Mégsem tettem meg, mert vastag hóréteg vette őket körül, de maradt a kő és a hó között egy "várárok", én pedig ebbe nem vetettem bele magam :-) Majd nyáron, vagyis majd legközelebb megmászom őket :-) Zsolti már többízben napozott eme köveken :-) Volt egy színes kő is, mely havat alulról átfúró cápaorrnak nézett ki :-)

a "cápaorr" :-)
Közben befutott Zsolti, az élre hágott [elvégre is hágóvasban volt :-)], én a nyomdokaiba szegődtem, s boldogan loholtunk felfelé. Közben jól megtárgyaltuk a minket körülvevő szépségeket. Úgy éreztem, valósággal szárnyalok, töltődök :-)
Közben síelők jöttek szembe, túrasízők és túrázók haladtak el felfelé. Mi a nyomokon haladtunk, s később mutatta Zsolti, hol is megy a hivatalos út: a patak túloldalán. 
A hóba hébe-hóba [:-D] beleszakadtunk, de annyira nem volt vészes szerintem. Kivéve egy helyet: mielőtt egy apró hágóhoz értünk volna, ott elég mély volt a hó, egy szakaszon úgy lábszárközéig jártunk benne. Itt erősen fújt a szél, úgyhogy én újra felvettem külső rétegemet. Visszatekintettünk a többiekre: békésen érkeztek ők is, úgyhogy Zsolti tovább is ment, én viszont megteáztam és ettem egy kis Giant Bar-t. 

No innentől kezdve az energiám egy kicsit megcsappant, és minden emelkedő után már a menházat lestem és vártam. Az még jó darabig nem jött, addig még visszavolt egy s más. Például egy jó kis kaptató, ahol igencsak oldalasan kellett a hóba vágni a bakancsot, vissza ne szánkázzon az ember. Ezt néhol még nehezítette a némileg megfagyott, jeges felszín. Itt valóban nem árthatott a hágóvas, de a hely számomra nem érte el azt a veszélyességi fokot vagy hosszúságot, hogy megérje a hágóvas felszerelésére fordítandó időt és energiát. 

Zsolti megállt (azaz megült) igazgatni a hágóvasat, én pedig utolértem, s újra együtt haladtunk. Energiám is visszatért, és lelkes örömmel beszélgettünk. Utunk közben kanyargott, s bal kéz felé kis lapos horpadások voltak, melyeket ugyan hó fedett, de néhol olyan vizesebbnek tűnt. Nem csoda, hisz itt a hó alatt apró tavacskák lapítottak, aludták téli álmukat. Alig várom, hogy nyáron is lássam ezt a helyet!!!

Majd egyszer csak elöl feltűnt a ház. Örömmel hátra akartam kiáltani a többieknek, hogy már látótávolban a ház, de nem jött senki mögöttünk. Így tovább vittem magammal a mondanivalómat :-) Viszont oly nagy boldogság volt úrrá rajtam amiatt, hogy most itt vagyok, Itt, Én és Most, és Velük, és Túrázom, hogy Zsoltival boldogan átöleltük egymást, s örömködtem neki, hogy milyen jó, hogy elhívott!
Felkaptattunk az utolsó emelkedőn is, és már ott is voltunk az 1960 m magasságban lévő Hosszú-tavi menedékháznál (Zbojnicka chata). Fából ácsolt teraszán néhány ember pihent, valamint egy csodaszép husky volt kikötve (mászó kötéllel és mászó csomóval!) a korláthoz. Szeretettel beszélni kezdtem hozzá, mire ő lesunyta füleit, elvigyorodott és szapora farokcsóválásba kezdett, úgyhogy nem haboztam tovább, s alapos vakargatásnak vetettem alá. Kölcsönös nagy szerelem született ebből, mely egészen odáig fajult, hogy ott mindenki előtt a nyílt téren el akarta hálni velem az eb a nászéjszakát :-D

a Hosszú-tavi menház
én és az eb :-)
az ebbel intim pózban... :-D
Közben egy távolabbi, gyér hóval borított púpon két zerge legelészett. Gábor Tátrai Menő Csávókén (TMCS) pózolt a terasz sarkában szépen faragott lábakon álló haranggal, Szilvi és Zoli pedig egyedi eljárást dolgozott ki cigaretta meggyújtására (kell hozzá egy Primus szikracsiholó eszköz + egy olyan öngyújtó, mely lángot nem vet, de gázt kilehel + valami szélárnyékoló + valamint egy cigaretta).
Miután eme tevékenységeinket befejeztük, bementünk a házba. Igazán tágas és igényen kinézetű volt, s szerencsére nem hemzsegtek benn az emberek (1-2-t láttunk csak), úgyhogy szépen helyet foglaltunk. Volt sörözés és levesezés, ez utóbbi megbolondítva a Zoli által hozott szalonnával és kolbival. Ú, de fínom volt ez a leves, egészen tele lettem tőle. 

a ház belülről
Abban mind egyetértettünk, hogy az időjárás előrejelzés erősen túlzott. Hideg alig volt, mínusz is, talán inkább nulla fok körül volt, melyet a felfelé menetben elég melegnek éreztünk ahhoz, hogy néhány réteg nélkül jöjjünk. Megállva persze hidegebb lett, akkor öltözni volt érdemes. 
Ha jól emlékszem, talán 3 és fél óra alatt értünk fel a házhoz. D.u. 2 elmúlt, szóval lassan szedelőzködtünk és indultunk vissza le ugyanezen az útvonalon. Ami csöppet sem bizonyult unalmasnak emiatt, hisz én pl. többminden olyat észrevettem, amit felfelé nem, valamint most a völgy felé haladtunk, szóval kilátásunk másmilyen volt, mint felfelé. 

lefelé a völgyben
Egy darabig elöl jártam, mert Zsolti (a "kepapi") ottmaradt a térdérzékeny "kefia" közelében (Gábor ugyanis Zsolti keresztfia, ezt majd' elfeledtem közölni!). Igazán jól lehetett haladni, az a bizonyos jegesebb meredek rész késztetett nagyobb óvakodásra, mely felfelé is odafigyelést igényelt. Alatta pedig már szinte gyerekjáték volt haladni. Itt egy részen a szél olyan szép, ízléses fodrokba rendezte a havat, hogy egészen megkívántam, mert tejszínhabra emlékeztetett :-)

ízletes!
pihi :-)
egyik kedvenc képem: száraz fűcsomókról alácsüngő megfagyott víz
Közben a magasabb régiók szürke fellegeket vontak magukra, s apró pelyhekben csendben havazni kezdett. A Nap korongja a felhőkön át tisztán kivehető volt, és az előtte kavargó szürke hópelyhek bámulatos látványt eredményeztek... 
Estünk-keltünk, haladtunk lefelé, majd már hamarosan újra a fenyvesben jártunk. Most a Magistrale-n tartottunk Tarajka felé. Az utolsó fogaskerekűt még futva pont elértük volna (fél 5-kor ment), de igazából nem is akartuk, így nem volt téma. Úgyhogy Tarajkánál a zöld jelzésre tértünk, és már egyáltalán nem szép tájon tartottunk lefelé Ótátrafüredre (lekopasztott, egykori fás rész, valszeg vihar által fátlanítva, s itt-ott aszfaltos úton kellett menni). Közben kisütött a Nap, s még a kevésbé szép tájból is szép látványt varázsolt a fénylő színek (és persze Zsolti fényképezője) által:

kopaszság, lanovka nyomvonala, háttérben pedig az Alacsony-Tátra havas vonulata
Szépen ráláttunk az Alacsony-Tátra vonulatára, s Zsoltival felemlegettük a januári Chopok-túrát, amikor pedig az Alacsony-Tátrát járva szemléltük az őket elválasztó Vág folyó völgyének másik felén húzódó éles és csipkézett havas ormokat...

Az autóhoz leérve következett az át-el-le-fel-szétpakolási tevékenység, majd helyet foglalva Zoli Magyarország felé fordította a Toyota orrát, s haladtunk. 
Az út hosszú volt, egyre jobban elfáradtam... Nem úgy Zsolti, aki végeérhetetlenül sziporkázott mellettem :-)
Én este fél 10-re értem haza, a többiek még később... Szétnyomott seggel és megmerevedett térdekkel csomagoltam ki magam az autóból... De megérte, egy csepp kételyem sincs ezügyben! Csodákat láttam a havas hegyekben, mentünk egy jót, rendkívül szép nap és szép túra volt!! :-)

3 megjegyzés:

  1. Hát Dia!
    Ahogy,egyre jobban elmerültem a beszámolód olvasásában,olyan,de olyan vágyat érzek,hogy felvegyem a bakimat,és rohanjak ki a hegyek közé fülig érő vigyorral az arcomon!
    Kedbes Dia IMÁDOM A STILUSOD!!!:-)))

    VálaszTörlés
  2. Ó, Zsolti! Az első kommented egy beszámolóhoz, de boldog vagyok! :-))))) Szörnyen örvendezek, hogy elolvastad, és azt hiszem, értem, mire gondolsz, mert ahogy én ezt a beszámolót megírtam tegnap este, az maga volt a spontenaitás, és mélyről jövően érzelmesre sikeredett! :-)))

    VálaszTörlés
  3. Jó, jó, de én valahogy várnám már a tavaszi beszámolót ! Nem csúnya - bentről - a havas hegyvilág se, de mennyivel szívesebben nézegetnék zöld erdőket, virágokat ! Lassan készülődhettek, gondolom hamarosan eltűnik a hegyekről a hó - aztán indulás !

    VálaszTörlés