egy túra tanításai az életről II.

Az elszalasztott lehetőségek

A túrán: Hosszúperesztegen jártam épp (nevéhez híven valóban igen hosszú...). A pecsétet a templom kerítésén találtam meg, úgyhogy boldogan tettem le egy kicsit a hátizsákot a fedett leülőhelyen - közben majdnem elreppentem a megkönnyebbüléstől -, és bélyegzés után egy darabig csak lógattam a lábam az asztalon elnyúlva, élvezve, hogy nem tűz rám a Nap. Aztán továbbindultam. Hamar egy nagyon cuki kis parkfélén kellett áthaladnom: üde, puha fű kellette magát a hatalmas levelű, árnyat adó, és ráadásul mézédesen illatozó császárfák alatt... Árnyas volt, illatos és puha: ó, mit meg nem adnék egy ilyen sátrazóhelyért!! Hát ez ezen a túrán nem adatott meg, de még csak mint pihenőhelyet sem használtam ki ezt a cuki helyet, hisz nemrég hesszeltem pont, nem állok meg újra. Hosszúpereszteg után dobni kellett egy balost, és 2,5 km-en keresztül búza-, szója- és egyéb kultúrnövényből álló puszta szántóföldek között kellett haladni nyílegyenesen... Asszem, itt kezdtem el angolul beszélni, hogy addig legalább azt is gyakoroljam 😁 Sűrűn eszembe jutott a puha füvű, árnyas kis park, és hogy azt a lehetőséget nem használtam ki egy kis töltekezésre, most pedig itt caplatok a pusztában... Persze ha ott is megállok, attól még ugyanúgy ezen a szakaszon is át kell haladnom, szóóóóval.... nem biztos, hogy érdemes siratni a kis parkot. 

Az életben: nem hiszem, hogy elmúlik úgy emberélet, hogy ne hagynánk ki valami lehetőséget, amit elénk fúj a szél. Vannak, akik ezzel tudatosabban foglalkoznak, s vannak, akik észre sem veszik, vagy annyira minden mindegy nekik, hogy nem fogják fel kihagyott lehetőségnek. Én szerintem mixelve vagyok ebből a szempontból: sokat nem veszek észre, sokra nemet mondok, mondván, hogy nem érzem magaménak, vagy nem érzem azt, hogy élni szeretnék vele, így aztán nem is fogom fel elszalasztottnak, és van, amivel élek, mondván: egyszer élünk. Mások helyett talán hiába is gondolkodunk: mindenkinek magának kell érezni, mi az, amivel élni kíván. 

az Atalanta lepke rövid élete alatt vajon
mennyi lehetőséget hagy ki? 😉

Jóban a rossz, és rosszban a jó - kéz a kézben járnak

A túrán: én ezt a leghatározottabban az erdő-árnyék-szúnyog-puszta-forróság-szúnyogmentesség sokszögben éltem meg. Számomra alapesetben egy túrán képviseli a JÓt, ha erdőben, fák közt túrázhatok. Egyrészt kellemesen árnyas, másrészt jól érzem magam a fák között. Ellenben ha szántóföldek között kell haladnom, netán poros, homokos úton, napsütésben, az számomra a ROSSZ. Ez így egész egyértelmű lenne, de ezen a túrán a szúnyogtényező kicsit átalakította az erőviszonyokat: ezek a szemét vámpírok sem bírják a napsütötte pusztaságot, ezért beköltöztek az erdő kellemes árnyába. Így az én JÓ közegemben megjelent egy igen kellemetlen tényező, tehát a jóval együtt járt a rossz, s fordítva: a rosszal a jó, mert kint a szántókon bezzeg tudtam szúnyogmentesen túrázni... 

Az életben: nem mondom, hogy törvényszerű folyton belefutni ilyenekbe, de létezik. Pl. van egy szuper munkahely, de sokat kell odautazni, mert oly messze van. Vagy van egy imádnivaló hobbink, de igen drága, úgyhogy ügyesen elő kell rá teremteni a pénzt. Vagy van gyerekünk, ami öröm és nehézség is egyben. Sokszor a dolgok nem feketék vagy fehérek, hanem a kettő között rengeteg árnyalat van. És talán ezért is nehéz néha értékelni a történéseket, hisz nem lehet őket határozottan jónak vagy rossznak titulálni...

kellemes szúnyogos árnyas...

Dilemmák

A túrán: a második éjszakázóhelyem kiválasztása okozott számomra dilemmát. Két hely között vacilláltam: az elsőt láttam, ott pihentem meg töprengeni, de semmiképp nem tudtam volna 10-es pontot adni neki. Ez is egy érett búzatábla széle volt, de itt nem nőtt ki a búza, mert a halpikkelyes talajfelszínből látszott, hogy korábban vízállás volt itt. A tábla széli fák-bokrok a hely fölé hajoltak, és eredményesen takartak a bokorsáv túloldalán lévő széles poros földút felől. A komfortot rontotta, hogy hatalmas bálaszállító gépszörnyek húztak el időnként, fergeteges port kavarva. További dilemmára adott okot, hogy láttam rá esélyt: esetleg az éjjel állnak neki learatni ezt a búzát, és óvatlanul learatnak engem is sátrastul. A kettes számú potenciális éjszakázóhelyet csak térképről néztem ki: Új-hegy néven szerepelt, és a térkép alapján egy kimagasló helynek, ennél fogva páramentesnek gondoltam, és szőlőültetvényeket sejtettem rajta, ahol úgy véltem, éjjel nem dolgoznak az emberek. És ez volt a dilemmám tárgya: mit válasszak: egy élőben már ismert, nem túl tökéletes sátrazóhelyet, vagy pedig egy csak térkép alapján jobbnak elképzelt opciót? (Végül a második lett, és több szempontból is jobbnak bizonyult az elsőnél.)

Az életben: számtalanszor van, hogy több lehetőség közül választhatunk. A választási helyzet kezelése szerintem nagyban függ az ember személyiségétől: hogy mennyire határozott típus, mennyire gyorsan tudja felmérni az egyes opciók előnyeit és hátrányait, és mennyire hosszú távon tud gondolkodni, tehát átlátja-e a döntése hosszabb távú következményeit. Én magam sajnos sokszor egy nehezen döntő ember vagyok, valahogy nehezen tudom kiválasztani az opciók tulajdonságai vagy következményei közül azokat, amik előnyösebbek lennének számomra vagy a környezetem számára. Ez gondolom összefügg azzal, hogy nem is vagyok egy nagyon határozott ember. 

Dönteni egyedül kontra dönteni másokkal együtt

A túrán: ez a téma kapcsolódik az előző dilemmás témához: a sátrazóhely kiválasztását pl. szívesen megvitattam volna túratárssal. De tekintve, hogy magam voltam, csak magammal tudtam megbeszélni. Ez egyrészt könnyebbség, hisz kizárólagos felelősséggel tartozom a döntésemért, rossz döntés esetén csak magamat okolhatom (és pl. ebben a konkrét témában én könnyen megbocsátok magamnak), jó döntés esetén pedig magamat dicsérhetem (ahogy tettem is). Könnyebbség azért is, mert nincs szükség a véleménykülönbségek megoldására, tehát ezt a "problémát" ki lehet hagyni a képletből. Másrészt mégsem könnyebbség, mert ha nehezen döntök, hát akkor pont az a baj, hogy egyedül nehezen döntök 😁

Az életben: full ugyanaz, mint egy túrán. Ha van egy jól működő család, akkor ott ügyesen meg lehet egymással vitatni az eldöntendő kérdéseket, pl. költözést, munkahelyváltást, gyerekvállalást, utazást stb. Ha egy egyenrangú féllel civilizált kommunikáció keretén belül tudunk értekezni egy döntéshelyzetről, akkor ott pl. könnyen kaphatunk olyan megközelítéseket a másiktól, amikre mi magunk nem is gondoltunk, avagy jobban számba tudjuk venni egyik vagy másik döntés előnyeit, hátrányait. Egyedül döntésnél nincs meg a csapat ereje, a sokszínűség tágabb látómezeje. 

Utamat keresztező "mások"

A túrán: többször úgy esett, hogy vonuló hangyarajjal találkoztam, akik az én ösvényemet keresztben szelték át (s én az övéket). Odafigyelve átlépem őket, nehogy bajt okozzak. Vagy ugyanígy a gyönyörű nagy szarvasbogár esetében. Alap, hogy nem akarom bántani ezeket az élőlényeket. 

Az életben: itt főleg mások, tehát más emberek útját tudjuk keresztezni. Minden kapcsolódás egy keresztezés, ezek lehetnek egyetlen egymás körül megtett körbefordulások, de akár kialakulhat komoly bütyök-csomó is belőle. A lényeg lenne, hogy ne bántsuk keresztező-társainkat, hisz számukra mi is ugyanazok vagyunk, s mi sem kívánjuk, hogy bántásunkra tegyenek. Vajon ezt csak így elméletben átlátni könnyű, de az életben így is cselekedni már nehezebb? Vajon létezik az, hogy valamit az ember elméletben tud és teljes szívvel emellett áll, viszont mikor konkrét cselekvésre kerül sor, akaratán kívül (valami mélyebb, ismeretlen okból) mégsem tud kizárólag így cselekedni...? Utóbbi lehetőség elég ijesztő...

Stratégia: 1. célmeghatározás, 2. út megtervezése, 3. végrehajtás

A túrán: 1. célom volt 4 nap alatt a kéktúra útvonalán eljutni Sümegtől Sárvárig. 2. az út: a célkitűzésből adta magát, hogy a kék sáv turistajelzéssel kijelölt útvonalon fogok haladni, ez tehát adott volt tulajdonképpen, nem nekem kellett minden métert kitalálni. 3. végrehajtás: végigmentem az úton a célig, ráadásul 1 nappal hamarabb a tervezettnél, tehát sikeresen végrehajtottam a tervet.

Az életben: elméletben azt gondolom, hogy az életben is így kell mennie a dolgoknak. Meghatározzuk a célunkat, pl. megszerezni egy képzettséget, megvenni egy házat, elnyerni egy munkahelyet, sok szabadidőt biztosítani magunknak. Megtervezzük a célunkhoz vezető utat, pl. jelentkezni egy iskolába, beiratkozni és végigcsinálni a képzettség megszerzéséig; kidolgozni, honnan lesz pénzem annak a bizonyos háznak a megvételéhez; szuper jelentkezést összerakni egy állás elnyeréséhez (és persze az összes kritériumot teljesíteni); kitalálni, a sok szabadidő biztosításához szükséges lépések és források honnan lesznek meg. Számomra sajnos az életben sokkal-sokkal (szinte megvalósíthatatlanul...) nehezebbnek tűnik ezt az elméletben letisztult stratégiát végigcsinálni, mint a túrázásban. Különböző szintűek a problémák: vagy nincs meg a cél, vagy megvan a cél, de nincs meg az oda vezető út, vagy megvan a cél és az út is, de mégsem tudok belevágni, mert akkora falat, mert félek, menet közben elfogy a szufla...

+ 4 szösszenet:

1.: első éjjel volt szerencsém megébredni, és néhány percig hallgatni a teljes és tökéletes mély csendet, melyet egy állatnesz, egy szélfújás, ágmoccanás vagy madárhang sem tört meg... Csodás élmény volt!

2.: első este még csak alkonyult, de már a sátorba űztek szúnyogok. Csak feküdtem csukott szemmel, és hallgattam az esti vegyes madárdalt... Ez is csodás és hihetetlenül megnyugtató érzés volt.

3.: talán a kedvenc magányos kintalvós túrás mozzanatom a reggel lett: amikor még csak kel a Nap, s én felpattintom a gázfőzőt, és rittyentek egy kávét, majd ezzel a kezemben a nyitott sátorban ülve csak csendben szemlélődöm az ébredő tájat, hallgatom a hangjait, érzem az illatát... A menny egy szelete számomra.

4.: egy túrán leegyszerűsödik az élet. Itt apró dolgoknak lehet teljes szívvel örülni: micsoda boldogság, ha hosszas fárasztó menetelés után végre egy alkalmas helyen meg lehet pihenni! Micsoda öröm, ha végre olyan helyre érsz nap közepén, ahol meg tudod főzni az ebédedet, és tudod, hogy egyrészt enni fogsz, másrészt addig pihenni is! Mily bódottá', amikor a hosszú fárasztó nap után csodás sátrazóhelyet találsz, ahol boldog megelégedettséggel ereszted le a hátadról a nagy zsákot! Evés, alvás, pihenés - kis dolgok a hétköznapokban, hatalmas dolgok a túrán 😊