Translate

2023. július 11., kedd

Balkán körút

Kerge Zerge nevű túracsapatunk szervezésében jutottam el erre a 4 országot érintő remek körutazásra, mely újabb feledhetetlen élményekkel gazdagított! Az út meghatározó jellegzetessége volt az esős időjárás miatti újratervezés, mely érintette szállásunk körülményeit éppúgy (az első időszakban sátrazás helyett házakban laktunk), mint megnéznivalóinkat és útvonalunkat. Az eredeti tervhez képest ugyanis, mely Szerbiát és Montenegrót tartalmazta, végül a legtöbb időt egy random beiktatott országban, Bosznia-Hercegovinában töltöttük. Ezekhez még hozzáadhatjuk Albániát is, jóllehet ezt az országot csak a hegyekben érintette bakancsunk. 

Szerbia
Ovcar-Kablar szoros

Montenegró felé menetben az első megállót (szálláshelyet) Szerbiában iktattuk be, Ovcar Banja-ban. Ideérkezésünk után gyorsan nekiindultunk a hegynek, hogy a Morava folyó völgyéből feltúrázzunk a Kablar nevű hegycsúcsra (889 m), közben meglátogassunk néhány útba eső ortodox monostort (elég sok van belőlük ugyanis itt a környéken, beleépítve a hegy szikláiba), és megcsodáljuk a magasból a Morava folyó extrém meanderezését (kanyargását). Mindeközben igen örültünk, hogy nem esik az eső, cserébe olyan párás hőség volt, hogy szakadt rólunk a víz rendesen...

fel egy sziklákba épült monostorhoz

a Morava kanyargása, jobbra az Ovcar csúcs

Sopotnica vízesés

Másnap továbbautóztunk Montenegró felé, de még mielőtt határátlépést végeztünk volna, megtekintettük a szépséges Sopotnica vízesést. Ez olyan hely, hogy látsz egy gyönyörű vízesést, aztán ahogy mész a mentén egyre feljebb, mindig újabb és szépségesebb további vízesések tűnnek fel. Közben lehet látni régvolt vízimalom-épületek maradványait, és csudaszép méhbangót is.

a Sopotnica alja

a vízesés egy fentebbi szakasza

méhbangó

egykori vízimalom épülete (fotó: M. Laci)

Montenegró
Ropojanska-völgy

Montenegróba átlépve még vusanje-i szálláshelyünk felkeresése előtt megálltunk Plav-ban, hogy megcsodáljuk a tavat. Az este már Vusanje-ban/-ben ért minket, és másnap reggel elindultunk egy csodálatos hegyi túrára a Ropojanska-völgyben. Először útba ejtettük a Grlja kanyont és vízesést, majd az Oko Skakavice, azaz Szöcske szeme nevű forrástavat, a Ropojanska-tavat, majd átléptük a montenegrói-albán határt, és még egy kicsit kalandoztunk az albán részen vadvirágos réteken, az "Elveszett Kolóniánál" (én neveztem így, felhagyott pásztorszállásnak tűnt egyébként), hófoltokon át, és a túránkat omladozó elhagyatott katonai épületnél, esőben fejeztük be. Azaz dehogy fejeztük be, következett a visszaút ugyanarra, mint amerre jöttünk, annyi változatossággal, hogy végig esőben. Így aztán órák alatt gyönyörűen mindenünk átázott, értendő bugyiig, cipőig... A szálláshelyen ugyan fellógattunk mindent, de a hűvös párás időben tapodtat sem száradt. Erre aztán még napokat kellett várni, úgyhogy mindig mindenhol teregettünk, ahol lehetett: útközben a kocsiban, főzés közben réten sziklára, másik szálláshelyen gerendára akasztott kötélre. Egyébként az eső mellett is gyönyörű útvonal volt ez, a 10 napunk kettes számú legszebb napja számomra 😊

várnak a hegyek, s mi jövünk 😊

Oko Skakavice, azaz Szöcske Szeme forrástó

a Ropojanska-tó

a Karanfili (Szekfű)-hegy

vadvirágos albán réten

Ali pasa források és a Grebaje-völgy

Másnap átköltöztünk a szomszédos völgybe, a Grebaje-ba 2 napra. Útközben megálltunk Gusinje-nél az Ali pasa forrásoknál, ami egy gyönyörű szép, vizes terület régi vízimalommal, juhokkal és tehenekkel.

az Ali pasa források

Először a Grebaje-völgy DK-i oldalát alkotó hegységrészre túráztunk fel. Itt a legizgalmasabb látnivalóink a dús medvehagymás szakasz, a kockás liliomok és a keresztes viperák (amit poénból csak "kockás piton"-nak vagy anakondának hívtunk 😁), valamint egy - talán - erdei sikló voltak. Túrautunk végpontján kövekre telepedve megebédkéztük a szendvicsünket, majd elindultunk vissza le. Még egy kilátópontnál megálltunk csapatfotót készíteni, aztán még szép napsütésben értünk le, és boldogan letáboroztunk egy csodás réten. Kiteregettük a vizes cuccainkat a kövekre, mi pedig a hegyen szedett medvehagymából mennyei levest rittyentettünk. Aztán már nem sokáig tudtuk élvezni a szép időt: jött a borulás, majd az eső, úgyhogy gyorsan összepakoltunk és a szálláshelyre vonultunk.

meglepően csodás medvehagymás (fotó: F. Anikó)

keresztes vipera

kockás liliom

Kerge Zergék a Grebaje-völgy fölött 😊

teregetés, majd főzés

Ugyan az eső folyamatos fenyegetéssel élt felénk, ennek ellenére is másnap becéloztuk a Grebaje-völgy másik, ÉNy-i oldalát alkotó hegységrészt. Egy fantasztikus hegyi körtúra sikeredett gerinctúrával, 1800 és 2000 m közötti magasságú csúcsok látogatásával, és kifogyhatatlan mennyiségű csodálatosan szép vadvirágos (kosborok, szellőrózsa, kockás liliom, európai zergeboglár stb.) hegyi réttel. Ez a nap volt a top kedvenc természeti napom ezen a balkáni úton!! 😍

vadvirágos hegyi réten

Kerge Zergék a Valusnica (1879 m) csúcson
(fotó: F. Anikó)



grebaje-i szálláshelyünk, melynek egyedüli
lakói voltunk


Bosznia-Hercegovina
Stolac

6. napunkra megszületett a döntés, hogy olyan vidékre kell áttennünk a pozíciónkat, ahol nincs esős idő. Sajnos Montenegróra az elkövetkezendő napokra masszív esőzéseket jeleztek, úgyhogy a térerő és wifi szorgalmas levadászása után megszületett a törpölés eredménye: irány Bosznia-Hercegovina! Mára még ide sem mondtak feltétlen jó időt, így foglaltunk 1 éjszakára szállást Mostarban. 
Odafelé autózva megálltunk Stolac városkában, ugyanis a kocsiból kiszúrtuk, hogy egy jópofa vár emelkedik a település fölé. Leparkoltunk, és felsétáltunk a várhoz. Útközben több golyó lyuggatta, romos üres épületet láttunk az utcákban: a 90-as évek eleji balkáni háború nyomait. De láttunk járdán totyogó libacsapatot is, akik célirányosan mentek a dolgukra 😍

(fotó: F. Anikó)

Zergék a stolac-i vár belsejében


Mostar, Hum-hegy

Mostar városát másnap néztük meg. Az időjárás még borús volt, és elég korán is indultunk neki, így sikerült a turistákat megelőzve szinte privát óvárosi sétát tennünk. Mostar nekem.... elrabolta a szívemet. 💙Már régóta tudtam létezéséről, a Neretváról és a Stari Most-ról (Öreg-hídról), és most végre eljutottam ide! Elbűvöltek a kavicsból kirakott sétányok, a Stari Most, a Neretva türkiz-színe és mély, sziklás szurdoka keresztül a városon, a belefolyó kisebb vízfolyások, melyekhez mint a puzzle, igazodnak körben az épületek, és a kőházak lapos kövekből álló tetői... 😍

a Stari Most (Öreg-híd), alatta a Neretva

a sétány egy darabja 💚

Mostar, az óváros egy része

Stari Most a másik oldalról, mögötte a Hum-hegy

Miután megcsapoltuk egy kávézó wifi hálózatát, és eldöntöttük a következő napok programját, elindultunk, hogy bevegyük a város mellett emelkedő Hum-hegyet, ahová jelzett turistaút visz fel. A hegyen egy 33 m magas kereszt emelkedik. Odafent akkora szél uralkodott, hogy komolyan ellen kellett feszülnünk neki. Szuper innen a panoráma Mostarra!

Mostar a Hum-hegyről

Balin vir

Az úticélunk Ostrozac település volt, ahol egy tóparti kempinget néztünk ki. Útközben még megkerestünk egy Balin vir nevű látványosságot: ez a Drezanka hegyi folyó szurdoka volt. Kicsit nehezen találtuk meg, de még a végén megnéztük az alig látható kis ösvényt is, mely végül célunkhoz vezetett minket. Így meg tudtuk csodálni a türkiz színű, kövek közt suhanó gyors folyású hegyi patak szép szurdokát. 

Balin vir

Az ostrozac-i kemping csodálatos volt: közvetlenül a tóparton (mely tulajdonképpen a Neretva felduzzasztása) tudtunk sátrat verni, és ebben a fenséges panorámában vacsoráztunk és reggeliztünk, no meg italoztunk 😉

2 éjszakát töltöttünk a Jablanica-i tó mellett

Jablanicko jezero


Jezerce menedékház, Konjic

Másnap Konjic mellől indultunk egy hegyi túrára. A cél az 1650 m-en lévő Jezerce menedékház felkeresése volt. Ez egy olyan túranap lett, amikor fent a hegyen karikára fagytunk: minél feljebb emelkedtünk, annál hűvösebb és szelesebb lett az idő. Sapka, kesztyű is került, akinek volt. Ma is láttunk kockás liliomokat, és szépséges hegyi tájékot! A ház nagyon pozitív volt: szépen újjá van építve, és abszolút alkalmas a célja betöltésére: van benne pad, asztal, van hely megaludni, van fatüzelésű kályha, polcok. Látszott, hogy használják is.

felérünk a Jezerce menedékházhoz

A kempingbe visszamenetben megálltunk Konjicban, és kicsit sétálgattunk. Itt is van szép történelmi híd a Neretván, és egy mini "sétálóutcás-óvárosos" rész is. 

Stara Cuprija (Öreg-kőhíd), Konjic


Ramsko jezero, Jusuf Pecenkovic menedékház

Utolsó érdemi napunkon hazafelé irányba fordultunk. Megálltunk a Ramsko jezero-nál, ami egy tök szép tagolt tó, sok benyúló félszigettel, és egy fő-félszigettel, amin település is van. Sétálgatva körülkukkantottunk, és itt bukkantunk rá egy hatalmas szamócamezőre is, ahol - Lacit leszámítva - mind alaposan elmúlattuk az időt 😁

Ramsko jezero, középütt Scit település

szamócavadászok akcióban (fotó: T. Judit)

Utolsó túránkat a Travnik településtől északra lévő hegységrészben ejtettük meg. Itt már nagy magasságokba nem hágtunk: egy amolyan középhegységi környezetben mentünk fel az 1763 m-es magasságban lévő Jusuf Pecenkovic menedékházhoz, mely egy fennsík jellegű platón van, és megcsodáltuk a panorámát a közelében lévő sziklás hegyoldalról. 

a Jusuf Pecenkovic menedékház



Túránk utolsó, és igen szívmelengető mozzanata pedig az volt, hogy ezt az éjjelt a természetben töltöttük: vadkempingezést választottunk. Miután a csodaszép, vadvirágos rétre mind hatalmas fejlendítésekkel tudtunk rábólintani, nagy egyetértésben letáboroztunk, és megfőztük az utolsó közös vacsoránkat. Csodás lezárása volt a túrának... 💛

vadkemping, sátorszáradás, vacsielőkészület


Ez a nagyszerű túra nem jött volna létre Judit áldásos tervezői tevékenysége nélkül, valamint a remek Kerge Zerge csapat tagjainak részvétele nélkül, így aztán köszönöm mindenkinek, hogy végre a Balkánon is körülnézhettem egy kicsit! CSODÁLATOS VOLT, MÉG TÖBB ILYET!!! 💙💚😍😊😊💜💙✌

2023. július 6., csütörtök

egy túra tanításai az életről II.

Az elszalasztott lehetőségek

A túrán: Hosszúperesztegen jártam épp (nevéhez híven valóban igen hosszú...). A pecsétet a templom kerítésén találtam meg, úgyhogy boldogan tettem le egy kicsit a hátizsákot a fedett leülőhelyen - közben majdnem elreppentem a megkönnyebbüléstől -, és bélyegzés után egy darabig csak lógattam a lábam az asztalon elnyúlva, élvezve, hogy nem tűz rám a Nap. Aztán továbbindultam. Hamar egy nagyon cuki kis parkfélén kellett áthaladnom: üde, puha fű kellette magát a hatalmas levelű, árnyat adó, és ráadásul mézédesen illatozó császárfák alatt... Árnyas volt, illatos és puha: ó, mit meg nem adnék egy ilyen sátrazóhelyért!! Hát ez ezen a túrán nem adatott meg, de még csak mint pihenőhelyet sem használtam ki ezt a cuki helyet, hisz nemrég hesszeltem pont, nem állok meg újra. Hosszúpereszteg után dobni kellett egy balost, és 2,5 km-en keresztül búza-, szója- és egyéb kultúrnövényből álló puszta szántóföldek között kellett haladni nyílegyenesen... Asszem, itt kezdtem el angolul beszélni, hogy addig legalább azt is gyakoroljam 😁 Sűrűn eszembe jutott a puha füvű, árnyas kis park, és hogy azt a lehetőséget nem használtam ki egy kis töltekezésre, most pedig itt caplatok a pusztában... Persze ha ott is megállok, attól még ugyanúgy ezen a szakaszon is át kell haladnom, szóóóóval.... nem biztos, hogy érdemes siratni a kis parkot. 

Az életben: nem hiszem, hogy elmúlik úgy emberélet, hogy ne hagynánk ki valami lehetőséget, amit elénk fúj a szél. Vannak, akik ezzel tudatosabban foglalkoznak, s vannak, akik észre sem veszik, vagy annyira minden mindegy nekik, hogy nem fogják fel kihagyott lehetőségnek. Én szerintem mixelve vagyok ebből a szempontból: sokat nem veszek észre, sokra nemet mondok, mondván, hogy nem érzem magaménak, vagy nem érzem azt, hogy élni szeretnék vele, így aztán nem is fogom fel elszalasztottnak, és van, amivel élek, mondván: egyszer élünk. Mások helyett talán hiába is gondolkodunk: mindenkinek magának kell érezni, mi az, amivel élni kíván. 

az Atalanta lepke rövid élete alatt vajon
mennyi lehetőséget hagy ki? 😉


Jóban a rossz, és rosszban a jó - kéz a kézben járnak

A túrán: én ezt a leghatározottabban az erdő-árnyék-szúnyog-puszta-forróság-szúnyogmentesség sokszögben éltem meg. Számomra alapesetben egy túrán képviseli a JÓt, ha erdőben, fák közt túrázhatok. Egyrészt kellemesen árnyas, másrészt jól érzem magam a fák között. Ellenben ha szántóföldek között kell haladnom, netán poros, homokos úton, napsütésben, az számomra a ROSSZ. Ez így egész egyértelmű lenne, de ezen a túrán a szúnyogtényező kicsit átalakította az erőviszonyokat: ezek a szemét vámpírok sem bírják a napsütötte pusztaságot, ezért beköltöztek az erdő kellemes árnyába. Így az én JÓ közegemben megjelent egy igen kellemetlen tényező, tehát a jóval együtt járt a rossz, s fordítva: a rosszal a jó, mert kint a szántókon bezzeg tudtam szúnyogmentesen túrázni... 

Az életben: nem mondom, hogy törvényszerű folyton belefutni ilyenekbe, de létezik. Pl. van egy szuper munkahely, de sokat kell odautazni, mert oly messze van. Vagy van egy imádnivaló hobbink, de igen drága, úgyhogy ügyesen elő kell rá teremteni a pénzt. Vagy van gyerekünk, ami öröm és nehézség is egyben. Sokszor a dolgok nem feketék vagy fehérek, hanem a kettő között rengeteg árnyalat van. És talán ezért is nehéz néha értékelni a történéseket, hisz nem lehet őket határozottan jónak vagy rossznak titulálni...

kellemes szúnyogos árnyas...

Dilemmák

A túrán: a második éjszakázóhelyem kiválasztása okozott számomra dilemmát. Két hely között vacilláltam: az elsőt láttam, ott pihentem meg töprengeni, de semmiképp nem tudtam volna 10-es pontot adni neki. Ez is egy érett búzatábla széle volt, de itt nem nőtt ki a búza, mert a halpikkelyes talajfelszínből látszott, hogy korábban vízállás volt itt. A tábla széli fák-bokrok a hely fölé hajoltak, és eredményesen takartak a bokorsáv túloldalán lévő széles poros földút felől. A komfortot rontotta, hogy hatalmas bálaszállító gépszörnyek húztak el időnként, fergeteges port kavarva. További dilemmára adott okot, hogy láttam rá esélyt: esetleg az éjjel állnak neki learatni ezt a búzát, és óvatlanul learatnak engem is sátrastul. A kettes számú potenciális éjszakázóhelyet csak térképről néztem ki: Új-hegy néven szerepelt, és a térkép alapján egy kimagasló helynek, ennél fogva páramentesnek gondoltam, és szőlőültetvényeket sejtettem rajta, ahol úgy véltem, éjjel nem dolgoznak az emberek. És ez volt a dilemmám tárgya: mit válasszak: egy élőben már ismert, nem túl tökéletes sátrazóhelyet, vagy pedig egy csak térkép alapján jobbnak elképzelt opciót? (Végül a második lett, és több szempontból is jobbnak bizonyult az elsőnél.)

Az életben: számtalanszor van, hogy több lehetőség közül választhatunk. A választási helyzet kezelése szerintem nagyban függ az ember személyiségétől: hogy mennyire határozott típus, mennyire gyorsan tudja felmérni az egyes opciók előnyeit és hátrányait, és mennyire hosszú távon tud gondolkodni, tehát átlátja-e a döntése hosszabb távú következményeit. Én magam sajnos sokszor egy nehezen döntő ember vagyok, valahogy nehezen tudom kiválasztani az opciók tulajdonságai vagy következményei közül azokat, amik előnyösebbek lennének számomra vagy a környezetem számára. Ez gondolom összefügg azzal, hogy nem is vagyok egy nagyon határozott ember. 



Dönteni egyedül kontra dönteni másokkal együtt

A túrán: ez a téma kapcsolódik az előző dilemmás témához: a sátrazóhely kiválasztását pl. szívesen megvitattam volna túratárssal. De tekintve, hogy magam voltam, csak magammal tudtam megbeszélni. Ez egyrészt könnyebbség, hisz kizárólagos felelősséggel tartozom a döntésemért, rossz döntés esetén csak magamat okolhatom (és pl. ebben a konkrét témában én könnyen megbocsátok magamnak), jó döntés esetén pedig magamat dicsérhetem (ahogy tettem is). Könnyebbség azért is, mert nincs szükség a véleménykülönbségek megoldására, tehát ezt a "problémát" ki lehet hagyni a képletből. Másrészt mégsem könnyebbség, mert ha nehezen döntök, hát akkor pont az a baj, hogy egyedül nehezen döntök 😁

Az életben: full ugyanaz, mint egy túrán. Ha van egy jól működő család, akkor ott ügyesen meg lehet egymással vitatni az eldöntendő kérdéseket, pl. költözést, munkahelyváltást, gyerekvállalást, utazást stb. Ha egy egyenrangú féllel civilizált kommunikáció keretén belül tudunk értekezni egy döntéshelyzetről, akkor ott pl. könnyen kaphatunk olyan megközelítéseket a másiktól, amikre mi magunk nem is gondoltunk, avagy jobban számba tudjuk venni egyik vagy másik döntés előnyeit, hátrányait. Egyedül döntésnél nincs meg a csapat ereje, a sokszínűség tágabb látómezeje. 


Utamat keresztező "mások"

A túrán: többször úgy esett, hogy vonuló hangyarajjal találkoztam, akik az én ösvényemet keresztben szelték át (s én az övéket). Odafigyelve átlépem őket, nehogy bajt okozzak. Vagy ugyanígy a gyönyörű nagy szarvasbogár esetében. Alap, hogy nem akarom bántani ezeket az élőlényeket. 

Az életben: itt főleg mások, tehát más emberek útját tudjuk keresztezni. Minden kapcsolódás egy keresztezés, ezek lehetnek egyetlen egymás körül megtett körbefordulások, de akár kialakulhat komoly bütyök-csomó is belőle. A lényeg lenne, hogy ne bántsuk keresztező-társainkat, hisz számukra mi is ugyanazok vagyunk, s mi sem kívánjuk, hogy bántásunkra tegyenek. Vajon ezt csak így elméletben átlátni könnyű, de az életben így is cselekedni már nehezebb? Vajon létezik az, hogy valamit az ember elméletben tud és teljes szívvel emellett áll, viszont mikor konkrét cselekvésre kerül sor, akaratán kívül (valami mélyebb, ismeretlen okból) mégsem tud kizárólag így cselekedni...? Utóbbi lehetőség elég ijesztő...



Stratégia: 1. célmeghatározás, 2. út megtervezése, 3. végrehajtás

A túrán: 1. célom volt 4 nap alatt a kéktúra útvonalán eljutni Sümegtől Sárvárig. 2. az út: a célkitűzésből adta magát, hogy a kék sáv turistajelzéssel kijelölt útvonalon fogok haladni, ez tehát adott volt tulajdonképpen, nem nekem kellett minden métert kitalálni. 3. végrehajtás: végigmentem az úton a célig, ráadásul 1 nappal hamarabb a tervezettnél, tehát sikeresen végrehajtottam a tervet.

Az életben: elméletben azt gondolom, hogy az életben is így kell mennie a dolgoknak. Meghatározzuk a célunkat, pl. megszerezni egy képzettséget, megvenni egy házat, elnyerni egy munkahelyet, sok szabadidőt biztosítani magunknak. Megtervezzük a célunkhoz vezető utat, pl. jelentkezni egy iskolába, beiratkozni és végigcsinálni a képzettség megszerzéséig; kidolgozni, honnan lesz pénzem annak a bizonyos háznak a megvételéhez; szuper jelentkezést összerakni egy állás elnyeréséhez (és persze az összes kritériumot teljesíteni); kitalálni, a sok szabadidő biztosításához szükséges lépések és források honnan lesznek meg. Számomra sajnos az életben sokkal-sokkal (szinte megvalósíthatatlanul...) nehezebbnek tűnik ezt az elméletben letisztult stratégiát végigcsinálni, mint a túrázásban. Különböző szintűek a problémák: vagy nincs meg a cél, vagy megvan a cél, de nincs meg az oda vezető út, vagy megvan a cél és az út is, de mégsem tudok belevágni, mert akkora falat, mert félek, menet közben elfogy a szufla...



+ 4 szösszenet:

1.: első éjjel volt szerencsém megébredni, és néhány percig hallgatni a teljes és tökéletes mély csendet, melyet egy állatnesz, egy szélfújás, ágmoccanás vagy madárhang sem tört meg... Csodás élmény volt!

2.: első este még csak alkonyult, de már a sátorba űztek szúnyogok. Csak feküdtem csukott szemmel, és hallgattam az esti vegyes madárdalt... Ez is csodás és hihetetlenül megnyugtató érzés volt.

3.: talán a kedvenc magányos kintalvós túrás mozzanatom a reggel lett: amikor még csak kel a Nap, s én felpattintom a gázfőzőt, és rittyentek egy kávét, majd ezzel a kezemben a nyitott sátorban ülve csak csendben szemlélődöm az ébredő tájat, hallgatom a hangjait, érzem az illatát... A menny egy szelete számomra.

4.: egy túrán leegyszerűsödik az élet. Itt apró dolgoknak lehet teljes szívvel örülni: micsoda boldogság, ha hosszas fárasztó menetelés után végre egy alkalmas helyen meg lehet pihenni! Micsoda öröm, ha végre olyan helyre érsz nap közepén, ahol meg tudod főzni az ebédedet, és tudod, hogy egyrészt enni fogsz, másrészt addig pihenni is! Mily bódottá', amikor a hosszú fárasztó nap után csodás sátrazóhelyet találsz, ahol boldog megelégedettséggel ereszted le a hátadról a nagy zsákot! Evés, alvás, pihenés - kis dolgok a hétköznapokban, hatalmas dolgok a túrán 😊



2023. július 2., vasárnap

egy túra tanításai az életről I.

Rendhagyó bejegyzést eszközölök most. Ez a szösszenet nem a klasszikus elmesélését fogja tartalmazni életem első, EGYEDÜL végrehajtott többnapos sátras túrázásának, hanem inkább a közben tett megéléseimet, felfigyeléseimet, észrevételeimet, gondolataimat, a túrám életről szóló tanításait próbálom összefoglalni, legalábbis egy részüket. Írásom alapját az útközben rögzített hangjegyzeteim jelentik. És ha már hang: szerettem volna hangfájlban beilleszteni a szösszeneteket ide, de nem találtam meg a módját (pedig kutattam jó ideig). 

A túráról tehát csak röviden: egy kb. 74 km-es szakaszt jártam le 3 nap alatt Sümegtől Sárvárig. 2 éjszakát töltöttem kint, amik nagyon jól sikerültek. Testileg (főleg lábilag, és derékilag) igencsak megfáradtam, ezért is nem lett belőle 4 napos túra (legalábbis most még 😉). Lelkileg nyugodtam, gondolkodtam, remélhetőleg tisztultam is. 

Már sok éve túrázom, de még sosem figyeltem fel arra, hogy egy túra mennyire is az élet leképeződése. Úgy értem, számtalan olyan dolog történik egy túra során, amikkel az életben is találkozunk, csak talán nem mindig és mindenkiben tudatosodik. Pár példa elöljáróban: döntések meghozatala, együttműködés a társakkal, célok kitűzése, újratervezés, kompromisszumok kötése... Úgy látszik, mostanra nyílt rá a szemem ezekre. Szerintem ehhez mindenképp egyedül kellett túráznom, legalábbis most úgy érzem. No, de lássuk a felismeréseimet.


Együttműködés

A túrán: tekintve, hogy egyedül túráztam, embertárssal most nem kellett együttműködnöm. Viszont aki velem együttműködött, az egy erdei kápolna falán talált havasi cincér volt 😊 Szuper élményem volt: a cincér folyamatos mászkálásban volt, én pedig közel hajolva gyönyörködtem benne, majd egyszer csak megkértem, hogy legyen kedves mozdulatlan maradni addig, amíg lefényképezem. És ő azonnal megállt, és le tudtam fényképezni 😊 És ezt még egyszer megismételtük. Rendkívül boldoggá tett együttműködésével!

Az életben: az együttműködés fontossága nehezen vitatható. A túrapéldámban csak az én célom volt a jó fénykép készítése, de ha közös cél van több ember között, akkor az együttműködés roppant fontos. (Elméletben könnyebben tudható, mint a gyakorlati megvalósítás...)




Kompromisszum és újratervezés

A túrán: az első éjszakázóhelyemet kinéztem a térképen: mivel a szúnyogok miatt nem bírtam a fák között megmaradni, nyílt hely kellett. Rét nem adta magát, csak szántóföld, így egy búzatábla sarkát céloztam meg. Elfáradva végre odaértem: tök jó, van is ott egy sátornyi szabad hely! Ám a következő pillanatban dögszag csapta meg az orromat... A szél iránymutatása nyomán egész hamar meglett a forrás: néhány tyúktetem oszladozott, a kiszemelt sátorhelyemtől 7-10 m-re... A tökbe, most mi legyen? Odamasíroztam a kinézett pontra: a szél nem erre hozza a szagot. Végülis, talán megköthetem a kompromisszumot: ittmaradok, a tyúkok nem erre szaglanak majd, csak a tudata lesz meg, hogy a közelben vannak. Jó, persze jöhet rájuk lakmározni az éjjel róka is... Ahogy ezt így eldöntöttem, megfordult a széljárás, és máris újra szagolhattam a csodát... Na jó, ez így nem lesz akkor jó, nem vagyok hajlandó dögszagban aludni. Újratervezés. Lássuk, a térkép milyen lehetőséggel kecsegtet. Nem túl sokkal, de végül úgy döntöttem, ugyanezen búzatábla odébb eső részén teszek kísérletet. Így egyeztem ki a végső sátorhelyemmel, mely nem lett idilli, de számomra most az elérhető legjobb volt.

Az életben: sokszor van, hogy amit kitalálunk, az pontosan úgy nem valósítható meg pl. rajtunk kívül álló okból. Ekkor vagy elfogadjuk a módosító tényezőt, és beleolvasztjuk a stratégiákba, vagy újratervezünk, felkerekedünk, és máshogy csináljuk. Vagy: az a stratégia is létezik, hogy a módosító tényezőt iktatjuk ki, és kellően nagy akaratunkkal úgy alakítjuk a körülményeket, hogy azok mindenben megfeleljenek a mi elképzelésünknek. Ehhez kellőképp céltudatosnak, vasakaratúnak, magabiztosnak és határozottnak kell lenni, azt hiszem.




Újratervezés, avagy kell egy B, C, ... Zs terv is

A túrán: még egy példa az újratervezésre: ilyen volt az én utazásom a túra kiindulópontjára, Sümegre. Vonattal mentem, oda nincs közvetlen járat Bp-ről, hanem valahol át kell szállni. Nekem épp úgy jött ki, hogy Ukkon kellett volna, de csak < 10 perc volt rá, ami akár még össze is jöhet. Itt most nem jött: útközben ugyanis kiderült, hogy reggel felsővezeték-szakadás volt, és Ajka és Tüskevár között vonatpótló buszra kell átszállni. Miután Ajkán leszálltunk a vonatról és áthelyezkedtünk a buszokra (még a bringások is, ami nem volt kis feladat!), és még vagy fél órán át nem indultunk el, könnyű volt elvetni az ukki átszállásom megvalósíthatóságát. Jött az újratervezés: hogyan jussak el Sümegre. Nem részletezem, de bújtam a busz- és vonatmenetrendet alaposan, stíröltem a különböző településekről való utazások lehetőségeit, de még az Ukk-Sümeg szakasz stoppal való teljesítése is az opciók közé került (így lett B, C stb. terv). Míg egyszer csak rábukkantam egy vonatos lehetőségre: ha Tüskevártól csak 1 megállót utazok tovább ezzel a vonattal (ellentétben az eredeti tervvel), akkor onnan el tudok csípni egy másik vonatot elviselhető várakozási időn belül, és azzal el tudok jutni Sümegre. És lőn, végül így értem el a célomat. Ebben a példában tehát az újratervezés vezetett el a leghatékonyabban a célig, legalábbis én most így látom.

Az életben: mást nem írok, vonatkoznak ide is az előző bekezdésben írott gondolataim.


Érdekesség találása a monotonitásban

A túrán: az első napom közepetájt egy olyan szakaszhoz értem, mely 2,5 km hosszan haladt nyílegyenesen egy árok melletti töltésen. Jobb kéz felől búzatábla, bal kéz felől az árkot szegélyező fák-bokrok. Meglehetősen egyhangú volt (bár megközelítőleg sem annyira, mint néhány későbbi szakasz...), tikkadt és fáradt is voltam már, így kicsit letelepedtem. Ahogy ott kókadoztam némileg vígasztalanul, egy apró, fűben futó ösvényre figyeltem fel. Egérösvény! 😍 Igazából nem biztos, hogy kisegér járta ki, de nekem ez volt az első gondolatom. Tök cuki ösvényke volt, ahogy ott a fűben kanyargott, majd eltűnt a magasabb "gaz"-ban alagútszerűen. Már mosolyogtam. Ezen a monoton szakaszon az egérösvény feldobott, illetve ami még jó volt benne, hogy az árokparti fák árnyat adtak, ugyanakkor kellőképp szellős hely volt a szúnyogtalan mivoltához.

Az életben: ha valami hosszú és monoton dologba keveredünk, pl. minden nap sokat utazunk tömegközlekedésen, vagy minden nap megcsinálunk 2 db szendvicset, vagy sok a vasalnivaló vagy teregetnivaló, akkor sokat segít, ha találunk benne valamit, ami érdekessé teszi a tevékenységet, és új lendületet ad benne. Legalábbis ha úgy érezzük, azt muszáj csinálni. (A muszájon is érdemes lehet elgondolkodni...) A tömegközlekedés során ki lehet találni vicces feladatokat (pl. megtippelni az utazó emberek foglalkozását, vagy életkorát, vagy gyűjteni bizonyos elhangzó szavakat), a szendvicscsinálást variálni lehet szendvics-nem-csinálós időszakokkal, amikor más megoldás van (ha a szendvicset variálod, attól az még szendvicscsinálás, szerintem), ami pedig a vasalást vagy teregetést illeti.... Arra nincs ötletem jelenleg 😄 De tuti létezik. Igazából az érdeklődés fenntartása egy kicsit az egészséges túlélés kulcsa is.


Kisebb, köztes célok kitűzése a hosszú monoton útra

A túrán: ez egyrészt némileg kapcsolódik az előző gondolathoz, másrészt az jutott eszembe, hogy nekem a nem monoton, de hosszú útra nem kellenek köztes célok, amik fenntartják a motivációmat. Ezzel a jelenséggel kizárólag a MONOTON szakaszokon találkoztam, pl. a Bakonyban a Csicsói erdészházi kék szakaszon, vagy most, legjellemzőbben a Hidegkúti és a Rózsáskerti erdészház (és picit tovább) közötti lélekölő 5,7 km-es szinte nyílegyenes erdei aszfaltúton... Kerekes Zsoltitól tanultam, hogy ilyenkor szemeljünk ki beazonosítható tereptárgyakat előrébb, pl. jellemző fákat, sziklát, földkupacot, és ha azt elérjük, akkor egyet örömködhetünk, hogy ezt a kis köztes célt már elértük. Én ezt most kb. 5-ig alkalmaztam is, de amikor kíváncsiságból megnéztem a térképen, hol tartok, és rájöttem, hogy még alig haladtam, az megölte bennem ezt a játékot 😁 Hát én most így jártam. De ez tavaly a Bakonyban még működött, a fentebb említett Csicsói erdészházas szakaszon. 

Az életben: ha a célunk eléréséig hosszú unalmas út vezet, valóban érdemes lehet beletenni apróbb, köztes minicélokat, amiket ha elérünk, az a sikerérzés tovább tud minket lendíteni az úton, jó esetben megadja a folytatáshoz a szükséges motivációt. 

(forrás: internet)


Kis letérő a célhoz vezető útról engedélyezhető?

A túrán: engedélyeztem magamnak, hogy egy rövid szakaszon, méghozzá a Káld és Gérce közötti Farkas-erdőben letérjek a kék nyomvonaláról amiatt, hogy felkeressem a Scherg Lőrinc kilátót. (Közbevetés: nem világos, a kék miért hagyja ezt ki.) A letérő 2,5 km hosszú volt, és olyan hozadékai voltak, hogy maximálisan megérte nem szigorúan tartani magam a tervhez: nemcsak hogy egy szép, 2015-ben épített kilátót kereshettem fel, de pazar panorámában is részem volt, és a hab a tortán: egy csodálatos kismadárfészket is volt szerencsém találni a kilátóban, 3 épphogy tollasodó összebújó kis jószággal a mélyén! 😍 Nagyszerű ajándék volt! Úgyhogy itt egyértelműen "igen!" a válasz a címben lévő kérdésre.

Az életben: elméletben úgy gondolom, ha nem tévesztjük szem elől a célunkat, akkor néha elmehetünk egy kitérő útra. Ennek motivációja lehet a pihenés (pl. hosszasan dolgozunk, hogy sok pénzt keressünk valamire, de közben engedélyezünk magunknak egy nagyobb kiadással járó utazást), vagy egy hirtelen jött lehetőség, amit ha most kihagyunk, talán sosem kerül elénk újra. Egyéni döntés kérdése, és szituációtól függ, hogy egy időre/térre/projektre elhagyjuk-e a kijelölt utat, hogy aztán majd visszatérjünk rá.



Megkönnyebbülsz, ha leteszed a cipelt súlyt

A túrán: talán csak a 3. napon éreztem meg úgy erőteljesen, milyen könnyűvé válok, ha bizonyos idejű cipekedés után leveszem a hátamról a zsákot... Majdnem felszálltam a levegőbe. Ez az érzés ismerős régről is: csodálatos, mámorító, megkönnyebbülést okoz. (Ezt érezhetné a nagydarab ember, ha hirtelen fogyna le.)

Az életben: ez egy nagyon szép képletes dolog: a súly letétele. Az emberek egy része súlyt cipel: a múltat, a családot, sérelmeket vagy rájuk nehezedő feladatokat. Az ezektől való megkönnyebbülés lehet a lelki megfelelője az általam túrán átélt testi megkönnyebbülésnek. 



Visz az út, avagy az áramlat (flow)

A túrán: néha azt vettem észre, hogy azáltal, hogy a lábaim előtt egy út vezet valahová, melyre én ráléptem, automatikusan lépkedek. Bekapcsolt a robotpilóta, vagy elkapott a flow, mindenesetre csak léptem, és mentem, és haladtam, és túráztam... Közben a gondolataim térben és időben szárnyaltak, de a testem haladt az úton folyamatosan. Néha úgy kellett erőszakkal rávennem magam, hogy figyeljek a turistajelzésekre is, nehogy letérjek. Ez az automatizmus, ez a menés-áramlat szerintem tud jó dolog lenni. Ez egy érzés csak, hogy pozitív is lehet.

Az életben: én pl. 13 évig haladtam a munkahelyem nyújtotta úton, 13 évig vitt a flow. Aztán valahogy vége lett, az út akadozott, botladoztam, kezdtek hiányozni a macskakövek, nekem pedig elmúlt a kedvem ahhoz a mértékű koncentrációhoz, mely a botlás elkerülésére volt hivatott. Véget vetettem az útnak. Szerintem egy út addig jó, amíg tart, amíg visz. Csak arra kell rájönnünk, az meddig van megépítve. Ha már nem tud új inspirációkat nyújtani, ha már csak fárasztó, ha már negatívak leszünk, amikor rágondolunk - talán ott a vége. 



Mindig van új a Nap alatt

A túrán: én ezt egész érdekesen éltem meg 😀 Szóval épp egy olyan szakaszon haladtam, ahol balra kerítés (mögötte sarjerdő), jobbra erdő, én pedig egy lábszárközépig erő toklászos fűfélében lépdeltem, amikor elöl, egy behajló ág mögött felfigyeltem egy szemben közeledő emberre. Furcsa volt rajta, hogy mintha a lába elé nézne, és ott is valami furcsát láttam, talán kisgyerekkel, vagy kutyával van? ... Ahogy közel ért, lett teljes a kép: emberünk egy elektromos egykerekűn gurult talpig beöltözve ruhába és protektorba, bukósisakba, hátán kb. 40 l-es hátizsákkal. 🖖-jelet mutatva köszönte meg, hogy félreállva elengedtem a szűk ösvényen, közben énekelgetett. No ilyet sem láttam még... Talán élő szemtanúja voltam az újhullámos kéktúrázónak 😆

Az életben: szerintem sose higgyük azt, hogy mindent tudunk. Tekintve, hogy a világ folyton változik (ráadásul szédítő ütemben), törvényszerű, hogy mindig lesznek számunkra új dolgok. Higgyük el, hogy a mi megközelítésünkön kívül létezik másik is, amit valaki más alkalmaz is. 


A megszokott rutin helyett új megoldás?

A túrán: mentem, mentem, mendegéltem, egyszer csak totál váratlanul belémhasított a gondolat: kipróbálhatnám a magányos sátorállítást másképp! Volt rá egy sémám, és mindig úgy csináltam. És most, gyakorlatilag a semmiből, jött egy gondolat egy másfajta megvalósítási módozatra. (Csak röviden: a belső sátor és a rudazat egymáshoz illesztésére vonatkozólag.) Úgy meglepődtem, hogy meg is torpantam. Nem is azon töprengtem épp, hogy hogy csináljam meg a lakomat este! De akkor honnan szabadult fel ez a gondolat...? Azóta sem tudom. Mindenesetre este kipróbáltam, és az eredmény: a két verzió közül egyikre sem tudtam egyértelműen rásütni, hogy jobb. Mindkettőnek megvoltak a maga nehézségei. Úgyhogy ez a gondolat most csak az újításért volt értékes, nem pedig a könnyebb megvalósításért, de én emiatt is hálás vagyok neki, mert elgondolkodtatott a rutin újragondolásának lehetőségét. (Persze ettől még az életben nem minden szituációban fog eszembe jutni, de hátha mégis többen, mint enélkül.)

Az életben: életünk hány területén van meg a rutin! Napi rutin, vásárlási rutin, parkolási rutin... Ha sokszor csinálunk valamit, talán ez pszichológia, de kialakul rá egy rutin, hogy ne kelljen minden alkalommal a nulláról kitalálni. Van egy metódus, ezt követjük, így a kitalálásra fordítandó energiát tudjuk másra fordítani. Így a rutin jó, de ugyanúgy kevésbé jó is lehet: ha nem vesszük észre, hogy átfordul: hogy elavul, hogy már nem a javunkat szolgálja, hogy vannak újabb verziók, vagy csak jobb lenne bele újítást vinni, hogy a flow-t, a lelkesedést fenntartsa. A rutin jó, de veszélyes is. Nem könnyű a Rutin Világában helyesen navigálni...




/ Folyt. köv. /