őSRégi élmények IV.

 augusztus 25. (kedd) - TEREPLOVAGLÁS, SZÜLINAP, SZIESZTA, TEREPFUTÁS

Ma fél 6-kor szólt az ébresztő, fél 7-re ugyanis Dobokay Péternél volt jelenésünk lovaglásra. Pontosan oda is értünk, aztán megjöttek csapattársaink is: egy doktornő és 2 lánya, valamint 1 unokahúga. Utóbbi kislyányok olyan elsős korabeliek. Így ennyien + Péter és 2 kísérőlány tettük meg a mai csatangolást. Én a Véletlen, Peti a Lopakodó nevű lovat kaptuk. Lekefélgettük őket, majd felnyergelték nekünk, és egy jó darabig az udvaron köröztünk lóháton. Erre szükség is volt, hogy szokjuk őket, illetve a helyzetet. Aztán kis csapatunk hátra, a rétek irányába elhagyta a lovasudvart, és kezdetét vette a több órás határban kalandozás. Micsoda élmény volt! Számomra az erdőben futásnak van a legnagyobb szabadságfoka, de az erdőn-mezőn szabadon lovaglás élményét mindig ehhez hasonlítottam. Ugyan nem vágtáztunk (hál' istennek), csak főleg sétáltunk és időnként ügettünk, de erdőben fák között, saját ösvényeken kanyarogtunk, réten sétáltunk, földúton ügettünk, kanyargó kis patakocska mellett kunkorodtunk, belegázoltunk a Zalába, sarakat dagasztottunk... Mint egy mese, olyan volt: 9 lovas erdőn-mezőn. Imádtam! Jártunk a Péter által elkeresztelt Boszorkány-erdőben (fenyves!), átkeltünk az Ispánki-patakon, és Nemesszernél értük el Nagyrákos utcáit. Menő volt egy lovas csapat tagjaként végigcsattogni az utcán 😁 Belegázoltunk a Zalába, vízben állva beszélgettünk kicsit, majd a régi vasút töltésén, fák között ügettünk vissza irányba. Aztán ugyanúgy elmasíroztunk a Kemencés Kuckónk előtt az utcában, ahogyan masíroztak a megelőző napokon mások Péter harsogó hangja által vezetve, miközben mi kint reggeliztünk. Lívia szaladt, hogy lefényképezzen minket. 

úton hazafelé (fotó: Cs. A. Lívia)

Az élmény fantasztikus volt. Az erdőben mászkálás lóháton is mesés 😊 Viszont a térdeim igencsak megsínylették a lovaglást, úgy fájtak a végére, mint valami öreg maminak. Azt gondolom, nem is vagyok hozzászokva, sok is lehetett a nyeregben töltött idő, azontúl a lábfejem a kengyelben folyton előrecsúszott, a kislábujjam nekinyomódott a lovaglócsizma oldalának... Ezek a dolgok sajnos nem voltak kellemdúsak, ám az élményt nem tudták elvenni: lóháton szabadon az elvarázsolt erdőben!
A doktornő útitársnőnk telefonjával Péter készített rólunk útközben fényképeket, melyek átküldésére a doktornő jókora ígéretet tett. Sajnos ezt azóta sem sikerült teljesíteni, úgyhogy ha találkozik ezzel a beszámolóval, jusson eszébe, hogy azóta is várjuk a fotókat 😉
Visszaérve az udvarba annyi utasítást kaptunk: szálljunk le, hogy ott várakozó gyerekek ülhessenek a lóra és vezessük őket körbe-körbe. Hm. Hát jó. Mindkét láb kivesz a kengyelből, egyik láb átlendít és lecsúsz. Egyenest rá a meglehetőst fájó térdeimre. Egy darabig úgy éreztem, nem tudok rendesen menni, de idővel elmúlt a fájás szerencsére. A lovak nem tűntek túl könnyen irányíthatóaknak (egyébként néha a terepen sem), és inkább legelni szerettek volna. A szülők meg azt gondolták, mi itt dolgozunk a lovardában, és ehhez kapcsolódó kérdésekkel éltek felénk. Körbevezettük a lovacskákat gyerekekkel a hátukon. Lehet, hogy kicsit megállt az ütő néhány szülőben, mikor közöltem: most csinálok ilyet életemben először 😉
Az egyik ló lábáról útközben leesett egy patkó, ezt Peti és én megkaptuk emlékbe. Fejenként 8000 Ft-ot fizettünk ezért a remek élményért, ami a mai világban meglehetősen kevésnek számít. Benyomtunk Véletlennek és Lopakodónak a szájába 1-1 répát, megvakirgásztuk a cipőtolvaj ebet, majd búcsút vettünk és hazaballagtunk.

Reggel Petit az alábbi versikével köszöntöttem:
"Születésed napjára virradt ma az Őrség,
Legyen életed része ezután is bőség.
És ha életed egét fenyegeti hőség,
Itt vagyok én: a napernyőség!
Csodás legyen hát a születésed napja,
Az ajándékot az ünnepelt lovaglás után kapja."

Így aztán most, hogy hazaértünk, és minimál kajával és kávéval kiültünk az udvarra (ahol az asztalon ott várta Petit Lívia és Kálmán rettentő kedves üzenete: egy kis szülinapi gratuláció), én is előrukkoltam az ajcsikkal, és felköszöntöttem kedvesemet 💗
Ebédkére tésztát ettünk idehaza, aztán ledőltünk kicsit, és fél 5-ig szundikáltunk. Elgurultam boltba, utána pedig kimentem futni egyet kedves ösvényemre: a zöld jelzésen fel az Ispánk előtti pihenőhelyig. Folyamatosan végigfutottam még az emelkedőket is, nagyon jól ment! 2 nyuszit meg is riasztottam: roppantul örültem az állatkák látványának! A pihenőnél megálltam kicsit, hogy a térképet tanulmányozva eltöprengjek rajta: merre fussak haza. A reggeli lovaslástól ihletet kaptam: vonzott a régi vasúti töltés, de az erdőben kanyargó lovaglóösvények is, viszont utóbbi útvonalunkat nem tudtam utólag megfelelőképp rekonstruálni. Úgyhogy végül vissza lefutottam, és az Ispánki-patak mellett egy darabon elfutottam egy lovaglóösvényen. Ahol már túl nagy susnyába vezetett, ott visszafordultam. Aztán még Őrihez közel kanyarodtam el egy másik, jelzetlen ösvényt megnézni, azon újra fel a Disznós-tető közelébe, majd vissza le. Lefelé még 1 óra futás után is úgy tudom érezni időnként (mint most is), hogy kifutnék a világból. Azt éreztem, hogy szépen, egészségesen és boldogan futok a fák közt. Szóval 1 óra nettó futóidőm volt, és olyan 7 km lehetett dimben-dombon át. Igen élvezetes volt!!
Este megbontottuk a szabadulópaklit, amit Peti kapott tőlem ajcsiba. Amikor már a csomagoláson feltüntetett becsült játékidőt duplán túlléptük (=2 óra), úgy döntöttünk, félbehagyjuk, és másnap befejezzük.
Csodás nap volt a mai: élménydús, mozgásos, természetközeli! 

augusztus 26. (szerda) - VADÁSA-TÓ, BÚCSÚRÉTES

Peti már napok óta Eszti-féle rétesre csorgatta a nyálát. Ma volt az utolsó esélyünk rá: d.u. ugyanis volt piac Őrin, és tudva tudtuk, hogy Eszti ott fogja árulni a réteseit. A piac d.u. 4-kor kezdődik, és úgy tudtuk, 7-ig tart, a rétesek pedig 3 előtt nem lesznek készen. Szóval eléggé ment a matek: hogy menjünk el úgy strandolni a Vadása-tóra, hogy réteshez is jussunk?
No mindenesetre az lett, hogy a már ismert úton eltekertünk a Vadásához: Ispánk, zöld jelzés, aszfalt, erdei kavicsos út, Viszák, Őrimagyarósd, Vadása. 

úton-útfélen (fotó: K. Peti)

Mivel a másik tó holléte piszkálta a fantáziánkat, megpróbáltuk a csobbanás előtt megpillantani azt. A Malomgát tanösvényt követve bukkantunk rá: teljesen körbekerítve vagyon. Peti aztán utánaolvasott: magántó. A tanösvény viszont tök szép részen visz, szerintem ajánlott megnézni. Van benne cuki fahíd is a Magyarósdi-patakon. Egyébként a tanösvény neve arra utal, hogy régen, amikor még a Magyarósdi-patakon jóval több víz folyt, malmokat telepítettek rá. A tanösvényen információs táblák is találhatók, a végén pedig egy földvár van, amit mi kihagytunk. 

híd a Magyarósdi-patakon

Az őrimagyarósdi mini boltocskában beszereztük ebédkénket, majd a helyi játszótér padján elfogyasztottuk. Utána játszottunk némelyik játékon, majd visszatekertünk a Vadásához, ahol az ebédkét megfejeltük palacsintával, rétessel és kávéval. Aztán megvettük a belépőt a strandra, és becsekkoltunk. Fürcsiztünk, Peti csukafejest ugrált, száradtunk.
Felhívtam aztán Esztit: ugyan mondja már meg, mennyi rétese van még a piacon? A készlet kb. 3/4-ét lestoppoltuk és 6 felé ígértük magunkat. Így aztán összekaptuk a motyót, és tepertünk vissza Őribe szintén a bejárt útvonalon: Hegyhátszentjakab, Szaknyér, erdei úton át Kisrákosra, majd Pankasz, Nagyrákos és Őri. 6 előtt picivel érkeztünk: már csak a nekünk becsomagolt 7 db rétes (1 túrós-barackos, 3 túrós-meggyes, 3 tökös-mákos) várt ott. Nagyon-nagyon megköszöntük, hogy megvártak, és kicsit elbeszélgettünk Esztivel. Utána hazatoltuk a bicikliket, és én kizárólag rétest vacsiztam. Nyam-nyam!! A napot a szabadulós kártyajáték befejezésével zártuk. 

augusztus 27. (csütörtök) - VISZLÁT, ŐRSÉG - ÜDV, BALATONFELVIDÉK!

Nagyjából 11-ig tartott, míg összeszedtük a motyónkat és a bringákra kötöztük. Kedves szállásadóink már korábban elköszöntek tőlünk, mondván, hogy mennek ügyintézni. Így az ajándék borukat egy kis üzenet társaságában otthagytuk az asztalon. 

búcsúpuszi (fotó: K. Peti)

Azért egyből nem távoztunk Őriről, mert először elmentünk a Műv.házba megnézni a Szikszay Edit-féle néprajzi gyűjteményt. Szikszay Edit tanárnő volt, aki anno Líviát is tanította. A sötét korszakban kitalálták, hogy német nyelvtudása miatt kém, és Szibériába száműzték. 7 évet töltött ott... Hazajött. És gyűjtött. Ezt a gyűjteményt néztük most meg. És bár sem Peti, sem én nem vagyunk túl népies beállítottságúak, ez a kiállítás mégis meglehetőst lekötött mindkettőnket. Sajnos nem tudtuk végignézni rendesen, mert "a vonat nem vár". Még átugrottunk a Nemzeti Park boltjába ajándékokért és prospektusokért, aztán eltepertünk a vasútra, hogy aztán majd 20 perc késéssel szálljunk fel a Ljubljanából érkező Göcsej IC-ra, amivel csupán Ukkig megyünk, mivel még 2 napot kerekezünk a Balatonfelvidéken... De ez már egy másik történet, nem az Őrség 😁

Az Őrség fantasztikus volt. Legközelebb még többmindent kell megnézni! Imádtuk az idei nyaralásunkat! 😁💖

I love Őri (fotó: K. Peti)

/Vége./