őSRégi élmények II.

augusztus 17. (hétfő) - PECA A HÁRSAS-TAVON

Ez a nap volt kipécézve Peti horgásznapjának. Úgyhogy ma időben keltünk, és a már járt úton eltekertünk a Hársas-tóhoz. Előtte úgy vásároltunk kaját, hogy ebédre és vacsira is legyen, mivel nem akartunk korán hazaindulni, ámde inkább későn igen.
A tónál gondos helykeresés zajlott, majd letelepedtünk egy padasztalos partszakaszra, nem messze egy esőbeállótól (ennek majd szerepe lesz később). Peti lelkesen és gyorsan rakta össze a szereléket, hogy az mielőbb vizet érhessen. 

lógatás a Hársas-tóba

 

Én pedig elmentem egy kört futni: a Mária-út jelzésen átfutottam Szentgotthárd Zsida nevű részére, majd a zöld sáv jelzésen vissza a tóhoz. 6-7 km lehetett, s eltartott vagy másfél órát. Rögtön a szúnyogos erdőben emelkedéssel kezdődött, ahol felcaplattam, majd a sík gerincen boldogan kezdtem tartósan futni a víztől felpuhult talajon, tócsákat kerülgetve. A víz már jó ideje szakadt rólam, irtó meleg volt. Volt, ahol a jelzés után kicsit kajtatnom kellett, és volt, ahol meglehetőst satnya volt az ösvény. Úgyhogy jópár karcolást beszereztem a lábszáramra. A megállásokat a szúnyogok állandóan veszélyeztették. Ahol a Mária-út a zöld sávval egyesül, onnan fehér kaviccsal szórt széles út vezet a Brenner János emlékkápolnáig (melyet Jó Pásztor kápolnának is hívnak). A kápolna meglepően cuki volt: a fehér kavicsos út egyszer csak kiért a fák közül, és egy csodás zöld réten feltűnt a helyes kis kápolna tuják alkotta utacskák gyűrűjében. Bekukkantottam az üvegen át: hogy élő kardvirágok díszlettek-e a vázában, vagy műk, azt nem tudom, de nem volt elhagyatott a belseje, csak összepakolt. A kápolna mellett felfedeztem 2 táblát, melyeken elolvastam a kápolna és a névadója történetét, majd így utólagosan megsirattam szegény elhivatott Brenner Jánost. Vagy talán az emberi aljasságot...? Abban a korszakban, amikor a fejekben rém-setétség honolt, és a cselekvéseket is ez a rém-setétség határozta meg, a tisztességes tiszteletest tőrbe csalták, és az erdőben az éj leple alatt 32 késszúrással megölték...
A kápolnától lekocogtam Zsidára, majd a fő utcán végigfutva, -sétálva kihaladtam belőle. Földutakon csapattam, közben mellettem hangosan zúgott a sok vizet kapott kis Zsida-patak. A jelzés néhol ritkás volt, de mindig megvolt. Kevés sík volt ezen a szakaszon: mivel először fel kellett kapaszkodni Zsidáról, majd lecsurogni a tóhoz. A tó feletti, de már lefelé tartó rész elvitt egy tarvágás mellett, majd nem túl szép részen levitt a Hársas-tó parkolójához vezető aszfaltra. Eddigre már az izmaim kellőképp fáradtak voltak, így elvetettem azon előzetes tervemet, hogy a tó túloldala felől szaladok vissza Petihez, és inkább a strand felől sétáltam vissza.
Addigra Peti már vagy 10 halat kifogott, az egész apró kis falatkától a tenyérnél is nagyobbig. Elég lelkesen dobálta befelé a botját újra és újra. Úszózott. Kicsit megmártóztam a vízben, majd a Peti által fogott és horogról leakasztott halacskákat engedtem vissza a tóba.
Megebédkéztünk, aztán a horgászat folytatódott, miközben a messzeségből égdörgés figyelmeztetett. A setét felhők is gyűltek, és a hőmérséklet észrevehetően esett. Nagyon úgy festett, eső lesz újra. Nehogy egy nap kimaradjon! Olyan hűvös lett aztán, hogy fel kellett öltöznünk, és még a széldzseki/esőkabát is felkerült. Nemrég még szakadt rólam a víz! Ilyen időket élünk.
Végül már be kellett cuccolnunk az esőbeállóba, mert valóban megjött az eső. Reméltük, hogy nem lesz hosszú és tartós, és Peti tud még utána peccantani valamennyit. Közben szemléltük, milyen gyönyörű látványossággal tud a tó gőzölögni, miközben a nálánál hidegebb eső higítja fel. Szép volt nagyon! És örültünk annak, hogyha már egyszer ma is esik, akkor legalább egy ilyen fedett helyen tudjuk kibekkelni.

eső után lélegzik az erdő

Az eső lassan múlt, szemerkéléssé szelídült. Kimerészkedtünk, s Peti még dobálta be a csalit. Meglepetésére egy eddigieknél méretesebb halpéldány egyszercsak eltépte a zsinórt, és horgostul-ólmostul meglépett... Szegény halacska... Peti viszont felvillanyozódott, hogy vajon milyen nagy halak kerültek elő most a kukoricára, és gyorsan új szereléket kötött fel. Közben én haditáncot jártam szúnyog-muzsikára. A következő szerelék sem tartott sokáig: ez a hal is letépte az egész mindenséget... Peti lelkesen ledöbbent volt: ezek szerint így estére jönnek meg a nagyobb halak! Van új a nap alatt, van még itt izgalom! Volt még egy szereléke, de már azért menni kellene hazafelé, mert este 8 körül járt az idő, engem pedig aktívan fogyasztottak a szúnyogok... Az indulást szorgalmaztam, Peti részben belátóan, részben csalódottan szintén. Összecuccoltunk, majd az alkonyi félhomályban megindultunk haza-irányba.
Innen kezdődött az éji kaland: az erdő teljes sötét párában úszott, más nem is járt, s mi a saját lámpáink fénypászmái által segédkezve haladtunk. Kicsivel több, mint 1 óra volt az út haza, így már teljes sötétben tekertük meg a 17 km-t. Az erdei szakaszon egymás mellett haladtunk, és két ízben vettünk észre úton átkelni szándékozó őzeket, akik miattunk fordultak vissza. Szalafő előtt nyílt részen haladtunk, itt pedig dörgött és villámlott: nem semmi élmény volt, ahogy a "végtelen" teret néhány másodpercig megvilágította az égi nagy villany, majd újra sötétbe borult minden... Elég király volt!! Egy kígyó került elénk, de szerencsére mozdulatlanul kuksolt az út közepén, így meg tudtuk közölni sikerrel. Alighogy beértünk Őribe, leszakadt az ég, és míg hazaértünk, teljes mértékben eláztunk. Cipő, alsónemű-szintig. Petinek legalább volt esőkabátja. De mindenünk egy merő víz volt, a bringák pedig merő dzsuva.
Hazaérve még kicsit az áramellátás vacakolt velünk (volt néhány áramszünet), de azért meg tudtunk fürdeni és szárazba bújni.
A mai nap élménydús volt: horgászat, a csodás Hársas-tó, terepfutás, éjszakai hazatekerés villámbemutatóval... Szuper volt 😀

augusztus 18. (kedd) - ZALAEGERSZEG

A mai napot a városnak szántuk, mivel mosni csak ott tudtunk: Zalaegerszegen van Bubbles mosoda. Megdöbbentően béna azonban a tömegközlekedés Őri és Z.egerszeg között mind busz-, mind vonatfronton, így aztán rá voltunk szorítva, hogy a nyaralásunkon extrém korán felkeljünk: az ébresztő 5-kor szólt, mi pedig a 6:10-es busszal indultunk. Minden tiszta víz és pára volt, bár nem esett, és hűvös. Azért a hajnali bebuszozás egy élmény volt, főleg Petinek, aki nem szokott soha ilyet csinálni. Leszálltunk a retro buszpályaudvaron, majd nekiálltunk valami reggeliző helyet keresni. Közben megtaláltuk a "földönjáró toronyórát", amit jól megtanulmányoztunk. Egykori toronyból leszerelt óra, amit most üvegbúrába zárva a színház előtti téren lehet megszemlélni. A reggeliző keresése elég sokáig elhúzódott, még a vásárcsarnokban is jártunk, de a legtöbb hely nem felel meg különféle okokból, így végül olyanra vetemedtünk, amire nem szoktunk: a McDonald's-ba tértünk be. Lecsúszott 2 forró pite, meg kávé, meg toast-izék, és jól is laktunk.
Irány a Bubbles! Épp üres volt, úgyhogy indítottuk is a programot. Közben megjött az eső megint... Most már kezdtem ráunni. Mosás után szárítás, majd segítettünk másoknak a mosoda használatában, aztán ott tartottunk, hogy menni kellene, ámde az eső esik, nekem pedig semmi esővédelmem nincs. Peti javallotta, hogy nézzünk be az utca túloldalán lévő turkálóba. Esernyőt nem árultak, de Peti kiszúrt 2 kabátot: egy zöldet, ami valszeg inkább csak kabát lehetett, mint esőkabát, meg egy The North Face márkájú kéket, ami egyértelműen esőkabát volt. Pont jó is volt rám, ráadásul ~700 Ft-ba került, úgyhogy elhoztam. Peti is vett egy hosszú ujjú felsőt. Így turkálózunk mi a nyaraláson 😀
Ezután esőkabátban és én csupasz lábbal szandiban a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumhoz indultunk. A szandit habosra taposták csupasz lábujjaim a nagy vizességben. A múzeum egy telephelyen van a Falumúzeummal (skanzennel), és egy belépővel mindkettő látogatható. Már untuk az ázást, ezért először a fedett helyen lévő részt terveztük megnézni, így bementünk a vízbányászati kiállításnak otthont adó épületbe. Nem volt bent más, csak egy "teremőr" bá', aki nagyon lelkesen magyarázni kezdett nekünk Zsigmondy Vilmosról, a nagy magyar kútfúróról, akinek személye a kiállítást nagyban meghatározta. Munkásságát több tabló mutatta, fúrásai helyeit térképen ábrázolták. Volt itt még egy Trianon kiállítás, valamint egy ásvány- és kőzetgyűjtemény is. Számomra - a bányászatos dolgokon túl - roppant érdekesek voltak a kiállított ún. "bányászüvegek": régen a bányászok (pihenéskén? ráérő idejükben?) nagy, de szűk szájú üvegekbe beépítették a bányászélet kellékeit. Az üvegekbe berendezték a bányákat kicsiben. Ki volt állítva a legkisebb ilyen üveg is. El voltam képedve, hogy a szemüket meregetve, eszméletlen türelemmel és kézügyességgel, bizonyára csipesszel az üveg fölé görnyedve munkálkodtak anno ezen...
Átmentünk aztán a másik épületrészbe, ahol a Barátság-kőolajvezetékről és társairól volt szó. Ez is érdekes volt, bár sok gép nem mondott sokat, és sajnos a terepasztalt sem lehetett működésbe hozni. Utána kicsit körüljártunk az udvaron, bár az eső még szemetelt. Sok gép van kint, valamint 3 fúrótorony is áll, amiből az egyikre - az alsó részére - felmentünk, és elolvastunk sok fúrásról, katasztrófákról, történelemről szóló infót. Meglehetősen szomjasak voltunk már, s elegünk volt az esőből, a skanzen pedig egyikünket sem köti le igazán, így csak azért mentünk át arra a múzeumrészre, hogy innivalót szerezzünk. Az egyik épületben, ahol agyagból készült portékákat lehetett venni (bögrék, tálak, hűtőmágnesek stb.), volt inni is. Elcsábultam egy szép müzlistálra, mely kék és zöld mázzal s virágos mintával készült. Megnéztük még a skanzenbaromfikat, majd távoztunk. 

(forrás: olajmuzeum.hu)

 

Peti korábban talált egy cuki kis helyet, amit ebédhelynek javasolt. A nevére sajnos nem emlékszünk kellőképp, de valami ilyesmi volt: Kis Korzó/Kockás Falatozó: egy aranyos szüleink korabeli házaspár csinálta, a bá' volt a felszolgáló, a néni főzött a mini konyhában. Menüt adtak. Egyébként az egész hely abszolút mini volt: 3 db négyszemélyes asztal volt csupán benne, stílusát tekintve pedig megállt az idő, illetve a kínai stílus beparkolt a retro mellé. Az asztalokat klasszikus piros-fehér kockás terítők borították. Mire mi odaértünk 2 körül, már nem volt menü, csak rántott sajt, rántott hal, sült krumpli és rizs. Mivel nekünk ez tökéletesen megfelelt, és a hely is, maradtunk és ebédkéztünk egy nagyszerűt. A bácsi annyira kedves és udvarias volt! Nagyon szeretem az ilyen kis régi értékeket őrző helyeket!
Megkísértett minket a gondolat, hogy ebéd utáni kávénkat - engedve a nyaralás-életérzés csábításának - a közeli Frei Cafe-ban fogyasszuk el, de végül inkább lemondtunk róla, és kerestünk egy egyszerűbb helyet. Ez végül egy csokizó-kávézó lett, ahol klasszik üveg kávéspohárban kaptuk a fincsi kávét.
Bevásároltunk hazavaló élelmiszert, majd elbaktattunk a vasútállomásra, ahonnan egy 1 db kocsiból álló kis piroskával (Bzmut) utaztunk vissza Őribe. De marha jó volt! Végig nézelődtük az utat, és ahogy a nagyrákosi völgyhídról alátekintettünk a zöld rétre, az egyik szalmabála tetején összekuporodva pihenő rókát vettünk észre. Egyszerre kiáltottunk fel örömködve.
Őriben a vasútállomás távolabb helyezkedik el a településről, kb. 1 km-re légvonalban, és a kék négyzet turistajelzés vezet onnan a településre. Autóút is van természetesen, az hosszabb. Szerencsére a gyalogút aszfaltos, ami eső után és szandiban nem hátrány. Úgyhogy hazasétáltunk a szatyor kajákkal, mint egy ingázó helyi - és ez élmény volt. 😉
Hatékony nap lett az eső ellenére is.

augusztus 19. (szerda) - CSESZTREG, TÓ + SZILVI

Ma külön programunk volt, én ugyanis elbringáztam Csesztregre, hogy ott Szilvivel találkozzak, Peti pedig otthon maradt pihenőnapot tartani.
Mivel Szilvi lakóhelye és Őri kellőképp távol esik egymástól ahhoz, hogy a bringa-idő-buszozás háromszögébe kellemesen be lehessen illeszteni, végül egy nagyjából félúton lévő helyet néztünk ki a térképen találkozási pontnak: ez lett Csesztreg. A térkép egy tavat és egy szabadidőközpontot jelzett ott. Az odaútra kétésfél órát terveztem, ez végül 1 óra lett. Szilvivel delet beszéltünk meg, de mindketten már 11 felé odaértünk.
A tó és környéke remek. A tó nem túl nagy, formás és szép a környezete. Egy apró rész strandnak van kijelölve bójákkal, de lehet benne pecázni is, illetve hesszelni egy jókora fastégen. Mellette a szabadidőközpont focipályákból áll, ahol most épp edzőtábora zajlott a Dunyakanyar SE ifjoncainak. Van nagy épület, mely büfé és szálláshely (szerintem a sportolóknak), és van egy külön kis épület (budi, zuhanyozó). Pad-asztalok és fű+fák, szóval eléggé rendben van.
Szóval itt beszélgettünk néhány órát. Üldögéltünk padon, ettünk (hambi, hot-dog, jégkrém is kapható), én úsztam egyet a remek kis tóban (Szilvi nem hozott fürdőruhát), körbesétáltunk a tanösvényen, és megnéztük a mellette emelkedő, fából épült István és Gizella tornyot. Szóval egy fél napot pont jól el lehetett itt tölteni.
Délután aztán ki-ki hazatekert.
Egyébként a Csesztregre vezető út remek és érdekes volt (mint minden új út számomra). Áttekertem Nagyrákosra, majd felküzdöttem magam a vasútállomás irányába vezető gigantikus emelkedőn, aztán rettentő rossz minőségű  úton tekertem Szattáig. Az erdei szakasz kellemes volt, de az aszfalt már megette a kefírje javát: olyannyira ripityára töredezett, hogy a bringa majd' kiszakadt alólam. Szatta egy cuki pici falu (egy újabb). Ahogy vége van, és kezdődik Zala megye, zsíraszfalt veszi kezdetét, mely keskeny, és természetesen rendkívül kellemesen tekerhető. Kisvártatva belecsatlakozik egy kétsávos, cseppet forgalmasabb útba, vonalzóval húzott nyílegyenes pályán halad Kerkaújfaluig, és a következő település már Csesztreg. Király volt végigtekerni!

Csesztreg, szabadidőpark (forrás: csesztreg.hu)

augusztus 20. (csütörtök) - TÚRA: ŐRI - ISPÁNK

A mai napi program csupán reggel dőlt el, ugyanis még este is úgy feküdtünk le, hogy 7-kor kelünk majd, hogy 10-re a Hársas-tóhoz érjünk azon okból, hogy megnézzük az akkor rajtoló BikePacking-túra rajtját, résztvevőit és felszerelését. Petinek reggel mégsem volt hozzá kedve, meg egyáltalán biciklire ülni sem, így gyalogos csapatás lett helyette. Volt egy kb. 13 km-es karika, amit Őri és Ispánk érintésével végig lehet járni, így ráadásul óriáspalacsintát is remélhettünk ebédre Ispánkon Mankánál.
A túrát úgy kezdtük, hogy betértünk az utcánkban lévő Dobokay Lovasudvarba, hogy időpontot kérjünk lovaglásra. Peti már sok éve volt nála, és jókora élményben részesült: a lovas ember a kezdőkkel is kimegy, és nagy kört lehet lovon bejárni a környéken. Mióta itt vagyunk, a legtöbb kinti reggelizésünk alatt tértek haza a lovasok a napi körről, élükön Dobokay Péterrel, aki hangosan kiabálta végig az utcát a lakóknak köszöngetve. Peti javasolta: szerinte most, d.e. optimális odamenni időpontot kérni, mert a körjárat után biztosan most rakják rendbe a lovakat. És valóban: Péter épp egy lovat slagozott le. Egy elképesztően szokatlan stílusú emberhez volt szerencsém, akinek sok a mondanivalója, a véleményét nem rejti véka alá, mindezek mellett van önkritikája is, hangos és káromkodik, és aki ott van az életében, ahol neki igazán jó. A rövid találkozás alatt kaptam egy nagyobb dózist, és valahogy megpendítette bennem a szentimentalizmus húrjait is. Mindenesetre beírt minket a naptájába 25. kedd reggel 6-ra. Mivel ő ekkor indul ki a csapattal, hogy ne melegben menjenek a lovak. Így aztán bevállaltunk még egy extrém korán kelést. De a lovas felderítőzésért megéri! Izgatottan várom, szerintem biztosan nagyon jó lesz! 😀
Indultunk aztán a túrára: felmentünk Kovácsszerre, majd a kék + turistaútra tértünk. Egyébként ez a túrakör ki is van jelölve, és el van nevezve "túra a világ közepe körül"-nek. Elhaladtunk egy kaszálást végző traktor mellett, akit 2 gólya figyelt árgus szemekkel, potyazsákmányt remélve. Sárga aranyvesszők mellett haladtunk, aztán egy tekintélyes rét széle következett, majd formás erdei ösvényen értük el a Bárkás-tó közelében lévő erdei pihenőhelyet. 

aranyvesszős rét

erdei pihenőhely a Bárkás-tó közelében

Csinos rét volt itt padokkal, asztalokkal, tűzrakóhellyel, fedett pihenőhellyel. Valamint 2 téglából épített toronyszerű építménnyel, melyekről Peti felvilágosított: ezek agyaggalamb-lövészet során használatos kilövő tornyok. Lehetett találni néhány agyaggalamb-darabkát, töredéket is. Némi hesszelés után indultunk tovább, és megkerestük a nádban-sásban rejtőző apró Bárkás-tavat. Aztán a piros sáv jelzésre váltottunk, átkeltünk az aszfalton, és fenyvesben haladtunk. Egy bekerített legelőt kellett megkerülnünk, amikor érdekes növényekre lettünk figyelmesek: ujjszerűen szétágazó alacsony növények kuksoltak a fűben, és élénk pink színben pompáztak. Utólag már tudjuk, mik voltak: tintahalgomba. Életemben nem láttam még! Ő az egyik példány: 

tintahalgomba Ispánk mellett

Elértük Ispánkot. Itt, a Nyugati szeren lecsorogtunk Manka Óriáspalacsintázójához. Menet közben elhaladtunk a Hétrétország köztivál keretében működő néhány Nyitott Porta mellett (Makovecz Menedék, Arkánum), és az Ízrestaurátor kézműves csokiműhely mellett is, mely legnagyobb szomorúságomra szeptember végéig zárva tart, és ki is vonta magát a Hétrétországon való részvétel alól.
Manka szerencsére nyitva tartott, s nagyban sütötte az óriáspalacsintákat. Én egy banános-nutellásat és egy fahéjasat kértem, Peti pedig egy szilvásat és egy sajtos-tejfölöst. Két szörpöt is szippantottunk mellé. Egész sokat kellett várni, mert jó sok megrendelés volt, de kitartóan vártuk a napi betevő palacsintánkat. Peti nem dobta hanyatt magát az ízélménytől, nekem viszont ízlett és igen jól is esett üres gyomromnak. A vendégek a fenyők közé aggatott függőágyakra is heverhettek.
Továbbsétáltunk, és a zöld jelzésen elhagytuk Ispánkot. Még az ebédke utáni kávé hiányzott, és meg is láttunk egy pad-asztalos pihenőhelyet, viszont az sajnos foglalt volt, így továbbálltunk, várva valami alkalmatos kávézóhelyre. Utunk egy darabig kaviccsal szórt széles úton vezetett, majd betért a fák közé, és egy idő után kedves erdei ösvénnyé szelídült. Ez, az innen Őriig tartó szakasz tetszett nekem úgy igazán! El is határoztam: erre kijövök futni majd.
Kávézóhelyünk végül egy kidőlt kényelmes fa lett, és a piros kis úti kávéfőzőnkben hamarosan fel is rotyogott a frissen főtt fekete. Élvezettel kávéztunk meg a természet lágy ölén.
Keltünk át patakon, csinos erdőben lépdeltünk, találkoztunk szép nagy jellegfával: egy giga nagy tölggyel, melyet a térkép is jelölt. Teljesítménytúra pecsételőpontként funkcionált, a bélyegző rá volt erősítve. Igen tetszetős erdei szakaszon át értünk le Őribe. Újra megnéztük a szokott helyen, hogy áll a Zala vízszintje: most kisebb volt, a kövekből rakott gyalogjárón át lehetett már kelni száraz lábbal.
Szuper kis kör volt. Az egyik kedvenc futós szakaszomat találtam meg.

(fotó: K. Peti)

/Folyt. köv./