őSRégi élmények IV.

 augusztus 25. (kedd) - TEREPLOVAGLÁS, SZÜLINAP, SZIESZTA, TEREPFUTÁS

Ma fél 6-kor szólt az ébresztő, fél 7-re ugyanis Dobokay Péternél volt jelenésünk lovaglásra. Pontosan oda is értünk, aztán megjöttek csapattársaink is: egy doktornő és 2 lánya, valamint 1 unokahúga. Utóbbi kislyányok olyan elsős korabeliek. Így ennyien + Péter és 2 kísérőlány tettük meg a mai csatangolást. Én a Véletlen, Peti a Lopakodó nevű lovat kaptuk. Lekefélgettük őket, majd felnyergelték nekünk, és egy jó darabig az udvaron köröztünk lóháton. Erre szükség is volt, hogy szokjuk őket, illetve a helyzetet. Aztán kis csapatunk hátra, a rétek irányába elhagyta a lovasudvart, és kezdetét vette a több órás határban kalandozás. Micsoda élmény volt! Számomra az erdőben futásnak van a legnagyobb szabadságfoka, de az erdőn-mezőn szabadon lovaglás élményét mindig ehhez hasonlítottam. Ugyan nem vágtáztunk (hál' istennek), csak főleg sétáltunk és időnként ügettünk, de erdőben fák között, saját ösvényeken kanyarogtunk, réten sétáltunk, földúton ügettünk, kanyargó kis patakocska mellett kunkorodtunk, belegázoltunk a Zalába, sarakat dagasztottunk... Mint egy mese, olyan volt: 9 lovas erdőn-mezőn. Imádtam! Jártunk a Péter által elkeresztelt Boszorkány-erdőben (fenyves!), átkeltünk az Ispánki-patakon, és Nemesszernél értük el Nagyrákos utcáit. Menő volt egy lovas csapat tagjaként végigcsattogni az utcán 😁 Belegázoltunk a Zalába, vízben állva beszélgettünk kicsit, majd a régi vasút töltésén, fák között ügettünk vissza irányba. Aztán ugyanúgy elmasíroztunk a Kemencés Kuckónk előtt az utcában, ahogyan masíroztak a megelőző napokon mások Péter harsogó hangja által vezetve, miközben mi kint reggeliztünk. Lívia szaladt, hogy lefényképezzen minket. 

úton hazafelé (fotó: Cs. A. Lívia)

Az élmény fantasztikus volt. Az erdőben mászkálás lóháton is mesés 😊 Viszont a térdeim igencsak megsínylették a lovaglást, úgy fájtak a végére, mint valami öreg maminak. Azt gondolom, nem is vagyok hozzászokva, sok is lehetett a nyeregben töltött idő, azontúl a lábfejem a kengyelben folyton előrecsúszott, a kislábujjam nekinyomódott a lovaglócsizma oldalának... Ezek a dolgok sajnos nem voltak kellemdúsak, ám az élményt nem tudták elvenni: lóháton szabadon az elvarázsolt erdőben!
A doktornő útitársnőnk telefonjával Péter készített rólunk útközben fényképeket, melyek átküldésére a doktornő jókora ígéretet tett. Sajnos ezt azóta sem sikerült teljesíteni, úgyhogy ha találkozik ezzel a beszámolóval, jusson eszébe, hogy azóta is várjuk a fotókat 😉
Visszaérve az udvarba annyi utasítást kaptunk: szálljunk le, hogy ott várakozó gyerekek ülhessenek a lóra és vezessük őket körbe-körbe. Hm. Hát jó. Mindkét láb kivesz a kengyelből, egyik láb átlendít és lecsúsz. Egyenest rá a meglehetőst fájó térdeimre. Egy darabig úgy éreztem, nem tudok rendesen menni, de idővel elmúlt a fájás szerencsére. A lovak nem tűntek túl könnyen irányíthatóaknak (egyébként néha a terepen sem), és inkább legelni szerettek volna. A szülők meg azt gondolták, mi itt dolgozunk a lovardában, és ehhez kapcsolódó kérdésekkel éltek felénk. Körbevezettük a lovacskákat gyerekekkel a hátukon. Lehet, hogy kicsit megállt az ütő néhány szülőben, mikor közöltem: most csinálok ilyet életemben először 😉
Az egyik ló lábáról útközben leesett egy patkó, ezt Peti és én megkaptuk emlékbe. Fejenként 8000 Ft-ot fizettünk ezért a remek élményért, ami a mai világban meglehetősen kevésnek számít. Benyomtunk Véletlennek és Lopakodónak a szájába 1-1 répát, megvakirgásztuk a cipőtolvaj ebet, majd búcsút vettünk és hazaballagtunk.

Reggel Petit az alábbi versikével köszöntöttem:
"Születésed napjára virradt ma az Őrség,
Legyen életed része ezután is bőség.
És ha életed egét fenyegeti hőség,
Itt vagyok én: a napernyőség!
Csodás legyen hát a születésed napja,
Az ajándékot az ünnepelt lovaglás után kapja."

Így aztán most, hogy hazaértünk, és minimál kajával és kávéval kiültünk az udvarra (ahol az asztalon ott várta Petit Lívia és Kálmán rettentő kedves üzenete: egy kis szülinapi gratuláció), én is előrukkoltam az ajcsikkal, és felköszöntöttem kedvesemet 💗
Ebédkére tésztát ettünk idehaza, aztán ledőltünk kicsit, és fél 5-ig szundikáltunk. Elgurultam boltba, utána pedig kimentem futni egyet kedves ösvényemre: a zöld jelzésen fel az Ispánk előtti pihenőhelyig. Folyamatosan végigfutottam még az emelkedőket is, nagyon jól ment! 2 nyuszit meg is riasztottam: roppantul örültem az állatkák látványának! A pihenőnél megálltam kicsit, hogy a térképet tanulmányozva eltöprengjek rajta: merre fussak haza. A reggeli lovaslástól ihletet kaptam: vonzott a régi vasúti töltés, de az erdőben kanyargó lovaglóösvények is, viszont utóbbi útvonalunkat nem tudtam utólag megfelelőképp rekonstruálni. Úgyhogy végül vissza lefutottam, és az Ispánki-patak mellett egy darabon elfutottam egy lovaglóösvényen. Ahol már túl nagy susnyába vezetett, ott visszafordultam. Aztán még Őrihez közel kanyarodtam el egy másik, jelzetlen ösvényt megnézni, azon újra fel a Disznós-tető közelébe, majd vissza le. Lefelé még 1 óra futás után is úgy tudom érezni időnként (mint most is), hogy kifutnék a világból. Azt éreztem, hogy szépen, egészségesen és boldogan futok a fák közt. Szóval 1 óra nettó futóidőm volt, és olyan 7 km lehetett dimben-dombon át. Igen élvezetes volt!!
Este megbontottuk a szabadulópaklit, amit Peti kapott tőlem ajcsiba. Amikor már a csomagoláson feltüntetett becsült játékidőt duplán túlléptük (=2 óra), úgy döntöttünk, félbehagyjuk, és másnap befejezzük.
Csodás nap volt a mai: élménydús, mozgásos, természetközeli! 

augusztus 26. (szerda) - VADÁSA-TÓ, BÚCSÚRÉTES

Peti már napok óta Eszti-féle rétesre csorgatta a nyálát. Ma volt az utolsó esélyünk rá: d.u. ugyanis volt piac Őrin, és tudva tudtuk, hogy Eszti ott fogja árulni a réteseit. A piac d.u. 4-kor kezdődik, és úgy tudtuk, 7-ig tart, a rétesek pedig 3 előtt nem lesznek készen. Szóval eléggé ment a matek: hogy menjünk el úgy strandolni a Vadása-tóra, hogy réteshez is jussunk?
No mindenesetre az lett, hogy a már ismert úton eltekertünk a Vadásához: Ispánk, zöld jelzés, aszfalt, erdei kavicsos út, Viszák, Őrimagyarósd, Vadása. 

úton-útfélen (fotó: K. Peti)

Mivel a másik tó holléte piszkálta a fantáziánkat, megpróbáltuk a csobbanás előtt megpillantani azt. A Malomgát tanösvényt követve bukkantunk rá: teljesen körbekerítve vagyon. Peti aztán utánaolvasott: magántó. A tanösvény viszont tök szép részen visz, szerintem ajánlott megnézni. Van benne cuki fahíd is a Magyarósdi-patakon. Egyébként a tanösvény neve arra utal, hogy régen, amikor még a Magyarósdi-patakon jóval több víz folyt, malmokat telepítettek rá. A tanösvényen információs táblák is találhatók, a végén pedig egy földvár van, amit mi kihagytunk. 

híd a Magyarósdi-patakon

Az őrimagyarósdi mini boltocskában beszereztük ebédkénket, majd a helyi játszótér padján elfogyasztottuk. Utána játszottunk némelyik játékon, majd visszatekertünk a Vadásához, ahol az ebédkét megfejeltük palacsintával, rétessel és kávéval. Aztán megvettük a belépőt a strandra, és becsekkoltunk. Fürcsiztünk, Peti csukafejest ugrált, száradtunk.
Felhívtam aztán Esztit: ugyan mondja már meg, mennyi rétese van még a piacon? A készlet kb. 3/4-ét lestoppoltuk és 6 felé ígértük magunkat. Így aztán összekaptuk a motyót, és tepertünk vissza Őribe szintén a bejárt útvonalon: Hegyhátszentjakab, Szaknyér, erdei úton át Kisrákosra, majd Pankasz, Nagyrákos és Őri. 6 előtt picivel érkeztünk: már csak a nekünk becsomagolt 7 db rétes (1 túrós-barackos, 3 túrós-meggyes, 3 tökös-mákos) várt ott. Nagyon-nagyon megköszöntük, hogy megvártak, és kicsit elbeszélgettünk Esztivel. Utána hazatoltuk a bicikliket, és én kizárólag rétest vacsiztam. Nyam-nyam!! A napot a szabadulós kártyajáték befejezésével zártuk. 

augusztus 27. (csütörtök) - VISZLÁT, ŐRSÉG - ÜDV, BALATONFELVIDÉK!

Nagyjából 11-ig tartott, míg összeszedtük a motyónkat és a bringákra kötöztük. Kedves szállásadóink már korábban elköszöntek tőlünk, mondván, hogy mennek ügyintézni. Így az ajándék borukat egy kis üzenet társaságában otthagytuk az asztalon. 

búcsúpuszi (fotó: K. Peti)

Azért egyből nem távoztunk Őriről, mert először elmentünk a Műv.házba megnézni a Szikszay Edit-féle néprajzi gyűjteményt. Szikszay Edit tanárnő volt, aki anno Líviát is tanította. A sötét korszakban kitalálták, hogy német nyelvtudása miatt kém, és Szibériába száműzték. 7 évet töltött ott... Hazajött. És gyűjtött. Ezt a gyűjteményt néztük most meg. És bár sem Peti, sem én nem vagyunk túl népies beállítottságúak, ez a kiállítás mégis meglehetőst lekötött mindkettőnket. Sajnos nem tudtuk végignézni rendesen, mert "a vonat nem vár". Még átugrottunk a Nemzeti Park boltjába ajándékokért és prospektusokért, aztán eltepertünk a vasútra, hogy aztán majd 20 perc késéssel szálljunk fel a Ljubljanából érkező Göcsej IC-ra, amivel csupán Ukkig megyünk, mivel még 2 napot kerekezünk a Balatonfelvidéken... De ez már egy másik történet, nem az Őrség 😁

Az Őrség fantasztikus volt. Legközelebb még többmindent kell megnézni! Imádtuk az idei nyaralásunkat! 😁💖

I love Őri (fotó: K. Peti)

/Vége./

őSRégi élmények III.

 augusztus 21. (péntek) - HÉTRÉTORSZÁG ÉS AKTÍV MAGYARORSZÁG

A mai napunk igen változatosra, aktívra és - tőlünk kicsit szokatlanul - szociálisra sikerült. 9-re egy Aktív Magyarországos szervezésű bringatúrára voltunk bejelentkezve, mely program Nyitott Porták útbaejtését is tartalmazta. Úgyhogy kaptuk magunkat, és 9-re legurultunk a Malomhoz. Túravezetőnk már ott volt, valamint egyetlen túratársnőnk is, így családias 4 fős kiscsoportban vágtunk neki a potom 9 km-es tekerésnek. Közben ismerkedtünk, beszélgettünk társainkkal, akik szimpi arcok voltak. Sajnos a neveikre nem emlékszünk: nem megy nekünk ez a névmegjegyzés sajnos...
Ugyan Ispánkra mentünk, de mégis Őrin először Templomszer irányába haladtunk, majd a Hársfa fogadónál Kovácsszer felé vettük utunkat. Ennek a kis kerülőnek talán az volt a szerepe, hogy az Őri központjából Ispánk felé vezető úton lévő nagy emelkedőt kihagyjuk. Erre talán szükség is volt, mert gyakorlatlan útitársnőnk meglehetősen elfáradt a program során. Mindenesetre ispánki nagy gurulás sem volt, és szegény győzött elnézést kérni, én viszont győzködtem: nincs miért.
Ispánkon odagurultunk a Keleti szeren működő Eszti Falusi Vendégasztalához, ami most Nyitott Porta volt, ahol Eszti épp egy párral hőkkön sütött kalácsot készített az udvaron kialakított sparhelt-uralta kis helyen. Én és útitársnőnk is csatlakoztunk az előre meggyúrt és kis cipókká formált, titkolt összetevőkből (tradicionális családi recept) álló tészta elkészítésében: először szét kellett nyomkodni egy lapos koronggá, azután a korongokat megnyújtani kígyókká, majd a kígyókat keresztbe tenni egymáson s megfonni. Végül egy körbeért fonott tésztát kaptunk, amit Eszti a sparheltben megsütött, mi pedig meg tudtuk vásárolni.

werkfotó - készül a kalács (fotó: K. Peti)

a végeredmény: hőkkön sütött kalács (fotó: K. Peti)

Esztitől azt is megtudtuk, honnan s mit jelent a "hőkkön" szó: a hő kövön, azaz forró kövön való sütésre utal. Eszti nagyon jó fej csaj, a sütésnek-főzésnek él, és a Nyitott Portás programon kívül is lehet hozzá menni enni. Le is zsíroztuk vele, hogy valamelyik nap beugrunk egy dödölle-ebédre, mivel elég vonzón írta le, hogyan készíti azt. A hőkkön sütött kalácsot pl. a férje anyukájának receptje szerint készíti. A napokban saját vágású kakasból készült levest is készít a nagyérdeműnek. Ezen kívül megtudtuk, hogy másnap az Őri kézműves piacon is ott lesz a réteseivel, így aztán pláne ott a helyünk nekünk is!
Esztiék szörpöket és lekvárokat is készítenek és árulnak, én meg is kóstoltam egy olyat, amit idén csináltak először: ez volt az orgonaszörp. Nekem nanáhogy bejött, de nekik kevésbé: túl édesnek találják.
Miután kiportáztuk magunkat Esztinél, továbbálltunk. Nagyrákos volt a következő állomásunk, az odavezető út - melynek az elején vezet a zöld sáv turistajelzés - eleje kaviccsal szórt, majd a kavics elfogy és marad a föld. Eső után járhatatlan/nehezen járható. Szerencsénkre az utóbbi napokban épp nem volt eső, így a sáros, tócsás részek ügyes kerülgetésével haladni tudtunk.
Nagyrákos felett, de még az erdőben növényzet által benőtt sírkövekre lettem figyelmes. A térkép is jelöli a kis temetőt. Túravezetőnk nem tudott róla infóval szolgálni.
Nagyrákoson kigurultunk a főútra, majd megálltunk a tájháznál, mely kovácsműhely is egyben. Túravezetőnk szerint spontán nyitva sosincs, így most is kívülről néztünk körül. Bár ez is Nyitott Porta volt, de csak egyetlen nap, és ez nem a mai volt. 

Peti a nagyrákosi "őslakosokkal" :-)

Továbbhaladtunk a közelben lévő Házitündér Látványportához, ahol az udvaron bográcsban rotyogott a marhapöri, melyet nokedlivel tálaltak, amellett lángost sütöttek és szörpöket, lekvárokat kínáltak. A pöri-noki igen guszta volt, és azt beszéltük meg Petivel, hogy valószínűleg visszajövünk ide ebédkézni egy kicsit később. Túratársnőnk evett egy lángost, mi pedig szörpöztünk, így ültünk le egy kicsit beszélgetve.
Eztán visszatekertünk Őrire a Malomhoz, és vége volt a programnak. Az Aktív Magyarország a programján résztvevőket megajándékozta: választhattunk 3 féle textilzsák közül, majd pedig ha kitöltöttünk egy kvízt Magyarországról, akkor kaphattunk egy kulcstartót. Kitöltöttük és bezsebeltük a cuccokat. Egyébként jófej érdeklődő arcok voltak az A.M.-osok.
D.u. 3 órára regisztrált helyünk volt egy pantomim-comedy műfajú előadásra (Méhes Csaba: Pisztráng - pácban, körettel), de ez úgy istenigazán nem érdekelt minket, annál inkább az, ami 17:30-kor volt: Ötvös András: A csemegepultos naplója (egyszemélyes előadás), erre azonban már nem volt hely. Bementünk azért most a Malomba, háááátha valamit mégis lehetne intézni ezügyben. Pl. elcserélni a helyeinket. Próbálkozásunkat siker koronázta: a fiatal szervező fiú azt mondta, beenged majd minket a csemegepultosra, pláne úgy, hogy a másikra nem megyünk oda. Rém boldogok voltunk 😀
Így aztán visszamentünk megenni egy adag mennyei marhapöri-nokit a Házitündérhez, majd volt időnk elmenni bevásárolni, hazamenni és megfürdeni, azután fél 6-ra újra a Malomban, pontosabban a Pajtaszínházban voltunk, és izgatottan álltunk sorba jegy hiányában 😊 De nem volt gond, a srác emlékezett ránk és vigyorogva beengedett. Juppi!
Az előadás fenomenális volt. Elképesztő. Eszméletlen. És minden hasonló jelző. Peti végigkacagta, én is tér-időmet vesztettem teljesen, úgy alámerültem benne... A fickó elképesztő beleéléssel játszott, a téma pedig annyira igaz volt, még a szegény kis néninél a könnyem is kijött... Szuper volt az egész, tökéletes kikapcsolódást nyújtott, csodásan éreztük magunkat! Micsoda szerencse, hogy be tudtuk préselni magunkat erre az előadásra!
Teljesen elvarázsolva bandukoltunk hazafelé. Időben is jól álltunk: este 9-re be voltunk jelentkezve ugyanis még éjszakai lepkészetre is, ami az Árpád-kori templom mellett zajlott egy nemzeti parkos srác, Faragó Ádám vezetésével. Felkészültünk, hogy hűvös lesz, de aztán úgy tepertem a bringát, hogy időben odaérjünk, hogy szinte csepegett rólam a víz. A helyszínen a lepkészet már zajlott: 3 lábú állványra egy durva fényű lámpa volt felszerelve, melyet aggregátor hajtott, alá pedig egy nagy fehér lepedőt terítettek. Faragó Ádám végig magyarázta, hogy milyen lepkék jönnek a fényre. Könyve is volt, amiben képeket mutatott. Egész sok érdeklődő jött el, gyerekek is voltak, akiket főleg nagyon érdekeltek a megjelent lepkék. Jöttek szép szenderek, csíkos medvelepke, rengeteg moly, meg.... hm..... A többi nevét nemigen sikerül megjegyezni sajnos 😊 De sok szép ér érdekes lepke jelent meg. Denevér, tőkésréce vagy béka nem jött - Ádám elmesélte, hogy ilyenek érkezésére is volt már példa. Említett pár rendkívül vicces latin lepkenevet, és egyet nagy erőfeszítéssel meg akartam jegyezni, de nem jött össze... Olyasmi volt, hogy "apjaea sanyinak"... 😊
Úgy éjjel 11-ig ott maradtunk, mi is kérdeztünk pár dolgot. Számunkra, laikusok számára is érdekes volt ez az éjjeli lepkészet. 11 és éjfél közt gurultunk haza. Egészen jó idő volt.

augusztus 22. (szombat) - PIAC, PIHI, LECSÓ, FUTÁS, KONCERT

Ma helyben mozgolódtunk. Éhgyomorral mentünk el itthonról, ugyanis az volt a terv, hogy a helyi termékek piacán reggelizünk ott fellelt falatokat. A piac 8-kor kezdődött, mi 8 és 9 között értünk oda. Vittünk bögrét, hátha tejet is sikerül facsarni egy tehénből, de ez sajnos nem valósulhatott meg (házi tejet csak előrendelésre hoztak). Peti vett túrós meggyes és tökös mákos rétest Esztiék standján + tökmagos pogácsát és sajtos rudat, vett aztán a Németh porta standján 2 sajtot, valamint egy húsos standnál füstölt csülköt. Ezekből aztán egy padon remekül bereggeliztünk. Boldogság és elégedettség volt! Szerettünk volna egy piacos reggelit, és ez most remekül sikerült. 

(fotó: K. Peti)

 

Vettünk a családnak némi ezt-azt, aztán egy zöldségesezés után hazamentünk. Azaz hazavonszoltuk magunkat: olyan eszméletlen meleg volt, hogy alig bírtam hazahúzni magam... Teljesen kivoltam, semmi erőm nem volt. Hazaérés után főztem egy kávét, és az ágyba beájulva ittuk meg. Kellett némi idő, hogy magamhoz térjek és bármit is csinálni tudjak. Kimostunk pár ruhát, főztem egy remek lecsót á lá Peti, és a remek ebédke után ledőltünk szundítani egyet. Mennyei volt...
Fél 5 felé felébredtünk, és én 5 és negyed 7 között kimentem futni. Megfutottam a kiszemelt útvonalat: az Őriről Ispánkra vezető zöld sáv jelzést. Imádom! Csudára tetszik ez a szakasz, oda és vissza egyaránt akarta! Van benne sötét erdő, napfényes virágos rét széle, patakátkelés, cuki erdei kanyargó ösvény, széles erdei út - szóval elég változatos. Szakadt rólam a víz. Az Ispánk előtti már ismert pihenőhelyig futottam el, ahonnan néhány perc pihi után indultam vissza. Remek volt! Nagyon élvezetes útvonal számomra. (Már most azon gondolkodom: ha lenne még 1 lopott órám, még egyszer le tudnám futni, amíg itt vagyunk!) Visszaérve a kiindulóponthoz, még elfutottam a zöldön Nagyrákos felé, ugyanis piszkálta a fantáziámat, milyen arra az út. A szennyvíztisztítóig kaviccsal szórt széles, utána aztán réten és kaszálón visz, majd be kell csapni az aranyvesszős susnyába, átkelni az Ispánki-patak medrén, majd a susnyából egy gyönyörű zöld rétre lehet kibukkanni. Tovább nem kajtattam, indulni kellett haza, mert 7-től koncertjegyünk volt. Szóval fantasztikus futás volt! Becslésem szerint olyan 8 km lehetett, s némileg éreztem a lábizmaimat a végére.
Fél 8 felé tiszta öltözetben leballagtunk a Malomhoz a Kaukázus zenekar, illetve az utána következő Braindogs Trio zenéjére. A Malomban elbeszélgettünk kicsit a szimpi pultos csajjal, és megkóstoltuk nála egy helyi bá' diópálinkáját. Elég fincsi volt, nem is volt már belőle eladó.
A koncerthelyszín a szabadban volt: a nagy színpad előtt nagy füves tisztás. Az embermennyiség elviselhető volt. Egy limonádé és egy rosé fröccs beszerzése után lecsüccsentünk az elszórt padok egyikére, és onnan hallgattuk meg, ami még a Kaukázusból visszavolt. Amikor vége lett, beletelt egy kis időbe, mire leesett, hogy a blues-bácsik nem ezen a színpadon fognak játszani. Hang után és az embereket követve megtaláltuk a Braindogs Trio-t a Pajta mellett egy kisebb színpadon, ahol már játszottak. Kerítettünk két széket, és én a 2. fröccsömet, Peti egy pálinkát szopogatva hallgattuk a gitáron játszó és éneklő bá'kat. Közben az égen villámok cikáztak, némelyik elég látványos volt! A végére az eső is csepegni kezdett, de több végül nem lett belőle. Hazasétáltunk.
Ez a nap elég változatos, kulturális, szociális, mozgós lett!

augusztus 23. (vasárnap) - PIHI, DÖDÖLLE

Ma Peti émelygős fejfájással kelt, így neki az egész d.e.-je ráment arra, hogy emberi formába kerüljön. Megreggeliztünk kint, majd bevett egy kávét, kicsit később még egyet, valamint némi gyógyszert is. Így délre azért egészen kikupálta magát. Én legurultam a faluba: vettem tollakat a Látogatóközpontban, picit felderítőztem és vettem ki pénzt. Mert annak már eléggé a fenekére vertünk eddigre.
Szóval épp ott gurultam, ahol, amikor is észrevettem a járdán sétálni a minapi bringás túratársnőnket. Mint régi ismerősök, megálltunk beszélgetni kicsit: ki hol volt azóta, mi a mai terv, hol mit evett, ilyenek.
Déltájt elindultunk Petivel, hogy a kedvelt útvonalon átsétáljunk Ispánkra, és megebédkézzünk Esztinél, ahová még a d.e. bejelentkeztem telefonon dödöllére. Remek kis séta volt, már meg is éheztünk, mire odaértünk. Egész sokan voltak, de azért jutott hely nekünk is. A kiírás szerint babgulyás is volt, amit Peti megkívánt, így kértünk egy adatot, amit ketten ettünk meg. Járt hozzá a fonott kalácsból, és borzasztóan mennyei ízvilág volt! Nyammmm! Utána jött a fincsi, ott kisütött (lepirított) dödölle, mely falatnyi darabokból állt, hagymás volt, és fokhagymás tejfölt lehetett hozzá kérni. Úristen, de finom volt! Csak úgy faltam! Petinek is nagyon bejött. És szerencsére nem is volt olyan giga adat, abszolút ehető mennyiség volt. 

dödölle á lá Eszti (fotó: K. Peti)

Ittunk még 3 dl szőlőszörpöt, s 4000 Ft-ot fizettünk. Sajnos rétes nem volt, pedig Peti élénket érdeklődött utána. Még a szerda d.u.-i piacnapon lesz esélyünk Eszti-féle rétest enni. Nagyon megköszöntük a finom falatokat és a vendéglátást, majd nagy-nagy boldogsággal és megelégedettséggel elsétáltunk.

A pihenőhelyig mentünk, ahol aztán megkávéztuk úti kávéfőzőnk jóvoltából a csendben, mozdulatlan nyugalomban, madárdalban és rovarzúgásban. Kicsit ledőltünk aztán a padra, Peti már-már elszunnyadt...

A nap hátralévő része a pihenésé volt. Néztünk filmet (nyaralós sorozataink: Magnum, Baywatch, idén felmerült a Dallas, ja, és a nagy sztár: Night Rider! 😁), és az est befutó sorozata bizony a Szomszédok lett 😆 Mivel én erről teljesen lemaradtam anno, Peti pedig gyerekkorában valahol menet közben kapcsolódott be, így most nekigyürkőztünk, és elindítottuk az 1. részt. Aztán az én kérésemre a másodikat. Majd egy sokadikat. Kicsit kikupálódtam 😃

 

augusztus 24. (hétfő) - A SZLOVÉN KÖR

Ezen a napon jött el az ideje, hogy letekerjünk egy újabb bringás karikát: az 1. számút, melynek fantázianeve: "határon innen és túl". Igencsak vártuk, mert klassznak ígérkezett, hogy így egy kicsit Szlovéniában is kerekezünk, azon kívül vártuk, hogy Pityerszernél majd meglessük a bölényeket, illetve hozzá akartunk vágni egy magyarszombatfai kitérőt is, hogy megnézzük a Vadászati Kiállítás elköltöztetése után ott maradt állatkákat. No, szóval sokminden miatt vártuk ezt a napot!
Ennek ellenére reggel úgy tűnt, talán mégsem lesz belőle semmi: igazából már tegnap is elég borús volt az ég, ma pedig egybefüggő szürke égboltra keltünk, melyből aztán meg is indult visszafogottan, de kitartóan az égi áldás. Így bár összekészültünk az útra, de jó darabig csak vártunk és vártunk és vártunk... Én rejtvényt fejtettem, Peti az internet bugyrait szántotta... Aztán már mindketten rágtuk a kefét, hogy legyen már valami, és mivel egy ideje már nem esett, így déltájt végül útra keltünk. Már csak egy zöldséges-bolt-pékség kombót iktattunk be, aztán felmásztunk az emelkedőn, és tekertünk Bajánsenye felé. A települést relatíve hamar elértük, és mivel ebben az irányban igen keskeny a kiterjedése, relatíve hamar át is kerekeztünk rajta. Innentől a magyarszombatfai lejtőig útfelújítás zajlott, ami azt jelenti, hogy az útburkolat felső rétege le volt kapva, és elég döcögős volt. Bajánsenye végénél megálltunk megnézni a tavat, mindkettőnknek voltak innen emlékei. Hamarosan elértük aztán a kercaszomori elágazást, itt azonban - a kijelölt útvonallal ellentétben - mi egyenesen, Magyarszombatfa felé haladtunk tovább. Hosszú erdei kapaszkodó következett a huplis úton, aztán legurulás a településre. A térkép alapján kiokumláltuk, hol volt az Őrségi Vadászati Kiállítás épülete (a kiállítás jelenleg már Őrin található), és sikeresen meg is találtuk. Az épület elég lerongyolódott állapotban van, a növényzet jól megnőtt, és az elhagyatottság lengte körül az egészet. Azért jöttünk ide, mert a kiállításból egy dolog érdekelt minket, s ez nem költözött el a többi cókmókkal Őribe: az élő állatkák. Nem tudtuk, hány és milyen fejtájú állatka lehet itt. Ahogy ott csatangoltunk nézelődve, egyszercsak egy dámcsaládot vettünk észre egy elkerített részen: épp sziesztáztak! Apa, anya és egy gyermek - mi így azonosítottuk őket. Apuka szinte végig aludt, de a mama és a kis Bambi egy idő után körbejártak elemózsiáért. Pici füvet tudtam én is adni nekik. Aggódtam egy cseppet értük, hogy így itt lettek hagyva, de nem tűnt úgy, hogy ne gondoskodna róluk senki. Volt vizük, szépek voltak, volt helyük. Gyönyörű jószágok!

elhagyott épület

kiccsalád :-)

Elköszöntünk aztán tőlük. Vissza a kercaszomori elágig, majd irány Kercaszomor. Hát ezen a településen végigtekerni egy valódi élmény volt! Olyan kis szép falucska, de ember szinte sehol, a takaros és az elhagyatott porták váltják egymást, de van itt is vendégház nem is egy. A település elképesztően hosszú, van vagy 5 km, és csak ebből az utcából áll. Az aszfalt zsír és keskeny. Élvezettel nézelődtük végig, megálltunk egy kis cuki templomnál, és a "a legbátrabb település" emlékműnél is, aminek környezete igen takaros. 

Kercaszomor, a "legbátrabb falu"

 

Kíváncsiságból megnéztem a buszmenetrendet: napi 2 járat van, egy kora reggel Őribe, egy d.u. Velemérre. Ennyi.
A település egyébként Kerca és Szomoróc nevű részekből lett közigazgatásilag összeolvasztva. A két településrész között ma is van falu vége - falu kezdete tábla. A szomoróci részen van egy harangláb, ami mellett elsuhantunk (épp turisták ebédeltek mellette), a végén pedig a temető fejfás.
Egyszer csak dallam csendült mögöttünk. Egy fehér autó jött és húzott el, témájához képest túlzott sebességgel: fagyisautó volt ugyanis. Aztán megfordult és jött vissza, és hamarosan megállt két kiscsaj miatt. Én pedig Peti támogató unszolására visszagurultam, és vettem egy fagyit 😀 Örömöm határtalan volt: itt, a határmenti egyutcás kis faluban, ahová busz is csak kétszer jön be egy nap, sikerült fagyihoz jutnom, ráadásul bringázás közben nyalogatom el! Öröm és bódottá'! 😋
Vége lett a falunak, majd már ott is volt a határ. Csak tábla, egy pihenőhely és egy karcsú fehér oszlop: a térképem szerint "békeoszlop". Felirata oldalanként más: "legyen béke Magyarországon", "legyen béke a világban".
És ezután már Szlovéniában gurultunk. A kis jó minőségű aszfaltcsík változatlanul vezetett tovább. Domonkosfát minimálisan érintettük, majd már tapostuk is a pedált az erdei emelkedőn Hodos felé. Az útminőség kiváló, nem túl széles, és autó alig jár. Egy quad és kb. 3 autó volt a felhozatal, amíg arra jártunk. Ebédkeidő lévén, lekanyarodtunk az erdőbe egy bekötőútra, és heverő fatörzsön berendeztük a kantint. Kiválóan megebédeltünk, majd kávét főztem. Első osztályú vendéglátóhely volt 😀

a szlovén vendéglő :-)

Ezt megkoronázandó gigantikus gurulás következett, majd már be is értünk Kapornakra. Ezután jött pedig Hodos. Egyébként azt vettük észre, hogy a szlovén oldalon a bringatúra útbaigazító táblák nincsenek kirakva. Ez csak Hodoson okozott némi fejtörést, ahol majd le kellett térnünk valami erdei útra Szalafő-Pityerszer felé, csak az nem volt egyértelmű, melyiken. Hodoson is megnéztünk egy csinos templomot, majd figyelve haladtunk tova. Egyszercsak feltűnt egy tábla: "Szalafő -->". Úgyhogy végül mégis egyértelmű volt, Szalafő végig jól ki volt táblázva. Feltepertünk egy aszfaltos emelkedőn, majd a táblákat követve kavicsos útra tértünk. Csudára nagyszerű szakasz volt ez: csinos erdőben haladó kellemes útvonal.
Majd odaértünk a határhoz, ahol kicsit elidőztünk. Volt itt fedett pihenőhely, tájékoztató kiírás a határsávról a történelmi korszakokban, egy darabka szögesdrót mutatóba és rövid információk pici táblákon. Közben erdei csend, nyugalom. Meg is beszéltük: milyen szerencsés korszakban tartózkodhatunk ezen a helyen! Sem aknák, sem fegyveres őrök, sem határátlépési engedély... Szabadság, nyugalom és béke. Szerencsések vagyunk. 

határtalanság

A magyar oldalra kerülve újra megjelentek a kis zöld útbaigazító táblácskák. Kaviccsal szórt utunk jobb és bal oldalán egyaránt körülkerített legelők terültek el. Jobbra egy csapat, kb. 12 ló legelt (talán muraköziek), egy darabig elcsodáltuk őket, oly szépek, egészségesek és kiegyensúlyozottak voltak. Aztán bal oldalt feltűnt egy jókora látványos faépítmény: a Nemzeti Park bölénylese. Felmentünk, és az itt élő 5 db bölény épp nem messze legelt! Úgyhogy gyorsan és örömmel fotóztuk őket. 

 

a bölényles

visszatelepített európai bölények

van bölény a Nap alatt

Továbbgurulva már Pityerszer következett, de mivel relatív későn értünk ide, csak egy busznyi ember volt itt. A szuvenírboltos ("Szatócsbolt") is már pakolt befelé, de azért gyorsan körülnéztünk, és vettünk 2 db fakupácskát pálinkás kupicának. Ezzel nem koccintani, hanem koppintani lehet 😊
Petit nagyon gyötörte a rétes-ehetnék, ezért megpróbáltunk Felsőszeren keríteni egyet, de az "olajütő és rétesház" nem volt nyitva. Gyors felugrottunk még a Kömpe szeme kilátóba, ami pár éve épült, haranglábat formáz, és egy régi őrtűz-gyújtó pont helyére épült. Utána tipliztünk, hogy fél 7-ig odaérjünk a boltba, ami sikerült is.

Csodás karika volt ez a mai is!!

/Befejezés következik./

őSRégi élmények II.

augusztus 17. (hétfő) - PECA A HÁRSAS-TAVON

Ez a nap volt kipécézve Peti horgásznapjának. Úgyhogy ma időben keltünk, és a már járt úton eltekertünk a Hársas-tóhoz. Előtte úgy vásároltunk kaját, hogy ebédre és vacsira is legyen, mivel nem akartunk korán hazaindulni, ámde inkább későn igen.
A tónál gondos helykeresés zajlott, majd letelepedtünk egy padasztalos partszakaszra, nem messze egy esőbeállótól (ennek majd szerepe lesz később). Peti lelkesen és gyorsan rakta össze a szereléket, hogy az mielőbb vizet érhessen. 

lógatás a Hársas-tóba

 

Én pedig elmentem egy kört futni: a Mária-út jelzésen átfutottam Szentgotthárd Zsida nevű részére, majd a zöld sáv jelzésen vissza a tóhoz. 6-7 km lehetett, s eltartott vagy másfél órát. Rögtön a szúnyogos erdőben emelkedéssel kezdődött, ahol felcaplattam, majd a sík gerincen boldogan kezdtem tartósan futni a víztől felpuhult talajon, tócsákat kerülgetve. A víz már jó ideje szakadt rólam, irtó meleg volt. Volt, ahol a jelzés után kicsit kajtatnom kellett, és volt, ahol meglehetőst satnya volt az ösvény. Úgyhogy jópár karcolást beszereztem a lábszáramra. A megállásokat a szúnyogok állandóan veszélyeztették. Ahol a Mária-út a zöld sávval egyesül, onnan fehér kaviccsal szórt széles út vezet a Brenner János emlékkápolnáig (melyet Jó Pásztor kápolnának is hívnak). A kápolna meglepően cuki volt: a fehér kavicsos út egyszer csak kiért a fák közül, és egy csodás zöld réten feltűnt a helyes kis kápolna tuják alkotta utacskák gyűrűjében. Bekukkantottam az üvegen át: hogy élő kardvirágok díszlettek-e a vázában, vagy műk, azt nem tudom, de nem volt elhagyatott a belseje, csak összepakolt. A kápolna mellett felfedeztem 2 táblát, melyeken elolvastam a kápolna és a névadója történetét, majd így utólagosan megsirattam szegény elhivatott Brenner Jánost. Vagy talán az emberi aljasságot...? Abban a korszakban, amikor a fejekben rém-setétség honolt, és a cselekvéseket is ez a rém-setétség határozta meg, a tisztességes tiszteletest tőrbe csalták, és az erdőben az éj leple alatt 32 késszúrással megölték...
A kápolnától lekocogtam Zsidára, majd a fő utcán végigfutva, -sétálva kihaladtam belőle. Földutakon csapattam, közben mellettem hangosan zúgott a sok vizet kapott kis Zsida-patak. A jelzés néhol ritkás volt, de mindig megvolt. Kevés sík volt ezen a szakaszon: mivel először fel kellett kapaszkodni Zsidáról, majd lecsurogni a tóhoz. A tó feletti, de már lefelé tartó rész elvitt egy tarvágás mellett, majd nem túl szép részen levitt a Hársas-tó parkolójához vezető aszfaltra. Eddigre már az izmaim kellőképp fáradtak voltak, így elvetettem azon előzetes tervemet, hogy a tó túloldala felől szaladok vissza Petihez, és inkább a strand felől sétáltam vissza.
Addigra Peti már vagy 10 halat kifogott, az egész apró kis falatkától a tenyérnél is nagyobbig. Elég lelkesen dobálta befelé a botját újra és újra. Úszózott. Kicsit megmártóztam a vízben, majd a Peti által fogott és horogról leakasztott halacskákat engedtem vissza a tóba.
Megebédkéztünk, aztán a horgászat folytatódott, miközben a messzeségből égdörgés figyelmeztetett. A setét felhők is gyűltek, és a hőmérséklet észrevehetően esett. Nagyon úgy festett, eső lesz újra. Nehogy egy nap kimaradjon! Olyan hűvös lett aztán, hogy fel kellett öltöznünk, és még a széldzseki/esőkabát is felkerült. Nemrég még szakadt rólam a víz! Ilyen időket élünk.
Végül már be kellett cuccolnunk az esőbeállóba, mert valóban megjött az eső. Reméltük, hogy nem lesz hosszú és tartós, és Peti tud még utána peccantani valamennyit. Közben szemléltük, milyen gyönyörű látványossággal tud a tó gőzölögni, miközben a nálánál hidegebb eső higítja fel. Szép volt nagyon! És örültünk annak, hogyha már egyszer ma is esik, akkor legalább egy ilyen fedett helyen tudjuk kibekkelni.

eső után lélegzik az erdő

Az eső lassan múlt, szemerkéléssé szelídült. Kimerészkedtünk, s Peti még dobálta be a csalit. Meglepetésére egy eddigieknél méretesebb halpéldány egyszercsak eltépte a zsinórt, és horgostul-ólmostul meglépett... Szegény halacska... Peti viszont felvillanyozódott, hogy vajon milyen nagy halak kerültek elő most a kukoricára, és gyorsan új szereléket kötött fel. Közben én haditáncot jártam szúnyog-muzsikára. A következő szerelék sem tartott sokáig: ez a hal is letépte az egész mindenséget... Peti lelkesen ledöbbent volt: ezek szerint így estére jönnek meg a nagyobb halak! Van új a nap alatt, van még itt izgalom! Volt még egy szereléke, de már azért menni kellene hazafelé, mert este 8 körül járt az idő, engem pedig aktívan fogyasztottak a szúnyogok... Az indulást szorgalmaztam, Peti részben belátóan, részben csalódottan szintén. Összecuccoltunk, majd az alkonyi félhomályban megindultunk haza-irányba.
Innen kezdődött az éji kaland: az erdő teljes sötét párában úszott, más nem is járt, s mi a saját lámpáink fénypászmái által segédkezve haladtunk. Kicsivel több, mint 1 óra volt az út haza, így már teljes sötétben tekertük meg a 17 km-t. Az erdei szakaszon egymás mellett haladtunk, és két ízben vettünk észre úton átkelni szándékozó őzeket, akik miattunk fordultak vissza. Szalafő előtt nyílt részen haladtunk, itt pedig dörgött és villámlott: nem semmi élmény volt, ahogy a "végtelen" teret néhány másodpercig megvilágította az égi nagy villany, majd újra sötétbe borult minden... Elég király volt!! Egy kígyó került elénk, de szerencsére mozdulatlanul kuksolt az út közepén, így meg tudtuk közölni sikerrel. Alighogy beértünk Őribe, leszakadt az ég, és míg hazaértünk, teljes mértékben eláztunk. Cipő, alsónemű-szintig. Petinek legalább volt esőkabátja. De mindenünk egy merő víz volt, a bringák pedig merő dzsuva.
Hazaérve még kicsit az áramellátás vacakolt velünk (volt néhány áramszünet), de azért meg tudtunk fürdeni és szárazba bújni.
A mai nap élménydús volt: horgászat, a csodás Hársas-tó, terepfutás, éjszakai hazatekerés villámbemutatóval... Szuper volt 😀

augusztus 18. (kedd) - ZALAEGERSZEG

A mai napot a városnak szántuk, mivel mosni csak ott tudtunk: Zalaegerszegen van Bubbles mosoda. Megdöbbentően béna azonban a tömegközlekedés Őri és Z.egerszeg között mind busz-, mind vonatfronton, így aztán rá voltunk szorítva, hogy a nyaralásunkon extrém korán felkeljünk: az ébresztő 5-kor szólt, mi pedig a 6:10-es busszal indultunk. Minden tiszta víz és pára volt, bár nem esett, és hűvös. Azért a hajnali bebuszozás egy élmény volt, főleg Petinek, aki nem szokott soha ilyet csinálni. Leszálltunk a retro buszpályaudvaron, majd nekiálltunk valami reggeliző helyet keresni. Közben megtaláltuk a "földönjáró toronyórát", amit jól megtanulmányoztunk. Egykori toronyból leszerelt óra, amit most üvegbúrába zárva a színház előtti téren lehet megszemlélni. A reggeliző keresése elég sokáig elhúzódott, még a vásárcsarnokban is jártunk, de a legtöbb hely nem felel meg különféle okokból, így végül olyanra vetemedtünk, amire nem szoktunk: a McDonald's-ba tértünk be. Lecsúszott 2 forró pite, meg kávé, meg toast-izék, és jól is laktunk.
Irány a Bubbles! Épp üres volt, úgyhogy indítottuk is a programot. Közben megjött az eső megint... Most már kezdtem ráunni. Mosás után szárítás, majd segítettünk másoknak a mosoda használatában, aztán ott tartottunk, hogy menni kellene, ámde az eső esik, nekem pedig semmi esővédelmem nincs. Peti javallotta, hogy nézzünk be az utca túloldalán lévő turkálóba. Esernyőt nem árultak, de Peti kiszúrt 2 kabátot: egy zöldet, ami valszeg inkább csak kabát lehetett, mint esőkabát, meg egy The North Face márkájú kéket, ami egyértelműen esőkabát volt. Pont jó is volt rám, ráadásul ~700 Ft-ba került, úgyhogy elhoztam. Peti is vett egy hosszú ujjú felsőt. Így turkálózunk mi a nyaraláson 😀
Ezután esőkabátban és én csupasz lábbal szandiban a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumhoz indultunk. A szandit habosra taposták csupasz lábujjaim a nagy vizességben. A múzeum egy telephelyen van a Falumúzeummal (skanzennel), és egy belépővel mindkettő látogatható. Már untuk az ázást, ezért először a fedett helyen lévő részt terveztük megnézni, így bementünk a vízbányászati kiállításnak otthont adó épületbe. Nem volt bent más, csak egy "teremőr" bá', aki nagyon lelkesen magyarázni kezdett nekünk Zsigmondy Vilmosról, a nagy magyar kútfúróról, akinek személye a kiállítást nagyban meghatározta. Munkásságát több tabló mutatta, fúrásai helyeit térképen ábrázolták. Volt itt még egy Trianon kiállítás, valamint egy ásvány- és kőzetgyűjtemény is. Számomra - a bányászatos dolgokon túl - roppant érdekesek voltak a kiállított ún. "bányászüvegek": régen a bányászok (pihenéskén? ráérő idejükben?) nagy, de szűk szájú üvegekbe beépítették a bányászélet kellékeit. Az üvegekbe berendezték a bányákat kicsiben. Ki volt állítva a legkisebb ilyen üveg is. El voltam képedve, hogy a szemüket meregetve, eszméletlen türelemmel és kézügyességgel, bizonyára csipesszel az üveg fölé görnyedve munkálkodtak anno ezen...
Átmentünk aztán a másik épületrészbe, ahol a Barátság-kőolajvezetékről és társairól volt szó. Ez is érdekes volt, bár sok gép nem mondott sokat, és sajnos a terepasztalt sem lehetett működésbe hozni. Utána kicsit körüljártunk az udvaron, bár az eső még szemetelt. Sok gép van kint, valamint 3 fúrótorony is áll, amiből az egyikre - az alsó részére - felmentünk, és elolvastunk sok fúrásról, katasztrófákról, történelemről szóló infót. Meglehetősen szomjasak voltunk már, s elegünk volt az esőből, a skanzen pedig egyikünket sem köti le igazán, így csak azért mentünk át arra a múzeumrészre, hogy innivalót szerezzünk. Az egyik épületben, ahol agyagból készült portékákat lehetett venni (bögrék, tálak, hűtőmágnesek stb.), volt inni is. Elcsábultam egy szép müzlistálra, mely kék és zöld mázzal s virágos mintával készült. Megnéztük még a skanzenbaromfikat, majd távoztunk. 

(forrás: olajmuzeum.hu)

 

Peti korábban talált egy cuki kis helyet, amit ebédhelynek javasolt. A nevére sajnos nem emlékszünk kellőképp, de valami ilyesmi volt: Kis Korzó/Kockás Falatozó: egy aranyos szüleink korabeli házaspár csinálta, a bá' volt a felszolgáló, a néni főzött a mini konyhában. Menüt adtak. Egyébként az egész hely abszolút mini volt: 3 db négyszemélyes asztal volt csupán benne, stílusát tekintve pedig megállt az idő, illetve a kínai stílus beparkolt a retro mellé. Az asztalokat klasszikus piros-fehér kockás terítők borították. Mire mi odaértünk 2 körül, már nem volt menü, csak rántott sajt, rántott hal, sült krumpli és rizs. Mivel nekünk ez tökéletesen megfelelt, és a hely is, maradtunk és ebédkéztünk egy nagyszerűt. A bácsi annyira kedves és udvarias volt! Nagyon szeretem az ilyen kis régi értékeket őrző helyeket!
Megkísértett minket a gondolat, hogy ebéd utáni kávénkat - engedve a nyaralás-életérzés csábításának - a közeli Frei Cafe-ban fogyasszuk el, de végül inkább lemondtunk róla, és kerestünk egy egyszerűbb helyet. Ez végül egy csokizó-kávézó lett, ahol klasszik üveg kávéspohárban kaptuk a fincsi kávét.
Bevásároltunk hazavaló élelmiszert, majd elbaktattunk a vasútállomásra, ahonnan egy 1 db kocsiból álló kis piroskával (Bzmut) utaztunk vissza Őribe. De marha jó volt! Végig nézelődtük az utat, és ahogy a nagyrákosi völgyhídról alátekintettünk a zöld rétre, az egyik szalmabála tetején összekuporodva pihenő rókát vettünk észre. Egyszerre kiáltottunk fel örömködve.
Őriben a vasútállomás távolabb helyezkedik el a településről, kb. 1 km-re légvonalban, és a kék négyzet turistajelzés vezet onnan a településre. Autóút is van természetesen, az hosszabb. Szerencsére a gyalogút aszfaltos, ami eső után és szandiban nem hátrány. Úgyhogy hazasétáltunk a szatyor kajákkal, mint egy ingázó helyi - és ez élmény volt. 😉
Hatékony nap lett az eső ellenére is.

augusztus 19. (szerda) - CSESZTREG, TÓ + SZILVI

Ma külön programunk volt, én ugyanis elbringáztam Csesztregre, hogy ott Szilvivel találkozzak, Peti pedig otthon maradt pihenőnapot tartani.
Mivel Szilvi lakóhelye és Őri kellőképp távol esik egymástól ahhoz, hogy a bringa-idő-buszozás háromszögébe kellemesen be lehessen illeszteni, végül egy nagyjából félúton lévő helyet néztünk ki a térképen találkozási pontnak: ez lett Csesztreg. A térkép egy tavat és egy szabadidőközpontot jelzett ott. Az odaútra kétésfél órát terveztem, ez végül 1 óra lett. Szilvivel delet beszéltünk meg, de mindketten már 11 felé odaértünk.
A tó és környéke remek. A tó nem túl nagy, formás és szép a környezete. Egy apró rész strandnak van kijelölve bójákkal, de lehet benne pecázni is, illetve hesszelni egy jókora fastégen. Mellette a szabadidőközpont focipályákból áll, ahol most épp edzőtábora zajlott a Dunyakanyar SE ifjoncainak. Van nagy épület, mely büfé és szálláshely (szerintem a sportolóknak), és van egy külön kis épület (budi, zuhanyozó). Pad-asztalok és fű+fák, szóval eléggé rendben van.
Szóval itt beszélgettünk néhány órát. Üldögéltünk padon, ettünk (hambi, hot-dog, jégkrém is kapható), én úsztam egyet a remek kis tóban (Szilvi nem hozott fürdőruhát), körbesétáltunk a tanösvényen, és megnéztük a mellette emelkedő, fából épült István és Gizella tornyot. Szóval egy fél napot pont jól el lehetett itt tölteni.
Délután aztán ki-ki hazatekert.
Egyébként a Csesztregre vezető út remek és érdekes volt (mint minden új út számomra). Áttekertem Nagyrákosra, majd felküzdöttem magam a vasútállomás irányába vezető gigantikus emelkedőn, aztán rettentő rossz minőségű  úton tekertem Szattáig. Az erdei szakasz kellemes volt, de az aszfalt már megette a kefírje javát: olyannyira ripityára töredezett, hogy a bringa majd' kiszakadt alólam. Szatta egy cuki pici falu (egy újabb). Ahogy vége van, és kezdődik Zala megye, zsíraszfalt veszi kezdetét, mely keskeny, és természetesen rendkívül kellemesen tekerhető. Kisvártatva belecsatlakozik egy kétsávos, cseppet forgalmasabb útba, vonalzóval húzott nyílegyenes pályán halad Kerkaújfaluig, és a következő település már Csesztreg. Király volt végigtekerni!

Csesztreg, szabadidőpark (forrás: csesztreg.hu)

augusztus 20. (csütörtök) - TÚRA: ŐRI - ISPÁNK

A mai napi program csupán reggel dőlt el, ugyanis még este is úgy feküdtünk le, hogy 7-kor kelünk majd, hogy 10-re a Hársas-tóhoz érjünk azon okból, hogy megnézzük az akkor rajtoló BikePacking-túra rajtját, résztvevőit és felszerelését. Petinek reggel mégsem volt hozzá kedve, meg egyáltalán biciklire ülni sem, így gyalogos csapatás lett helyette. Volt egy kb. 13 km-es karika, amit Őri és Ispánk érintésével végig lehet járni, így ráadásul óriáspalacsintát is remélhettünk ebédre Ispánkon Mankánál.
A túrát úgy kezdtük, hogy betértünk az utcánkban lévő Dobokay Lovasudvarba, hogy időpontot kérjünk lovaglásra. Peti már sok éve volt nála, és jókora élményben részesült: a lovas ember a kezdőkkel is kimegy, és nagy kört lehet lovon bejárni a környéken. Mióta itt vagyunk, a legtöbb kinti reggelizésünk alatt tértek haza a lovasok a napi körről, élükön Dobokay Péterrel, aki hangosan kiabálta végig az utcát a lakóknak köszöngetve. Peti javasolta: szerinte most, d.e. optimális odamenni időpontot kérni, mert a körjárat után biztosan most rakják rendbe a lovakat. És valóban: Péter épp egy lovat slagozott le. Egy elképesztően szokatlan stílusú emberhez volt szerencsém, akinek sok a mondanivalója, a véleményét nem rejti véka alá, mindezek mellett van önkritikája is, hangos és káromkodik, és aki ott van az életében, ahol neki igazán jó. A rövid találkozás alatt kaptam egy nagyobb dózist, és valahogy megpendítette bennem a szentimentalizmus húrjait is. Mindenesetre beírt minket a naptájába 25. kedd reggel 6-ra. Mivel ő ekkor indul ki a csapattal, hogy ne melegben menjenek a lovak. Így aztán bevállaltunk még egy extrém korán kelést. De a lovas felderítőzésért megéri! Izgatottan várom, szerintem biztosan nagyon jó lesz! 😀
Indultunk aztán a túrára: felmentünk Kovácsszerre, majd a kék + turistaútra tértünk. Egyébként ez a túrakör ki is van jelölve, és el van nevezve "túra a világ közepe körül"-nek. Elhaladtunk egy kaszálást végző traktor mellett, akit 2 gólya figyelt árgus szemekkel, potyazsákmányt remélve. Sárga aranyvesszők mellett haladtunk, aztán egy tekintélyes rét széle következett, majd formás erdei ösvényen értük el a Bárkás-tó közelében lévő erdei pihenőhelyet. 

aranyvesszős rét

erdei pihenőhely a Bárkás-tó közelében

Csinos rét volt itt padokkal, asztalokkal, tűzrakóhellyel, fedett pihenőhellyel. Valamint 2 téglából épített toronyszerű építménnyel, melyekről Peti felvilágosított: ezek agyaggalamb-lövészet során használatos kilövő tornyok. Lehetett találni néhány agyaggalamb-darabkát, töredéket is. Némi hesszelés után indultunk tovább, és megkerestük a nádban-sásban rejtőző apró Bárkás-tavat. Aztán a piros sáv jelzésre váltottunk, átkeltünk az aszfalton, és fenyvesben haladtunk. Egy bekerített legelőt kellett megkerülnünk, amikor érdekes növényekre lettünk figyelmesek: ujjszerűen szétágazó alacsony növények kuksoltak a fűben, és élénk pink színben pompáztak. Utólag már tudjuk, mik voltak: tintahalgomba. Életemben nem láttam még! Ő az egyik példány: 

tintahalgomba Ispánk mellett

Elértük Ispánkot. Itt, a Nyugati szeren lecsorogtunk Manka Óriáspalacsintázójához. Menet közben elhaladtunk a Hétrétország köztivál keretében működő néhány Nyitott Porta mellett (Makovecz Menedék, Arkánum), és az Ízrestaurátor kézműves csokiműhely mellett is, mely legnagyobb szomorúságomra szeptember végéig zárva tart, és ki is vonta magát a Hétrétországon való részvétel alól.
Manka szerencsére nyitva tartott, s nagyban sütötte az óriáspalacsintákat. Én egy banános-nutellásat és egy fahéjasat kértem, Peti pedig egy szilvásat és egy sajtos-tejfölöst. Két szörpöt is szippantottunk mellé. Egész sokat kellett várni, mert jó sok megrendelés volt, de kitartóan vártuk a napi betevő palacsintánkat. Peti nem dobta hanyatt magát az ízélménytől, nekem viszont ízlett és igen jól is esett üres gyomromnak. A vendégek a fenyők közé aggatott függőágyakra is heverhettek.
Továbbsétáltunk, és a zöld jelzésen elhagytuk Ispánkot. Még az ebédke utáni kávé hiányzott, és meg is láttunk egy pad-asztalos pihenőhelyet, viszont az sajnos foglalt volt, így továbbálltunk, várva valami alkalmatos kávézóhelyre. Utunk egy darabig kaviccsal szórt széles úton vezetett, majd betért a fák közé, és egy idő után kedves erdei ösvénnyé szelídült. Ez, az innen Őriig tartó szakasz tetszett nekem úgy igazán! El is határoztam: erre kijövök futni majd.
Kávézóhelyünk végül egy kidőlt kényelmes fa lett, és a piros kis úti kávéfőzőnkben hamarosan fel is rotyogott a frissen főtt fekete. Élvezettel kávéztunk meg a természet lágy ölén.
Keltünk át patakon, csinos erdőben lépdeltünk, találkoztunk szép nagy jellegfával: egy giga nagy tölggyel, melyet a térkép is jelölt. Teljesítménytúra pecsételőpontként funkcionált, a bélyegző rá volt erősítve. Igen tetszetős erdei szakaszon át értünk le Őribe. Újra megnéztük a szokott helyen, hogy áll a Zala vízszintje: most kisebb volt, a kövekből rakott gyalogjárón át lehetett már kelni száraz lábbal.
Szuper kis kör volt. Az egyik kedvenc futós szakaszomat találtam meg.

(fotó: K. Peti)

/Folyt. köv./

őSRégi élmények I.

2 nagyszerű hetet töltöttünk idén az Őrségben egyvégtében. Vásároltam egy helyi füzetkét és tollacskát, és menet közben megörökítettem élményeinket ebben az Élménynaplónak keresztelt ironban. Eme élménynapló tartalmát digitalizálom ezúton most, itt-ott kicsit kibővítve, átalakítva, de élménytartalmában legfeljebb is csak dúsabban, megkurtítva nem. Olyan szép és csodás "nyaralás" volt, hogy megosztom veletek, hátha valaki ihletet nyer általa 😊

Élménynapló

2020. 08. 13-27.

Őrség

"augusztus 13. (csütörtök) - ÉRKEZÉS

A Göcsej IC fél 3 felé begördült velünk Zalaegerszegre. Príma kis vonat, és mivel bringákkal utaztunk, a legmodernebb kocsiban volt helyünk. Az utat számomra némileg árnyékolta a bal alsó hasi görcsöm (mint vadiúj ismerős), de egyébként meglehetőst elégedettek voltunk az úttal.
Zalaegerszegen gurulni kezdtünk irányba. Megálltunk egy remek kis beülős helynél egy kávéra: az volt a Fészek. Megtaláltuk aztán a Bubbles közmosodát is, és az olajipari múzeum útbaigazító táblát (melyet egy másik napon terveztünk meglátogatni).
Zalaegerszeg után Teskándon rátértünk a Zala-völgyi bringaútra, amit felettébb elsőosztályúnak találtunk. Egykori vasúti nyomvonalat aszfaltoztak le, ami Zalalövőig a Zala folyó mentén fut. Csudira tetszett! Kár, hogy tovább nem tart: Zalalövőtől Őriszentpéterig az autóúton kell tekerni, de teljesen kibírható.
Szálláshelyünkre, a Kemencés Kuckóba >18 órakor érkeztünk igencsak kimelegedve a jó időtől. Szállásadó bácsinkkal, Kálmánnal már a ház előtt összetalálkoztunk: mosolyráncos szemei és széles mosolya sok jóval kecsegtetett. Hamarost már az udvari fedett pad-asztalos kiülőnél találtuk magunkat szállásadó nénink, Lívia, valamint néhány kupica pálinka társaságában, és együtt próbáltunk dűlőre jutni a SZÉP kártyás fizetés ismeretlen világában - végül sikerrel járva.
Beköltöztünk a kis Kuckóba, mely 2 hétig az otthonunk volt, és mely szó szerint kuckó: a mindössze 2 helyiségre osztott házikóban egy légtérben találjuk a mini konyhasarkot, az étkezőasztalt, az ágyat és egy kanapét, valamint ruhásszekrényt és egy búboskemencét. Ezeken kívül egy pici fürdőszobát is kialakítottak a csinosan felújított kis házban. 

Kemencés Kuckó (fotó: K. Peti)

augusztus 14. (péntek) - ISMERKEDÉS

Ráérősen keltünk: ma csak nyugodalmasan ismerkedni fogunk a településsel, ahol 2 hetet tervezünk eltölteni. Késő d.e. sétáltunk egyet: megnéztük a Zalát, mely meglepően picinek bizonyult, a buszpályaudvart, a piacteret, a Malom nevű kulturális épületet, az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontját, ahol a kis helyi kiállítást is áttanulmányoztuk. Az utcán összetalálkoztunk kedves szállásadóinkkal, akik még útbaigazítottak minket néhány dolog tekintetében, majd boltoltunk és vettünk végre egy darab dinnyét is! Otthoni ebédke után szunyókáltunk egyet 😊
Este még az Alszeren - ahol laktunk - is sétáltunk egyet. Egy kedves öreg rozoga kutyus kísérőnkké szegődött egy rövid szakaszra. Megnéztünk egy kavicsos utat, hogy merre vezet, mely szintben keresztezte a Zalát, de berakott köveken száraz lábbal át lehetett kelni. 

egy a számtalan csodazöld őrségi rét közül

augusztus 15. (szombat) - SZENTGOTTHÁRD, HÁRSAS-TÓ

Az Őrségbe látogató aktív turisták számára 7 db biciklis körtúrát találtak ki, melyekhez külön kiadvány is készült vázlatos térképpel. A körök közül kiszemeltük a Szentgotthárd felé menő karikát (6. sz.), mely 34 km hosszú volt a papír szerint. Mi azért kibővítettük, s így lett az útvonalunk Alszer - Templomszer - Szalafő - Farkasfa - Hársas-tó - Máriaújfalu - Szentgotthárd - Máriaújfalu - erdei út - Kondorfa - Őriszentpéter. Remek kis kör!! Élvezettel tekertük végig. Kedvencem a Szalafő és Farkasfa közötti szakasz volt: erdőben fák között a minimál forgalmú úton... Mmm! Tetszett a Máriaújfalun átvezető Kis utcai rész is. Sietnünk kellett odafelé, mert a horgászbolt, ahol Peti csontit és horgászjegyet kívánt venni, délben bezárt. Kicsit necces volt, hogy odaérünk-e, de fél órával zárás előtt ott voltunk.
Szentgotthárdon egy kicsit körülnéztünk. A kastélypark csinos. A kastély tetszett, bár némileg felújítás után sír. Jókora borulás jött északról, de nekünk csak egy kicsi esőt kellett kibekkelnünk egy fedett biciklitárolóban.
Enni valahol valami egyszerűt és mosodát keresni: ezen célokból kezdtük meg elképesztő kurflizásunkat a városban. A Széchenyi u. 1. házszám kutatása alaposan kivett bennünket - elvileg itt volt egy mosoda, gyakorlatilag szerintem elvitték az UFO-k ezt a címet. Nem létezett. Kellő mennyiségű keresgélés után - melynek során az erősen megnövekedett teljesítményű Rába folyó sárosan csabdosó hullámait is megszemléltük - a Rézi Vendéglő mellett voksoltunk. Pizzát ettünk volna, de mivel sokat kellett volna várni rá, más étket választottunk. A maradékot elvittük "holnapi vacsora" címszóval.
Az idő újra kiderült. Visszafelé megálltunk a pazar szépségű Hársas-tónál, hogy Peti megnézze horgász szemeivel, illetve hogy egyet csobbanjunk benne óhajom szerint. A tó elképesztően bájos, és alig volt ott ember! A mellette lévő oldalból mindenfelé vizek igyekeztek a tóba a nemrégi nagy esőt hirdetve. Az emberek a parton is vízben jártak gyalog és biciklivel, a vízzel borított füvön remekül lehetett mezítláb tapicskolni. Még a tóparti pad-asztalokról is közvetlenül a tóba lehetett lábat lógatni. Van itt egy kis strandrész, úgyhogy ott mi is lemálháztunk, és végre meg tudtam ejteni az idei év első tóba merülését! Mennyei volt! Nem maradtunk túl sokáig, de az csodás volt! Átöltöztünk, majd elindultunk haza.

a csinos Hársas-tó

Utunk kisvártatva az erdei szakaszra lépett, ahol kaviccsal szórt nyomvonal vezetett. Ment le a Nap, közben vízerek csordogáltak a lejtős keréknyomokban, melyek fölé ívben borultak a fák: oly szépségek voltak ezek, hogy fotózni is kellett. A szakasz érdekessége és kalandja a "darazsas erdészház" volt. A fák közt feltűnt egy elég formásnak tűnő faház, így odakanyarodtunk, hogy jobban megnézzük. Én a bringámat a ház mellett álló fának támasztottam, Peti hamarosan a sajátját a törzs másik oldalának. ... Nem is oly sokára rádöbbentem, hogy nagy hibát követtem el, ugyanis a bringát egy olyan odvas fának tettem, amiben darazsak lakoztak. Akik pediglen hamar úgy érezték, betolakodó jött, így máris gyorsan körülrajzották a bringámat... Petiét még csak alig, így ő el tudta venni azt, én viszont tanácstalanul néztem az enyémet... A darazsak (akik talán lódarazsak voltak) dühösen dongtak a kis biciklim körül... Végül ez lett a megoldás: felvettem Peti esőkabátját, kapucnit a fejemre, sisakot rá, az ujjaimat behúztam a kabát ujjába, majd egy hosszú fadarabbal feldöntöttem a biciklimet. Vártam picit, majd egy biztonságosabbnak tűnő irányból guggolásban lassan közelítettem a bringát. Elértem, elmarkoltam a kormányt, majd lassan vonszolni kezdtem magam felé. Mikor már elég távolra vontattam a darazsaktól, felállítottam és gyorsan távoztunk. Nem csíptek meg 😅 Elég para volt egyébként!

a "darazsas erdei házikó"

Ezen a szakaszon két gyönyörű szarvast is láttunk, de lefotózni nem sikerült őket, mert a vizes fékek igen hangosan funkcionáltak, szarvaskákat pedig elijesztette a hang.
Hamarosan aszfaltra értünk, majd Kondorfa jött. Előtte megolvastuk az Őrségi Nemzeti Park tájékoztató tábláját a legeltetésről és gyepek fenntartásáról, és tisztes távolból megszemléltünk néhány bölényt. Kondorfa után is kellemes úton haladtunk, megálltunk egy út menti fakupacnál egyet szusszanni, majd visongva suhantam le egy patakvölgybe, hogy aztán elszörnyedve sikítsak az előttünk álló gigantikus emelkedő látványától (tipikus Őrség!). Őrire érve átsuhantunk Kovácsszeren, és bágyadtam haza is értünk.
Észlelések:

• az Őrség csupa dimb és domb: a jól megérdemelt gurulásokat munkaigényes emelkedők váltják. Mindez falun belül is igaz, a falubike-oknak nincs könnyű dolguk!
• több a rét és a legelő jóval, mint a szántó - ez az én szememnek felettébb kellemdús látvány! Oly sok gyönyörű csupavirág rétet láttunk!
• sok a fenyves. Feltűnően.

Gyönyörű részeken tekertünk ma! Igazán élvezetes tekergés volt, 10 pontos ez a 6. sz. bringatúra útvonal!

Tour de Őrség :-)

augusztus 16. (vasárnap) - SZŐCE, LÁPRÉT + VADÁSA-TÓ

Ma a 4. sz. bringatúra útvonalnak vágtunk neki, hogy megnézzük az érdekesnek ígérkező szőcei láprétet, valamint a szép Vadása-tavat. A 4. túra 38 km hosszú, útvonala: Őri - Ispánk - Viszák - Őrimagyarósd - Szőce - Hegyhátszentjakab - Szaknyér - Kisrákos - Pankasz - Nagyrákos - Őri.
Jóval dél után indultunk el a körre, mivel előtte merítettünk a kultúra táljából is: lementünk a Malomba. Ez a régi malom, mely ma amolyan kultúrtérként funkcionál: most épp a Hétrétország Fesztivál otthona volt. Volt itt koncert, fotó- és szoborkiállítás, különféle előadások pl. pantomim, homokszobrász, valamint filmvetítés stb. Egy-egy rétes és limonádé mellett megkíséreltük átnézni a programokat, de szinte elvesztünk a bőségben. Végül vettünk jegyet koncertre, meg foglaltunk helyet ingyenes előadásra ("pantomimos pisztráng"), megnéztük a helyi kiállításokat, majd megérdeklődtük az Aktív Magyarország képviselőitől, hogy hogy mennek feléjük a programok. Közben azok lelkesen fotóztak minket a strandjuknál :-) Ők szerveznek pl. lepkészetet is (éjjelit/nappalit) - pontosabban nem is ők, hanem a NP munkatársa -, amire elmennénk majd.
Kezdtek összecsapni a fejünk felett a Programok Hullámai. Túl sokmindent akartunk, túl sok programötletünk volt: legyen alapos körülnézős sok biciklizés, legyen túrázás, nekem erdei terepfutás, Petinek horgászat, kóstoljunk helyi finomságokat, menjünk el Őrin a helyi termékek piacára, és ott vannak a Nyitott Porták.... És még sok egyéb, nem sorolom tovább.
Szóval a Malmozás után aztán elindultunk. Áttekertünk Ispánkra, ami egy nagyon cuki apró falu. Az Óriáspalacsintázó helyen kívül meglehetőst néptelennek tűnt. Peti észrevette, de én nem, hogy hol van a helyi kézműves csokis (Ízrestaurátor). Átgurultunk Ispánkon, majd kavicsos széles úton értük el az aszfaltot, hogy aztán azon alig valamit haladva újra kavicsosra térjünk le. 

úton, útfélen (fotó: K. Peti)

Ez egy egész hosszú kellemesen bringázható szakasz volt, melynek Viszák előtt az aszfalt vetett véget. Már kezdtünk éhesek lenni, de nem nézett ki úgy a kis Viszák, mintha a kocsmán kívül nyitva lett volna más is. Továbbgurultunk Őrimagyarósdra, mely már egyel nagyobb település. Itt már a Vadása-tó és Szőce (láp) is ki van táblázva, de a mi utunk még egy kicsit másfelé visz: északra Nádasd felé, majd egy darab után el jobbra a sárga turistajelen, megintcsak kavicsos úton. Megálltunk kicsit, amikor is Peti kiszúrta, hogy egy kis állatka kukucskál ki a fűből, majd vissza is húzódik ijedten. Majd újra kikukkantott, és mint bátorságát összeszedve átfutott előttünk az út túloldalára. Igen jó fej volt! Lehet, hogy menyét volt, nem tudnám biztosra mondani. Hosszú testű, alacsony, fürge kis állatka volt. Továbbgurulva kibukkantunk aztán a láprétnél, mely mellett ott áll a Lápok Háza nevű látogatóközpont, ahová berongyoltunk hamar valami ehetőt nézni. Csakhogy csupán rágcsálnivalókat árultak - mindegy, jöhet! Elrágcsáltuk az udvaron lévő fedett pad-asztaloknál, főztünk egy kávét a remek piros úti kávéfőzőnkön, majd a bringákat lekötve elballagtunk a láprét tanösvény kezdőpontjához. Errefelé van a délebbre lévő Borostyán-tavat is tápláló Szőcei-patak eredése. A láprét kaszálására minden évben kaszálótábort szerveznek, a tábor sátrai épp állottak ottjártunk idején. Így a láprét nagy része épp le volt kaszálva. A lápon fapallón lehet végigsétálni, információs táblákat olvasva közben. 

Szőce, láprét tanösvény

Nagy örömömre az egyik helyen Peti felfedezte a rovaremésztő növény, a kereklevelű harmatfű néhány meglapuló apró egyedét, melyet jól le is fotóztam.

kereklevelű harmatfű Szőcén

A tanösvény egy rövid szakaszon erdei ösvényen halad, egyébként pedig fapallókon. Aranyos és érdekes, megnézésre ajánlatos. A végén a Szőcei-patakot is keresztezzük, melynek vize gyönyörű tiszta, csendes és sima... A kiírás szerint olyannyira tiszta, hogy szabad szemmel látható gerinctelenek is szép számmal élnek benne. Elvarázsolt ez a rész...! 

varázslat a Szőcei-pataknál

A Lápok Házánál felnyergeltünk, és gurultunk tovább. Egész hamar a Vadása-tóhoz értünk. Itt aztán volt nép bőven, elég felkapott egy hely. Ennek ellenére megálltunk, mert ennünk is kellett valamit, ezen kívül Peti szeretett volna a tó hátuljánál hesszelni. A tó körül fut a Rókalyuk tanösvény, melyen haladva remekül átélhető a tó hátsó, vadregényes fertálya. Nedves, burjánzó vegetáció sok páfránnyal. A Rókalyuk-forrásból víz csörgedez elő. Tök szuper ez a rész! Csak most épp akad néhány szúnyog. A tó hátsó része egy gáttal lerekesztett hányad, vélhetősen pecázásra való (amellett, hogy ez a befolyó patak hordalékfogó része). A hátsó bejáraton keresztül besétáltunk a strand területére, majd beültünk kicsit lábat lógatni egy stégről. Igen jól esett!
Továbbindultunk, átgurultunk Hegyhátszentjakabon, majd egy rendkívül szűk és nem túl jó minőségű kis úton átjutottunk Szaknyérbe. Ez egy igen apró falu. Eztán erdei úton - melynek egy szakasza elég sáros volt, mivel eddig minden nap esett az eső, mióta itt vagyunk - értünk át Kisrákosra. Útközben teljesítménytúra ellenőrzőpontokat találtunk, természetesen elhagyatva. Peti mondta, hogy valami bringás TT volt nemrég.
Kisrákosról legurultunk Pankaszra, majd Nagyrákosnál az én ötletem nyomán megkíséreltünk a zöld sáv turistajelzésen átjutni Őribe. Azt gondoltam az Őriben látott szakasz alapján, bringával járható lehet. Tévedtem. Full sáros földút volt, úgyhogy egy darab után inkább visszafordultunk, amíg még legalább forgott a kerekünk. Láttunk egy őzet is!
Őri előtt megnéztük megint a Zalát, és meglepve észleltük, hogy a vízszint bizony 2 nap alatt jelentősen megnőtt. Olyannyira, hogy átkelni sem tudtunk már rajta (legalábbis ha a bringákat nem akartunk túlzottan megmártani a vízben), így mentünk haza a hosszabb úton.
Remek kis bringás karika volt ez a mai is!! 😁

Vadása-tó hátulról (fotó: K. Peti)

/Folyt. köv./

In memorian... - Pádis

Az alábbiakban egy 2012-ben kelt történetet teszek közzé megváltoztatatlan formában. A történések maguk még annál is néhány évvel korábban estek meg.

A történet egy olyan emberé, aki 2020. február 4.-én elhunyt.
Nem volt még 44 éves sem.

Az élménybeszámolóját az örökségének tekintem. Olvassátok el: gyönyörű helyekről szól, és olyan kalandokról, melyek az ő, az én, és még sok általunk ismert ember véleménye szerint az élet esszenciáját jelentik. 

Pádis

Az erdélyi Szigethegység

Régen ragadtam "tollat", hogy írjak bármiről is, most mégis megteszem. Csodás élmények vannak bennem évek óta, amiket muszáj megosztanom, megírnom. A Bihar hegység, az első találkozás, ami mély nyomot hagyott bennem, a véletlenen múlott. Egy igazi "love story", szerelem első látásra.
Már a neve is rendkívül érdekes, mert mitől lesz egy hegység - szigethegység? Érdemes utánanézni. Persze még érdemesebb felkeresni személyesen, mert valóságos csodaország. Egy igazi "Elveszett Világ". http://hu.wikipedia.org/wiki/Bihar-hegys%C3%A9g

Az utazás előtt nem is hallottam róla, sem képet, sem írott szöveget nem láttam… Van pár barátom, akikkel barlangászunk, egyikünknek felajánlottak egy erdélyi túrázást a dorogi BEBTE szervezésével. Hogy mennyire alul voltunk informálva, azt jól mutatja, hogy még térképet sem erről a vidékről hoztunk :), és pontosan azt sem tudtuk, hová is megyünk… persze ez nekünk nem okozott problémát soha… Minden jóban benne voltunk (és remélem, vagyunk is :))

A kiutazás autókkal, és nagyon hosszan történt, közben csiszolódtunk a csapathoz. Mire célba értünk Boga településen, egy kedves nyugdíjas házaspár panziójába, már nyári délután volt. Ők az első pillanatban nagyon szimpatikusnak tűntek, kiválóan beszéltek magyarul, és vendégszeretésből is jelest érdemeltek. Este már hajtott minket a vágy, végre mozoghatunk a sok órás autózás után, túratársaink javaslatára, akik már itthon érezték magukat, a Három Királyok-vízesést kerestük fel. Páratlan élmény volt, a dübörgő víz látványa… sejtettük, ez nem lesz hétköznapi kaland. Képzeljétek el, amikor mindenhonnan víz folyik…  Este vacsora, közös főzőcskével, baráti hangulatban egy kellemes teraszon, borozgatás, pálinkázás, és anekdotázás… nekünk, újoncoknak. 

Nem ismertük egymást, de köztudott, a természetet szerető emberek gyorsan barátkoznak :). Este már a következő napi programot terveztük, nagy térkép-vizslatásokkal.
A Galbenaria, avagy a Galbina Kőköz volt az úticél. Mindjárt első nap ledöbbentünk, mert az útitársaink autóba pattantak, hogy akkor induljunk :), de mondtuk, hiszen csak 20 kilométer, miért nem gyalogolunk? … Szóval, kocsiba szálltunk mi is… amit az első pár kilométeren meg is bántunk. Eszméletlen rossz utak mindenhol… a kátyúkat már nem lehet kerülgetni, csak kiválasztani a szimpatikust :( Nagy nehezen elértünk a Galbenáriához.
Lélegzetelállító élmény a patakon, a köveken lógva felmászni a vízesésig… Segíteni is kellett sokaknak, ezzel sem volt gond. Első a biztonság. Éppen nagy vízállás volt, nem lehetett felsomfordálni a patakparton, ki kellett mászni az utat :).
Élveztük, mint a gyermekek az új játékot, és persze bemásztunk, lemásztunk mindenhová. A vízesés szájánál is annyi víz ömlött, hogy nem lehetett kijönni mellette.
Az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, pár perc és elborult az ég, dörgés-villámlás kíséretében megérkezett egy kedves vihar… a futás már nem segített, bebújtunk egy barlangba, de egy idő után már a barlangban is mindenhonnan víz folyt, ez sem segített, ilyenkor már minden mindegy jeligével el lehet indulni bátran… Amire leértünk a kocsikhoz, éppen elállt az eső és kisütött a nap:) Pádis már csak ilyen :) - egy pillanat alatt megváltozik minden. Estére visszatért még a vihar, de ami az izgalmas benne, hogy pár kilométerre tőlünk gyönyörű napsütéses időben túráztak a barátaink… Kimerülten, élményekkel terhesen ültünk a vacsorához, és persze a szokásos térképnézés, másnapi túratervezés volt napirenden.

Barlangászni szerettünk volna. Volt nálunk alap felszerelés is, ezért úgy gondoltuk, nem lehet semmi baj. Reggeli induláskor kitaláltuk, hogy mi bizony nem autózunk, kell a mozgás, és egy kellemes tízenegynéhány kilométeres séta még nem ártott meg senkinek:) , de felajánlották, hogy a felszerelésünket, enni-, innivalókat elviszik kocsival.
Ekkor még nem tudtuk, hogy ez mekkora hiba lesz…

Az este egy kicsit görbe lett, és bár részletesen megbeszéltünk mindent, valahogy sikerült félreértenünk egymást és másnap két különböző helyre juttatni a felszerelést és magunkat. De semmi pánik, a telefon halott próbálkozás, CB rádiónk süket. Vártunk délig egy kellemes éttermi ebéd kíséretében a Pádis-fennsíkon, aztán kitaláltuk, ha már így alakult, lőttek a barlangászásnak, legalább túrázzunk egy jót. Térkép volt nálunk –  anélkül el sem indulnék semerre -, meg egy kis hátizsák, két-három szelet csoki, liter víz… nyáron... 30 fok melegben.
De, kemények vagyunk… itthon 30 – 50 km-en mindannyian, páran 100 km-es teljesítménytúrán is megálltuk már a helyünket, mi baj lehet? Megterveztünk egy "apró" körtúrát a Boga-katlan körül...
Sajnos azt csak utólag tudtuk meg, az erdélyi térkép nem szentírás… ami ott van, az nem biztos hogy ott van, úgy van a valóságban is… 

Az út felénél lehettünk, amikor kitaláltuk, hogy rövidítünk, mert közeleg az este… Szépen néztük a szintvonalakat, na igen, itt meg itt lemegyünk (úgy 600 m körül ), átkelünk a kis patakon, és ott megy a másik út, ha nem is jelzett, de levisz Bogára. Már az elején éreztük, ez kemény csapatás lesz… a papír sokat elbír, ezt tudjuk… de a hegyoldal meredeksége alig volt járható. Fától fáig ereszkedtünk, gyökerekbe, ágakba kapaszkodva, kiforduló kövek között… Elértük a patakot, illetve annak egy felsőbb ágát, de ez sem volt egyszerű, mert a patak elveszett a növény- és sziklarengetegben. A patak inkább volt bújócska, mint járható ösvény, ágak csapkodtak minket, sziklákon csúszkáltunk... Egy telefont is sikeresen víz alá küldtünk.

Hoppá!
Elfelejtettem egy fontos történést… Még nem is meséltem 5. társunkról, egy négylábúról. Szegénykém hozzánk csapódott Pádison, és nem is értettük, hogy mit akar, elkezdett követni minket. Azt ekkor még nem tudtuk, hogy itt ez így szokásuk, megpróbáltuk elijeszteni, elzavarni, de makacs volt… És konok, ha lemaradt, eltűnt mögöttünk, pár perc múlva előbukkant előttünk, inkább feladtuk, és hagytuk, hogy kísérjen. Nem is volt vele gond, élveztük egymás társaságát. Ha idegen kutyákat szimatolt, azonnal vad morgásba kezdett, sejtettük, ha kellene, meg is küzdene értünk… Talán az ösztönei, vagy a "hegy jó szelleme" vezette hozzánk, de nagyobb biztonságban nem is lehettünk volna :) Azt este mesélték vendéglátóink, hogy történt már olyan eset, hogy egy ilyen erdei kutya emberéletet mentett. Egy turistára ősszel rásötétedett, és a vaksötétben a kutya állította meg, majd maradásra bírta. Az éjszakát egymáshoz bújva vészelték át. Majd reggel, mikor kivilágosodott, látta meg a túrázó, hogy egy hatalmas szakadék szélén aludt, melybe pontosan belevezetett az út…

A mi kutyánk követett minket végig, és kezdtük sajnálni, úgy voltunk vele, itt a patakon biztosan nem jut át, de megoldotta, hihetetlen ügyességről tett bizonyosságot.
Elértük a patak torkolatát, bizakodva, hogy mindjárt otthon vagyunk, végre ehetünk, ihatunk kedvünkre.
Sajnos a térkép megtréfált minket... a találkozás valóban megtörtént, de volt egy kis szintkülönbség… függőlegesen 30 - 40 méter… ami nem vicc. Láttuk az utat a túlparton magunk alatt, de elérni esélyünk sem volt. A völgyben ekkor kezdett lebukni a nap, és egyre sötétebb lett minden. Ide már nem értek a meleg sugarak. Nem volt mit tenni, mint a következő hegyre fel… 

A Vigyázó, vagy ahogy a helyiek hívják, a Vlegyásza magasodott előttünk 1834 m-es csúcsával, amiből mi persze csak az előttünk álló pár száz métert láttunk mindig. Volt még egy próbálkozás a következő pataknál, de ott 100 méteres sziklafal zárta el az utat. Elindultunk felfelé, egymást bíztatva, ki nem mondott szavakkal és mérgelődéssel, hogy miért kerültünk ide…

Sokat jártunk, sokfelé, de ezt nem fogjuk elfelejteni… eszméletlen volt… 1400 méter körül belefutottunk egy szúrós - cserjés zónába, amin valósággal úgy vágtuk át magunkat… aztán még feljebb a törpefenyvesek világába. Szerencsénk volt, itt találtunk egy forrást, és bár vigyáztunk végig a forrásvízzel, szomjunkat oltottuk serényen. És pihentünk is keveset. Ebben a magasságban sikerült először CB-n beszélni a többiekkel, és bár sokszor nem értettük egymást, vagy csak szakadozva, de megnyugodtak, hogy még élünk, egyben vagyunk, és ha messze is, de igyekszünk feléjük és semmiképp se hívják a Barlangi Mentőszolgálatot, megoldjuk a lejutást.
Ekkor ment le a nap. Találtunk egy utat a hegy teteje előtt (a csúcstámadást most kihagytuk, de nem sok hiányzott), azt követtük, amíg el ne vétettük. Sajnos a jelzések rapszodikusan vannak felfestve, bárhol, bármikor előbukkanhatnak bármin, de el is tűnhetnek jó ideig. Most ez történt, ami nagyon megviselte a csapatot lelkileg. Kiborultunk, eljutottunk szellemi - fizikai tűrőképességünk határára…  Egyikünk nekivágott lefelé, vaktában, hogy minden mindegy, ő lemegy bármi áron... Visszafordulva megpillantottuk a leágazást jelölve, és megtaláltuk a helyes utat. Az erdőben már szürkült, amikor ismét együtt volt a csapat, hosszas rábeszélések, könyörgések után.

Hullafáradtan értünk le Bogára. Persze mindenki legnagyobb döbbenetére… A háziak évtizedek óta nem láttak még olyat, hogy valaki 60 km-t gyalogoljon ott, ahol mi megtettük. Azt hiszem, sokat nőttünk a szemükben kitartásból és erőnlétből. Újdonsült barlangász barátaink is csak hüledeztek a kalandjainkon.

Ottlétünk maradandó nyomot hagyott a helyiekben, mert egy évvel később is úgy fogadtak minket, mint a hazatérő fiút a szerető család.
Mindig tudták, kik vagyunk, honnan jöttünk, és az emlékezetes túra is élénken élt a fejükben. Azóta is minden évben úgy érzem, ide vissza kell még térni.
 

De ez már a következő rész tartalma, Pádis - „nagy zsákkal” a Szigethegységben … hamarosan …

- Világi Péter -

A történtek leírása - tudtommal - sosem fejeződött be. Az élmény már csak az Övé.
Mi pedig emlékezünk.
...