"Mecsek Hőhullám IC" - drótszamáron kalandoztunk

Az én Kedvesem megkérdezte, hogy abban a bizonyos 3 szabad napban nem megyünk-e valahová valamit csinálni. Hát még jóhogy! Nem ez volt az igazi kérdés, hanem hogy hová, és milyen formában. Ő azt kérte: a hőségre való tekintettel ne gyalogoljunk. Én azt gondoltam ki: menjünk a hőn szeretett Mecsekembe! Na így alakult, hogy felpakoltuk a bringákat sátorral és biciklistáskákkal, megvettük a vonatjegyeket, és egy dombóvári átszállással, illetve egy elképesztően régies és oroszosnak kinéző vonatkával megközelítettük a Kelet-Mecseket. Eme útvonalat tekertük be végül:

2024. júli 12-14.

A Hidas-Bonyhád nevű vasúti megállóhelyen lecihelődtünk a vonatról d.u. 3-kor, és kb. egy órát tollászkodtunk. Közben igyekeztünk nem venni tudomást egy kihelyezett hőmérőről, mely alapján 40 csodálatos fok volt odaki'... 🥵 De mi hősiesen nekiindultunk! Haladtunk is egypár km-t, amikor is Hidason megálltunk a bolt mögötti árnyas játszótéren, hogy megebédeljünk. Csaptunk egy kis pikniket paradicsommal, sajttal, ubival, retekkel, szendviccsel, majonézzel és barackkal, aztán "hasítottunk" tovább. Élveztem, hogy azon az úton tekerünk, ami a régi hatos számú főút volt, és ami csak pár méterre van ugyan a mostani 6. úttól, mégsem tettem még rá soha a lábam. Közben folyamatos feladat volt a kutak, források szemmel tartása, hogy legyen vízutánpótlásunk. 

Mecseknádasdra érve terveimnek megfelelően felkerestük a Schlossberget, azaz várhegyet, ezzel megintcsak egy régi tervet pipálva ki. Az itt emelkedő kilátó teteje látszik a 6. útról, melyet jőve-menve sokszor láttam már, de közelről még sosem kukkantottam meg. No most nekigyürkőztünk az ide vezető rövid, ám kemény emelkedőnek. A kedvesem ügyesen fel is tekert, én inkább feltoltam a bringát. Eddigre már természetesen rég csavarni lehetett belőlünk a vizet... Megbámésztuk a régi vár (azelőtt pedig kolostor) rekonstruált maradványait, majd továbbgurultunk a kilátóhoz. Megkerestünk egy geoládát, majd széttekintettünk a kilátó tetejéről.

Schlossberg, várrom (fotó: P. Andris)

Schlossberg, kilátó (fotó: P. Andris)

Betértünk egy vendéglőbe hideg gyümölcsös alkoholmentes sört magunkba tankolni, illetve a vizespalackjainkat feltölteni, majd nekiveselkedtünk annak a szakasznak, amitől komolyan tartottunk annak ismeretlensége miatt. Feltekertünk egy cuki pincesoron, majd füves fennsíkra értünk. Kopár volt, ami ebben a hőgutában nem volt épp kellemes, továbbá túlságosan le volt szórva kaviccsal az út, így extra odafigyelést igényelt a kerekek alól ki-kificcenő köveken való sikeres haladás. Emellett azért szép volt a táj a maga nemében! 

jövünk... (fotó: P. Andris)

...megyünk

(fotó: P. Andris)

Geoláda keresés okán, szederfogyasztás ürügyén, és egymás bevárása miatt (jól hangzik, de valójában az ÉN bevárásom 😃) álltunk meg időnként. Beértünk aztán az erdőbe. Mivel Andris előrébb járt, én nem láttam a vaddisznókat, akiket tapssal ijesztett el. Az óra állása kezdett estébe fordulni, a vizünk mennyiségét is folyton szemmel tartottuk. Közben tapostuk a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalán a pedálokat, emelkedőkön át, völgyekbe legurulva. Folyvást hadakoztam az arcom előtt lebzselő rovarokkal, akik imádtak volna a szememből folyadékot fogyasztani. Közben a böglyöknek is feltűnt a territóriumukban megjelenő 2 db termetes friss vérszállítmány, úgyhogy rájuk is érdemes volt odaügyelnünk. Fáradásban sem volt hiány. Arról még km-ekkel korábban letettünk, hogy a Márévárat is felkeressük, ahogy pedig a terv szólt vala. Abban is könnyen kiegyeztünk, hogy mindenképp a kiszemelt szálláshelyünket, a Cigány-hegyen lévő kilátót célozzuk meg elsőként, és ha még lesz idő, erő és világosság, akkor keresünk forrást. 

A kilátóhoz közel két helyen is láttunk nyuszit! Az első csak álldogált és nézelődött, majd szolidan odébbszökdelt. A második már szabályosan elinalt. Megküzdöttünk az utolsó, emelkedős és árkos-belógó bokros ösvénnyel, majd nagy megkönnyebbüléssel megérkeztünk a Cigány-hegyre. 1 kilátó, 1 asztal 2 paddal, 1 keskeny placc és mi: tökéletes, ez a mi helyünk! Egyáltalán nem volt kedvünk már elmenni forráshoz, meg erőnk sem nagyon... Felmásztunk a kilátóba, épp időben, hogy a pazar naplementét kiélvezhessük jutalmul 😍

jutalom-naplementénk a Cigány-hegyi kilátóból (fotó: P. Andris)

Kedvesem már nagyon kókadozott, és még "házat kellett építenünk" és vacsorát főznünk, így dologba fogtunk. Kezdetnek megszabadultunk cipőnktől és zokninktól, majd átöltöztünk - mindezek egyenértékűek voltak egy fél fürdéssel. Amíg a kedvesem sátrat állított, én megfőztem a rizottónkat, majd - boldogság! - egészen szúnyogmentesen megvacsiztunk. Bár megfontoltuk a kihagyását, de sajnos végül rátettük a lakra a külső ponyvát, így viszont rettentő meleg volt az éjjel odabent, mi pedig a napi ragacsban párolódva hevertünk matracunkon, hálózsákról szó sem lehetett... A mai etap végül 20/21 km lett kb. 500 m szinttel.

Eljött a reggel. Már víztakarékos villásreggelinket fogyasztottuk az 5 csillagos hotel teraszán (lásd a képen 😀🥰), amikor először két futó jött fel a kilátóhoz, majd később még egy. Más nem járt arra, így főleg magunkénak éreztük a helyet. A lombok közt elég kellemes hűs volt, de miután összepakoltunk, még felmentünk egy búcsúpillantást vetni a tájra, és megnézni, hol is van a Misina-tetőn a TV-torony, ahová megyünk (olyan messze???), és ott a napsütés már éreztette, hogy itt ma is aktív pácolódás lesz... 🥵 Indulás előtt megkerestük a helyi geoládát.

Elsőként is lekecmeregtünk a közeli aszfaltútig, majd azon legurultunk a méltán bővízűnek remélt, minden bizonnyal az én kedvesemről elnevezett Pásztor-forrásig 😍 Hatalmas boldogsággal találtuk meg a gyönyörűen csobogó hideg forrásvizet, előtte tisztás, fedett pihenő, padok. Ez, de főleg a víz kell nekünk! Nosza, itt aztán meg is ejtettük az este elmaradt pancsit, jajj, mennyei volt... Ittunk jó sokat, és minden vizespalackot feltöltöttünk. Kényelmesen elidőztünk, minden ügyet elintéztünk 😉

a csodálatos és híres-neves forrásnál 😊 (fotó: időzítő)

Indultunk tovább Püspökszentlászló felé az erdei aszfaltúton, dimbezve-dombozva kanyarogva. Püspökszentlászló egy cuki falvacska az erdő birodalmában, látványossága a felújított püspöki kastély és annak arborétuma, melyek pénzért, illetve részben bejelentkezve/csoportosan látogathatók. Fölötte az erdőben megbúvik a kis Szent Ferenc kápolna, ahol hosszasabb keresgéléssel, de megtaláltuk a helyi geoládát. Ami számunkra most itt a legérdekesebb volt, az nem a kastély és arborétum, ahová a fentiek okán nem mentünk be, hanem az ún. házastársak útja, mely egy házassági tematikájú tanösvény, és melynek egy szakaszán ereszkedtünk le a faluba egy meredek vízmosásban. Emlékezetes volt!! Csontra behúzott fékekkel, gyalogvást, a bringákat a gravitáció ellen tartva, néhol kidőlt fákon átemelgetve csúszkáltunk le. Huh, de jó volt leérni! És nemcsak azért, mert az útviszonyok és a dőlésszög normalizálódott, hanem mert padok-asztalok vártak minket, hogy itt költsük el 2., bőségesebb reggelinket. Avagy tízórainkat. Hát ha már így lett, így is tettünk: piknikeztünk itt egy jóízűt a fák árnyában. Társaságunkat szép lepkék és egy viszonylag szív alakú kő alkották 🥰

A faluból nem vezet ki szilárd burkolatú út, hanem kavicssal szórt, illetve már falun kívül egy darabon leaszfaltozták, itt épp jót lehet gurulni, csak figyelni kell, mert hirtelen van vége. Most egy rövid szakaszon megint turistaútra értünk, jó kis emelkedőt kellett megint legyűrni, de utána jött a jutalomgurulás a jutalomaszfalton Zobákpuszta felé. Egy rövid szakaszon forgalmas autóúton suhantunk, majd a Hotel Kövestető parkolójánál letértünk, és jó rázós, kavicsos, emelkedős úton kezdtünk kaptatni a Kövestetői-kilátóhoz. 

Kövestető, kilátó

Ide is felkapaszkodtunk, és megnéztük, hogy bizony ez a TV-torony még mindig milyen messze van...! Kicsit eszegettünk, aztán indultunk tovább. Nagyon vágytunk egy finom hideg innivalóra, a kedvesem pocakja éhes is volt valami komolyabb főtt kajára, ezért megint hama' skippelni tudtunk egy tervezett állomást: az Istvánaknát. Helyette inkább nagyfokú kitartással tapostuk a pedált a Mecsextrém Park felé, ahol én tudtam egy kajáldát... 

életkép a DDK egy szakaszáról

Kitikkadva érkeztünk a Tepsifüles nevű kajálóhelyhez, ahol a kirakott ét- és itallap árlistáját megnézve Andris ránézett a telójára, hátha van valahol másik kajálda a környéken... Nem volt találat (a Gilicét nem dobta ki, meg azt nem is ismertük), ezért én bevállaltam egy gyümölcslevest és egy gyümölcsös alkoholmentes sört, ő pedig egy gyrostálat és egy kólát. Azért na, csuda jól esett... A szomszéd asztalnál az egyik széken hevert egy hőségtől minden bizonnyal ájult macska, aki mellett hiába zörögtünk, életjelet nem mutatott. Megértettem... Aztán váratlanul magához tért, és átült hozzánk. De csak hogy aztán ott folytassa ájult alvását... Társa, a terhes cica sem sokáig sompolygott körülöttünk, ő is inkább eldobta magát. Példáját követtük evés után, és átvonultunk az út túloldalán lévő füves placcra, ahol pokrócot terítettünk és tartottunk egy röpke 2 órás sziesztát... 😀 Ez kellett! Persze az idő meg közben eléggé telt-múlt... 

Az eredeti terv szerint ma még felmentünk volna a TV-toronyhoz. De közben ezt átgondoltuk a meleg és erőnlétünk, no meg a TV-torony nyitvatartása függvényében (7-kor zár), és áttettük másnapra ezt a progit. Úgyhogy most, mikor ráeszméltünk, hogy mennyi az idő, és még meddig akarunk menni, tekerni kezdtünk az Orfű irányába vezető, Mecseket átszelő aszfaltúton. Erről a Kereszt-kunyhónál letértünk délnek a Dél-dunántúli Piros, illetve biciklisnek jelzett erdei útra. Itt is hullámoztunk a néhol köves, néhol jól tekerhető úton. Azért a Kantavárhoz felkanyarodtunk körülnézni, és megkerestük az itteni geoládát is. Átszeltük a cuki Kis-rétet (megállapítottuk, hogy ha a Flóra-pihenőnél, a kiszemelt táborhelyünkön túl sokan lesznek, akkor ide jövünk vissza sátrazni), majd egy köves sétaúton értük el a Dömörkaput. Meglett és működött a kiszemelt kút is, úgyhogy rögtön rá is buktunk. Aztán kigurultunk a Flóra-pihenőhöz, ami bájos hely, de gyanúnk beigazolódott: ez már nem a Cigány-hegyi kellemesen elhagyatott placc, hanem egy népszerű, sétálgató-nézelődő emberek által látogatott hely, ahol ráadásul afroamerikai fiatalok hangos zenehallgatós-sütögetős bulit is tartottak épp... Kicsit lekókadt a szánk, de aztán találtunk egy olyan, de olyan elképesztő jó helyet, hogy odáig voltunk tőle 🤩

Álomszállás Mediterran (fotó: P. Andris)

Ez picit kiesett a nagyobb forgalmú gyalogútból, de azért ide is ide tudtak tévedni emberek, ami engem egyre inkább felbőszített. Hát de itt mi lakunk, kérem! Itt főzzük a vacsorát éppen! Itt a házunk, itt vannak a járgányok, és még teregetünk is! Ezek meg idejönnek, és ráülnek a MI HINTÁNKRA! Mert itt még olyan is van! És csak jönnek, jönnek, egyik család a másik után... 😡😀😝

Mondanám, hogy lassan elkoptak a népek, de inkább csak koptak, -el nélkül, mert még éjjel is voltak, akik jöttek, lámpafénynél, hangosan beszélgetve... No de a hely maga volt egy csepp mediterrán: fenyők, kabócák, kissé kiégett fű, hőség, hinta a fán, és egy nagy panoráma, ami itt speciel nem tengerre néz, hanem a Karolina külfejtés részben rekultivált kráterére, Lámpásvölgyre, Borbálatelepre, Pécsbányára, a Széchenyi-aknára, a távolban pedig a Mecsek keletibb vonulataira. Egy darabka a szívemből...

Sajnos este a szúnyogok a sátorba űztek minket. Előtte még a bokrok közé vonultunk és megfürcsiztünk vizes flakonból, mmmm! 😊 Ma okosabbak voltunk, és a külső réteget nem tettük fel a sátorra, így szellősebben tudtunk éjszakázni. Ma 33 km-t és kb. 600 m szintet mentünk.

Sátrunk napkelet felé nézett, Andris hajnalban tudott pirkadó égaljat fotózni a lakunkból. Szép volt - és egyre melegebb... Ma nem kellett a vízzel spórolni, így 1-1 adag zabkását főztünk reggelire, teával és kávéval. A közeli tölgycsemeték árnyékában fogyasztottuk el, aztán összepakoltuk magunkat, és még mielőtt a Misinára felmásztunk volna, 2 dolgot megnéztünk: az egykori vidámpark területét, illetve a kisvasút dömörkapui végállomását. 

A pécsi vidámparkról nekem valami halovány emlékem maradt csupán, mikor nagyon apró gyerekkoromban voltunk itt. Egyvalamire emlékszem: a forgó hordóra, amin át kellett sétálni. Azt tudtam, hogy a vidámpark megszűnt, de még abban voltam, hogy elvadult susnyás van a helyén. Így aztán most szembesültem, hogy nem ez a helyzet: a vidámpark területén egy besétálható ún. Meseerdőt hoztak létre. A környékbeli legendákat összegyúrták egy elég hosszú (és fordulatos) mesévé, és ennek epizódjait lehet táblákon elolvasni séta közben. Ez sem rossz, engem viszont inkább érdekelt volna, hol melyik "játéka" volt a vidámparknak. De végső soron volt egy stilizált térkép kirakva a bejáratnál, abból lehetett merítkezni. 

óriás lábszárán csücsülvén (fotó: időzítő)

A kisvasút végállomásán még tébláboltunk kicsit, nézelődtünk, és néhány szót váltottunk (vagy inkább meghallgattuk) az itt dolgozó nénivel/-t. Aztán eltekertünk az állatkertig, itt megkerestük a kisvasút ezen végénél lévő geoládát, majd "mindenki a saját zsírján!" felkiáltással taposni kezdtük a pedálokat a TV-toronyhoz fel. Ügyesen fel is tekertünk, majd kicsavartuk magunkból a vizet. Itt ért a következő meglepetés: tavaly jártam itt utoljára, és ahhoz képest látványos felújítás történt. A korábban nagyon szoci és elhagyatott épületrész most megújult, nyílt benne egy kávézó, lett egy szép játszótér. Az egész projekt a "Misina Tetőpont" nevet viseli. 

Megvettük a belépőt a TV-toronyba, majd nyitás után elsőkként vitt fel minket az itt dolgozó srác a lifttel a 80 m-rel magasabban lévő kilátó szintre. Körbebámésztunk, méltattuk a várost és a Mecseket, én nosztalgiáztam ezerrel... Aztán mikor a Tubesek felé néztünk, már azon cseréltünk eszmét, hogy majd azokon ÁT, vagy azok ALATT az oldalban bringázzunk. Mert az eredeti elképzelést, az aszfaltutazást módosítottuk egy Tubes-verzióval. A pontos döntést egy bizonyos kereszteződésig elodáztuk.

TV-torony a Misina-tetőn

a Kis- és Nagy-Tubes csúcsok

Nagyjából egyszerre lettünk éhesek. Kell valami néptelen, természeti hely, ahol piknikezhetünk. Elindultunk a Tubesek felé a gerincen, mondván: ha tekerhetőnek tűnik az út, akkor megyünk végig a gerincen, felkeresve így a Kis- és Nagy-Tubest is. Azonban a hőség, az éhség, a tóba belecsobbanási vágy, és az ösvényen lévő kőzetkitüremkedések okán végül csak a Rotary-körsétány kereszteződésig mentünk, ott megálltunk enni egyet. Itt fogyott el a már erősen folyós paradicsom, itt kellett a megplöttyedt 1/4 uborkát kidobni az erdőbe, és a retek végét is itt ettük meg. Egész jól kiszámoltuk. 

Most már csak az lebegett a szemünk előtt, hogy Orfűre érjünk, vegyünk a boltban jégkrémet és hideg gyümölcsös 0%-os sört, és aztán beleugorjunk a tóba... Mondanom sem kell, ma is rövidítettünk, azaz tettünk le tervekről 😁 Így már nem kerestük fel a Nyugat-Mecsekben lévő, Kővágószőlős feletti egykori uránbányákat, helyette végiggurultunk (igen óvatosan, mert a köves ösvény melletti mélység eszembe juttatta, miért nem szeretek több méter magasról bringáról leesni...) a Rotary-körsétányon, majd az aszfaltra rátérve leszáguldottunk a Remete-rétig, ahonnan folytattuk a zúzást Orfűre a remek kis bringaúton. 

Orfűn lenni mindig egy csoda... Elmentünk a malmokhoz, aztán felkerestük a mögöttük lévő Vízfő forrásházat és Vízfő-forrásbarlangot, amik nagy kedvenceim. 

a Vízfő-forrásház

a Vízfő-barlang bejárata

A Forrásház egy építészeti csoda, amit csak tovább emel az erdőben való elhelyezkedése. És ha belegondolok, hogy itt egykor emberek dolgoztak az alatta lévő szivattyúkkal, hogy Komló felé karsztvizet továbbítsanak, és az építmény felső szintjén aludtak 2 műszak között, hát attól még jobban elkábulok... A Vízfő-barlang is nosztalgikus, a mellette lévő hihetetlen tiszta vízű mélyedés és a vízkedvelő páfrányok borította oldal is mélyen megkapó...

Na de most már irány a bolt! Jégkrém is lett, és hideg gyümölcsös üccsi is. 

Akkor most pedig irány a szabadstrand, a víííííz!! Remek strand az Árnyas Part, és végre túránk 3. napjára vizet értünk, de rendesen... Mennyei volt! Ettünk, még 1x fürcsiztünk, pihengettünk, és közben figyeltük az időt, mert most már a vonatra kellett menni. 

Imádom a Kovácsszénájai-tó felé menő bringautat, ami korábban egy ösvény volt, de tudtam, hogy modern bicikliúttá változtatása tervben van. Most láthattuk, hogy ez meg is valósult: zsír aszfalt, felfestett sávelválasztó, és sok gurulás - mindez a Hermann Ottó-tó, majd a Kovácsszénájai-tó mellett. Egy csoda, imádom ezt is 😍

Az abaligeti vasútállomásnál ért véget a 3 napos bringás kalandunk. (A mai napra 26 km és 300 m szint jutott nagyjából.) Szuperül időzítettünk, a vonatig még volt idő, így lehetőséget biztosítottunk a strandcuccoknak a száradásra: felteregettük őket a vasútállomás kerítésére 😄

Mecsek: bízom benne, hogy még visszajövünk együtt ❤️

egy túra tanításai az életről III.

A múlt héten folytattam a múltkor megkezdett kék szakasz magányos bejárását: ezúttal Sárvártól baktattam el Kőszegig, 2 nap alatt. Azt is folytattam, hogy menet közben hangrögzítőre mondtam a megfogalmazódott magvas, vagy épp kevésbé magvas gondolataimat, melyek a túrázás és az élet egyéb területei között látszódtak párhuzamot vonni. Ezeket osztom meg az olvasókkal.

Hej te élet, galamb élet! - avagy a Maslow-féle szükségletpiramis

A túra kiindulópontjára vonattal utaztam. A peronon megszemléltem a galambokat, ahogy szorgalmasan vizsgálgatták a szétszórt szotyihéjat, hátha találnak közte magot is. Eltöprengtem a galambok életén: álló napjuk abból áll, hogy élelmet találjanak, no meg megvédjék magukat. Az ételkeresést némi alvás bizonyára megszakítja, de szerintem idejük és energiájuk legnagyobb részét az élelmiszer megszerzése foglalja le. És ennyi. Ha megnézzük Maslow szükségletpiramisát, ez a legalsó szint, a fiziológiai szükségletek kielégítését jelenti. Ha ezzel szembeállítom azt, hogy én éppen túrázni megyek, azaz olyan tevékenységet készülök végezni, mely testemnek és lelkemnek örömöt, feltöltődést, egészséget jelent, akkor azt viszont a legfelső szintre, az önmegvalósításhoz tenném. Mert az én életemben az alsó szint, legalábbis pillanatnyilat, rendelkezésre áll, így megtehetem, hogy felsőbb szintre lépek. Ezt IS jelenti embernek lenni. Szerencsés vagyok? Vagy pont hogy nem, mert minél feljebb lépünk, annál több és bonyolultabb problémákkal szembesülünk? Döntse el mindenki a szája íze szerint. Én mindenesetre örülök, hogy jelenleg többként élhetem az életet annál, minthogy csak a napi betevő körül forogjon az agyam. És ezért nagyon hálás vagyok! 💙

Szélkerekek és nemtudom

Ahogy Sárvár és Csénye között elnéztem a szélkerekeket, eszembe jutott az a szélkerék-ellenzői vélekedés, miszerint a szélkerekek megzavarják a madarakat. Bevallom, ennek sosem olvastam utána, hogy pontosan mi módon is zavarhatják őket. Arra gondoltam most, hogy amikor a fákat fújja a szél, az ágak is mozognak úgy, akár egy szélkerék lapátjai, s vajon így az ágak is zavarják a madarakat? A következő kapcsolt gondolatot pedig már a Művészetek Völgye ún. 51-es körzetéből hoztam: nem emlékszem, kinek tulajdonított gondolat állt egy molinón, de így szólt: "Egy dolgot tudok biztosan: hogy mennyi mindent nem tudok." Na, ezt maximálisan a magaménak érzem 😃

Giliszta az aszfalton

Az egyik faluban láttam. Nem tudom, miért került oda, de a járdán kúszott egy giliszta. Az jutott eszembe, hogy milyen abszurd, milyen természetellenes látvány egy giliszta, egy földbe lyukat harapdáló jószág egy olyan felületen, mely keménységénél fogva alkalmatlan a kilyukadásra. És arra gondoltam, hogy az ember életében is lehet olyan időszak, amikor olyan közegbe kerül, mely alapvetően nem az övé, de valahogy úgy alakul az élet, hogy időlegesen ilyen közegben mozog. És mozog, mert végülis tud mozogni, talán még haladni is tud valamicskét, meg hát tapasztalatot szerez mindenképp, de összességében érződik, ha mélyen magába néz: ez nem az ő közege, s hosszú távon nem biztos, hogy érdemes magára erőltetnie. Nagyobb örömöt tud szerezni saját magának, és esetleg nagyobb sikereket tud elérni, ha nem ebben az idegen közegben próbálkozik. Én úgy gondolom, nem tud minden közeg a mi közegünk lenni.

giliszta az aszfalton helyett:
csiga a sátron, reggeli
fényben 😊

Múlandó pillanatok

A múlandóságról és a pillanatok változásáról szóló gondolataimat egy halott kis pocok, illetve egy elütött borzi ihlette meg. A halott állatkák látványa törvényszerűen az elmúlásról okoz gondolatokat. De ezt továbbgondoltam a pillanatok vonatkozásában: egyik pillanat sem pont olyan, mint az előtte, vagy az utána következő, így minden pillanat valóban múlandó, ráadásul gyorsan. A kis pocok/egerke az egyik pillanatban még élt, a másikban már halott. Ráadásul a pillanatok időbelisége sem egyforma minden életformánál: gondoljunk a fákra, mily lassan nőnek. S gondoljunk a törzsük körül szaladgáló hangyákra: a fák lenéznek, és egy valódi nyüzsgést látnak. Mert az ő idejük lassabban telik, mint a hangyáké. Egy pillanat egy fánál több "hangyaöltőnek" felel meg. ... Ez már lehet, hogy kissé elvont gondolatmenet 😁 De akár helyénvaló is lehet.

Faágat cipelvén

Akkora cipelésnek azért nem nevezném, de egyszer egy hátratekintés során megakadt a szemem sarka egy a hátizsákomról lógó dolgon: egy faág volt. Egy ideje már vihettem magamon. Nem csodálnivaló, ha ezen az alagútszerűen bújkálós, behajló fás szakaszon rám akadt. Milyen szimbolikus! Haladunk az életben, és észre sem vesszük, hogy magunkra vettünk és viszünk olyan terheket, amiket talán nem is lenne muszáj, és amik nélkül könnyebb lenne minden... Ahogy a hátizsákomról lógó ágat nem vettem észre, mert nem tudom magam kívülről látni (nincs testen kívüli élményem 😉), úgy nem könnyű észrevenni a feleslegesen cipelt dolgokat sem. Ezen segíteni tud olyan személy, akivel egy olyan jó kapcsolat van kialakítva, melybe belefér a figyelmeztetés, a figyelemfelhívás, a szólás, a megbeszélés. A túrán a túratárs, aki melletted gyalogol, az életben egy családtag, egy jóbarát, egy társ.

Az erősebb kutya b*szik

Újabb leképeződése az életnek a túrára: meglátok egy csodálatos szem szedret. Mmm, gyönyörű nagy, sötétlila, elképzelhetően csodálatos ízvilágú! Kell!! Letépem. Ó, már valaki van rajta és eszi: egy poloska! Lepöckölöm fürgén, és bekapom a szedret... Megszereztem, az enyém! A konkurenciát eltávolítottam. (Egyébként valóban mennyei...) Én voltam az erősebb, megvan, amit akartam.

Kihívások, és a már kialakult megoldások - avagy a tócsa-probléma

Második napom reggelén, alighogy elindultam, máris egy megoldani való kihívással szembesültem: utam átvezetett ugyanis egy vasút alatti aluljáró "alagúton", amit viszont teljes terjedelmében elborított a 2 nappal ezelőtti eső... Az óriási tócsa elsőre nem látszott kerülhetőnek, úgyhogy komolyan tipródtam egy darabig. Csak 2 lehetőséget láttam: vagy leveszem a cipőt-zoknit, és mezítláb gázolok át (így tartva szárazon legalább a lábbelimet), vagy pedig cipőben teszem mindezt, bevállalva, hogy ezután majd full ázott lábbal caplathatok. Egyik lehetőség sem tetszett, de inkább persze az első felé hajlottam, de csak húzogattam a számat: nem volt kedvem mezítláb belemenni a zavarosba... A szemlélődés során végül csak megakadt a szemem egy kis ösvényen, mely a vasút rézsűjére kanyargott fel pár lépés magasságig, majd ott szintben haladva, s végül lejtve leért a nagy tócsa kavicsos szélére, ahonnan már csak egy zergeszökkenés volt a túlpart. Nocsak, tehát van már egy kialakult megoldás erre a tócsa-problémára! És én ezt egy darabig nem vettem észre, csak a probléma körül forgott az agyam, és az általam látott 2 db megoldás körül. Pedig mások már megoldották a kérdést. Hát ez is az élet leképeződése volt, ez a tócsán való átkelés. 

a tócsa-probléma

Szép, de üres kancsó

Újabb gyümölcsös szimbólum: ezúttal egy csodálatos fosóka-szilvát vettem észre az egyik utamat szegélyező bokron. Csodaszép kerek formájú volt, és szép sötétpiros, szóval nagyon gusztusosnak tűnt ránéztibül'. Le is szakajtottam, ám ahogy belemélyesztettem a fogaimat, már tudtam: ez ugyan jól néz ki, de tök éretlen még: kemény és savanyú... Emberek közt is megesik. "Hejj, de szép ez a kislány! Jó lesz párnak!" De idővel kiderül: a szép kislány akár a szép, de üres kancsó: nem töltötte még meg az élet. Vagy nem töltötte "még" meg, vagy nem is fogja, ha a lány a szépségével beltartalom nélkül is jól elboldogul ebben a világban. Beleharapva derül ki a beltartalmi hiányosság. Tapasztalás az élet.

Balkán körút

Kerge Zerge nevű túracsapatunk szervezésében jutottam el erre a 4 országot érintő remek körutazásra, mely újabb feledhetetlen élményekkel gazdagított! Az út meghatározó jellegzetessége volt az esős időjárás miatti újratervezés, mely érintette szállásunk körülményeit éppúgy (az első időszakban sátrazás helyett házakban laktunk), mint megnéznivalóinkat és útvonalunkat. Az eredeti tervhez képest ugyanis, mely Szerbiát és Montenegrót tartalmazta, végül a legtöbb időt egy random beiktatott országban, Bosznia-Hercegovinában töltöttük. Ezekhez még hozzáadhatjuk Albániát is, jóllehet ezt az országot csak a hegyekben érintette bakancsunk. 

Szerbia
Ovcar-Kablar szoros

Montenegró felé menetben az első megállót (szálláshelyet) Szerbiában iktattuk be, Ovcar Banja-ban. Ideérkezésünk után gyorsan nekiindultunk a hegynek, hogy a Morava folyó völgyéből feltúrázzunk a Kablar nevű hegycsúcsra (889 m), közben meglátogassunk néhány útba eső ortodox monostort (elég sok van belőlük ugyanis itt a környéken, beleépítve a hegy szikláiba), és megcsodáljuk a magasból a Morava folyó extrém meanderezését (kanyargását). Mindeközben igen örültünk, hogy nem esik az eső, cserébe olyan párás hőség volt, hogy szakadt rólunk a víz rendesen...

fel egy sziklákba épült monostorhoz

a Morava kanyargása, jobbra az Ovcar csúcs

Sopotnica vízesés

Másnap továbbautóztunk Montenegró felé, de még mielőtt határátlépést végeztünk volna, megtekintettük a szépséges Sopotnica vízesést. Ez olyan hely, hogy látsz egy gyönyörű vízesést, aztán ahogy mész a mentén egyre feljebb, mindig újabb és szépségesebb további vízesések tűnnek fel. Közben lehet látni régvolt vízimalom-épületek maradványait, és csudaszép méhbangót is.

a Sopotnica alja

a vízesés egy fentebbi szakasza

méhbangó

egykori vízimalom épülete (fotó: M. Laci)

Montenegró
Ropojanska-völgy

Montenegróba átlépve még vusanje-i szálláshelyünk felkeresése előtt megálltunk Plav-ban, hogy megcsodáljuk a tavat. Az este már Vusanje-ban/-ben ért minket, és másnap reggel elindultunk egy csodálatos hegyi túrára a Ropojanska-völgyben. Először útba ejtettük a Grlja kanyont és vízesést, majd az Oko Skakavice, azaz Szöcske szeme nevű forrástavat, a Ropojanska-tavat, majd átléptük a montenegrói-albán határt, és még egy kicsit kalandoztunk az albán részen vadvirágos réteken, az "Elveszett Kolóniánál" (én neveztem így, felhagyott pásztorszállásnak tűnt egyébként), hófoltokon át, és a túránkat omladozó elhagyatott katonai épületnél, esőben fejeztük be. Azaz dehogy fejeztük be, következett a visszaút ugyanarra, mint amerre jöttünk, annyi változatossággal, hogy végig esőben. Így aztán órák alatt gyönyörűen mindenünk átázott, értendő bugyiig, cipőig... A szálláshelyen ugyan fellógattunk mindent, de a hűvös párás időben tapodtat sem száradt. Erre aztán még napokat kellett várni, úgyhogy mindig mindenhol teregettünk, ahol lehetett: útközben a kocsiban, főzés közben réten sziklára, másik szálláshelyen gerendára akasztott kötélre. Egyébként az eső mellett is gyönyörű útvonal volt ez, a 10 napunk kettes számú legszebb napja számomra 😊

várnak a hegyek, s mi jövünk 😊

Oko Skakavice, azaz Szöcske Szeme forrástó

a Ropojanska-tó

a Karanfili (Szekfű)-hegy

vadvirágos albán réten

Ali pasa források és a Grebaje-völgy

Másnap átköltöztünk a szomszédos völgybe, a Grebaje-ba 2 napra. Útközben megálltunk Gusinje-nél az Ali pasa forrásoknál, ami egy gyönyörű szép, vizes terület régi vízimalommal, juhokkal és tehenekkel.

az Ali pasa források

Először a Grebaje-völgy DK-i oldalát alkotó hegységrészre túráztunk fel. Itt a legizgalmasabb látnivalóink a dús medvehagymás szakasz, a kockás liliomok és a keresztes viperák (amit poénból csak "kockás piton"-nak vagy anakondának hívtunk 😁), valamint egy - talán - erdei sikló voltak. Túrautunk végpontján kövekre telepedve megebédkéztük a szendvicsünket, majd elindultunk vissza le. Még egy kilátópontnál megálltunk csapatfotót készíteni, aztán még szép napsütésben értünk le, és boldogan letáboroztunk egy csodás réten. Kiteregettük a vizes cuccainkat a kövekre, mi pedig a hegyen szedett medvehagymából mennyei levest rittyentettünk. Aztán már nem sokáig tudtuk élvezni a szép időt: jött a borulás, majd az eső, úgyhogy gyorsan összepakoltunk és a szálláshelyre vonultunk.

meglepően csodás medvehagymás (fotó: F. Anikó)

keresztes vipera

kockás liliom

Kerge Zergék a Grebaje-völgy fölött 😊

teregetés, majd főzés

Ugyan az eső folyamatos fenyegetéssel élt felénk, ennek ellenére is másnap becéloztuk a Grebaje-völgy másik, ÉNy-i oldalát alkotó hegységrészt. Egy fantasztikus hegyi körtúra sikeredett gerinctúrával, 1800 és 2000 m közötti magasságú csúcsok látogatásával, és kifogyhatatlan mennyiségű csodálatosan szép vadvirágos (kosborok, szellőrózsa, kockás liliom, európai zergeboglár stb.) hegyi réttel. Ez a nap volt a top kedvenc természeti napom ezen a balkáni úton!! 😍

vadvirágos hegyi réten

Kerge Zergék a Valusnica (1879 m) csúcson
(fotó: F. Anikó)

grebaje-i szálláshelyünk, melynek egyedüli
lakói voltunk

Bosznia-Hercegovina

Stolac

6. napunkra megszületett a döntés, hogy olyan vidékre kell áttennünk a pozíciónkat, ahol nincs esős idő. Sajnos Montenegróra az elkövetkezendő napokra masszív esőzéseket jeleztek, úgyhogy a térerő és wifi szorgalmas levadászása után megszületett a törpölés eredménye: irány Bosznia-Hercegovina! Mára még ide sem mondtak feltétlen jó időt, így foglaltunk 1 éjszakára szállást Mostarban. 

Odafelé autózva megálltunk Stolac városkában, ugyanis a kocsiból kiszúrtuk, hogy egy jópofa vár emelkedik a település fölé. Leparkoltunk, és felsétáltunk a várhoz. Útközben több golyó lyuggatta, romos üres épületet láttunk az utcákban: a 90-as évek eleji balkáni háború nyomait. De láttunk járdán totyogó libacsapatot is, akik célirányosan mentek a dolgukra 😍

(fotó: F. Anikó)

Zergék a stolac-i vár belsejében

Mostar, Hum-hegy

Mostar városát másnap néztük meg. Az időjárás még borús volt, és elég korán is indultunk neki, így sikerült a turistákat megelőzve szinte privát óvárosi sétát tennünk. Mostar nekem.... elrabolta a szívemet. 💙Már régóta tudtam létezéséről, a Neretváról és a Stari Most-ról (Öreg-hídról), és most végre eljutottam ide! Elbűvöltek a kavicsból kirakott sétányok, a Stari Most, a Neretva türkiz-színe és mély, sziklás szurdoka keresztül a városon, a belefolyó kisebb vízfolyások, melyekhez mint a puzzle, igazodnak körben az épületek, és a kőházak lapos kövekből álló tetői... 😍

a Stari Most (Öreg-híd), alatta a Neretva

a sétány egy darabja 💚

Mostar, az óváros egy része

Stari Most a másik oldalról, mögötte a Hum-hegy

Miután megcsapoltuk egy kávézó wifi hálózatát, és eldöntöttük a következő napok programját, elindultunk, hogy bevegyük a város mellett emelkedő Hum-hegyet, ahová jelzett turistaút visz fel. A hegyen egy 33 m magas kereszt emelkedik. Odafent akkora szél uralkodott, hogy komolyan ellen kellett feszülnünk neki. Szuper innen a panoráma Mostarra!

Mostar a Hum-hegyről

Balin vir

Az úticélunk Ostrozac település volt, ahol egy tóparti kempinget néztünk ki. Útközben még megkerestünk egy Balin vir nevű látványosságot: ez a Drezanka hegyi folyó szurdoka volt. Kicsit nehezen találtuk meg, de még a végén megnéztük az alig látható kis ösvényt is, mely végül célunkhoz vezetett minket. Így meg tudtuk csodálni a türkiz színű, kövek közt suhanó gyors folyású hegyi patak szép szurdokát. 

Balin vir

Az ostrozac-i kemping csodálatos volt: közvetlenül a tóparton (mely tulajdonképpen a Neretva felduzzasztása) tudtunk sátrat verni, és ebben a fenséges panorámában vacsoráztunk és reggeliztünk, no meg italoztunk 😉

2 éjszakát töltöttünk a Jablanica-i tó mellett

Jablanicko jezero

Jezerce menedékház, Konjic

Másnap Konjic mellől indultunk egy hegyi túrára. A cél az 1650 m-en lévő Jezerce menedékház felkeresése volt. Ez egy olyan túranap lett, amikor fent a hegyen karikára fagytunk: minél feljebb emelkedtünk, annál hűvösebb és szelesebb lett az idő. Sapka, kesztyű is került, akinek volt. Ma is láttunk kockás liliomokat, és szépséges hegyi tájékot! A ház nagyon pozitív volt: szépen újjá van építve, és abszolút alkalmas a célja betöltésére: van benne pad, asztal, van hely megaludni, van fatüzelésű kályha, polcok. Látszott, hogy használják is.

felérünk a Jezerce menedékházhoz

A kempingbe visszamenetben megálltunk Konjicban, és kicsit sétálgattunk. Itt is van szép történelmi híd a Neretván, és egy mini "sétálóutcás-óvárosos" rész is. 

Stara Cuprija (Öreg-kőhíd), Konjic

Ramsko jezero, Jusuf Pecenkovic menedékház

Utolsó érdemi napunkon hazafelé irányba fordultunk. Megálltunk a Ramsko jezero-nál, ami egy tök szép tagolt tó, sok benyúló félszigettel, és egy fő-félszigettel, amin település is van. Sétálgatva körülkukkantottunk, és itt bukkantunk rá egy hatalmas szamócamezőre is, ahol - Lacit leszámítva - mind alaposan elmúlattuk az időt 😁

Ramsko jezero, középütt Scit település

szamócavadászok akcióban (fotó: T. Judit)

Utolsó túránkat a Travnik településtől északra lévő hegységrészben ejtettük meg. Itt már nagy magasságokba nem hágtunk: egy amolyan középhegységi környezetben mentünk fel az 1763 m-es magasságban lévő Jusuf Pecenkovic menedékházhoz, mely egy fennsík jellegű platón van, és megcsodáltuk a panorámát a közelében lévő sziklás hegyoldalról. 

a Jusuf Pecenkovic menedékház

Túránk utolsó, és igen szívmelengető mozzanata pedig az volt, hogy ezt az éjjelt a természetben töltöttük: vadkempingezést választottunk. Miután a csodaszép, vadvirágos rétre mind hatalmas fejlendítésekkel tudtunk rábólintani, nagy egyetértésben letáboroztunk, és megfőztük az utolsó közös vacsoránkat. Csodás lezárása volt a túrának... 💛

vadkemping, sátorszáradás, vacsielőkészület

Ez a nagyszerű túra nem jött volna létre Judit áldásos tervezői tevékenysége nélkül, valamint a remek Kerge Zerge csapat tagjainak részvétele nélkül, így aztán köszönöm mindenkinek, hogy végre a Balkánon is körülnézhettem egy kicsit! CSODÁLATOS VOLT, MÉG TÖBB ILYET!!! 💙💚😍😊😊💜💙✌